2016. április 22. - 2016. július 31.
A száz
műalkotást, festményeket, valamint szobrokat és grafikákat bemutató
kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor
egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása –
köré szerveződik.
A kiállított művek többsége a világ legjelentősebb, a művész ötezer alkotását őrző párizsi Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett. A gyűjteményben, amelyet a művész örökösei adományoztak a francia államnak, Picasso minden alkotói korszakából találhatók művek, valamint 200 000 dokumentum – levelek, folyóiratok, fényképek – Picasso magánarchívumából.
A kiállított művek többsége a világ legjelentősebb, a művész ötezer alkotását őrző párizsi Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett. A gyűjteményben, amelyet a művész örökösei adományoztak a francia államnak, Picasso minden alkotói korszakából találhatók művek, valamint 200 000 dokumentum – levelek, folyóiratok, fényképek – Picasso magánarchívumából.
A
tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen
utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az
áttörés különleges pillanatait. A központi téma a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben,amelynek
minden korszakában központi szerepet játszott az ember, legyen szó a
nőről, az érző és szenvedélyes emberről, a gondolkodóról, a művészről, a
társadalmi-politikai szereplőről vagy a sztárok világának tagjáról. Az
emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege
tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra
kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a
sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon,
kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.
A tárlat hét fontosabb szekcióra tagolódik. Az első egység
Picasso korai korszakát, az 1906-ig tartó első tíz év munkásságát
mutatja be. A tárlaton elsőként kiállított mű a realisztikus stílusú Mezítlábas lányka (1895),
amelyet Picasso tizennégy évesen festett. Poétikus képek, moralizáló
jelenetek, a kék korszak melankóliája és költők, művészek portréi
jellemzik ezt a periódust. Ezt követik a teljesen új és forradalmi
kubista korszak képei. Az 1907 és 1916 közötti évek munkásságát a Formák lebontása és kubista újraépítése cím alatt mutatjuk be, itt láthatók a művésznek az egyik kiemelkedő művéhez, azAvignoni kisasszonyokhoz festett tanulmányai is, valamint a kiállítás egyik legértékesebb kölcsönzése, a moszkvai Puskin Múzeumból érkezett Ambroise Vollard-portré. 1917 után – ahogy a következő, A klasszikus vonalvezetés újrafeltalálása
című szekciónkban látjuk – Picasso festészetében újra megjelenik a
klasszikusan egyszerű vonal, a szépen modellált test, a világos rajz és
az aktok, táncosok, a balett világa. Az 1925 és 1936 közötti éveket a Szürrealista átváltozások
cím alatt mutatjuk be. Ez a korszak az európai szürrealizmus
megszületésének időszaka. Picasso művészetében is új témák, új formák
jelennek meg, köztük az egyszerre ember és szörny Minótaurosz. A Háborús alakok
című kiállítási egységben az 1937 és 1945 közötti, elsősorban a háború
hatására született alkotások kaptak helyet. A háború utáni években
Picasso ismét a primitív művészet táján indul felfedezőutakra. Már
régóta keresi az egyszerű, őseredeti formát.
Régebben
azért érdeklődött a távol-keleti művészetek iránt, mert úgy gondolta,
hogy közelebb vannak a művészet ősforrásához. Az ebbe gondolatkörbe
illeszkedő munkáit a Vissza a kezdetekhez című szekcióban állítjuk ki. A kiállítás utolsó egysége Picasso nagy témáját, A művész és modellje
témát járja körül. Az 1954-től haláláig készült alkotásokon régi
mesterek műveit idézi meg, s természetesen az örök témát, férfi és nő
kapcsolatát.
A
bemutatott száz mű nagy része – 74 alkotás – a Musée national
Picasso-Paris gyűjteményéből érkezik. De szerepelnek alkotások a világ
több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez
kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael
Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai
Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható lesz
még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a
Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú
metszetanyagból.
A
kiállítást kísérő – magyarul és angolul megjelenő – katalógusban kiváló
francia és magyar szaktekintélyek tanulmányai különböző megközelítésben
dolgozzák fel Picasso alkotómódszerét. A kiadvány a teljes bemutatott
anyagot tartalmazza, valamint azokat a párizsi múzeum archívumában
őrzött magyar vonatkozású dokumentumokat is, amelyek először kerülnek
nyilvánosság elé.
Társkurátor: Tóth Ferenc, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze
mng.hu