SI
|
|
SI
|
|
A magyar művészet egyik nagy mestere, Fényes Adolf alkotásaiból mutat be válogatást a Magyar Nemzeti Galéria. A művész halálának 80. évfordulóján rendezett, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló kamarakiállítás jellegzetes korszakaiból származó remekművekkel ad ízelítőt Fényes Adolf stilárisan sokszínű és témájában rendkívül változatos életművéből.
A 19–20. század fordulóján a modernizmus iránt elkötelezett hazai alkotói körben kitüntetett hely illette meg Fényes Adolfot, akinek a realizmustól az impresszionizmuson és a posztimpresszionizmuson át ívelő munkássága mintegy négy évtizedet ölelt fel. Fényes Budapesten, Weimarban és Párizsban tanult, majd Benczúr Gyula mesteriskolájának növendéke lett. Európa-szerte számos tanulmányutat tett, élénk figyelemmel kísérte a kortárs tendenciákat, de festészetében nyomot hagyott a művészettörténeti korszakok és a klasszikus mesterek beható ismerete is. Aktívan részt vett a korszak művészeti életében, Szinyei Merse Pál és Lechner Ödön Japán kávéházban fenntartott híres művészasztalának közkedvelt figurája volt. Alapítója és sokáig tanára volt a szolnoki művésziskolának.
Korai stílusát erőteljes, monumentális naturalista kompozíciók jellemezték, 1905 után azonban – elsősorban szolnoki művein – napfényes, friss tájak, kisvárosi utcák, parasztudvarok jelentek meg festészetében. Egyik legmarkánsabb, legjellemzőbb időszaka volt az 1910-es évek elején kialakuló úgynevezett enteriőrkorszaka: csendéletek és kispolgári enteriőrök, kastély- és templombelsők jelentek meg képein.
A tárlat az életmű az 1890-es évek végétől az 1940-es évek elejéig tartó időszakából ad ízelítőt, időrendben haladva vázolja Fényes alkotópályájának főbb állomásait. A kiállítást a Szegényemberek élete-ciklus drámai darabja – Anya – nyitja meg, ezt követik a 20. század első évtizedének napfénytől átitatott, impresszionisztikus tájképei, izzó koloritú, közkedvelt figurális kompozíciói és hangulatos kisvárosi variációi – Vác és Szentendre meghitt utcaképei. A posztimpresszionista stílusjegyek hatását tükrözik Fényes 1910 körül született élénk színű parasztszobabelsői, markáns kontúrokkal fogalmazott, dekoratív csendéletei és épületenteriőrjei. Végezetül művészetének két világháború közötti időszakát a hétköznapi valóságtól eltávolodó stilizált világok sora: bibliai jelenet, a kuruc időket felelevenítő várostrom és baljós hangulatú tájkép érzékelteti. A budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött használati tárgyak is megidézik Fényes kedvelt képmotívumait, szolnoki éveinek paraszti és parasztpolgári miliőjét.
Fényest zsidó származása miatt a nyilas hatalomátvétel után gettóba hurcolták, majd Budapest ostromát túlélve, súlyos lelki és testi megpróbáltatásokat követően 1945. március 15-én, 77 éves korában hunyt el.
A festő halálának 80. évfordulóján a Magyar Nemzeti Galéria reprezentatív tanulmánykötetet jelentet meg 2025. novemberében, a kamaratárlat keretét adja az életművéhez számos nézőpontból közelítő, gazdagon illusztrált kötetnek. A kiadvány a festő életútja, családi háttere, társadalmi közege mellett kitér életművének stiláris és tematikai sokféleségére, a szolnoki művésztelepen 1902 és 1943 között játszott vezető szerepére, képeinek szakmai fogadtatására, és elsőként közli a mester mintegy 800 darabot számláló œuvre-katalógusát is.
