Tárlatvezetések a Munkácsy trilógia című kiállításban
2010. december 22-én és 23-án
11 órától
Találkozási pont: A épület, földszint
A tárlatvezetésen a kiállításra megváltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Tárlatvezetések az állandó kiállításokban
2010. december 24. (péntek) 11 óraKésőgótikus szárnyasoltárok
Gimesy Péter művészettörténész (MNG) tárlatvezetése
2010. december 31. 11 óra
Mulassunk! Víg napok magyar képeken
Demeter Judit muzeológus (MNG) tárlatvezetése
Találkozási pont: C épület, földszint
A tárlatvezetéseken a kiállításra megváltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Átütő közönség- és sajtósikert aratott a Budapest kincsei - Európai mesterművek Leonardótól Schieléig című kiállítás
A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatott, mintegy kétszáz darabos összeállításról mind a bel, mind a külföldi sajtó elismerően nyilatkozott. A tárlatot jóval a vártnál többen, közel 130.000 látogatták meg.
Royal Academy of Arts
Mészöly Munkás hajója révbe ért
Mától a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja a száműzött művész alkotása A Holokauszt Emlékközpontban augusztus 15-én zárja kapuit a Száműzött művészet sorozat első, Késői hazatérés című képzőművészeti tárlata. A szerdai záró ünnepségen került átadásra Mészöly Munkás Béla Hajó című alkotása, melyet a festő unokája, Jean-Claude Mészöly adományozott a Magyar Nemzeti Galériának. (...)Mészöly Munkás Béla: Hajó
Virtuális séta a Magyar Nemzeti Galériában München magyarul. Magyar művészek Münchenben 1850 és 1914 között A Magyar Nemzeti Galéria és a 360systems jóvoltából online is megtekinthető a München magyarul. Magyar művészek Münchenben 1850 és 1914 között című időszaki kiállítás négy terme, több mint 80 festménnyel.
Virtuális séta
Csontváry és Rippl-Rónai egymilliárd pixelen
A Magyar Nemzeti Galéria és a 360Systems jóvoltából, eddig soha nem látott felbontásban tekinthető meg Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai (1904-1905) és Rippl-Rónai József: Schiffer-villa pannója (1911 k.) című festménye. A nagyfelbontású képek nagyjából 200 képből készültek, az interneten történő megjelenítéshez egyenként 1900 képre lettek darabolva, különböző rétegekben, felbontásban. A képek megtekinthetők:Csontváry Kosztka Tivadar
Rippl-Rónai József
Munkácsy Mihály és Paál László művészete
A 19. századi művészetet bemutató állandó kiállításaink a késő 18. századtól kezdődő mintegy száz esztendő művészetét tekintik át. A nemzeti romantika korának csaknem minden jelentős, a nemzeti vizuális emlékezetet generációk óta meghatározó alkotásával találkozhatunk itt. A történeti festészet olyan emblematikus főművei mellett, mint az Egri nők, a Hunyadi László siratása, vagy a Vajk megkeresztelése, Madarász Viktor, Than Mór, Liezen-Mayer Sándor, Székely Bertalan, Benczúr Gyula legjelentősebb történeti festményei foglalják el az első emelet két reprezentatív termét. A körbefutó teremsorban Markó Károly tájképei, a biedermeier hol szomorkás, hol pikánsan erotikus zsánerképei, a festészet számára fölfedezett nemzeti tájak ábrázolásai, a nemzeti portréfestészet legismertebb alkotásai tekinthetők meg. Borsos József, Barabás Miklós, Zichy Mihály, Benczúr Gyula, Székely Bertalan közismert főművei mellett Melegh Gábor Schubert-portréja, vagy Lotz Károlynak a szecesszióhoz közelítő akadémizmusa különösen izgalmas egységei a kiállításnak. Külön terem mutatja be 19. századi festészetünk legnagyobb újítóinak, Szinyei Merse Pálnak, Munkácsy Mihálynak és Paál Lászlónak munkásságát. Szinyei Majálisa és a Lilaruhás nő című műve a magyar festészet legismertebb és legtöbbet reprodukált alkotásai. Munkácsy korai realizmusát többek között a Tépéscsinálók és a Siralomház képviseli, Paál László rövid életének pedig csaknem minden fontos műve megtekinthető. A palota régi Báltermében a naturalizmusnak és a korai plein air festészetnek sokszor a modernizmus felé utat nyitó törekvései kaptak helyet. Mednyánszky László, Mészöly Géza, Deák-Ébner Lajos, Hollósy Simon, Csók István alkotásai képezik a gerincét ennek kiállításai egységnek. A termekben kiállított szobrok, köztük Ferenczy István (Pásztorlányka), Izsó Miklós (Búsuló juhász), Stróbl Alajos, Zala György munkái szervesen illeszkednek az egyes termek tematikájához.Gyűjtemény a gyűjteményben
2010. június 15 - 2011. február 13.Gyűjtemény a gyűjteményben I.
