Február 11.
Varga László-bérlet 4., Olasz Kultúrintézet, 11.00
Varga László-bérlet 4., Olasz Kultúrintézet, 11.00
| A MÁV Szimfonikus Zenekar évtizedek óta részt vesz a különböző
hangszerekre, illetve énekre kiírt hazai versenyek döntőjében, amelyek során mindig felajánl egy-egy koncertfellépést valamely résztvevőnek. 2015-ben az I. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterverseny rezidens zenekara volt Budapesten. A döntő után a nemzetközi zsűri az Azerbajdzsánból érkezett Orkhan Hashimovnak ítélte oda az első díjat. A rendkívül dinamikusan vezénylő, tehetséges fiatalembert ekkor kérte fel a zenekar egy hangverseny vezénylésére – Hashimov ekkor még nem tudta, hogy egy igazi klasszikussal: a Spanyol capriccio-val (Rimszkij-Korszakov) illetve Csajkovszkij V. szimfóniájával mutatkozhat majd be a közönség előtt. A két remekmű között Rachmaninov egyik legismertebb zongoraversenye csendül fel a koncerten, Szabó Marcell előadásában. A zongoraművész 1987-ben született, 8 éves kora óta zongorázik, 2012-ben szerezte meg a Zeneakadémián művészdiplomáját. Több sikeres versenyszerepléssel dicsekedhet mind külföldön (2008, Nagoya, Japán), mind itthon (2014, Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny, Szeged, 1. díj). |
Február 11.
Kamarazenei bérlet 4., Olasz Kultúrintézet, 17.00
Kamarazenei bérlet 4., Olasz Kultúrintézet, 17.00
| A MÁV Szimfonikusok nagy sikerű kamarazenei sorozatának utolsó
koncertjét hallgatják ebben az évadban Tarkó-Nagymengyi Dóra, a zenekar II. hegedű szólamvezetője irányításával. Ezúttal Mozart C-dúr hegedű- illetve zongora szonátáját, A pásztorkirály egy részletét ("L'amer sarò costante"), valamint Mendelssohn-Bartholdy D-dúr szimfóniáját és két dalát hallhatják (Neue Liebe, Suleika). Kevesen tudják, hogy annak idején, 1865-től 1902-ig a mai Olasz Kultúrintézet helyén ülésezett a Parlament alsóháza; egész Józsefváros egyik legimpozánsabb épületéről van szó, amely a közélet egyik meghatározó színhelye volt. |
Február 18.
Unokák és nagyszülők hangversenyei 3., Magyar Nemzeti Múzeum, 10.00 és 11.30
Unokák és nagyszülők hangversenyei 3., Magyar Nemzeti Múzeum, 10.00 és 11.30
| A sorozat műsorában évek óta megjelennek olyan művek, amelyek
"kitekintenek" a szimfonikus irodalomból: hallhattak már magyar népi hangszereket, majd a szaxofont és vele a jazz-zene legfontosabb jellegzetességeit. Ezúttal a tangóharmonika lesz az ily módon megismert különleges hangszer, és vele egy kiváló fiatal művész: Demeniv Mihály. Az ifjú muzsikus hihetetlen hangzatokat képes elővarázsolni hangszeréből; amióta csak megjelent az első Virtuózok tehetségkutató verseny pódiumán, reflektorfényben van és sikert sikerre halmoz. A két délelőtti koncert műsora az argentin Piazzollát helyezi előtérbe; Vladimir Zubitsky Piazzolla emlékére c. műve mellett elhangzik Rimszkij-Korszakov jól ismert Spanyol capriccio-ja, valamint a finn Petri Makkonen jóval ritkábban hallható Mint a hattyúk c. darabja is. A hangversenyek karmestere Rajna Martin, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző szakos hallgatója. |
Február 23.
Szőke Tibor-mesterbérlet 1., Művészetek Palotája, 19.30
Szőke Tibor-mesterbérlet 1., Művészetek Palotája, 19.30
| A mesterbérlet nyitó estjét egy világhírű vendég, Jesús López-Cobos
dirigálja. A már hetvenes éveiben járó spanyol művész kezdetben filozófiát tanult, csak később tért zenei pályára. A Bécsi Zeneakadémia híres karmesterképzőjében végzett, Hans Swarowski tanítványaként; később a Berlini Német Opera, a Spanyol Nemzeti Szimfonikus Zenekar, illetve a Madridi Királyi Operaház zeneigazgatójaként tevékenykedett. A hangversenyen közreműködő zongoraművész, Juan Pérez Floristán 1993-ban született, de máris nemzetközi hírnévnek örvend. A két vendégművész stílusosan hazájuk zenéjével örvendezteti meg a közönséget. Manuel de Falla (1876-1946) spanyol zeneszerző a zenei impresszionisták kiváló tanítványa: Éj a spanyol kertekben című zongoraversenyét hallgatva szinte érezzük a spanyol kertek virágainak buja illatát, míg A háromszögletű kalap című balett zenéjében a tüzes táncok feszes ritmusai ragadják magukkal a hallgató képzeletét. A spanyolok világát kissé távolabbról látja, de hasonlóan színesen ábrázolja azt Maurice Ravel Spanyol rapszódiája; remekül illik mindehhez az orosz Rimszkij-Korszakov Spanyol capricciója, amely különböző napszakokhoz és alkalmakhoz illő spanyol táncokat mutat be – hangszerelésében azonban nem szakad el az orosz hagyományoktól. |
Folytatódnak népszerű családi programjaink: február 14-én, kedden 16.30 órakor kezdődik a már jól ismert Búgócsiga nevű zenés foglalkozás, zenehallgatás babákkal érkező családok számára. Rögtön ezután, 18 órától kezdődnek a zenekar Szeretethang elnevezésű
koncertjei várandós kismamák és kísérőik részére. A programokat Székely
Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a zenekar próbatermében, a MÁV
Szimfonikusok művészeinek közreműködésével. Bővebb információ
honlapunkon, a www.mavzenekar.hu-n, valamint blogunkon, a http://mavzenekar.blog.hu-n!
HÍREK
A Becsületrend lovagjává választották Csaba Pétert
A Francia Köztársaság Becsületrendjével (Ordre national de la Légion d’honneur) tüntették ki
a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmesterét, művészeti vezetőjét 2017. január elsején.
Csaba Péter a "Művészetek és az Irodalom Lovagja" (Chevalier des Arts et des Lettres) megtiszteltő címet veheti majd át a francia kormánytól, a francia kultúra és zeneművészet terjesztéséért szerte a világon.
Koncertfelvételek
A Bartók Rádió február folyamán az alábbi időpontokban tűzte műsorra koncertjeinket:
Február 7., 12.36 - Erdélyi Miklós-bérlet 3. (ismétlés)
Február 3., 19.05 - Lukács Miklós-bérlet 4. (élő közvetítés)
Február 15., 12.36 - Lukács Miklós-bérlet 4. (ismétlés)
Bővebb információért kattintson a koncertekre!
VÁLTOZÁSOK
Tájékoztatjuk Kedves Közönségünket, hogy március 22-i hangversenyünk karmestere Michael Balke lesz Kesselyák Gergely helyett, az est programja pedig pedig Beethoven: Prométheusz nyitányával indul Hacsaturján Spartacus c. műve helyett. Felhívjuk továbbá szíves figyelmüket arra, hogy a Szőke Tibor-mesterbérlet utolsó előadása a meghirdetetthez képest egy nappal előbb, tehát
2017. június 23-án lesz június 24. helyett. Az esetleges kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük!
www.mavzenekar.hu