2009. december 23., szerda
2009. december 10., csütörtök
Seregi László dedikál
A kötet szerzője, Kaán Zsuzsa tánctörténész-kritikus, a TÁNCMŰVÉSZET című önálló magyar szaklap főszerkesztője, Seregi teljes operaházi pályafutásának tanúja és hiteles ismerője.
Rendhagyó módon, a művész személyes elbeszéléseként írta meg Seregi életművét, amely egyszerre korrajz, tánctörténet és a professzionális magyar balettszínház doyenjének hitvallása.
A szerző, aki a kötet szerkesztője is egyben, önálló fejezetet szánt Seregi legjelentősebb saját írásainak, továbbá azoknak a tánckritikáknak is, amelyeket az elmúlt évtizedekben a Seregi-premierekről vagy felújításokról megjelentetett a hazai sajtóban.
A második, bővített kiadás SEREGI-könyve az elsővel azonos nyomdai minőségben, a művész 80. születésnapján jelenik meg, és december 18-án, pénteken délután 16-18 óra között kedvezményes áron lesz kapható a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében. Ezalatt az idő alatt Seregi László dedikálja is a nagyközönség által megvásárolt köteteket, amelyek - remélhetőleg - a zseniális művész hazai és külföldi tisztelőinek egyaránt élvezetes perceket szereznek majd, s nemcsak karácsonykor.
2009. október 21., szerda
MŰVÉSZETBARÁTOK 2009 kollektív kiállítása a Pataky Művelődési Központban
A tárlatot Kratochwill Mimi művészettörténész nyitja meg,
Közreműködik, Hegedűs Valér zongoraművész, Pethes Csaba színművész
Vígh Kristóf zeneszerző zongoraművész.
Tizenegyedszer ad helyet a kőbányai Pataky Művelődési Központ Galériája a Művészetbarátok Egyesülete festő, grafikus, szobrász, keramikus, fafaragó tagjainak bemutatkozásra. A tárlat,
amelyen több mint száz alkotás látható, október 22-től november 14-ig várja az érdeklődőket.

Mohainé Burián Mária Ágnes : Velence
2009. október 19., hétfő
Egyedülálló zenei élmény a Dohány utcai Zsinagógában
http://www.eletmenete.hu
Simon Éva, Simon Ágnes
2009. október 9., péntek
Néprajzi Múzeum kiállításai a Múzeumok Őszi Fesztiválján
"Kerámiák az alagsorban"
A gyűjteményt bemutatja: Csupor István
2009. október 9. - 11.00 és 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Kreativitás, környezet és városi kultúra - Finnül és magyarul
a Design Hét Budapest 2009 eseménysorozat keretében
2009. október 10. - 14.00-22.00
Álruhában. Szombati műhely
Hangfestők koncert. A "búzahét" hagyományai, a ferences szerzetesség szövegei, közösen készített és játszott játékok
2009. október 10. - 10.00-13.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Bringázz a Múzeumok Őszi Fesztiválján!
Ezen a napon a Budavári Palota két intézménye -a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria-, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Kerékpárosklub közösen várja a kerékpárral érkező látogatókat.
2009. október 10.
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"Hasonlóságok és különbségek. Nyelvrokonság"
Tematikus tárkatvezetés a (M)ilyenek a finnek című kiállításban. A kiállítást bemutatja: Tánczos Orsolya
2009. október 14. - 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Finn identitás, finn sztereotípiák - egy finnországi svéd etnológus szemszögéből
Bo Lönnqvist angol nyelvű előadása
2009. október 15. - 17.00
"Nyergek a padláson"
A gyűjteményt bemutatja: Máté György
2009. október 16. - 11.00 és 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Álruhában. Szombati műhely
A frissen szedett gesztenye áll a nap középpontjában, de megemlékezünk az ilyenkor szokásos leányvásárról is.
2009. október 17. - 10.00-13.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"Erdőből a városba. A finn szauna. A mökki. A finn építészet "
Tematikus tárkatvezetés a (M)ilyenek a finnek című kiállításban. A kiállítást bemutatja: Szolyka Emese
2009. október 21. - 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Álruhában. Szombati műhely
Mi az a "dömötörözés", miként zajlik a "juhtor"? E napon mindez kiderül, s az is, hogy miképpen fosztják a kukoricát.
