SI
HANGVERSENYEK AZ
OPERÁBAN
A BUDAPESTI
FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA – AZ OPERA EGYÜTTESE
ELŐADÁSÁBAN
2013. október
28. és 29.
Az
Opera hagyományosan megemlékezik a mindenszentek és halottak napja ünnepkörről.
Idén azonban – eltérve eddig évek óta változatlan műsorszerkesztésétől –
különleges zenei kínálattal várja a szimfonikus zene kedvelőit és mindazokat,
akik elmélyülésre vágynak.
Október
29-én zsidó-keresztény programot tűznek műsorra: ezen az esten Bernstein Kaddish-szimfóniája
és Gabriel Fauré igen pozitív, a Paradicsomra koncentráló Requiemjének
kamaraverziója, ősváltozata hallható.
Fauré
gyászmiséje – szemben a 19. század ismert requiemjeivel –
visszafogottságával, inkább fényes, mint sötét csúcspontjaival a halálon túli
életbe vetett hitet sugározza. Az 1963-ban komponált Kaddish a meggyilkolt J.
F. Kennedynek és a holocaustnak együtt állít emléket. Első operaházi előadását
jelenlétével Samuel Pisar, Bernstein
személyes barátja és alkotótársa is megtiszteli, mint a mű narrációjának
szerzője és előadója. Az arámi „kaddish” szó eredetileg megszentelést jelent, a
zsidó vallásban pedig halotti imát. A háromtételes műben Bernstein saját
tizenkét hangú kompozíciós technikáját ötvözi a jazz elemeivel.
A
Kaddish október 28-án is felcsendül a Filharmóniai Társaság Zenekarának
előadásában, ekkor Schubert Befejezetlen szimfóniájával párosítva.
Mindkét estén Gerard Schwarz vezényli a hamarosan fennállásának 160. évfordulóját
ünneplő zenekart. Az amerikai dirigens zenei tanulmányait New Yorkban végezte. A
Pierre Boulez vezette New York-i Filharmonikusok első trombitása volt, majd
megkezdte karmesteri pályafutását. 1985–2011 között a Seattle-i Szimfonikus
Zenekar zeneigazgatója, emellett 2001-2006 között a Liverpooli Királyi
Filharmonikus Zenekart is vezette. 2007-ben nevezték ki az Eastern Music
Festival igazgatójának. Gerard Schwarz az amerikai zene specialistája, amit
mintegy száz lemezfelvétele is bizonyít, de lemezre vette Mahler szimfóniáit és
Richard Strauss szimfonikus költeményeit is. Számos elismerése közül
kiemelkedik két Emmy-díja és 13 Grammy-jelölése.
Dr. Samuel Pisar
A neves
nemzetközi jogász, diplomata és író 10 éves volt, amikor a második világháború
idején Hitler és Sztálin felosztotta hazáját, Lengyelországot. Miután hat évet
töltött szovjet megszállás alatt, majd a nácik foglyaként Auschwitzban és más
pokoli helyeken, megszökött Dachauból, és végül az Egyesült Államok hadserege
hozta el számára a szabadságot. 16 évesen ő volt az egyik legfiatalabb
holokauszt-túlélő, és az egyetlen, aki életben maradt családjából és
iskolatársai közül.
Miután francia és
ausztrál rokonai rátaláltak a romba döntött Németországban, Párizsban folytatta
tanulmányait, majd kitüntetéssel diplomázott a Melbourne-i Egyetemen, és
doktori fokozatot szerzett a Harvardon és a Sorbonne-on. Az 1950-es években
kezdte karrierjét az ENSZ-nél, később pedig John F. Kennedy elnök, az amerikai
külügyminisztérium, valamint szenátusi és képviselőházi bizottságok
tanácsadójaként dolgozott. 1961-ben a kongresszus külön törvénycikkben fogadta
amerikai állampolgárrá.
