2022. november 28., hétfő

PISSARRO, AZ IMPRESSZIONIZMUS ATYJA

SI

2022 DECEMBER 15-TŐL A HAZAI MŰVÉSZMOZIKBAN AZ EXHIBITION ON SCREEN: PISSARRO, AZ IMPRESSZIONIZMUS ATYJA CÍMŰ MŰVÉSZETTÖRTÉNETI DOKUMENTUMFILM, ISMÉT A PANNONIA ENTERTAINMENT TERJESZTÉSÉBEN.

Várható megjelenés: 2022 decemberében
rendezte: David Bickerstaff
Vetítési idő: 90 perc

 

Camille Pissarro nélkül nem lett volna impresszionista mozgalom. Hiszen jogosan nevezzük őt az impresszionizmus atyjának!

Merész lépésre szánta el magát, és végig levelezett művészi ars poeticájáról családtagjaival. E bensőséges hangú, sok tényt és összefüggést megvilágító levelek alkották dokumentumfilmünk forgatókönyvének a vázát, melyben megkíséreljük jobban megérteni és megértetni Pissarro életrajzát és pályaképét.

A karibi térségben született Pissarro fiatalemberként rajong a festészetért, ezért Párizsba érkezik, és negyvenhárom éves korára maga mellé gyűjt egy elhivatott művészekből álló kis közösséget. 

Első kiállításukat ugyan csúnyán pellengérre állítja a korabeli kritika, de itt nyerik el megkülönböztető nevüket: impresszionisták. Az elkövetkező negyven év során Pissarro lesz a motorja annak a művészeti irányzatnak, amely már a világ legkedveltebb stílusává vált.

Az Ashmolean Múzeum neve régóta egyet jelent a minőséggel. Az Egyesült Királyság első közgyűjteményeként (1683 májusában nyitotta meg kapuit) páratlanul gazdag anyaggal rendelkezik, többek között egy jelentős Pissarro archívummal.  Dokumentumfilmünk stábja kizárólagos bejárást kapott ebbe az, impresszionista festőkkel foglalkozó leggazdagabb levéltári anyagba, és a negyven évre visszamenőleg legjelentősebb retrospektív Pissarro kiállítás terébe, így remélhetőleg páratlanul izgalmas és jelentős életrajzi tényeket tud majd elmesélni erről a hihetetlen művészről.

Jelen nagyszabású kiállítás az oxfordi Ashmolean Múzeumban az elmúl negyven év legjelentősebb retrospektív tárlata. Cézanne volt, aki Pissarrót „az első impresszionista”-ként emlegette. Az Ashmoleannak egyedülálló gyűjteménye van Pissarro munkáiból, leveleiből és egyéb, rá vonatkozó tárgyi emlékekből.

PISSARRO: FATHER OF IMPRESSIONISM

Release date Tue 24 May 2022
Encore Sun 29 May 2022
Directed by David Bickerstaff
Running time 90 mins

 

 

Without Camille Pissarro, there is no Impressionist
movement. He is rightfully known as the father of
Impressionism.
It was a dramatic path that Pissarro followed, and
throughout it all he wrote extensively to his family. It is
through these intimate and revealing letters that this
gripping film reveals Pissarro’s life and work.
Born in the West Indies, Pissarro found his passion
in paint as a young man in Paris, and by the age of 43
had corralled a group of enthusiastic artists into a new
collective. Their first show was scorned by the critics, but
the group had acquired a new name: the Impressionists.
For the next 40 years Pissarro was the driving force
behind what has today become the world’s favourite
artistic movement.
The Ashmolean Museum has a long tradition of
excellence. As the UK’s first ever public museum (it
opened its doors in May 1683) it houses a wonderfully
rich collection, including the remarkable Pissarro archive.
With exclusive access to most extensive archive of any
Impressionist painter, and to the first major Pissarro
retrospective in four decades, this film explores and
highlights the enthralling and hugely important biography
and output of an incredible artist.
This major new
exhibition at Oxford’s
Ashmolean Museum
is the first major
retrospective in over
40 years.
Cezanne called
Pissarro ‘the first
Impressionist’.
The Ashmolean has
an enormous and
unequalled archive
of Pissarro’s works,
correspondence
and more.


