William Shakespeare születésének 451. évfordulója alkalmából
emlékestet rendeznek április 21-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A
könyvbemutatót, plakátkiállítást, gálaműsort és színházi közvetítést
magában foglaló program a drámaíró méltatásán túl egyúttal az Urániában
zajló színházi vetítéssorozat új évadjának ünnepélyes nyitóeseménye is.
2015-ben a népszerű londoni Shakespeare's Globe Színház mellett egy
új intézmény produkcióival gazdagodik a színházi programok kínálata az
Urániában: a világhírű Royal Shakespeare Company előadásai is
megjelennek a mozivásznon. A fennállásának 54. évfordulóját idén
márciusban ünneplő The Royal Shakespeare Company a reneszánsz költőóriás
és drámaíró szülővárosában, Stratford-upon-Avonban működik állandó
társulattal. Ma már New York-ban és Londonban is van székhelye, a
legjelentősebb olyan alkotóműhelyként tartják számon a Globe Színház
mellett, amely Shakespeare szellemi örökségét ápolja. Az elmúlt
évtizedekben számtalan kiemelkedő színházi produkció fűződött a társulat
nevéhez, olyan sztárok főszereplésével, mint Mia Farrow, Ralph Fiennes,
Kenneth Branagh és Judi Dench. Az intézmény 2013-ban kezdte meg a
moziközvetítéseket, melyeket a kelet-európai régióban elsőként
Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthat a közönség,
műfordítások alapján készült magyar felirattal.
Shakespeare születésének évfordulója és az új közvetítéssorozat
indulása alkalmából április 21-én 16:30-tól összművészeti programot
szervez az Uránia Nemzeti Filmszínház, az RSC moziközvetítéseket
forgalmazó Pannónia Szórakoztató Kft. és a Magyar Shakespeare Bizottság.
Az est programja a „Shakespeare a kortárs magyar plakátművészek szemével"
című időszaki kamarakiállítás megnyitójával kezdődik. Gyárfás Gábor
grafikusművész, a kiállítás kurátora ismert plakáttervezők
Shakespeare-rel kapcsolatos munkáiból állította össze a tárlatot,
amelyet április 28-ig láthat a nagyközönség. Ezt követően
könyvbemutatóval folytatódik a programsorozat, az Uránia Kávéházban
Darvay-Nagy Adrienne színháztörténész és Hamlet-szakértő szerteágazó
munkásságával és Shakespeare-témájú köteteivel ismerkedhetnek meg a
látogatók. A könyvbarátok kedvezményes könyvvásár keretében Shakespeare
tematikájú nyomtatott- és hangoskönyvek között válogathatnak. A
szervezők 17:30-tól ünnepélyes megemlékezést tartanak Shakespeare
születésének évfordulója alkalmából az Uránia dísztermében, amelyben
zenei, prózai és ismeretterjesztő műsorszámok szerepelnek. Közreműködik
többek között Szabó Stein Imre műfordító, Tóth László, a Nemzeti
Filharmonikusok Énekkarának művésze, Nagy Anna és Huszárik Kata
színművészek, valamint Almási Zsolt Shakespeare-szakértő, a PPKE
egyetemi docense. Az est házigazdája Nádasdy Ádám nyelvész, költő és
műfordító, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke.
A gálaműsorra a belépés díjtalan, de előzetes jelentkezéshez
kötött, regisztrálni az Uránia honlapján és jegypénztárában lehet. Az
emlékest egy különleges premiervetítéssel zárul, amelyre jegyek a
helyszínen és a Jegymester hálózatában válthatók. 19:00 órától a Sok hűhó semmiért
előadását láthatják a nézők a mozivásznon, a Royal Shakespeare Company
produkciójában, Mészöly Dezső műfordítása alapján készült magyar
felirattal. Christopher Luscombe, az ismert Shakespeare-rendező modern
környezetbe, az első világháború végére ültette át a romantikus
vígjátékot, amelynek pozitív üzenete, hogy a legváratlanabb körülmények
között is képesek vagyunk szerelembe esni. A Royal Shakespeare Company
vetítéssorozatának következő darabja a Lóvátett lovagok lesz április 28-án, amit A velencei kalmár követ majd augusztusban.