Ki ne ismerné a Rózsavölgyi Zeneműboltot Budapest szívében? Az üzletet 1850-ben alapította Rózsavölgyi Márk, a bolt 162 éve végzi ugyanazt a tevékenységet. Érdemeinek elismeréséül 2001-ben megkapta a „Pro Urbe Budapest”, 2012-ben a „Pro Civibus” díjat.
Idén áprilisban új helyiséggel, bővül a patinás létesítmény: Zimányi Zsófia művészeti vezetésével – megnyílik a Belváros új kávéháza és művészeti központja: a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café. Napközben kávéház, esténként kamaraszínház várja a kultúra rajongóit: a gyerekeknek szóló Cimbora Szalonban a Magyar Televízió a Cimbora című műsor részleteit forgatja majd itt. A felnőtteknek szóló programok között színházi előadások, könyvbemutatók, hangversenyek és kiállítások szerepelnek. Jelenleg Keleti Éva fotóművész színészportréiból láthatunk válogatást.
Ízelítő a programokból:
Április 11-én, a költészet napján Tóth Krisztina, Kemény István költők és Miklósa Erika operaénekes közös estjével nyit a Rózsavölgyi Szalon. A nyitóhéten megrendezésre kerülő PÁR-BESZÉD című zenés irodalmi sorozatunkon vendégeink lesznek a Magvető kiadó szerzői: Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Darvasi László, valamint Udvaros Dorottya színművész, Lukács Miklós cimbalomművész, és Érdi Tamás zongoraművész.
A június közepéig tartó nyitószezon színházi premierje Anna Gavalda: Szerettem őt című regényének színpadi adaptációja, – amelyet Szántó Erika rendez – Györgyi Anna és Szilágyi Tibor előadásában. Vendég lesz többek között: Falusi Mariann, Jordán Tamás, Bársony Bálint, Kelemen Kvartett és sokan mások.
A Rózsavölgyi Szalon hangulata kellemes, izléses, világos könnyen és jól megközelíthető az emeletet lifttel is el lehet érni, 75 személyt befogadó tágas térrel rendelkezik. Találkozópontnak is kiválóan alkalmas.
A programokról az alábbi linken tájékozódhatunk:
A szalon weboldala: