2019. január 14., hétfő

A művészet templomai sorozat 2019, Salvador Dalí: A halhatatlanság nyomában

SI
Salvador Dalí – A halhatatlanság nyomában
színes, feliratos spanyol ismeretterjesztő film, 105 perc, 2018
rendező: David Pujol
Magyarországi bemutató: 2019. január 24.
Korhatár: 12
Január 24-én érkezik a mozikba A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része, amely a szürrealizmus mestere, Salvador Dalí és múzsája-alkotótársa, Gala életén és művészetén vezeti végig a nézőket. Az átfogó művészeti portréfilm 1929-től kezdve követi nyomon Dalí életpályáját – ekkor csatlakozott a szürrealistákhoz, és ugyanebben az évben ismerte meg Galát – egészen 30 évvel ezelőtt, 1989. január 23-án bekövetkezett haláláig.
A Gala-Salvador Dalí Alapítvány gondozásában készült film végiglátogatja mindazokat a helyszíneket, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak a művész életútjában: többek között Portlligatot, az egyetlen, saját tulajdonában álló műhelyt és otthont; Figuerest, a szülővárosát, ahol létrehozta a Dalí Múzeumot, valamint Púbolt, ahol az a kastély található, amit Dalí szerelme jeléül Galának ajándékozott, valamint Párizst és New Yorkot, ahol jelentős kiállításai voltak. A művészettörténet egyik legkülönösebb alkotójának életét szakértők közreműködésével, többféle nézőpontból ismerhetjük meg a filmben. Művészettörténészek, a festőhöz közel álló családtagok interjúi és eddig sosem publikált fotók és levelek mellett maga a kontempláló Salvador Dalí és a remekművek felvételei teszik teljessé a képet az extravagáns bajusz mögött rejlő művészről és emberről, akit mára a legnagyobb mesterek közé sorolunk.
A film kiemelt budapesti vetítőhelye A művészet templomai sorozat többi epizódjához hasonlóan az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol január 24-étől műsorrenden látható. Emellett országszerte számos további helyszínen, a megyeszékhelyek többségén is vetítik.
http://www.pannonia-entertainment.hu/Salvador-Dali-film

2019. január 13., vasárnap

Az Írók boltja 2019. januári programjai

SI



16. szerda, 17 óra
Kalligram – Műcsarnok
Böröcz András: Talált és kitalált tárgyak non-objective objects
A beszélgetés résztvevői: Böröcz András, Kovalovszky Márta és Pataki Gábor

17. csütörtök, 17 óra
Kortárs prognózisok - beszélgetés a hazai kortárs műgyűjtésről és műkereskedelemről
Kertész László: Kortárs műgyűjtés című kézikönyve kapcsán
A beszélgetés résztvevői: Kertész László, Gerő László műgyűjtő, Kováts Dávid, Dobossy Aukciósház alapító-tulajdonosa és Rechnitzer Zsófia, művészeti tanácsadó
Moderátor: Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatója, a kötet szerkesztője

18. péntek, 17 óra
L'Harmattan
Rőhrig Eszter: Vízhomok
A szerzővel Kapecz Zsuzsa beszélget

22. kedd, 17 óra
Magyar Nemzeti Galéria
Művészetről könyvek között – Múzeumi beszélgetéssorozat az Írók Boltjában
Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908–1984) művészetében
Résztvevők: Kolozsváry Marianna kurátor és Koós Nikolett múzeumpedagógus


23. szerda, 17 óra
Boook Kiadó
Rácz Ráhel: Időtlen
A szerzővel Poós Zoltán beszélget


24. csütörtök, 17.00-19.00
Orpheus Kiadó
Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezeracú és egyszerű élete és műve
A szerzővel Erős Kinga és Formanek Csaba beszélget


25. péntek, 17 óra
Stratégiakutató Intézet Kiadó
Varga Csaba: Megváltó Szerelem
Résztvevők: Báger Gusztáv költő, S. Bujdosó Tünde hagyományőrző énekes,
Garaczi Imre szerkesztő-kiadó és Varga Csaba

