SI
Budapest, 2016. január 8. – Jótékonysági koncerttel kezdte
az évet Szekeres Adrien és Karácsony János, akik az Óbudai Danubia
Zenekarral és a Benkó Dixieland Banddel léptek közös színpadra. A Dobó
Kata által konferált rendezvény bevételeit a daganatos embereket segítő
Magyar Hospice Alapítvány kapta, amelynek munkatársai így 690 órával
tovább állhatnak a betegágyak mellett.an
Az ünnepekről, a szeretetről és az élet értelméről beszélt Dobó Kata a
„Minden perc értékes” elnevezésű jótékonysági koncert háziasszonyaként.
Szavainak különleges súlyt adott, hogy a rendezvényt szervező Magyar
Hospice Alapítvány az aktív gyógykezelésben már nem részesülő,
végstádiumú daganatos betegek ápolásával foglalkozik. „A szeretetben élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben” – idézte Márai Sándor gondolatait Kata a szervezet jótékonysági nagyköveteként.
A számos megható pillanat egyike a Benkó Dixieland Band tagjainak
színpadra lépése volt, akik annak ellenére vállalták a szereplést, hogy
vezetőjük, Dr. Benkó Sándor néhány hete elhunyt. A világhírű klarinétos
2015 novemberében még arról írt az alapítványnak, hogy az elmúlás előtti
pillanatokban milyen fontos az odafigyelés és a szeretetteli
gondoskodás – ezért akarta a zenéjével támogatni a hospice ellátást. Az
együttes tagjai e kívánsága előtt tisztelegve játszottak az est második
felében. Előttük Karácsony János és az Óbudai Danubia Zenekar adott elő
LGT-dalokat szimfonikus hangszerelésben, Szekeres Adrien pedig mindkét
együtteshez csatlakozott néhány dal erejéig. A művésznő korábban arról
nyilatkozott, hogy saját környezetében is tapasztalta, milyen embert
próbáló feladat egy daganatos beteg ápolása, ezért állt a jótékonysági
koncert fellépői közé.
A Művészetek Palotájában a több mint 1600 fős Bartók Béla Nemzeti
Hangversenyterem teljesen megtelt vendégekkel, akik a belépőjegy
megvásárlásával az alapítvány munkáját támogatták. „A fellépő
művészek és a Müpa jóvoltából a koncert teljes bevétele hozzánk került,
így a 2016-os évben ebből az összegből 690 órával többet tölthetünk az
életük utolsó szakaszát élő daganatos betegek mellett” – mondta Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvosigazgatója.
Az alapítvány képviselője elmondta, hogy a szervezet idén ünnepli
fennállásának 25. évfordulóját, a jubileumi év alkalmából pedig más
művészek és hírességek is felajánlották támogatásukat. Közéjük tartozik
Bodrogi Éva és Herczku Ágnes, akiknek jóvoltából a magyar népzene és a
barokk kor zenei gyöngyszemeinek különleges találkozására kerül sor a
FUGA Barokk Napok bónusz előadásán.
www.jacobimarketing.hu
http://www.hospicehaz.hu/