2022. október 26., szerda

El Greco kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

SI


Első alkalommal láthat a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást Budapesten. A tárlat célja, hogy széles körű áttekintést adjon az európai művészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere, El Greco, azaz Domenikosz Theotokopulosz (1541–1614) életművéről, bemutatva a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. Az összesen csaknem hetven művet bemutató kiállításon a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak a spanyol-krétai mestertől.

A Szépművészeti Múzeum őrzi a kontinens egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét, benne többek között Spanyolországon kívül Európában a legtöbb, öt darab saját kezű El Greco-festménnyel. A Szépművészetiben látható művek mellett a tárlatra több mint negyven magán- és közgyűjtemény, például a madridi Museo Nacional del Prado és a Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, a toledói Museo del Greco, a párizsi Musée du Louvre és a londoni National Gallery kölcsönzött alkotásokat.

A nagyszabású bemutatóra olyan kiemelkedő művek érkeznek Budapestre, mint például a Szent Sebestyén a palenciai katedrálisból, a Krisztus megkeresztelése a madridi Pradóból, a Szent Lajos francia király egy apróddal a párizsi Louvre-ból, A kufárok kiűzése a templomból a londoni National Gallery-ből, az Idősebb Szent Jakab mint zarándok a  toledói Érsekséghez tartózó San Nicolás de Bari-templomból, vagy szintén Toledóból, a Santo Domingo el Antiguo-kolostorból kölcsönzött, Krisztus feltámadása című oltárkép, amely eddig még sosem hagyta el a várost.

A tárlat időrendben vezeti végig a nézőt azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult: különös tekintettel a festői formálódását döntően befolyásoló itáliai városokon, Velencén és Rómán keresztül egészen Toledóig, ahol élete több mint felét töltötte és ahol művészete a maga teljességében kibontakozott. A február közepéig nyitva tartó tárlat hét tematikus szekcióban és kronológiai sorrendben mutatja be a kiállított műveket, azzal a szándékkal, hogy általuk, valamint a fal- és szekciószövegek, képfeliratok és audiovizuális eszközök segítségével a látogatók behatóan megismerkedhessenek a spanyol-krétai mester egyedülálló munkásságával.

A tárlaton látható, félszáz saját kezű remekmű a művész korai, itáliai éveiben, a bizánci ikonfestészet hagyományait még erősen magukon hordozó, kis méretű fatáblákra festett képeitől indulva a már Spanyolországban készült, nagy méretű oltárképeken, a magánáhítatot szolgáló, közvetlenebb vallásos ábrázolásokon, valamint világi portrékon át, egészen utolsó korszakának látomásszerű alkotásaiig mutatja be munkásságát és páratlan stílusfejlődését, köztük több emblematikus, már El Greco életében nagy népszerűségnek örvendő kompozícióval. A nagyszabású kiállítás El Greco életművének átfogó bemutatásán túl kitér a különböző művészeti közegekre is, melyekben a művész élt és tanult, és bemutatja, miként sajátította el és építette be saját alkotásaiba több velencei és római mester tanításait és a tőlük átvett mintaképeket; továbbá ismerteti két, biztos attribúciójú művekkel rendelkező tanítványa, Luis Tristán, illetve fia, Jorge Manuel Theotokopuli munkáit is.

El Greco Kréta gazdag művészeti közegében nőtt fel és tanult. A szigeten a 16. század közepén számos festőműhely működött, amelyek főként hordozható ikonok készítésével foglalkoztak. Az ábrázolások szemléletmódjukban és szimbolikus jellegükben egyrészt a bizánci művészet hagyományaihoz kötődtek, másrészt már a nyugati, főként itáliai reneszánsz újfajta formanyelve és kompozíciós modelljei is feltűntek rajtuk. El Greco kis méretű táblákon temperával dolgozott, ötvözve a helyi tradíciókat a velencei festésmód iránti érdeklődésével. Itáliai tartózkodása alatt egyre jobban megismerte a nyugati művészetet. A Velencében töltött három év meghatározó iskolának bizonyult számára, bár Itália más részein, főként Rómában is folytatott hosszas és jelentős tanulmányokat. A vászonalapú olajfestésben szerzett jártasság mellett a nyugati művészet más alapvető aspektusait is elsajátította, a színkezelést, a jelenetfelépítést, vagy a táj és a tér koncepciójának beható vizsgálatát. El Grecónak Spanyolországban nyílt lehetősége kibontakoztatnia egy érett festő teljes alkotóképességét és eszköztárát. Első toledói megbízásai a nagyszabású és bonyolult kompozíciójú művek kivitelezésében szerzett rendkívüli képességről tanúskodnak.