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei közül számát tekintve a grafikai gyűjtemény a legnagyobb. Ennek ellenére, a sokszorosított grafikák és a rajzok jelentősége kevésbé köztudott, mivel a papíralapú tárgyak igen érzékenyek és állandó kiállításon nem szerepelhetnek. Ezen próbál változtatni grafikai kabinetsorunk, mely immár ötödik éve kíséri, újabb és újabb válogatást bemutatva a 20. századi állandó kiállítás képeit és szobrait.
Munkácsy trilógia
18.00 Büki Barbara művészettörténész tárlatvezetése
Munkácsy Mihály művei
21.00 Gimesy Péter művészettörténész tárlatvezetése az állandó kiállításban
http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei közül számát tekintve a grafikai gyűjtemény a legnagyobb. Ennek ellenére, a sokszorosított grafikák és a rajzok jelentősége kevésbé köztudott, mivel a papíralapú tárgyak igen érzékenyek és állandó kiállításon nem szerepelhetnek. Ezen próbál változtatni grafikai kabinetsorunk, mely immár ötödik éve kíséri, újabb és újabb válogatást bemutatva a 20. századi állandó kiállítás képeit és szobrait.
2011. január 6. 18.00
XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép
A magyar művész önképe. A portréművészet nemzeti olvasata
Bellák Gábor művészettörténész (MNG) előadása
Helyszín: B épület, előadóterem
Az előadáson való részvétel ingyenes
Az előadáson való részvétel ingyenes
2011. január 7. 18.00-20.00
Bejárat: C épület (főépület)
Teljes árú jegy: 2000 Ft Kedvezményes jegy: 1000 Ft
Van már terved péntek estére? Kezdd nálunk a hétvégédet!
A Magyar Nemzeti Galéria MNG EXTRA című programsorozata minden hónap első péntekén meghosszabbított nyitva tartással, koncertekkel, tárlatvezetésekkel és kreatív műhellyel vár!
18.00 Földi Eszter, a kiállítás kurátorának tárlatvezetése
XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép
XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép
19.00 Veszprémi Nóra, a kiállítás kurátora tárlatvezetése
Munkácsy trilógia
18.00 Büki Barbara művészettörténész tárlatvezetése
20.00 Bellák Gábor művészettörténész tárlatvezetése
Munkácsy Mihály művei
21.00 Gimesy Péter művészettörténész tárlatvezetése az állandó kiállításban
Siker és áhítat. Munkácsy Mihály művei a műkereskedelemben
Bellák Gábor művészettörténész (MNG) előadása
Bellák Gábor művészettörténész (MNG) előadása
Helyszín: A épület, földszint
Kreatív műhely
Gondold újra, használd újra!
Gondold újra, használd újra!
A tárlatvezetések ideje alatt kreatív sarokkal várjuk a gyerekeket és az alkotni vágyó felnőtteket!
Helyszín: C épület, I. emelet
Egy pohár bor mellett hallgasson bele jazz színpadunk kínálatába
Helyszín: C épület, I. emelet
Helyszín: C épület, I. emelet