29. kedd, 17 óra
Selinunte Kiadó
Kárpáti Péterről / Kárpáti Pétertől
Színház az orrod hegyén és Színházíró - kettős könyvbemutató  
Résztvevők: Kárpáti Péter drámaíró, rendező, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Fekete Ádám dramaturg, színész, író, Sebők Borbála, Szűcs Mónika, Sándor L. István a Színházíró szerzői, Varga Zsófia és Georgita Máté Dezső a Színház az orrod hegyén társszerzői


30. szerda, 17 óra
ÉS-kvartett
A beszélgetés témája: Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye
Károlyi Csaba beszélgetőtársai:
Arató László, Bazsányi Sándor és Bárány Tibor

31. csütörtök, 17.00 -18.30
L’Harmattan
Indries Krisztián és Szummer Csaba: Freud és a felkelő nap országa - A pszichoanalízis recepciója Japánban
Bevezetőt mond: Szummer Csaba
A szerzőkkel Borbándi János pszichoterapeuta beszélget
Közreműködik: Rögtönzések Színháza társulat Kiss György Ádám vezetésével

 

AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban

SI
Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit.
Budapesten indul február elején az AVATAR: Discover Pandora kiállítás európai turnéja. A kiállítás megragadja és elhozza a földre egy idegen világ lenyűgöző szépségét, egyedi betekintést kínálva, hogy Pandora szemszögéből milyennek látszik saját bolygónk. A szórakoztató és oktató kiállítás látogatói – életkoruktól függetlenül – megismerhetik Pandora világának tudományos és csodálatos jelenségeit. Pandorát valós, létező világként bemutatva az AVATAR: Discover Pandora kiállítás izgalmas és lenyűgöző környezetébe belépve a látogatók interaktív módon részt vehetnek Pandora életében, csodálva és megismerve változatos növény- és állatvilágát, egzotikus vadállatait valamint az itt élő Na’vi nép lenyűgöző kultúráját és mondavilágát.
Belépve a Pandoran Research Foundation által támogatott kiállításra a látogatók maguk mögött hagyják a 21. századot és átlépnek az  AVATAR franchise 22. századába. Ismereteket szerezhetnek a Pandora felfedezését lehetővé tevő űrutazásról és tudományos eredményekről az Alpha Centauri naprendszerben, felfedezhetik Pandora lenyűgöző környezetét és világát, megismerve páratlan növényeit és állatait illetve hogy mit tanulhatunk tőlük saját bolygónkról. Találkozhatnak Pandora őslakosaival, beszélgethetnek a Na’vi néppel, a 270 centiméternél is magasabb humanoid lényekkel kultúrájukról, nyelvükről illetve zenéjükről. Megtapasztalhatják, milyen gyönyörűek Pandora világának ékszerként ragyogó, belső fénykibocsátásra képes növényei és állatai, beszélgethetnek a  Tündérasszonyokkal, megismerhetik az AMP mobil páncélruha használatát, beleképzelhetik maguk at az Avatar Programba és számos egyéb élmény is várja a látogatókat.
A kiállítást, ami ugyanolyan autentikus és áttörően újszerű élményt kínál, mint James Cameron 2009-es nagysikerű filmje, a GES nemzetközi rendezvényszolgáltató cég kreatív csapata a Lightstorm Entertainment és a FoxNext vállalatokkal szoros együttműködésben hozta létre. A hazai esemény az Andrássy Élményközpontot létrehozó, eddig számos kiállítást szervező, valamint Magyarország legnagyobb színpadi produkcióit – nemrég az Álomutazó című előadást – életre hívó TulipánTündér Produkció együttműködésével jött létre.
James Cameron 2009-es AVATAR című mozifilmje a filmtörténet egyik legsikeresebb alkotása, bruttó jegybevétele megközelítette a 2,8 milliárd dolláros összeget. A földgolyó összes korosztályát lenyűgözte az általunk ismert világon túlmutató vizuális és forradalmian újszerű speciális effektjeivel és a film rövid időn belül nemzetközi jelenséggé vált, akkora népszerűségre szert téve, hogy négy folytatás is követi majd, az elsőt várhatóan 2020. december 18-án mutatják be. Az  AVATAR elnyerte a legjobb film címet a Golden Globe Awards díjátadón és számos egyéb Academy Awards® díjat is kapott.