El Greco az 1580-as évek elejére vitathatatlanul a toledói vallásos művészeti közeg meghatározó alakjává vált. Letelepedésétől 1614-ben bekövetkezett haláláig egy kisebb műhelyt vezetett, melyben a bonyolult kivitelezésű retablók (oltárfelépítmények) mellett vallási témájú képeket is festettek. A művész a kor kasztíliai vallásosságának leghatásosabb témáinak képi megjelenítéseit alkotta meg: a Szent Család-, a Keresztvivő Krisztus-, a Krisztus az Olajfák hegyén-, az Angyali üdvözlet- vagy a Krisztus a kereszten-jelenetekről számtalan ismétlés és replika készült a műhelyben. Szintén gyakoriak voltak a szenteket ima vagy eksztatikus látomás közben, félalakos és a nézőhöz közeli beállításban ábrázoló festmények, melyek intenzív kifejezőerejüknek köszönhetően nagymértékben előrevetítették a spanyol barokk esztétikáját. El Greco tudatában volt e művei kedvező fogadtatásának, és – minden bizonnyal a nagy itáliai mesterek (Raffaello, Tiziano, Michelangelo) példájára – rézmetszetek útján próbálta művészetét és hírnevét tágabb körben terjeszteni. Ez a fajta önreklámozás kétségkívül elősegítette legnépszerűbb kompozícióinak sikerét. El Grecónak köszönhető továbbá Toledóban egy olyan műfaj bevezetése, amely Spanyolországban a király környezetében és az udvarban született: ez a világi portré. A festő a velencei arcképfestészet eszközeit a spanyol ízléshez és igényekhez igazítva, élénk kifejezőerővel teli portrétípusokat alkotott, melyek a reneszánsz legjelentősebb arcképfestői közé emelték. A kiállítás El Greco végső alkotószakaszára koncentráló válogatással zárul. Utolsó korszakában egyre inkább műhelye jelentős közreműködésével dolgozott, ugyanakkor e periódusból származik néhány legibkább zavarbaejtő alkotása is, amelyek bizonyítják, hogy szüntelenül kereste az új kifejezésmódokat. Késői művein a tér és az alakok formai játékokká olvadnak össze, amivel évszázadokkal előre megelőlegezte a modern művészet megközelítésmódját.

A kiállítás különlegessége, hogy a krétai-spanyol mester életművéből csupán négy rajz maradt fenn, ezekből kettő, a Keresztelő Szent János és a Szent János evangélista című alkotások is megcsodálhatók a tárlaton.

A kiállítás kurátora dr. Leticia Ruiz Gómez, a spanyolországi Patrimonio Nacional Királyi Gyűjteményének igazgatója, a készülőben lévő új El Greco-életmű-katalógus szerzője.

https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/el-greco/

 

2022. szeptember 22., csütörtök

Akadálymentes séta Óbuda egykori főutcáján

SI

ÚJDONSÁG! -


Akadálymentes séta Óbuda egykori főutcáján az Óbudai Múzeum és az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat szervezésében

2022. szeptember 25., vasárnap 11.00 – 13.00

Guruljanak velünk Óbuda egykori főutcáján, és hallgassák meg, mit mesélnek a házak, terek, szobrok és templomok Óbudáról az ókortól napjainkig!

