Idén is különleges kínálattal várja a filmrajongókat
az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte
több mint 700 filmszínházban rendeznek meg október 13-án. A nemzetközi
eseményhez 28 magyarországi művészmozi is csatlakozott, a hazai programot öt
díjnyertes európai koprodukció, két új magyar játékfilm és egy magyar családi
animáció színesíti.
„Európa
mozizni megy!” – szól az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai
Art Mozi Nap szlogenje, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az európai
filmművészet sokszínűségére és a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér
fontosságára. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas
kezdeményezésére meghirdetett nemzetközi eseményhez Európa-szerte több mint 700
mozi csatlakozott, köztük az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága, összesen
28 művészmozi is. Ezen a napon a résztvevő filmszínházak változatos filmes
programokkal, többek között fesztiváldíjas különlegességek premier előtti
vetítésével várják a közönséget.
A 4. Európai Art
Mozi Nap fesztivál-előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=MLshk2VtHpI
Hazánkban a
filmdrámától a kortárs ifjúsági filmen, vígjátékon és bűnügyi filmen át az
animációs családi filmig változatos műfajokban öt új európai film és három
magyar alkotás adja a program vezérfonalát, amelyek többsége az országos
bemutatóik előtt, premier előtti vetítéseken kerül műsorra. A programhoz
csatlakozó 9 budapesti és országszerte 19 további art mozi ezekből válogatva
alakította ki október 13-i műsorát.
Premier előtt
látható lesz a Cannes-i Filmfesztiválon „Rising Star Award” díjjal elismert
izlandi-dán dráma, A legfehérebb nap,
a Berlini Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyv díját elnyert olasz bűnügyi
dráma, a Ragadozók, a Különleges életek című francia
vígjáték-dráma Vincent Cassel főszereplésével, a szintén Berlinben a Legjobb
művészeti teljesítmény Ezüst Medve-díjával elismert norvég-svéd-dán dráma, a Lótolvajok, valamint Nagy Zoltán első
nagyjátékfilmje, a Szép csendben.
Ezen kívül műsorra kerül a kétszeres Oscar-jelölt Mű szerző nélkül, Florian Henckel von Donnersmarck ( Mások élete) új filmje a művészi útkeresésről, meghasonlásról és a siker
visszásságairól, az ezredfordulón születettek hiteles magyar ifjúsági
filmdrámájaként aposztrofált FOMO –
Megosztod és uralkodsz, valamint a legkisebbek körében népszerű
Kuflik-mesekönyvsorozat alapján készült új magyar animációs film, a Mi újság, kuflik?.
A 4. Európai Art
Mozi Nap részletes programja és az egyes mozik műsora a www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvasható.
A magyarországi vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Art-Mozi
Egyesület szervezésében valósul meg.
http://lenteg.ttk.pte.hu/ScienceBits/blog160105.html
http://www.artmoziegyesulet.hu/category/esemenyek/
http://www.artmoziegyesulet.hu/hirek/3-europai-art-mozi-nap-2018-oktober-14/
http://www.artmoziegyesulet.hu/category/filmek/
Zsarnai Gábor
Art-Mozi Egyesület
http://artmoziegyesulet.hu