A hidegháború csúcspontján egyike volt azoknak,
akik elsőként szorgalmazták a szélesebb körű gazdasági, kulturális és
humanitárius kapcsolatok kiépítését kelet és nyugat között, és egyik ihletője
volt Németország keleti, valamint Amerika enyhülési politikájának. Az 1970-es
években Nobel Békedíjra jelölték.
Húsz nyelven jelentek meg könyvei, többek között
az Egymás mellett élés és kereskedelem
című munkája, amelyet Jean Monnet francia elnök a kelet-nyugati békés egymás
mellett élés nehézségeit és lehetőségeit átfogóan bemutató műként méltatott. A Vér és remény „erőteljes tanúságtétel a
hit, a bátorság és az ember megváltásra való képességéről” (Il Tempo, Róma), míg a Business Week
szerint „az emberi szellem szárnyaló diadala”. Hasonló elismerést kapott híres
librettója, a Kaddish, az életnek és
a békének szentelt óda Leonard Bernstein monumentális III. szimfóniájához.
Samuel Pisar számos tudományos és polgári
kitüntetésben részesült: többek között megkapta a Nemzetközi Raoul Wallenberg
Alapítvány centenáriumi érmét, a francia Becsületrend főtiszti fokozatát, II.
Erzsébet királynő pedig az Ausztrál Lovagrend tiszteletbeli tisztjévé avatta. Az
UNESCO nagykövete és különleges oktatásügyi megbízottja a sérülékeny népek
ellen elkövetett népirtások, etnikai tisztogatások és más tömeges atrocitások ügyében.
Gerard Schwarz
Az 1947-ben New Jerseyben született amerikai
karmester New Yorkban végezte zenei tanulmányait, első trombitásként a Pierre
Boulez vezette New York-i Filharmonikusoknál játszott 1973-ig. 1966 óta
vezényel, 1971-es versenygyőzelme óta számos meghívást kapott, többek közt a
Mostly Mozart Fesztivált igazgatta 1982 és 2001 között. 1985–2011 között a
Seattle-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója volt. Emellett 2001-2006 között a
Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekart is vezette. 2007-ben nevezték ki az
Eastern Music Festival igazgatójának. Gerard Schwarz az amerikai zene
specialistája, amit mintegy száz lemezfelvétele is bizonyít. Emellett lemezre
vette Mahler szimfóniáit és Richard Strauss szimfonikus költeményeit. Számos elismerése
közül kiemelkedik két Emmy-díja és 13 Grammy-jelölése.
Meláth Andrea
A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett énekművész diplomát, tanára Sziklay
Erika volt. 1996-ban ösztöndíjasként részt vett a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon.
1998-ban Fischer Annie-ösztöndíjban részesült, a magyar zeneművek bemutatása és
megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért megkapta az
Artisjus-díjat. 1998 óta szerepel operaénekesként, ó 1999 óta az Operaház
állandó vendége, itt Vajda János Leonce és Lénájának ősbemutatóján
Rosettaként debütált. Főbb szerepei: Judit (A kékszakállú herceg vára),
Dorabella (Così fan tutte), Sextus (Titus kegyelme), Rosina (A
sevillai borbély), Orlovsky (A denevér).
Kelemen Zoltán
1970-ben
született Ózdon. Eleinte hegedű, majd nagybőgő szakon is tanult, és játszott az
ózdi zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekarában. 1993-ban felvették a
debreceni Csokonai Színházba, ahol kezdettől játszott kisebb szerepeket. Közben
két évig tanult Mohos Nagy Évánál énekelni. 1995-ben ő énekelte Alfio szerepét
a Parasztbecsület olasz nyelvű, debreceni premierjén, ami után
magánénekesi kinevezést kapott. 1995 júniusában első díjat kapott az
Operaházban rendezett nemzetközi Szerelmi bájital-énekversenyen. A
versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett, az Operart
Alapítvány ösztöndíjasaként Alfio szerepében is bemutatkozhatott az Erkel
Színházban. 1996-ban kapott szerződési ajánlatot a Szegedi Nemzeti Színháztól,
melynek azóta is főállású magánénekese. A buffo basszustól a lírai baritonon át
a Verdi-hősbariton szerepekig számos főszerepet énekelt, utóbbiak állnak hozzá
legközelebb.
