2017. október 25., szerda

Jane Hainingre kiállítással emlékeztek a Holokauszt Emlékközpontban

SI

Jane Haining emlékére


Jane Haining
Jane Haining emlékére nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban 2017. október 25-én.

Hetvenegy éve, a mai napon gyilkolták meg Auschwitzban a Budapestről odahurcolt Jane Haining missziós nővért, a Skót Episzkopális Egyház tagját, akinek embermentő tevékenységét később a Világ Igaza díjjal ismerték el.

A holokauszt történetében a vészkorszakhoz való viszonyulást tekintve három csoportot szokás megkülönböztetni: az áldozatokat, az elkövetőket és a passzív szemlélőket. Ezt a hagyományos felosztást egészíti ki utóbbi időszakban egy negyedik csoport: az embermentőké.
A magyarországi zsidóüldözés és a vészkorszak históriájában az embermentők, az üldözöttekért aktívan kiálló, segítő személyek a társadalmon belül döntő kisebbséget alkottak. A két világháború között jelentkező politikai antiszemitizmus, amely az 1930-as évek elejétől, a náci Németország hatására megváltozott és kiteljesedett, megmételyezte a társadalom tömegeit. Sztójay-kormány 1944-ben hozott zsidóellenes rendeleteit, a zsidónak tekintett lakosság gettóba terelését és deportálását is közönnyel fogadta. Mindez egyrészt megfélemlítettségből, másrészt a megüresedett egzisztenciák megszerzésére irányuló törekvésből, vagy éppen a szélsőjobboldali eszmékkel való rokonszenvből táplálkozott.
A mondottak dacára is akadtak azért szép számmal olyan hősök, akik 1944-ben és 1945 elején életük kockáztatásával mentették a zsidónak minősülő személyeket. Körükből is kiemelkedik azonban Jane Haining, aki skót állampolgár létére beírta magát a magyar történeti emlékezetbe is. Alakját máriaüveg-ablak örökíti meg a glasgow-i Queen's Park templomban és van emléktáblája szülővárosa, Dunscore plébániatemplomában is.
Jane Haining (Dunscore, Skócia, 1897. június 6. – Auschwitz, 1944. augusztus 16.) a „budapesti skót misszió mártírja”, az internátus vezetőjeként nőket és gyerekeket bújtatott, de később velük együtt deportálták Auschwitzba, ahol gázkamrában meggyilkolták.
Jane Haining Ötéves korában elvesztette édesanyját. Felnőve tíz évig egy fonodában dolgozott Paiseleyben. 1932-ben a Skót Episzkopális Egyház budapesti misszióján kezdett dolgozni. A misszió mintegy 400 zsidó és keresztény gyermek számára működtetett iskolát. Haining 1939-ben éppen szabadságon volt Nagy-Britanniában, amikor a háború kitört, de ennek ellenére visszatért Budapestre. Amikor a németek 1944-ben megszállták Budapestet, a misszionáriusok azt az utasítást kapták, hogy térjenek haza, de Haining ezt megtagadta, mert nem akarta a nehéz helyzetben magukra hagyni a rábízott gyermekeket. Egy feljelentés nyomán az SS átkutatta a missziót, és Haininget a briteknek való kémkedés vádjával letartóztatták, majd Auschwitzba deportálták. Karjára a 79467 sorszámot tetoválták, majd 1944. augusztus 16-án gázkamrában meggyilkolták. A német hatóságok a skót egyházat arról értesítették, hogy Jane Haininget Németország elleni kémkedés vádjával letartóztatták, majd egy bélbántalomból származó sorvadásos betegség következtében kórházban halt meg 1944. július 17-én.
Emlékére nevezték el Budapesten az alsó rakpart egy szakaszát és a volt Skót Misszió Vörösmarty úti iskolájában is rendszeresen megemlékeznek tevékenységéről.
Halálának évfordulóján, Iain Lindsay brit nagykövet és Heisler András a MAZSIHISZ elnöke jelenlétében Prof. Dr. Szita Szabolcs igazgató helyezte el a Holokauszt Emlékközpont nevében az emlékezés virágait.