A Tulipán Tündér produkcióról:
Az Andrássy Élményközpont üzemeltetője a TulipánTündér Produkció, amely 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy olyan egyedülálló élményeket hozzon létre illetve hozzon Magyarországra, melyek amellett, hogy komoly értékeket képviselnek, minél szélesebb közönségigényt elégítenek ki. A TulipánTündér nevéhez fűződik például az első olyan 100%-ban hazai színpadi megaprodukció, mely méreteivel és egyedi látványvilágával a Broadway előadásait idézi. A Játékkészítő című pop-show-musical egymást követő két évben mintegy 100.000 látogatót vonzott, majd 2017-ben az Álomutazó című családi mese-musical 13 előadásán több mint 50.000 látogatónak nyújtott feledhetetlen szórakozást, amit 2018-ban nagy sikerrel és teltházas előadásokkal ismételt meg. A TulipánTündér Produkció nevéhez több nagykiállítás is fűződik, úgymint a legmodernebb technológiákat alkalmazó, lenyűgöző látványvilágot felvonultató, játékos képességtesztekkel és egy színházi produkcióval is tarkított interaktív családi sportélmény-park, a The Champion – A Bajnok című élményexpo, a Gooól! című egyedülálló futball kiállítás, a labdarúgás történetének legátfogóbb bemutatása, az űrutazást az elejétől napjainkig bemutató Gateway to Space kiállítás, vagy a Living dinosaurs – Őskori állatkert, melyben a látogatók interaktív módon ismerkedhettek meg a fenevadakkal, bővíthették ismereteiket.
 presspresso.hu

2019. január 9., szerda

Elvis Presley Emlékest a Pólus Moziban

SI



A rock'n'roll Királya 2019. január 8-án lenne 84 éves. Az évfordulóra emlékezve január 11-én pénteken emlékestet tartanak a Pólus Moziban, ahol relikvia-kiállítással, beszélgetéssel, zenés emlékműsorral és az 1968-as „Comeback Special” koncertfilm vetítésével emlékeznek Elvis Presley-re. Közreműködik Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar és John Laslo Farkas énekes, Elvis-imitátor.

Idén 84 éve született minden idők egyik legnagyobb előadóművésze, akinek hatása a popkultúrára és az utána következő generációkra a mai napig érezhető. Számtalan zenész tekinti példaképének, Bono szerint ő volt a „popzene ősrobbanása”, John Lennon úgy fogalmazott: „Elvis előtt nem volt semmi”.

Elvis Aaron Presley 1935. január 8-án született a Mississippi állambeli Tulepóban, szegény család gyermekeként. A blues és a gospel bűvöletében felnövő fiú első gitárját tizenegy évesen kapta édesanyjától, néhány évvel később megnyert középiskolájában egy tehetségkutató versenyt. Húsz éves sem volt, amikor Sam Phillips, a helyi Sun lemezcég főnöke 1954. július 5-én lemezre vette That’s Allright című dalt. A dátum azóta bevonult a zenetörténetbe, többen ezt a napot tekintik a rock'n'roll műfaj születésnapjának. Elvis karrierje 1955-ben indult be igazán, amikor szárnyai alá vette őt a Tom Parker menedzser, akit csak "ezredesként" emlegettek. Huszonévesen Presley nevét már egész Amerika ismerte, első szólólemeze, a Heartbreak Hotel egyből a slágerlisták élén landolt. Élete során a Király több mint 150 albumot adott ki. Közülük 81 arany- vagy platinalemez lett. Lemezeiből mintegy 1 milliárd kelt el világszerte és ezzel minden idők legsikeresebb előadóművésze lett. Összesen 700 dalt rögzített a stúdiókban és pályája során több mint 1500 koncertet adott, csak Las Vegasban 636 teltházas koncertje volt. Szenvedélyes színpadi mozgása,  utánozhatatlan előadóművészi tehetsége mindenkit magával ragadott.

