SI
Szeretettel meghívom Önöket a Művészetek Palotája Műhelybeszélgetések
c.sorozatának következő összejövetelére, melynek témája a CAFe (Őszi
Kortársművészeti Fesztivál) lesz. A Fesztivál temérdek érdekes
programjából hármat emelünk ki, amelyekről a témához legközelebb álló,
szakértő vendégekkel beszélgetünk, zene-, videő- és kép-illuszrációkkal.
1. A Recirquel Újcirkusz Társulat új produkciója: Párizs éjjel és Finzi
Pasca Társulatának vendégszereplése. Vendég: Vági Bence, a Recirquel
művészeti vezetője
2. Kertész Mihály: A tolonc című, 100 évvel ezelőtt készült némailmjének
bemutatója, újonnan komponált,élő kísérőzenével. Vendég: Kovács
Krisztián filmtörténész
3. Mai operamesék - Orbán György, Selmeczi György és Vajda János operáinak féligszcenírozott előadása.
Vendég: Selmeczi György zeneszerző, az előadás rendezője és karmestere.
A Műhelybeszélgetés időpontja: 2014.október 8. szerda 17.30, helye a Művészetek Palotája Előadóterme.
A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szívesen látunk!
Szívélyes üdvözlettel
a Műhelybeszélgetések állandó házigazdája:
Fenyő Gábor
komolyzenei szerkesztő
2014. október 5., vasárnap
2014. október 2., csütörtök
Képzőművészeti pályázat 2014
SI
THE TALENT
Képzőművészeti pályázat a 13. Magyar Festészet Napja alkalmából
A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra.
A pályázat témája: „AZ ARÁNY”
A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki.
Leadási határidő: 2014. október 30. csütörtök, 20.00 óra
Pályázati feltételek:
A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó, aki nem rendelkezik képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával, továbbá az alkotótevékenységét nem megélhetésként, hivatásszerűen gyakorolja.
A pályázatokat festészet (olaj, tempera, gouache, és akril technikákkal készített alkotások) valamint egy összevont, a grafikák (sokszorosított- és egyedi grafika - akvarell, pasztell, szabadkézi rajz és fotó alapú képzőművészeti technikák) számára fenntartott kategóriában várjuk.
Egy művész maximum három alkotással pályázhat. Egy sorozat egy alkotásnak minősül, ami maximum 3 műből állhat. (A zsűri fenntartja a sorozatok megbontásának jogát.)
A 2012 előtt készített műveket nem áll módunkban befogadni.
Méretbeli megkötés: az alkotások mérete maximum 100 cm x 70 cm lehet.
A pályázat beadásának módja:
Pályázni Szeptember 5-től lehet a www.thetalent.hu oldalon, az online jelentkezési lap kitöltésével, amely az alkotások beadásának feltétele.
A kiállítandó műveket a kiállítás helyszínén (Bakelit Multi Art Center Budapest 1095 Soroksári út 164., 18-as épület) személyesen fogadjuk az alábbi időpontokban:
Október 3. 14:00 – 19:00 / Október 10. 14:00 – 19:00 / Október 17. 14:00 – 19:00 / Október 24. 14:00 – 19:00 / Október 30. 14:00 – 20:00 / Október 31. 14:00 – 20:00
Az ettől eltérő időpontokban nincs lehetőség a pályázatok beadására!
(Ha nem a művek alkotója adja le a pályaműveket, a leadó nevére szóló meghatalmazás szükséges! A meghatalmazáson szerepeljen a meghatalmazó neve (pályázó), lakcíme, személyigazolvány száma, elektronikus és telefonos elérhetősége, valamint a meghatalmazott neve és személyének azonosítására alkalmas igazolványának száma, és 2 tanú.)
A pályázat egyéb feltételei:
A benyújtott pályaműveket kizárólag kiállításra kész állapotban (festmények stabilan bekeretezve, kialakított dupla- vagy központosított akasztóval ellátva; grafikák paszpartuzva-üveglap mögött, dupla- vagy központosított akasztóval ellátva) tudjuk befogadni. A klipsz keret nem elfogadott.
Kérjük az alkotó nevét és a mű címét a pályamű hátoldalára feljegyezni. Azon műveket, amelyek nem a leírt módon kerülnek behozatalra, nem áll módunkban elfogadni.
A zsűrizésre 2014. November 3-án kerül sor. A kiválasztott művek további kiállításokon vesznek részt Budapest belvárosában, az alábbi partnerhelyszíneken: Barabás Villa, Duna Plaza, Tranzit Art Café.
A zsűrizés eredményét 2014. november 5-én 14:00 órakor tesszük közzé a www.thetalent.hu oldalon.