MŰSOR
Október 28.
Schubert: VIII. (Befejezetlen) szimfónia
Bernstein: III. (Kaddish) szimfónia
Vezényel: Gerard Schwarz
Közreműködik: Meláth Andrea – mezzoszoprán; Samuel Pisar – narrátor; a Magyar Állami Operaház Énekkara
(karigazgató: Szabó Sipos Máté) és
Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)
Október 29.
Fauré: Requiem
Bernstein: III. (Kaddish-) szimfónia
Karmester: Gerard Schwarz
Közreműködik: Kelemen Zoltan – bariton; Meláth Andrea – mezzoszoprán; Reményi Bánk Farkas – az Operaház Gyermekkarának szólistája; a Magyar Állami Operaház Énekkara
(karigazgató: Szabó Sipos Máté) és
Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)
Schubert: VIII. (h-moll, Befejezetlen) szimfónia
Franz Schubert
(1797-1828) szimfóniái a szerző életében egészen más szerepet játszottak, mint
az utókor szemében. Első hat szimfóniáját – melyek a mozarti-haydni hagyományt
követik és semmiben sem maradnak el a kor szimfóniatermésének átlagától –
Schubert nem tartotta sokra, s ha a Befejezetlen vagy a Nagy C-dúr szimfóniához
mérjük őket, valóban más súlycsoportba tartoznak – pusztán azért, mert az
említett két mű messze kiemelkedik Schubert zenekari életművéből. Igaz, az ő
életében egyik sem hangzott el. A Nagy C-dúrt (melyet régebben Hetedikként,
majd Kilencedikként, újabban pedig sokan sajnos Nyolcadikként emlegetnek)
Robert Schumann fedezte fel a hagyatékban, és Felix Mendelssohn-Bartholdy
mutatta be Lipcsében, 1839. március 21-én. A Befejezetlen szimfónia
bemutatójára még tovább kellett várni: egészen 1865. december 17-ig. A két
kidolgozott és meghangszerelt tétel 1822-ben keletkezett, s mivel a harmadik
tétel zongoravázlata is elkészült, nincs okunk azt feltételezni, hogy Schubert
eleve kéttételesnek szánta volna a művet. Ám csak ennyit küldött el barátjának,
Anselm Hüttenbrennernek abból az alkalomból, hogy a grazi Stíriai Zeneegyesület
tiszteletbeli tagjává fogadta. A jó barát – akinek témájára Schubert csodálatos
zongoravariációkat is írt – legott megfeledkezett a kéziratról (illetve
kétzongorás átiratát testvérével párszor előadta). Schubert – akin ekkor
kezdett elhatalmasodni a szifilisz – nem látva reményt a kiadásra, nem folytatta
a munkát (a Nagy C-dúr szimfóniát 1825–26-ban komponálta). Így maradt a h-moll
szimfónia befejezetlen – noha mi, akik eleve a kéttételes művön nőttünk fel,
nem érezzük annak. A Befejezetlen szimfónia titka nem valamiféle szerkezeti
újításban vagy egyéb leleményben keresendő, sokkal inkább a szívbemarkolóan
szép és áradó melódiák feltartóztathatatlan áradásában, a csendes kezdésekben,
a nagy csúcspontokban és az elhalkulásokban.
Bernstein: III.
(Kaddish-) szimfónia
Leonard
Bernstein (1918–1990) eredetileg 1955-ben, a Bostoni Szimfonikusok
fennállásának 75. évfordulójára komponálta volna harmadik szimfóniáját, végül
csak 1961-ben fogott hozzá, s az 1963-as bemutatóra is Tel-Avivban került sor.
