Tavaly
nyáron vízzel árasztották el a Fővárosi Nagycirkusz porondját, idén jeget
varázsolnak a nyárba! A hamarosan felépülő új cirkuszművészeti központ
tervezése és előkészítése folyamatába jól illeszkedik, hogy minden – korábban
már kipróbált vagy kipróbálatlan – technikát megvizsgálnak, kipróbálnak,
szükséges-e, beépíthető-e az új, modern épület manézsába.
Korábban
is volt már jégrevü a Fővárosi Nagycirkuszban – legutóbb 2005-ben –, akkor
azonban nem saját tulajdonú jégpáncélt építettek a manézsba, hanem bérelték a
technikát.
A
Fővárosi Nagycirkusz most próbálkozik először jégépítéssel. „Meg kell ismernünk
a technológiát, a működtetés nehézségeit, valamint a folyamatok kezelését, hogy
az új cirkuszművészeti központban a lehető legalkalmasabb berendezéseket
alkalmazzuk a jég előállításához és kezeléséhez. Jelenleg megszerzett
tapasztalataink segítségével könnyebben tudjuk leküzdeni a nehézségeket az
üzemeltetés során. Ezt tettük tavaly a vízi cirkusz műszaki rendszerének
felderítésével, s ez a célunk most a jéggel kapcsolatban.” – mondta el Fekete
Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
A
Cirkuszi szomszédolás sikere után – melynek kapcsán 10 közép-európai ország
döntött a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület létrehozásáról, most egy
régi-új technikát próbál ki a cirkusz. Már épül a jég, a forró nyárban jégre
teszik a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszban, s a húsvéti ünnepeket és Cirkuszi
világnapot már ezzel a programmal ünneplik az artistaművészek.
A
Cirkuszi világnap alkalmából nagyszombaton a családokat várják a cirkusz elé
kedvenceikkel – kutyussal, cicával, hörcsöggel, tengerimalaccal, madárral vagy
bármilyen más háziállattal –, ahol a szabadban felállított porondokon lehet
majd bemutatni apró trükköket. A programon valamennyi résztvevőt ajándékkal
jutalmaznak, a legjobbakat pedig meginvitálják a Fővárosi Nagycirkusz manézsába
is. A Cirkuszi világnap alkalmából vidéken is bemutathatják gazdik és
kedvenceik a produkciójukat, hiszen több utazó cirkusz is csatlakozott a
kezdeményezéshez: Aréna Cirkusz (Székesfehérvár), Circus America
(Tiszaújváros), Eötvös Cirkusz (Szeged), Exit Cirkusz (Kaposvár), Hungária
Nagycirkusz (Zalaegerszeg), Magyar Klasszikus Nagycirkusz (Tapolca), Magyar
Nemzeti Cirkusz (Debrecen), Mr. Gerald Show (Szentendre), Utazó Budapest
Nagycirkusz (Previzda – Szlovákia).
Tudta Ön, hogy a jég építése során
• közel 2 km
cső került lefektetésre a cirkusz manézsában?
• mintegy 1,5
m3 (= 1500
liter) fagyálló folyadék kering majd?
• 12500
liter víz folyna be az irodákba, ha felolvadna a jég?
Kapcsolódó
program:
Cirkuszi
világnap: 2017.
április 15. 10-19 óra
Helyszín:
Fővárosi Nagycirkusz