Azon alkotásokat, amelyeket nem válogat be a zsűri a kiállításra, az alkotónak el kell szállítania. A művek az alábbi időpontokban vehetőek át:
2014. November 13. 14:00 – 19:00/ November 14. 14.00 – 19:00 / November 20. 14.00 – 19:00 / November 21. 14:00 – 19:00
Amennyiben a fenti időpontokban nem veszik át az alkotásokat, a pályázat kiírója 100,- Ft + áfa / nap /mű, tárolási díjat számít fel. Ha nem az alkotó veszi át a művet személyesen, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).
A pályázat MEGNYITÓ eseménye:
A FESTÉSZET kategória kiállítása 2014. november 28-án, 19.00 órakor nyílik (látogatható december 30-ig)
A GRAFIKA kategória kiállítása 2014. december 12-én, 19.00 órakor nyílik (látogatható január 9-ig)
A Bakelit Multi Art Centerben rendezett kiállítások látogatási ideje:
Hétköznapokon 10:00 – 17:00, előadásnapokon 10:00 – 22:00.
A partnerhelyszíneken 2015. január 12-től 2015. március 2-ig tekinthető meg a kiállítás az alábbi címeken:
Barabás Villa – 1122 Budapest, Városmajor utca 44.
Duna Plaza – 1138 Budapest, Váci út 178.
Tranzit Art Café – 1116 Budapest, Bukarest és Ulászló utca sarok
További információért, kérjük, látogassanak el együttműködő partnereink weboldalára!
A kiállított műveket (mindkét kategóriában) a kiállítás sorozat végeztével a következő napokon lehet átvenni:
2015. Március 5. 14:00 – 19:00 / Március 6. 14:00 – 19:00 / Március 12. 14:00 – 19:00. Március 13. 14:00 – 19:00
Kérjük az alkotókat, hogy az átvételre saját csomagoló anyaggal érkezzenek, vagy igény esetén a műveket 500,- Ft/alkotás díj ellenében kérésre becsomagoljuk. Ha a művek nem kerülnek elszállításra az egyeztetett időpontban, tárolási díjat számolnunk fel, amelynek értéke: 100,- Ft+áfa / alkotás / nap. Ha nem az alkotó veszi át a művet, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).
Regisztrációs díj: 3500,- Ft / kategória / pályázó (amely a következő költségek fedezetéül szolgál: rendezési költségek, terem építés-bontás, megvilágítás- és rezsi költség, a szakmai zsűri díja, az alkotók díjazása, megnyitó vendéglátás, a kiállítással kapcsolatos PR költségek, a művek ki- és beszállítása a partnerhelyszínekről).
A regisztrációs díj a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő. A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni abban az esetben sem, ha a Pályázó egyetlen munkája sem kerül beválogatásra a zsűri által. Számla igényt a regisztrációs lapon előre kérjük jelezni, számlázási név és cím, valamint adószám pontos megadásával. A számlát az adott tárgyhónap végén postázzuk.
A három tagból álló független zsűri a szakma legjelentősebb képviselőiből áll össze: Atlasz Gábor (festőművész, a zsűri elnöke), Dóri Éva (művészet tanár), és Dr. Matits Ferenc (művészettörténész).
Kiadható díjak kategóriánként:
Festészet kategória
I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő festékkészlet a Magyar Művészellátó jóvoltából
II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)
A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány
Grafika kategória
I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő ajándékcsomag a Magyar Művészellátó jóvoltából
II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)
A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány
Mindezek mellett a Magyar Művészellátó minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 15%-os vásárlási kupont ajánl fel, amely a megnyitót követően 60 napig használható fel.
A Pannoncolor Kft. minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 10%-os vásárlási kedvezményt biztosító, határozatlan időre szóló kártyát ajánl fel, amely beváltható a Pannoncolor szakáruházban, illetve a kijelölt Pannoncolor partnerek üzleteiben.
INFORMÁCIÓ: Fazekas Tímea
Mobil: 06 30 610 55 59
Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest Soroksári út 164. 18-as épület.
A kiállítás történetéről bővebb információkat az alábbi linken találnak: http://thetalent.hu/index.php?page=galleria&id=13
Eredményes alkotómunkát kívánunk!
2014. szeptember 29., hétfő
Somos Zsuzsa kiállítása az Újpest Galériában.
SI
Kiállítás
|
| Szeptember 18-október 4. Holokauszt emlékkiállítás „Nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat” Radnóti Miklós Megnyitó szeptember 18. 18 óra
A holokauszt 70. évfordulója alkalmából
rendezett kiállítás dokumentumok, eredeti relikviák és képzőművészeti
alkotások segítségével kíván megemlékezni a XX. század vészterhes
időszakáról. A tárlat történeti részében az Újpestről elhurcolt zsidó és roma
áldozatoknak emléket állítva, hiteles képet szeretne nyújtani az
üldöztetésről.