2009. október 24. - 10.00-13.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"A Kalevalától a finn metálzenéig"
Tematikus tárkatvezetés a (M)ilyenek a finnek című kiállításban. A kiállítást bemutatja: Bata Tímea
2009. október 28. - 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
A rajz- és kéziratgyűjtemény bemutatása
A gyűjteményt bemutatja: Tasnádi Zsuzsanna
2009. október 30. - 11.00 és 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"A gumicsizmától a mobiltelefonig"
Tematikus tárkatvezetés a (M)ilyenek a finnek című kiállításban. A kiállítást bemutatja: Szarvas Zsuzsa
2009. november 4. - 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"Lehet, hogy rálel ősei fényképére!" - A fotógyűjtemény bemutatása
A gyűjteményt bemutatja: Fogarasi Klára
2009. november 6. - 11.00 és 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Álruhában. Szombati műhely
Szó kerül egy rég elfeledett szent emberről, akinek nevét kedvelt ital őrzi, sok-sok vadászhagyományról, s tán még lépes vesszőt is készítünk.
2009. november 7. - 10.00-13.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"A kéregedénytől a finn designig"
Tematikus tárkatvezetés a (M)ilyenek a finnek című kiállításban. A kiállítást bemutatja: Bata Tímea
2009. november 11. - 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
"Kerámiák az alagsorban"
A gyűjteményt bemutatja: Csupor István
2009. november 13. - 11.00 és 12.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Álruhában. Szombati műhely
Márton és lúdjai sok mulatságra adnak okot, kiderül, mi készül e fehér tollú madárból, s csontja miféle titkokat őriz annak, aki ért a szóból.
2009. november 14. - 10.00-13.00
Sorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja
Múzeumok Őszi Éjszakája
É(J)SZAKI FÉNYEK
2009. november 14. - 0000. . - 10.00-01.00
ADVENT 2009.
Kiállítás, verseny, bemutató és vásár
2009. november 20. - 2009. november 22.
2009. október 8., csütörtök
Made by You
Fess egyedi kerámiát!Budapest szívében, az V. Királyi Pál u. 11. szám alatt található a Made by You kerámiaüzlet. Az itt vásárolt tányérokat, poharakat, csempéket, dísztárgyakat, lakberendezési cikkeket mindenki a saját ízlése szerint készítheti, hiszen magunk festhetjük ki azokat.
Az üzlet a hét minden napján várja a kicsiket és nagyokat, 6-96 éves korig.
Látogasson el az üzlet honlapjára:
http://www.madebyyou.hu

NYITVA TARTÁS:
Hétfőtől-péntekig 12:00-20:00h
Szombat 10:00-18:00h Vasárnap 10:00-16:00h
Telefon:
+36 20 597 0893
2009. október 6., kedd
Öko-design Fesztivál a VAM Center nyílt napján
nyílt design workshop
Helyszín
Vam Design Center
1061 Budapest, Király u. 26.
Időpont
2009. október 10. szombat, 10.00 -18.00- ig
Téma
Hulladékból ékszerek, használati- és dísztárgyak készítése,
a DNS Group alkotócsoport vezetésével.
Alapanyagként petpalackot és ásványi kőzettörmeléket használnak,
mely úgy formálható akár az agyag, könnyen kezelhető, gyorsan megszáradó,
és tetszés szerint színezhető, festhető.
A workshopon való részvétel a kiállítás belépőjével INGYENES!
A DNS Egyesület által kitalált projekt egy olyan társadalmi, közösségi, közjóléti célokat szolgáló program, ami egyben egy környezetvédelmi és művészeti-kreatív lehetőség is
A környezetvédelemre, illetve a környezettudatos életmódra nevelés kapcsán az iskolás korú gyerekeket megcélozva játékos foglalkozásokat tartanak melynek során pillepalackokból készítenek térbútorokat. A projekttel ösztönözni kívánják a környezettudatos gondolkodást, és ennek érdekében hozzájárulnak a lakossági aktivitáshoz.
A projekt fontos eleme, hogy a gyerekeket bevonják az alkotási folyamatba, melynek során rengeteget megtudhatnak arról, hogy milyen környezetkárosító hatása van a pillepalacknak és a többi - nem lebomló - szemétnek.
A pillekő projektre olyan technológiát dolgoztak ki, amely hulladékmentesen alkalmazható, az egészségre nem káros, gyermekek is használhatják. A pillekő környezetbarát termék.
Maga a nyersanyag ásványi kőzetből áll, belseje pedig petpalackból van.
Elképzelésük fontos része településeink környezetkímélő módon való, minőségi arculatának formálása.
A workshop keretében most bárki megismerkedhet a technikával, szabadon kipróbálhatja fantáziáját, kézügyességét, egyúttal választ kaphat néhány, a környezettudatosság fontosságára és szükségszerűségére rávilágító kérdésre is.