Április 18-tól
országszerte harminc filmszínházban vetítik a többszörös Oscar-jelölt Wim
Wenders személyes hangvételű, rendhagyó dokumentumfilmjét, amelyben Ferenc pápa
a nézőket is megszólítva osztja meg nézeteit az életről és elmúlásról, a
vallásról és korunk kihívásairól.
A 2013-ban
megválaszott Ferenc pápa az jezsuita rendből származó egyházfő, az első az
amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, valamint az első, aki a Ferenc
nevet választotta. A pápa iránti érdeklődést mutatja, hogy a beiktatása óta már
több játékfilm és dokumentumfilm is készült róla. Ezek közül több szempontból
is kivételes a „Pope Francis – A Man of His Word” címmel a 2018-as
Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált alkotás, amely azon ritka filmek
egyike, amelyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek.
A film ötlete a
Szentszék Kommunikációs Titkárságának prefektusától, Dario Edoardo Viganòtól
származik, aki személyesen is nagy rajongója a filmeknek és Wim Wendersnek. A
neves rendező – aki az olyan klasszikusok mellett, mint a Párizs,
Texas vagy a Berlin felett az ég, több Oscar díjra jelölt
dokumentumfilmet is rendezett (Buena Vista Social Club, A föld sója) – példátlan
betekintést nyert a pápa életébe. 2014-től kezdve több éven keresztül kísérte
őt, emellett a Vatikáni Televízió olyan exkluzív felvételeket is a
rendelkezésére bocsátott, amelyek a pápa világ körüli utazásai során készültek:
amikor munkásokat és gazdálkodókat, gyermekeket és időseket látogat meg,
amikor börtönök, szegénynegyedek és menekülttáborok lakóival, természeti
katasztrófák túlélőivel vagy világvallások és nemzetek vezetőivel
találkozik. Az alkotásban használt vizuális stílusnak köszönhetően a nézők
egészen közel kerülhetnek a pápához, aki személyesen is megszólítja a
közönséget.
A film
kiindulópontja a pápa névválasztása, amellyel Assisi Szent Ferenc örökségéhez
tért vissza. Nevéből fakadóan Ferenc pápa programja az evangélium, a jézusi
szegénység, a teremtett világ: a természet szeretete és tisztelete, és a
vallások közötti béke pillérjeire épül, a róla készült film ennek a programnak
a megvalósítását követi. A másfél órás lelki gyakorlatnak is felfogható alkotás
vezérfonalát Ferenc pápa őszinte és komoly, olykor a tőle megszokott humorral
fűszerezett személyes vallomásai adják, amelyekkel közvetlenül a közönséget
szólítja meg. Ezek során bensőséges közelségben, őszinte derűvel vagy épp
aggodalommal osztja meg a nézőkkel a vallásról, életről, halálról és olyan
további, mindannyiunkat érintő aktuális kérdésekről vallott nézeteit, mint az
előítéletek, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás vagy a
környezetvédelem. A család, a munka, a boldogság témáit érintve olyan kényes
kérdések is szóba kerülnek, mint a pedofília, a homoszexualitás vagy a
teremtéstörténet, a pápa pedig mindenre részletesen válaszol, közérthetően,
hétköznapi hasonlatokkal tűzdelve.
A kritikusok
egybehangzó véleménye szerint a film egyik legnagyobb eredménye, hogy képes a
maga jelentőségében, folyamatában bemutatni Ferenc pápa munkásságát,
reformjainak fontosságát, így tisztábban látható az egész kép, amelynek
különálló részei könnyen elsikkadhatnak a napi hírek között. A katolikus
egyházfő szavai egy általános moralitást közvetítenek, inspiráló pozitív
példával szolgálva ahhoz, hogy előítéletek, vádaskodás, széthúzás helyett
szembenézzünk a saját felelősségünkkel és feltegyük magunknak a kérdést: „Mit
tehetek én, hogy élhetőbb legyen a világ?” Ahogy Ferenc pápa mondta egy 2017-es
TED előadásában: „A jövőnek van neve, úgy hívják: remény”
Wim Wenders filmje Ferenc
pápa – Egy hiteles ember címmel 2019. április 18-tól látható a hazai mozikban,
a Pannonia Entertainment forgalmazásában. A mozik többségében szinkronizált
változatban, néhány fővárosi helyszínen eredeti nyelven, felirattal is
elérhető. Több budapesti moziban – köztük a Puskin Moziban, a Tabán Moziban és
az Art+ Cinemában – már az országos bemutató előtt is tartanak vetítéseket. A
filmet összesen harminc moziban tűzik műsorra, Budapesten a fentieken túl az
Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Pólus Moziban, emellett országszerte a
megyeszékhelyek többségén, többek közt Szegeden, Pécsett, Miskolcon,
Székesfehérváron, Sopronban, Szolnokon, Szombathelyen, Nyíregyházán és
Zalaegerszegen is bemutatják.
A film szervezett
csoportok részére kedvezményes csoportos vetítéseken is elérhető, ennek kapcsán
a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment nyújt szervezési segítséget az
érdeklődőknek.
Zsarnai Gábor, spannonia-entertainment.com