A múzeum munkatársai a séta tervezése során figyelembe vették a mechanikus és elektromos kerekesszékkel közlekedők igényeit is, és ennek megfelelően több lehetőséget is megfontoltak. Először a már létező és sikeres tematikus séták alapján kitalálták a lehetséges útvonalakat, majd be is járták azokat. Végül az Önkormányzat közreműködésével egy kerekesszékes szakértőt is bevontak a tesztelésbe, így bátran elmondható, hogy alapos előkészületek után kerül megrendezésre az akadálymentes séta.

A körülbelül 1,5 kilométeres távon ugyan számolni lehet – és kell – Óbuda jellegzetes macskaköves útburkolatával, de a program során a kísérő kollégák segítségére mindenben számíthatnak a résztvevők. A szervezők gondoskodnak arról is, hogy útközben akadálymentes mosdók is rendelkezésre álljanak, így már csak az érdekesebbnél érdekesebb óbudai történetekre kell koncentrálniuk a látogatóknak.

A séta útvonala: Flórián szobor (Fogadalmi szoborcsoport/oltár) – Serfőző utca – Szent Péter és Pál Templom – Óbudai Zsinagóga – Goldberger Textilipari Gyűjtemény (akadálymentes mosdó) – Lajos utca – Amfiteátrum – Bokor utca – Csemete utca –Puskás Öcsi tér – Kolosy tér (akadálymentes mosdó és vendéglátóegység)

A séta a Kiscelli posta melletti Flórián szoborcsoporttól (a Vörösvári – Pacsirtamező – Tavasz – Szentendrei utak találkozásánál elhelyezkedő térről) indul.

A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött, max. létszám: 15 fő babakocsival vagy kerekesszékkel + kisérő, ha szükséges. Érdeklődés és regisztráció: programok@obudaimuzeum.hu

 

2022. május 10., kedd

Műcsarnok fotókiállítás: Strand az egész világ

SI

A BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL és a MŰCSARNOK egy különleges premierrel köszönti a látogatókat a hatodik alkalommal megrendezett Budapest FotóFesztivál nyitókiállításával. Martin Parr brit fotográfus, a MAGNUM PHOTOS sztárja, az európai kortárs színes fotográfia egyik legismertebb képviselője, kinek munkája első alkalommal látható Magyarországon. Négy évtizede kutatja a mindennapi élet jelenségeit, kezdve a britek időjárással kapcsolatos felfogásától, az ideális otthon, vagy a vásárlási-, szórakozási szokások bemutatásán át egészen a nemzeti karakter megragadásáig. A Műcsarnok két termében megrendezett Strand az egész világ című kiállítás népszerű tengeri fürdőhelyeken tett megfigyeléseiből válogat. Parr gyermekkorától kezdve bizalmas viszonyt ápol a tengerparttal: amatőrfotós nagyapjával gyakran látogatták Észak-Anglia tengerpartjait, s később, fiatal fotográfusként ide tért vissza, hogy bemutassa, hogyan nyaral az angol átlagember. Parr szerint a tengerpart egy kivételes nyilvános tér, ahol az általános emberi viselkedés abszurd megnyilvánulásai és a helyi furcsaságok zökkenőmentesen olvadnak egybe. Az emberek pihennek, kedvteléseiknek hódolnak, napoznak vagy olvasnak, a fotós pedig belefeledkezhet a fényképezőgéppel való kísérletezésbe. A kiállításon bepillanthatunk a négy évtizedes pályája különböző időszakaiba, Parr tengerparti sétára indult. Megfordult a spanyol Benidorm üdülővárosban,  belgiumi strandokon, a Garda-tó partján, a Krím-félszigeten, Lettországban, majd elhagyva Európát, az indiai Goában, Dél-Amerika tengerpartjain, köztük a híres Copacabanán, vagy az indonéziai Balin. A fotók nem csupán informálnak, mosolyra fakasztanak vagy meghökkentenek, hanem ráirányítják figyelmünket a világban zajló változásokra, például a pihenéssel kapcsolatos elképzeléseinkre, vagy a tömegturizmus ellentmondásaira. A kiállítás a British Council támogatásával valósult meg.K

Kurátor   TULIPÁN Zsuzsannaurátorr: TULIPÁN Zsuzsanna

2022. március 26. - június 26.

