Állandó kiállítás:
Világegyetem - bélyegtörténelem
Időszakos kiállítás:
Időszaki kiállítás az első világháború centenáriumára
Az első világháború centenáriuma számos európai múzeumot
emlékkiállításra ösztönzött. A Magyar Királyi Posta által alapított
budapesti Bélyegmúzeum a maga sajátos eszközeivel olyan oldalát szeretné
megmutatni a nagy háborúnak, amilyenre másoknak nincs lehetőségük.
Elsődleges és egyidejű történeti források, hiszen minden hatalom azon nyomban jelezni akarja a külvilágnak, hogy új helyzet állott elő, s erre kevés alkalmasabb (propaganda)eszköz létezik, mint éppen a postabélyeg.
A bélyegek több módon is szolgálták az egyes országok háborús erőfeszítéseit. A propagandahatáson túl pénzügyi források előteremtésébe is besegítettek. Például a hadiözvegyek és -árvák, a hadirokkantak segélyezése, vagy direktben a háborús költségekhez való hozzájárulás céljából a többnyire felülnyomással készített kibocsátások. Bélyegek és levelezőlapok egyaránt jelentek meg felárral.
A Magyar Királyi Posta is gyorsan reagált a nagy háború kitörésére. 1914. október 7-én került forgalomba az első Hadisegély sor, amit 1915-ben és 1916-ban egy-egy újabb követett. De szót kell ejteni a világháború után megjelent Hadifogoly sorról is, ennek felárával egészítették ki azt a pénzügyi keretet, amely a még akkor is idegen fogságban lévő honfitársaink hazatérését, itthoni beilleszkedését szolgálta.

A Bélyegmúzeumban őrzött bélyeg száma eléri a
13 milliót. A bélyegek mellett bélyegvázlatokat,
bélyeg-nyomóeszközöket, alkalmi bélyegzőket,
okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon
nyert díjakat is őriz a múzeum. Változatos
témájú időszakos kiállításokat
is láthatnak vendégeink.
A Bélyegmúzeum az Erzsébet körútról
nyíló Dob utca és a Hársfa utca sarkán
található.
Cím: 1074 Budapest, Hársfa u. 47. t
Cím: 1074 Budapest, Hársfa u. 47. t
http://www.belyegmuzeum.hu/