Műhelybeszélgetés a Müpában

SI
 Müpa Műhelybeszélgetés
Tapasztalataink szerint sok olyan hangverseny- és színházlátogató van, aki szeretne többet tudni az egyes előadásokon elhangzó zeneművekről, vagy más produkciókról, akit érdekel, hogyan jön létre egy-egy műsor, milyen munka előzi meg, kik az alkotók. Nekik szól a Műhelybeszélgetések sorozata. Minden második héten, szerda délután, laza, klubszerű hangulatban, egy csésze tea mellett beszélgetünk a Müpa egy-egy, előkészületben lévő műsoráról. Az Előadóteremben és a hozzá tartozó Kék teremben meghívott szakértőkkel, sőt, ha lehetséges, magukkal az alkotókkal beszélget a sorozat házigazdája, Fenyő Gábor.

Rendező: Müpa






Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.



·   Előadóterem
·  






Program

Műhelybeszélgetés Kodály Filharmonikusok Debrecen (11.19.)

Előadóterem
·  
Program

Műhelybeszélgetés A Nyíregyházi Cantemus Kórus adventi koncertje (11.26.), Kent Nagano és a Hamburgi Filharmónia Zenekara (11.29.)

Előadóterem
·  
Program

Műhelybeszélgetés J. S. Bach: Karácsonyi oratórium (12.13.)

Előadóterem
·  
Program

Műhelybeszélgetés Karácsonyi vendégség: a Müpa bemutatkozik

Előadóterem
·  
Program

Műhelybeszélgetés Cantemus Kórus (01.27.)

Előadóterem
·  
Program

Műhelybeszélgetés Bartók: A kékszakállú herceg vára / Eötvös Péter: Senza sangue (02.10.)

Előadóterem
·  

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításai, programjai 2017. november

SI


"Teremtő Lángész" – egy kultuszkép története
Kamarakiállítás Madarász Viktor halálának százéves fordulójára

Madarász Viktor (1830–1917) halálának centenáriuma alkalmából kamarakiállításon emlékezünk meg a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjáról. A tárlat olyan publikálatlan, párizsi levéltárakban frissen végzett kutatásokra épül, amelyek nyomán Madarász Viktor egyik kultikus fő művét, a Hunyadi László siratása című festményét új megvilágításban tárhatjuk a nagyközönség elé legproduktívabb, párizsi korszakának bemutatásával.
További részletekért kattintson a linkre!

A kiállítási projekt ötletét az adta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 19–20. századi szoborgyűjteményében őrzött közel ötezer szobor közül csak alig több mint százat láthat a közönség. Ezért szeretnénk élőbbé és láthatóbbá tenni a múzeumi anyagot kortárs szobrászok, szobrászati tevékenységet folytató képzőművészek bevonásával. A projekt kapcsolódik ahhoz a kutatáshoz is, amelynek témája a kortárs (szobrász)- művészetben megfigyelhető klasszikus hatások, elsősorban a magyar szobrászati hagyományok továbbélése jelenkori szobrászatunkban. A projektsorozat második szoborpárja Somogyi József (1916-1993) Bányász című műve (1949), illetve Drabik István (1969) 2016-ban készült kortárs reflexiója. A második szoborpár november 12-ig látható a múzeum C épületének II. emeltén.
A projekt kurátora: Szeifert Judit művészettörténész
További részletekért kattintson ide!