A kiállítás kurátora: Plesznivy Edit
Kurátorasszisztens: Horváth Ágnes
forrás: https://mng.hu/kiallitasok/a-csend-kepei-fenyes-adolf-1867-1945-emlekkiallitas/
GOLDMANN ILONA ÉS CSÖRGŐ ÁGNES KIÁLLíTÁSA
MEGNYITÓ: 2026. JANUÁR 23., PÉNTEK 16.00
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL
Facebook esemény:
https://hu-hu.facebook.com/events/902487329118451/
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Festői barátság című kiállítás megnyitójára a magyar kultúra napja alkalmából.
A kiállítást megnyitja: Zachár Ottó, a Bohémia Baráti Kör elnöke
A kiállítás megtekinthető: 2026. február 21-ig.
Helyszín: Erkel utca 15.
Forrás: https://www.fmkportal.hu/index.php?name=helytorteneti
SI
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a fesztivált a VII. kerületi polgármester
Niedermüller Péter megnyitó beszédével.
Carl Lutz, svájci diplomata a második világháború alatt legalább
50.000 magyar zsidó életét mentette meg. Embermentő volt, mégpedig a
legnagyobb embermentő Magyarországon. Hogy hogy ez nincs a köztudatban?
Amikor Carl Lutz a háború után visszatért hazájába, a svájci hatóságok
lefokozták, amiért hatáskörét túllépte: ugyanis az embermentés nem
tartozott a munkakörébe. 1975-ben bekövetkezett haláláig soha nem
rehabilitálták.
2014-ben aztán mégis készült róla Svájcban egy
dokumentumfilm. Hogy lehet, hogy ezt a filmet senki nem forgalmazta
Magyarországon? Most, jó 10 évvel később a Spinoza Színházban végre
látható a Carl Lutz életéről szóló film.
Írta és rendezte: Daniel von Aarburg
Producer: Patrick Müller
OKTÓBER 7. KEDD 19 ÓRA: Carl Lutz - dokumentumfilm - Premier!
OKTÓBER 8. SZERDA 19 ÓRA: Albina - A nő a Nobel-díj mögött - monodráma
OKTÓBER 9. CSÜTÖRTÖK 19 ÓRA: Capa, a világhírű háborús fotós - dráma
OKTÓBER 10. PÉNTEK 19 ÓRA: Ez is klezmer, az is klezmer: Sabbathsong
OKTÓBER 11. SZOMBAT 19 ÓRA: Én, Zsa Zsa - monodráma
OKTÓBER 12. VASÁRNAP 19 ÓRA: Herzl - kávéházi dráma
OKTÓBER 13. HÉTFŐ 19 ÓRA: A Latabárné fia - monodráma
OKTÓBER 14. KEDD 19 ÓRA: A zsidó novellák varázsa - zenés est
OKTÓBER 15. SZERDA 19 ÓRA: Tony Curtis - dráma - Premier!
OKTÓBER 16. CSÜTÖRTÖK 19 ÓRA: Utódok - dokumentumfilm
OKTÓBER 17. PÉNTEK 19 ÓRA: Újévi klezmerkoncert: Klein Judit, Haverim
OKTÓBER 18. SZOMBAT 15 ÓRA: Bélyeges sereg - film - Premier!
OKTÓBER 18. SZOMBAT 19 ÓRA: Auschwitz. Napló - monodráma
OKTÓBER 19. VASÁRNAP 19 ÓRA: Tony Curtis - Hollywood hercege - dráma
OKTÓBER 20. HÉTFŐ 19 ÓRA: Mózes és Jézus Pesten - politikai kabaré
OKTÓBER 21. KEDD 18 ÓRA: Véner Orsolya fotókiállítása
OKTÓBER 22. SZERDA 19 ÓRA: A zsidó örökzöld zene legjobb száz éve - koncert
OKTÓBER 23. CSÜTÖRTÖK 19 ÓRA: A Zsidó Kutya - monodráma
https://spinoza-szinhaz.hu/hu/eloadas/carl-lutz-az-elfelejtett-hos
SI
Az Óbudai Múzeum új, nagyszabású időszaki kiállítása az egykori Óbudai Hajógyár sokszínű és izgalmas történetét tárja a látogatók elé „Egy gyár anatómiája. Az óbudai hajógyárunk története” címmel.
