Mark St. Germain
Táncórák
magyarországi bemutató
Senga és Ever szomszédok. Még sosem
találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy
balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat.
Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni
másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg
táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi
figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, önmagukkal is
szembesülnek, s érzelmekből szintén „leckéket vesznek”. Külön-külön és közösen
is megpróbálnak „kitáncolni” a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje
éldegélnek.
Az utolsó óra és az Istenek tanácsa után
ismét Mark St. Germain-darabot tűz műsorra a Rózsavölgyi Szalon. Az amerikai
drámaíró 2014-ben írt romantikus és szellemesen szórakoztató színműve, a
Táncórák – azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára – egyben
elgondolkoztat is: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen
mindenki másképp egyforma.
Szereplők:
Ullmann Mónika, Józan László
Fordító és dramaturg: Hárs Anna
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Rendezőasszisztens: Egyed Mónika
Rendező: Dicső Dániel
Bemutató:
2018. szeptember
14.
https://szalon.rozsavolgyi.hu/
https://szalon.rozsavolgyi.hu/