Az 1930-as évekbeli Újpest lakosságának
20%-át érintő megkülönböztetés és az irántuk megnyilvánuló tolerancia
tekintetében külön tisztelettel idézi fel a sokszor személyes biztonságukkal
sem törődő embermentők alakját.
Somos Zsuzsa festőművész akvarelljei az
utókor számára a zsidó-keresztény együttélés pozitív üzenetét hordozzák.
|
A kiállítótermek naponta
11 órától 18 óráig,
szombaton 9 órától 18 óráig tartanak nyitva.Vasárnap: szünnap Nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat cimű tárlatát szeptember 18-án 18 órakor az újpesti Pogárcentrum Újpest Galériájában (IV. ker., Árpád út 66.) nyítják meg. |
|
|||
Önkéntes tárlatvezető képzés a Szépművészeti Múzeumban
SI
ART LECTURE SERIES
My Favourite Artworks in the Museum of Fine Arts Tuesdays 10.15 – 12.00
7 October – 2 December 2014
Click here for more details»
ART LECTURE SERIES
My Favourite Artworks in the Museum of Fine Arts Tuesdays 10.15 – 12.00
7 October – 2 December 2014
Click here for more details»
2014. szeptember 27., szombat
IGAZ DÓRA - HORVÁTH ILDIKÓ: HOLNAPRA KUTYA BAJOD! - DOKTORMESÉK
SI
„Dani, Bálint, Fanni, Réka,
Csilla és a többiek a Kökörcsin utcai óvoda Mackó csoportjából pont
olyanok, mint bármelyik más óvodás. Az egyik copfos, a másik szeplős, a
harmadik félénk, a negyedik nagyon bátor.
Néha bizony betegek is, sőt, néha akkor
is meg kell látogatniuk a doktor nénit vagy doktor bácsit, ha éppen nem
betegek. Bálint például eltöri a kezét. Réka influenzás lesz. Csillának
tojásallergiája van, Rozi pedig bárányhimlős.
Ha elolvassátok ezt a mesekönyvet, ti is megtudhatjátok, hogyan működik a varázsszemüveg, ami csak a saját gazdájának engedelmeskedik, hogyan láthatjuk a csontjainkat, ha egyszer nincs mindentlátó szemünk, hogyan cselezhetjük ki a szemtelen Influenza tündért, és miért lett pöttyös a nagyravágyó bárányka...
Igaz Dóra mesekönyve megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt, az oltástól sem kell félnünk - inkább meg kell érteni, hogyan működik a testünk!”
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 57

Igaz Dóra korábbi könyvei
Igaz Dóra: Cuki kutyusok
Igaz Dóra: Réka oltásra megy
Miért kell elmenni az orvosi rendelőbe, ha nem is vagyunk betegek? Mire való az oltás? Kell-e félni a szuritól? Te is választ kapsz ezekre a kérdésekre, ha elkíséred Rékát és Berta nevű elefántját Spatula Doktor Nénihez!
Igaz Dóra hiánypótló és unikális munkája egy-egy kedves mese segítségével teszi barátságosabbá az orvosi rendelőt a gyerekek számára és ismerteti meg velük a gyakori betegségeket. A könyvet szakmai lektor ellenőrizte.
Ha elolvassátok ezt a mesekönyvet, ti is megtudhatjátok, hogyan működik a varázsszemüveg, ami csak a saját gazdájának engedelmeskedik, hogyan láthatjuk a csontjainkat, ha egyszer nincs mindentlátó szemünk, hogyan cselezhetjük ki a szemtelen Influenza tündért, és miért lett pöttyös a nagyravágyó bárányka...
Igaz Dóra mesekönyve megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt, az oltástól sem kell félnünk - inkább meg kell érteni, hogyan működik a testünk!”
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 57
Igaz Dóra korábbi könyvei
Igaz Dóra: Melegvári Melegváró
Vajon mi történik, ha egy bátor nagyfiú placcsogást és kopogást hall egy
téli éjszakán? Veszi a zseblámpáját, hogy körülnézzen. És bár a késői
látogató meglehetősen zsémbes kedvében van, mégis elviszi Marcit egy
utazásra, hogy ne csak a tündérekről szóljanak a mesék...
Igaz Dóra: Cuki kutyusok
Vannak hosszú
fülűek, vannak rövid lábúak, fehérek, barnák, foltosak, aprócskák és
hatalmasak, olyanok, akik állandóan loholnak és olyanok, akik
legszívesebben egész nap heverésznek, ugatósak és csendesek,
rettenthetetlen házőrzők és házikedvencek... A gyönyörű fényképek és a
rövid leírások igyekeznek úgy bemutatni a legcukibb kutyusokat, hogy az
olvasó már ismerősként üdvözölhesse őket, ha legközelebb
szembetalálkozik velük.