Példátlan sikerének titkát sokan próbálták már megfejteni, de abban mindenki egyetért, hogy Elvisnél valahogy minden összejött. Kiváló énekes volt, ösztönös tehetség, aki a hangjával virtuóz dolgokra volt képes. Kirobbanóan energikus színpadi jelenléte, stílusteremtő előadásmódja forradalmasította – sokak szerint megteremtette - a popzenét. Ehhez jött szívtipró kinézete és különc öltözködése, amit rövid időn belül fiúk milliói kezdtek utánozni. A magánéletben sajnos nem tudta jól kezelni a hatalmas sikert és népszerűséget, a rajongótábora felől áradó istenítést. Idővel egyre erősebb depresszióval küzdött, altatókon, nyugtatókon élt, Priscilla Presley-vel kötött házassága válással végződött. A rock and roll királyát alig negyvenkét éves korában, 1977. augusztus 16-án reggel holtan találták az otthonában.

A Pólus Mozi Rock Klubjában január 11-én 19:00 órakor kezdődő Elvis Presley Emlékest felvezető beszélgetésén Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető beszélget Novai Gábor zenésszel és Barcs Endre újságíróval, íróval, Az igazi Elvis című könyv szerzőjével, aki személyesen is találkozott a Királlyal. A beszélgetést követően egy rövid zenés emlékműsort hallhat a közönség, amely során Elvis legismertebb dallami közül csendül fel néhány kiválasztott dal Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar tolmácsolásában. A népszerű együttes olyan zenészekből áll, akiket egytől-egyig a 60-as, 70-es évek zenei világa inspirált. Ezen az estén a Király előtt tisztelegve Elvis-dalokból összeállított műsort adnak elő, John Laszló Farkas gitáros-énekes, profi Elvis-imitátor közreműködésével, aki hivatásos előadóként több mint 3000 sikeres koncertet és adott Európa-szerte. Az est kiemelt kísérőprogramjaként Elvis Presley relikvia-kiállítást láthatnak a nézők a Magyar Elvis Klub jóvoltából.

A beszélgetés és zenei műsor után a Pólus Mozi Rock Klub hagyományaihoz híven koncertfilm vetítés következik, amelyhez ezúttal egy különleges kísérőfilm is tartozik. Levetítik Elvis Presley 1957 januári fellépését az Ed Sullivan Show-ban, amely során a „Peace in the Valley” című számot adta elő az '56-os magyar szabadságharcosok előtt tisztelegve és egyúttal műsorvezetővel közösen arra kérte a tévénézőket, hogy adományokkal támogassák a nehéz sorsú magyarokat. Elvis magyarokért való kiállásának emlékét Budapest is őrzi: 2011 óta Elvis Presley nevét kapta meg egy II. kerületi park és Budapest posztumusz díszpolgárává is avatták.

A rövid archív felvétel után Elvis Presley legendás 1968-as televíziós koncertje, a Comeback Special látható, amely újraindította, sőt rakétaként az egekbe lőtte zenei karrierjét. Ezt a bensőséges hangulatú koncertet Elvis a legelkötelezettebb rajongók egy szűk köre előtt adta az NBC TV-stúdióban, 7 év kihagyás után, mivel a 60-as években a filmszerepei miatt egyáltalán nem koncertezett. A másfél órás show-t 1968 decemberében élőben közvetítettek szerte az Egyesült Államokban, több mint 30 millió néző látta és a „nagy visszatérés” újra a legnépszerűbb popsztárok közé emelte Elvist. A stúdiókoncerten csupa klasszikus dallam és listavezető sláger csendült fel, mint a „Jailhouse Rock”, „Hound Dog”, „Love Me Tender”, „A Little Less Conversation’ vagy az „If I Can Dream”. Steve Binder filmje most több mint 50 év elteltével digitálisan felújított képpel és újrakevert hanggal látható a Pólus Mozi Nagytermében, 120m2-es mozivásznon.