Az óbudai Fő téri épületben csaknem két évig látogatható, új tárlat a múzeum mindhárom időszaki kiállítóterét elfoglalja, különböző nézőpontokból világítva meg a gyár jelentőségét. Nemcsak a gyár ipari és technológiai horderejét, hanem az ott dolgozók mindennapjait, a gyár városszövetbe ágyazódó szerepét is feltérképezi.
A 190 éve alapított hajógyár a magyar ipartörténet egyik meghatározó szereplője volt, a 20. században pedig a szocialista ipar egyik jelképe lett. A kiállítás feltárja, hogyan formálta a gyár Óbuda arculatát, és hogyan fonódott össze a helyi lakosok életével.
A kiállítás egyik egysége az ipari és technológiai örökségre fókuszál, bemutatva a hajógyártás mozzanatait, a gyártott hajótípusokat, a gyár technikai innovációit. A hajómakettekkel gazdagított rész a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közreműködésével jött létre.
A másik két tér a gyár társadalmi, kulturális és művészeti vetületeit járja körül: a dolgozók életét, a gyárközösség mindennapjait, és a hajógyár a kerületben ill. a fővárosban betöltött szerepét. A kiállítás archív fényképek, interaktív elemek, személyes tárgyak és visszaemlékezések segítségével idézi meg a hajógyártás műhelytitkait, a gyár egykori működését és hangulatát, a közösséget, amely generációk életét határozta meg Óbudán.
Az „Egy gyár anatómiája” ezzel a komplex megközelítéssel egyszerre ipartörténeti, város- és társadalomtörténeti lenyomat is. Célja, hogy újraértelmezze a hajógyár jelentőségét, és emléket állítson a magyar ipar egy mára eltűnt, a helyi közösség számára mégis máig meghatározó korszakának.
A kiállításhoz számos program, köztük tárlatvezetések és városi séták is kapcsolódnak.
2024. évi Magyar Orvostudományi Napok
Multidiszciplináris fórum a Magyar Orvostudományi Napok keretében a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége szervezésében
2024.november 8., 14:00-17:30 MTA Humán Tudományok Kutatóháza Konferenciaterem (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.)
OFTEX akkreditációs pontértéke: 8 pont SE-SZTOK/2024.II/00410
Elnök: Prof. Dr. Nagy Endre – Prof. Dr. Góth Miklós
14.00– 14.20 Prof. Dr. Korbonits Márta, az MTA külső tagja Endokrin genetika – az alapkutatástól a gyakorlatig
14.20 – 14.40 Prof. Dr. Hunyady László, az MTA rendes tagja A receptorokon ható szerek szelektivitásának új dimenziói
14.40 – 15.00 Prof. Dr. Nagy Endre A pajzsmirigy népbetegségei
15.00 – 15.20 Prof. Dr.Tóth Miklós Az agyalapi mirigy betegségei gyógyszeres kezelésének újabb lehetőségei
15.20 – 15.40 Prof. Dr. Takács István D hormon szerepe az egészség megtartásában
15. 40 – 16.00 Prof. Dr. Igaz Péter A mellékvese rejtőzködő, de fontos betegségei
16.00 – 16.30 Szünet
16.30 – 16.50 Prof. Dr. Molnár Dénes A gyermekkori elhízás, mint népbetegség
16.50 – 17.10 Prof. Dr. Várbíró Szabolcs A soktömlős petefészek tünetegyüttes, mint népbetegség
17.10 – 17.30 Prof. Dr. Bajnok László A test és a vér zsírtúltengése felnőttkorban
MOZAIKOK A ZSIDÓSÁG ÉLETÉBŐL
Nyitva: 2024. szeptember 22 - 2024. november 24-ig
A kiállítás megtekinthető az előadások előtt egy órával
a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Galériájában.
8000 Székesfehérvár, Fő utca 8.