Műcsarnok

2022. március 26. - június 26.

Műcsarnok

2022. március 26. - június 26.

Műcsarnok

2022. április 27., szerda

Shirley Valentine a Centrál Színházban

SI

2022. 04. 27. 14:08
Shirley  Valentine

Megérkezett Budapestre, a Centrál Színház színpadára.  Mrs. Bradshaw egy negyvenes éveiben járó, kétgyermekes liverpooli háziasszony. De élhetne bárhol a világon, ahol a társas magány kilátástalan életét élik a nők. Gyermekeit felnevelte, párkapcsolata kiüresedett. Egész helyzetét, sorsát, feleslegesnek érzi, egyedül az otthoni négy fallal társalogva osztja meg gondolatait. Egykori vidám énjét felidézve ábrándozik a menekülés útjáról, de már nem lát kiutat. Ekkor váratlanul köszönt be a nagy lehetőség, egy utazás a távoli Görögországba. A csodálatos kék tenger, egy új, vonzó létforma csodás változást ígér, ahol Shirley Valentine megtalálja egykori önmagát. Álma beteljesül a tengerparton felállított asztal mellett, és már nem akar visszatérni vigasztalan régi életéhez. Idővel a férje is megérti a nagy változást, kiutazik az asszonyoz, aki a tengerparti asztalnál várja érkezését.

Willy Russell darabját Ujj Mészáros Károly rendezésében Balsai Móni viszi sikerre a Centrál színpadán.

A művésznő korábban úgy nyilatkozott, hogy sok hasonlóságot érez önmaga és a megformált karakter  habitusa között:

„Nagyon szeretem játszani Shirley Valentine-t, mert eszembe juttatja a saját kamaszkori vágyaimat, terveimet, gondolataimat a világról, és miközben szembesít azzal, amit esetleg sikerült elérnem, ráébreszt arra is, hogy mi volt azokból igazán fontos, és arra is, hogy mi lehetne akár most is egy új terv része. Azért is szeretem, mert nagyon sok pozitív energiát hordoz Shirley karaktere és az egész előadás.  Azt mutatja meg, hogy az ember ki tud kerülni a mélypontjaiból hogyha bátor, és mer tenni magáért és az életéért.”

A darab bemutatója: 2022  április 28.

Főszerepben: Balsai Móni

Rendezte és újrafordította: Ujj Mészáros Károly

Díszlet: Fekete Anna

Jelmez: Kárpáti Enikő 

dr Tausz Anikó

2022. január 20., csütörtök

A Hálózat, bemutató a Cenrál Színházban



A Network,  Sidney Lumet világhírű filmadaptációja megérkezett a Centrál Színház színpadára. A televíziók valódi működési mechanizmusát bemutató kultikus filmalkotás 1976-ban készült, és  méltán került fel a száz legjobb amerikai film listájára. Az eredeti bemutató óta eltelt több, mint négy évtized alatt sokat változott a világ. A  tömegkommunikációs lehetőségek  is számos technikai újdonsággal bővültek. De napjainkban is tovább sugározzák a valóság helyett az illúziót, a fikciót a manipulált hallgatóságnak.
A  Centrál nézői már a színházba való belépésnél berendezett stúdiók díszletébe lépnek be, ahol adásrendezők, sminkesek sokasága készíti elő a napi bemondók szereplését.
A  történet Puskás Tamás  rendezésében kerül színre, számos, látványos videotechnikát is felsorakoztatva. A darabban egy TV. híradós, Howard Beale története elevenedik meg, Alföldi Róbert főszereplésével. Howard 25 éve áll egy TV. társaság alkalmazásában. Mivel azonban már   nem hozza a nézettséget az amúgy is anyagi gondokkal küzdő cégnek, az elbocsátásról döntenek. A kétségbeesett ember azzal fenyegetőzik, hogy nyílt adásban botrányt okoz. Az események úgy hozzák, hogy mégis elmondhatja búcsúbeszédét, melyben a dühödt tiltakozásra szólítja fel  a nézőket, leleplezve,hogy mindenkor csak lélekromboló hazugságokat  közvetítenek adásaikban. Fellépése váratlan nagy visszhangot vált ki, s egy ambiciózus, törtető munkatársnő /Martinovics Diána/ ötletére tovább engedik szerepelni az egyre népszerűbbé váló férfit. A nagy nézettség a hirdetők számát is növeli, így a TV. társaság egyre többet profitál a sikerből. Mígnem adásaiban Howard már a nagy multik káros ambícióiról, mohó felvásárlásairól prédikál. Ekkor lép  a színre Jensen nagyfőnök, Bodrogi Gyula,aki tudomására hozza, mi mozgatja valóban a világot. A híradós hangneme megváltozik, a nézettség zuhanni kezd. A TV társaság így végső lépésre szánja el magát.
"Ha én sem kiáltok, ha te sem kiáltasz,
Ki űzi el innen a sötétséget?" 