Pannonia Entertainment Ltd.
Web: http://pannonia-entertainment.com
 

2019. január 7., hétfő

Janet Kerekes: Álarcosbál a Fehér Keresztben, könyvismertetés

SI
A könyv egyrészt a magyar zsidóság 1867 és 1920 közötti asszimilációs erőfeszítéseit kutatja, másrészt ezt párhuzamba állítja a Nagy-Britanniában zajló hasonló törekvésekkel. Mindkét esetben a többségi társadalom nézőpontjából vizsgálja az eseményeket és folyamatokat.

JANET KEREKES PhD. Kanadában élő történész, tudományos fokozatát a University of Torontón szerezte.
ISBN 978-963-414-465-6
Terjedelem: 372 o.
megjelent a L'Harmattan Kiadó - Kossuth Klub gondozásában.
L'Harmattan a minőségi könyvkultúra elkötelezett híve

Kultúrtörténeti könyvismertetés:

  A könyv, azzal a céllal született,  hogy történeti elemzést nyújtson a zsidók európai asszimilációjáról.
Egyes szakértők, mint például Komoróczy Géza, fenntartás nélkül vallják, hogy
a zsidók magyarországi története végső soron sikertörténet volt,  
melynek részeként sikeresen beolvadtak a magyar társadalomba. De nemcsak 
Magyarországon, hanem Európa-szerte elterjedt vélekedés a zsidók körében, hogy sikerrel asszimilálódtak.
Számos – elsősorban zsidó – történész is osztja ezt a véleményt.
A zsidó forrásoknak ez a túlsúlya meglátásom szerint nemcsak feleslegessé tette, hogy én is
hozzájuk forduljak vizsgálódásom során, de arra is rávilágított, hogy a nem zsidó befogadó
társadalomnak az asszimilációs szakaszból (az emancipáció és a holokauszt közötti időszakból)
származó eredeti forrásainak hiánya meglehetősen hézagossá és egyoldalúvá tette a zsidó
asszimiláció vizsgálatát. Az asszimiláció végső soron olyan ügy, amelynél két oldal szempontjai
veendők figyelembe: elkerülhetetlen, hogy a beolvadni törekvők erőfeszítéseit a befogadó
társadalom is megítélje abból a szempontból, hogy kielégítőnek találja-e őket vagy sem. 
Így azonban megérthető-e egyáltalán az asszimiláció folyamata a befogadó társadalom észrevételei
 és reakciói nélkül? Természetesen nem. Ezért az ebben a könyvben megjelenő kutatás és kutatói 
apparátus szinte kizárólag a nem zsidó forrásokon alapul. 
Amikor beleástam magam a zsidó asszimiláció témájába, nagyszámú állításra leltem – magyar és 
brit zsidó kutatóktól és laikusoktól egyaránt – azt illetően, hogy a zsidók beolvadása nemcsak hogy
rendkívül sikeresnek volt mondható ezekben az országokban, de mindkét ország zsidói egész 
Európa legasszimiláltabb zsidóinak tartották magukat. Ezzel világossá lett a kutatás iránya: könyvem 
nem a verseny győztesét kívánja kihirdetni, inkább az ezekben az országokban élő zsidók azon 
kijelentéseit vizsgálja meg, amelyek maradéktalan asszimilációt kiáltottak ki, és megvizsgálja, 
hogy az őket befogadó társadalmak valójában osztották-e ezt a véleményüket. 
(Ha szabad ennyit elárulnom a könyv elolvasása előtt: nem, nem osztották.) 
Azonban tovább mentem ennél. A könyv záró szakaszában vállalkoztam összehasonlítani 
a két országot, és megdöbbentő egyezést találtam közöttük, nemcsak 
a megjelenő érzelmek jellegében, de hevességüket illetően is. Ez az eredmény arra engedett
következtetni, hogy ha a befogadó társadalom sikertelennek tartotta az asszimilációt abban a két