Mini kiállításmegnyitó és könyvbemutató 2017. október 27-én, pénteken 18:00-kor.A szerző és az illusztrátor elmesélik a könyv születését, megismertetik a használatát és megmutatják a benne rejlő számtalan alkotási lehetőséget egy egyszerű, felnőtteknek szóló foglalkozáson keresztül. (Kedves múzeumpedagógusok, pedagógusok, szülők, elsősorban Benneteket várunk, de persze a gyerekeket is szívesen látjuk.)
Gyerekfoglalkozás 2017. október 28-án 11:00–12:30 között. 3-99 éves korig.Ragasztunk, kivágunk, átalakítunk és újragondoljuk a Magyar Nemzeti Galéria ikonikus alakjait. Felöltöztethetitek Mátyás királyt és feleségét, Beatrix királynét, majd megismerkedhettek a kubizmus technikájával.

Múzeumi szünetelő – Játékos vezetések gyerekeknek az őszi szünetben, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
2017. október 31. (kedd)
2017. november 2. (csütörtök)
2017. november 3. (péntek)
A vezetések 11.00-kor kezdődnek, időtartam 45-50 perc.
A tárlatvezetést 7–11 éves korú gyerekeknek ajánljuk.
Belépés gyerekeknek díjtalan. Amennyiben a szülők/kísérők váltanak belépőjegyet, a vezetés ideje alatt egyénileg megtekinthetik a tárlatot.
Maximális létszám 30 fő
Regisztráció a vezetés előtt érkezési sorrendben személyesen az információs pultnál.


Művészetről könyvek között – múzeumi beszélgetéssorozat az írók Boltjában
2017. november 2., csütörtök, 17.00Korniss Péter fotóművésszel, Jerger Krisztina művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával és Szalóky Károllyal, a Várfok Galéria tulajdonosával Cser Judit beszélget.
Helyszín: Írók Boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
A beszélgetésen való részvétel ingyenes.
Tárlatvezetés a Korniss Péter – Folyamatos emlékezet című időszaki kiállításon2017. november 4., szombat, 16.00-17.00A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Regisztráció szükséges a  tárlatvezetés előtt az információs pultnál! Maximális létszám 30 fő.
mng.hu

Az A.P.A. Galéria új kiállítása

SI

KREATÚRÁK, SZELFIK

Hermann Zoltán kiállítása
az A.P.A. Galériában


megnyitja: Szombathy Bálint
2017. október 27. Péntek  / 19:00

megtekinthető:
2017. november 17-ig

Cím: Budapest, Horánszky u. 5, 1085

2017. október 23., hétfő

A "Titokzatos tájak" Németh Géza kiállítása

SI
Nyomokban valóságot tartalmaz – Németh Géza békásmegyeri kiállítása

„Titokzatos tájak” címmel nyílt kiállítás a békásmegyeri Szent József Házban a Magyar Festészet Napját ünnepelve. Az impozáns teremben bemutatott nagyméretű festmények azonban nem hagyományos értelemben vett tájképek, hiszen az első pillantásra valóságosnak tűnő helyszínek csak díszletként szolgálnak valamilyen hatalmas, láthatatlan erő megnyilvánulásainak.

„Minél tovább nézzük, annál titokzatosabbak a Németh Géza által megfestett tájak” – mondta a kiállítás megnyitóján Tenk László, a tárlat rendezésében közreműködő T-Art Alapítvány vezetője és Munkácsy-díjas festőművész. Szerinte első pillantásra valóságosnak tűnnek az ábrázolt vidékek, hiszen minden részlet megfeleltethető valamilyen ismert képződménynek. Azonban a szemlélőben mégis számtalan kérdés vetődik fel, amelyek megválaszolatlanul maradnak: a Földön vagy esetleg egy másik égitesten találhatók ezek a tájak? Az eróziós folyamat végén vagy épp ellenkezőleg, a teremtés kezdetén járunk? A kihaltnak tetsző kopár tájakon organikus formák, sőt, talán emberi tevékenység nyomai is felfedezhetők. A festmények egyszerre árasztják az örök mozdulatlanság nyugalmát és egy hatalmas felszínformáló erő dinamizmusát.
Németh Géza művészi pályáját a kezdetek óta ez a kettősség, a valóság és a képzelet határán, a konkrét és absztrakt választóvonalán való egyensúlyozás jellemezte. Az alkalmazott művészi eszközöket tekintve nagyobb változatosságot mutat az életmű, hiszen a művész egy ideig digitális képalkotással és vegyes technikákkal is kísérletezett. Az utóbbi években azonban visszatért a nagyméretű akrilfestmények készítéséhez, már a tavaly bemutatott „Képek feltételes módban” című ciklus darabjai is e kiforrott alkotói módszer gyümölcsei.