A Centrál Színház előadása egy nagy sikerszéria kezdetét jelenti.

Székely Ágota

 

 

2021. december 28., kedd

Könyvismertető, Szinetár Miklós 88

SI

Szinetár Miklós 88

SZINETÁR MIKLÓS

Kossuth Kiadó , Megjelenés: 2020. november 19.

 "A Pestisjárvány idején, Boccaccio írt egy remekművet, a Dekameront. Több száz éve olvassák! Most éppen koronavírus-járvány van, a világ nagy része karanténban. A karanténban bizonyára sok tízezren írnak, mint Boccaccio. Vélhetően kevesebb sikerrel.
Én is írok. Mit is? Az utóbbi években készített jegyzeteimből és emlékeimből rögzítek néhány gondolatot, történetet.
Nyolcvannyolc éves a múltam, szép életem volt. Hatvanhét évig dolgoztam, mint rendező. Színházban, operában, televízióban, filmgyártásban, kőszínházban, szabadtéren.
De hát miért is írok? Miért is írunk egyáltalán?
Egyrészt azért, mert vannak gondolataink, ötleteink, véleményünk, és azt jól esik rögzíteni. De valljuk be, hogy azért is, mert nyomot akarunk hagyni magunk után. Mint a sétáló kutya, aki egyre csak pisil, pedig már nincs is szüksége - csupán jelzi, hogy ott volt."

Szinetár Miklós 75 szekvenciája egy sokat tapasztalt művész gyógyító bölcsességeit tartalmazza, amelyekkel öregeket és fiatalokat egyaránt megszólít. Ez az ő kedves és szórakoztató Füveskönyve.

Szinetár Miklós, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese.

A könyv a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg.

Cím: 88 és fél
Oldalak száma: 354
Megjelenés: 2021. november 02.

 

Bővebb ismertető
A 88 címmel közölt gondolataim viszonylagos sikert arattak. A könyvből sok példány elkelt, még második kiadásra is sor került. Olvastam jó kritikákat, és sok like jött a könyvvel kapcsolatos írásokra. Mindez nagyon jólesett, már csak azért is, mert előtte egy rádiószereplésem kapcsán olyan is megjelent az Facebookon, hogy a Szinetár egy seggfej. De hát így kerek a világ.

Nagyon örültem összevissza gondolataim sikerének - úgyhogy elszemtelenedtem: a 89. születésnapomon elkezdtem írni újabb hasonlókat. Eszembe jutott a cím is: 88 ÉS FÉL. Félek is meg nem is.

Írok politikáról, olyat is, ami többek számára vitatható, vagy egyenesen taszító. Történelemről, hitekről, színházról, moziról is mindenfélét, amikkel szintén nem ért mindenki egyet, de reményeim szerint lesznek, akik megértéssel, szimpátiával fogadják. És azok az olvasóim, akik netán más írásaimmal már találkoztak, megbocsájtják, ha néhány történetet, gondolatot, ami számomra meghatározó, ismét felidézek.

Mindig szerettem keverni a műfajokat színházban, filmben, tévében, és ha módomban állt az életben is. Most is megpróbálom. Remélem, hogy ezekről jut valami az olvasó eszébe. Bízom benne, hogy lesz olyan is, amit tovább gondol.

forrás: 

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/memoar-eletrajz-interju/88-es-fel?recLink=1