Az arámi „kaddish” szó eredetileg megszentelést jelent, a zsidó vallásban pedig
halotti imát. A nagyzenekarra, vegyeskarra, fiúkórusra, szoprán szólistára és
narrátorra írott, háromtételes drámai művet Bernstein (utóbb) az 1963. november
22-én meggyilkolt John F. Kennedy emlékének ajánlotta, de már eredetileg is
sokan kapcsolták a holokauszthoz. A háromtételes műben Bernstein saját tizenkét
hangú kompozíciós technikáját ötvözi a jazz elemeivel, s a könnyebb befogadás
érdekében engedményeket tesz a tonalitás irányában.
Bernsteinnek
talán épp a Kaddish-szimfónia az a műve, ahol a számára legfontosabb kérdések
és hagyományok (az egyetemesség felől értelmezett zsidó identitás és a
humanitás) a legerősebben kapcsolódnak össze. Bernstein nem volt tökéletesen
megelégedve művével, csaknem másfél évtizeden keresztül dolgozott rajta az
1977-es verzióig. A Samuel Pisar-féle szövegátdolgozás ötlete is tőle
származott.
Fauré: Requiem
Gabriel Fauré
(1845-1924) Requiemjének első változata 1887-1888-ban keletkezett, s ekkor még
hiányzott belőle az Offertorium és a Libera me, az előadóegyüttes pedig inkább
kamarajellegű volt (a mélyvonósokon kívül orgonát, hárfát és üstdobot
foglalkoztatott). Az 1893-as, második (kamarazenekari) verzió már tartalmazta a
két hiányzó tételt (az 1877-ben keletkezett Libera mét ekkor emelte be Fauré).
A ma leggyakrabban játszott, a mostani koncerten is hallható, végleges verzió
1899-ben keletkezett – ez már teljes zenekarra íródott, de máig eldöntetlen, a
hangszerelés a szerző vagy tanítványa, Jean Roger-Ducasse munkája-e. Az 1900.
július 12-én megrendezett bemutatón 250 tagú kórus énekelt.
Fauré
gyászmiséje – szemben a 19. század ismert requiemjeivel – visszafogottságával,
inkább fényes, mint sötét csúcspontjaival a halálon túli életbe vetett hitet
sugározza. Szövegéből hiányzik Celanói Tamás Dies irae himnusza. A
gregorián elemek sajátosan fauré-i használata az időtlenség, időn kívüliség
érzetét kelti, melyet a lassan áradó dallamok szépsége emel magasba.
SAMUEL PISAR: EGY
MESTERMŰ SZÜLETÉSE – részletek
„Bernstein zsenije már
1961-ben magával ragadott, amikor elindította Washington csodálatos ún.
Camelot-korszakát egy fanfár megkomponálásával, melyet JFK-nek és a First
Ladynek dedikált, akik megfiatalítják Amerikát és elvarázsolják a világot.
„Lenny” ekkor már ünnepelt karmester és zeneszerző volt, én pedig az elnök
fiatal tanácsadója, valószínűtlen auschwitzi és harvardi „ajánlólevelekkel” és
azzal hatalmas ambícióval, hogy hozzájárulok majd a kelet-nyugati nukleáris
szembenállás leszereléséhez. Hála zenekedvelő feleségemnek, Judith Pisarnak,
aki odaadó tanítványa és barátja volt, Bernstein befogadott belső körébe, de
az, hogy egy napon majd én is együtt készítek zenét vele, a legvadabb álmaimban
sem fordult volna elő. […]
A Kaddish, amely a szöveg és a zene erőteljes interakciója
segítségével drámai módon jeleníti meg korunk emberiségének hitbeli válságát és
az abból eredő tévelygéseit, eredetileg 1963-ban készült az Izraeli
Filharmonikus Zenekar számára a legendás szopránénekes Jennie Tourel-lel a
főszerepben és a kiváló színész Hannah Rovina narrációjával. A merénylet után
Bernstein munkáját „John F. Kennedy szeretett emlékének” dedikálta. Azonban
elégedetlen volt a saját, meglehetősen tekintélyromboló prózai szövegével,
ezért a neves amerikai költőhöz, Robert Lowellhez és más kiemelkedő
irodalmárokhoz fordult segítségért. Az a különös ötlet, hogy zenéjéhez
erőteljesebb és autentikusabb hangot válasszon, akkor jutott eszébe, amikor a Vér és remény című memoáromat
olvasta.