Igaz Dóra: Réka és az influenza
Egyre több gyerek betegszik meg az oviban. Lázasak,
fáj a torkuk és nagyon gyengének érzik magukat.
Influenzajárvány van, mondják a felnőttek. Ez
elég ijesztően hangzik, de jön Spatula Doktor Néni és elmeséli Rékának
meg a többi ovisnak, hogy mit tehetünk ellene. A könyvet szakmai lektor
ellenőrizte, a grafikák Halmai László munkáját dicsérik, a könyvet
ajánlja és szakmailag támogatja a Magyar Orvosi Kamara, a Házi
Gyermekorvosok Egyesülete, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az
Otthon Segítünk Alapítvány.
Ezt a könyvet 3-6 éves gyerekek számára ajánljuk.
Miért kell elmenni az orvosi rendelőbe, ha nem is vagyunk betegek? Mire való az oltás? Kell-e félni a szuritól? Te is választ kapsz ezekre a kérdésekre, ha elkíséred Rékát és Berta nevű elefántját Spatula Doktor Nénihez!
Igaz Dóra hiánypótló és unikális munkája egy-egy kedves mese segítségével teszi barátságosabbá az orvosi rendelőt a gyerekek számára és ismerteti meg velük a gyakori betegségeket. A könyvet szakmai lektor ellenőrizte.
2014. szeptember 17., szerda
Hangversenyek a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón
SI
Hotel és étterem a helyszínen.
Különleges ajánlat/ Special offer:
“Quartettissimo Zenei Hétvége/ Quartettissimo week-end”
Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel.
e-mail: info@karolyikastely.hu ; www.karolyikastely.hu
PROGRAM:
2014 Szeptember 19. Péntek/Friday 20:00 orákor
2014 Szeptember 19. Péntek/Friday 20:00 orákor
Quatuor van Kuijk (Franciaország),
Haydn : 3. vonósnégyes « császár » Op. 76 C-dúr
Webern : Langsamer Satz Es-dúr
A. Nishimura: String Quartet No.2 "Pulses of The Light" (1992)
A. Nishimura: String Quartet No.2 "Pulses of The Light" (1992)
Debussy : Vonósnégyes g-moll
Szeptember 20. Szombat/ Saturday,
20:00 orákor
20:00 orákor
Kelemen Quartet (Magyarország),
H.Purcell : Fantaisies
H.Purcell : Fantaisies
Beethoven : C-major Op.59 No. 3 Razumovsky quartet
Schubert : C-major quintet with Perényi Miklos
Szeptember 21. Vasárnap/ Sunday, 17:00 orákor
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kruppa Quartet
J. Haydn: Quartet in G Op.33 Nr.5 (Hob. III: 41)
B. Bartók: 3. Quartet
Szombaton reggel és délután: diákkoncertek/ Saturday : Students’ concerts:
a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
és más magyar zeneiskolák diák vonósnégyeseinek szereplésével
Kiállítás a vonósnégyes hangszereiről/ Quartets’instruments exhibition: Adonyi Iván, Etzler Bernd, Faragó-Thököly Márton és Romanek Tihamér
családi és gyermekprogramok/ children programs ;
gyertjafényes vacsora/ candle light dinners
családi és gyermekprogramok/ children programs ;
gyertjafényes vacsora/ candle light dinners
Hotel és étterem a helyszínen.
Különleges ajánlat/ Special offer:
“Quartettissimo Zenei Hétvége/ Quartettissimo week-end”
Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel.
e-mail: info@karolyikastely.hu ; www.karolyikastely.hu
2014. szeptember 12., péntek
Az Operaház közleménye, hétvégén elmaradnak a szabadtéri programok
SI
Az esőzések miatt elmaradnak a szabadtéri programok
Az esőzések miatt
elmaradnak az Opera szombati szabadtéri programjai az Andrássy úton. A
Szfinx-teraszra tervezett A csengő és A telefon című egyfelvonásosokat –
csak úgy, mint az Itáliai anzix című balettkoreográfiát
– előre láthatólag jövő szombaton, az autómentes hétvégén láthatja a
közönség. Az Andrássy út akkor ismét átalakul. Az e hétvégére
meghirdetett két bemutató természetesen változatlan időpontban színre
kerül: A Parasztbecsület és a Bajazzók szombati, 19 órakor
kezdődő operaházi premierjét az Erkel Színházban vasárnap 19 órára
műsorra tűzött A tenor című vígopera követi – ezzel hivatalosan is
elkezdődik a Magyar Állami Operaház 2014/2015-ös szezonja. Míg az esti
bemutatókra várja közönségét, a 13-ai szabadtéri események
pótlásáról később ad tájékoztatást az Opera.
www.opera.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)