A „Titokzatos tájak” című kiállítás megnyitóján Tenk László felhívta a figyelmet a Magyar Festészet Napja kezdeményezésre, amelynek célja a kortárs magyar festők és alkotásaik népszerűsítése. Az idei évben már többezer műalkotást mutatnak be országszerte számos rendezvényen, sőt, néhány határon túli magyar település is csatlakozott a programhoz. A békásmegyeri Szent József Házban látható kiállítás mellett a T-Art Alapítvány az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában is rendez egy tárlatot az alapítvány festőművész támogatóinak műveiből. Németh Géza festményeivel itt, valamint az óbudai Artézi Galéria „Kharón ladikja” című tárlatán, az MKISZ „Allegro” címmel megrendezett győri seregszemléjén, a váci „Szakrális és Profán” című kiállításon, valamint a „Miniképek – Képpárok” elnevezésű rendezvényen is találkozhatnak az érdeklődők – sőt, még Szlovéniában is látható néhány alkotása november végéig. 
  
   
Békásmegyeri Szent József Ház
1038 Budapest, III. kerület, Templom utca 20.http:artezi.hu

2017. október 17., kedd

A Magvető szerzői a Margó Irodalmi Fesztiválon

SI


A Magvető szerzői a Margó Irodalmi Fesztiválon
október 19. és 22. között


Potozky László: Égéstermék
2017. október 19. 18:00 | Tesla Klub
A szerzővel Ott Anna beszélget

Krasznahorkai a Margón
2017. október 19. 19:00 | Tesla Teátrum
A szerzővel Valuska László beszélget

Horváth Viktor: Tankom
2017. október 19. 20:30 | Tesla Loft
A szerzővel és Fehér Renátóval Garajszki Margit beszélget

Totth Benedek: Az utolsó utáni háború
2017. október 20. 18:00 | Tesla Klub
A szerzővel Babiczky Tibor beszélget

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
2017. október 20. 19:30 | Tesla Teátrum
A szerzővel Nádasdy Ádám beszélget

Cserna-Szabó András: 77 magyar pacal
2017. október 21. 14:00 | Tesla, udvar
A szerzővel Pándi Balázs főz és beszélget

Vajda Mihály: Szög a zsákból
2017. október 21. 17:00 | Tesla Loft
A szerzővel Deczki Sarolta beszélget

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok
2017. október 21. 19:00 | Tesla Teátrum
A szerzővel Réz Anna beszélget
Közreműködik: Szávai Viktória, színésznő

Parti Nagy Lajos: Létbüfé
2017. október 21. 20:30 | Tesla Teátrum
A szerzővel Morcsányi Géza beszélget

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
2017. október 22. 16:00
A szerzővel Dragomán György és Gerevich András beszélget
Közreműködik: Jéger Zsombor, színész

Magvető Kiadó - Árvai Judit 

Gombos Edina: Babanapló, emlékkönyv

SI


Gombos Edina: Babanapló


Egy gyönyörű emlékkönyv, amelyben fotókkal és bejegyzésekkel örökíthetjük meg a várakozás, a születés és gyermekünk életének legszebb pillanatait. Legyen ez a könyv a mi ajándékunk, amikor csemeténk nagykorú lesz. Nagyszerű ajándék kismamáknak, kispapáknak és újdonsült szülőknek egyaránt.

 Partvonal Kiadó - Sándor Zsuzsanna