országban, ahol a zsidók saját magukat a legasszimiláltabbaknak tekintették, akkor más európai
országokban is beszélhetünk az asszimiláció kudarcáról. Ez a megközelítés a tényeknek egy olyan
vizsgálatát mutatja be, amelyet mind a mai napig senki nem végezett el, és amelyhez a 
felvilágosodásig kellett visszanyúlni, hogy pontosan fel tudjuk rajzolni az asszimiláció pályagörbéjét.
Amint már említettem, kutatásom nem zsidó forrásokra támaszkodik. Ezért jelen munka
valójában a magyar történelem egy fejezetét mutatja be: egy olyan fejezetet, amely felett túlságosan
gyakran elsiklik a kutatók figyelme, továbbá amelyet hiányosan tártak fel, és félre is értettek. 
Mivel a zsidók fontos szerepet játszottak Magyarország történetében az emancipációjuk és 
a holokauszt közt eltelt időben, a magyaroknak kötelességük tájékozódni erről a korszakról, 
és fontos, hogy alapos betekintést nyerjenek az időszak történéseibe. 
Azonban azért is ajánlom mindenki figyelmébe ezt a könyvet, mert, ami a magyar közéletet illeti, 
ha napjaink azzal kapcsolatos panaszaira gondolunk, hogy a magyar társadalom 
sohasem békélt meg a múltjával a zsidókkal kapcsolatban, ennek a könyvnek a 
magyarra fordítása katalizátorként működhet közre abban, hogy az végre megtörténjék. A magyar
történelem zsidókra koncentráló fejezeteként a magyar zsidókat is ellátja egy olyan, igencsak
szükséges perspektívával, amely tágabb annál, mint amit jellemzően kifejezésre juttatnak.
Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom egészének igen nagy szüksége van egy efféle frontális
számvetésre ebben az alapvető kérdésben, és hogy jelen munka egy lépéssel előbbre vihet ennek
irányában.
    Hozzá kell fűznöm továbbá, hogy ezt az aprólékos vizsgálatot nagymértékben indokolja az a
sajnálatos körülmény, amelyet a holokauszt hagyott hátra, és amely minden asszimiláció körüli
eszmecserét kerülendőnek minősített. Amikor a történészek évtizedekkel később ismét 
hozzányúltak a témához, akkor, mint arra könyvemben is rámutatok, a vizsgálataik csak igen 
csekély hasonloságot mutattak mindazzal, amit a korabeli forrásokban találtam. 
A zsidó asszimiláció kudarca, és ennek a kudarcnak a következményei kielégítő magyarázattal 
szolgálhatnak arra, hogy a holokausztot követően kevéssé tárgyalták a témát, és arra is, hogy a 
mai kutatók miért nem dolgozzák fel kielégítően.
Ha megengedik, egy idézettel búcsúzom, amely mindvégig vezetett munkám során: „A
történelem természeténél fogva az utólagos éleslátás aktusa, annak a megértéséé vagy jobban
megértéséé, amit annak idején kevésbé értettünk, vagy az újramegértése valaminek, amit időlegesen
elfelejtettünk.” (Julian Barnes)
Szívélyes üdvözlettel:
Janet Kerekes, PhD


 

2018. december 31., hétfő

Karinthy Színház műsora 2018. január, február

SI

Hököm Project -Hököm Színpad
Hököm Project-Hököm Színpad
Klebelsberg Művelődési Központ
Hököm Project-Hököm Színpad
Hököm Project - Hököm Színpad
MICI nyugdíjas bérlet 2. előadás
Hököm Project- Hököm Színpad
Hököm Project-Hököm Színpad
CINI nyugdíjas bérlet 2. előadás
Hököm Project-Hököm Színpad
Hököm Project-Hököm Színpad
HÖKÖM PROJECT előadása Hököm Színpad
Hököm Project Hököm Színház

 http://karinthyszinhaz.hu/musor