[…]
1990-ben, nem sokkal halála
előtt azt mondta nekem, hogy az általa írt librettó azért volt túl gyenge, mert
ő maga sohasem szenvedett. „Te átélted testben és lélekben történelmünk
legtragikusabb fejezetét – mondta. – Neked kell megírnod egy új prózai
szöveget, amely a te szenvedésedben és újjászületésedben gyökeredzik.”
Döbbenten azt feleltem neki, hogy költészeti tehetségem messze nem ér fel az ő
zenei képességeivel, nem tudom közönség előtt elmesélni népem, családom és
gyermekkorom elpusztítását, és nem voltam felkészülve arra, hogy felújítsam
egykori viharos kapcsolatomat a Mindenhatóval, aki oly megdöbbentő
közömbösséget tanúsított azokban az elátkozott esztendőkben.
[…]
Mindig is mestermű volt. De
ha a Kaddish-szimfónia most új
élettel, általánosabb jelentéssel és szélesebb mondanivalóval bír, mint
korábban, az nem csak az én szerény librettómnak, a drámai előadásmódnak vagy
az autentikus hitvallásnak köszönhető, hanem a békétlenség és változás
viharának is, amely ismét végigsöpör világunkon.”
SAMUEL PISAR: VÉR ÉS REMÉNY
AUSCHWITZ POKLÁTÓL A SIKEREK CSÚCSÁIG
Fordította: Pataki Pál
Amikor a nácik a lengyelországi Białystokból
elhurcolják a zsidókat, a 13 éves Samuel Pisar édesanyjának az az ötlete támad,
hogy hosszúnadrágot ad a fiára, akit így a munkaképes férfiak közé osztanak be.
Ha a szokásos rövidnadrágban marad, őt is elgázosítják Treblinkában, mint
anyját és kishúgát.
A majdaneki táborban Samuelben működni kezd a
túlélési ösztön, és fanatikus elszántsággal sikerül életben maradnia
Auschwitzban és Dachauban. Amikor a tábort felszabadítják az amerikaiak, két
megmenekült barátjával együtt Bajorországban élvezik az életet és a merész
feketézéssel előteremtett jómódot. Nagynénje Párizsba viszi Samuelt, majd
Ausztráliába kerül, ahol ugyanazzal a fanatikus elszántsággal veti magát a tanulásba,
és elkezdődik elképesztő sikerekben gazdag életpályája. Harvardi diplomájával
az ENSZ-főtitkár kabinetjében dolgozik, majd Kennedy elnök munkatársává válik.
Később sikeres nemzetközi ügyvédként hollywoodi filmsztárok, cégbirodalmak,
kormányok tanácsadója, nemzetközi konferenciák szónoka.
Sokáig úgy gondolta, hogy nem szabad feltépni a múlt sebeit. Azt látva azonban,
hogy a világ új katasztrófák felé rohan, tudatosult benne, hogy emlékeztetnie
kell arra, amit saját szemével - gyerekszemmel - látott: miként omlott össze
egy kegyetlenséget, szenvedést és tragédiát maga után hagyó, önhitt világ.
1979-ben írta meg ezt a világsikert aratott könyvet, amelynek az első harmada
ér véget a felszabaduláskor, a következő kétharmad annak története, hogyan tudta
felépíteni magát sikeres világpolgárrá.
Corvina Kiadó, 2013.
www.opera.hu
