2019. június 26., szerda

Az MTA elnökének levele a parlamenti frakcióvezetőknek

SI

Lovász László, az MTA elnökének levele a parlamenti frakcióvezetőknek

„A Kormány nem akarja azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez más országokban megtörtént – leválasztásra kerüljenek” – ezt Palkovics László, az ITM minisztere mondta egy évvel ezelőtt, az MTA Elnökségének 2018. június 15-i rendkívüli ülésén. A miniszter további kijelentései is szerepelnek abban a levélben, amelyet Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke küldött a parlamenti frakcióvezetőknek 2019. június 11-én. Az elnöki levelet teljes terjedelmében közöljük.
2019. június 12.
„Tiszta lélek, tiszta szándék, akár siker, akár nem.”
Széchenyi István, 1834

Tisztelt Képviselő Asszony, tisztelt Képviselő Úr!
Az Országgyűlés tárgysorozatában T/6359. számon, „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” címen feltüntetett törvényjavaslat kapcsán kérem, ismerje meg a Magyar Tudományos Akadémia álláspontját.
Az MTA a központi költségvetésből finanszírozva kutatóhálózatot[1] működtet, melyben mintegy 5000 kutatót és a kutatást segítő személyt foglalkoztat. Tevékenysége átlátható, évente írásban beszámol a Kormánynak, kétévente az Országgyűlésnek, a részletes tudományos beszámolók az MTA honlapján mindenki számára elérhetőek. Az Akadémia működtetése az önkormányzatiság és a testületi irányítás elvén alapul. A kutatóhálózat tevékenységét segítő, véleményező és egyes kérdésekben döntést hozó 15 tagú testületbe (Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa) a Kormány három tagot tanácskozási joggal, „személyre szólóan delegál az oktatásban, a kutatásban, a fejlesztésben, az innovációban, valamint a gazdaságfejlesztésben és a versenyképesség-politikában fontos szerepet játszó miniszterek olyan vezető munkatársai közül, akik gazdálkodási, igazgatási, kutatási, kutatásszervezési vagy államigazgatási gyakorlatuk és tapasztalataik alapján hozzájárulhatnak a kutatóhálózat hatékony igazgatásához”[2].
A felsorolt garanciák mellett működő kutatóhelyek a maguk tudományterületén nemzetközi összehasonlításban is elismertek, számos kutatójuk eredményei Európában és a világban is kimagaslóak.[3] A kutatóhálózat szakmai munkáját független testületek rendszeresen, a nemzetközi normák szerint értékelik. Az Akadémia Székháza és kutatóhelyei nyitottak a tudomány iránt érdeklődők előtt. A magas szintű értékközvetítés mellett a tudományt népszerűsítő rendezvények[4] bárki által látogathatóak.
Az Akadémia működésével szemben semmilyen kormányzati kifogás vagy javaslat nem érkezett a benyújtott beszámolóink értékelésekor, ennek ellenére az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTA-val való érdemi egyeztetés nélkül, a 2019. évi költségvetési törvény alapján magához vonta a kutatóhelyek költségvetési forrását. A kifizetés ütemezése azóta kiszámíthatatlan, ami komoly problémákat okoz a kutatóhelyek működésében, és ellehetetleníti kutatóink részvételét a nemzetközi pályázatokon.
A jelen törvényjavaslat elvonni tervezi az MTA-tól a kutatóhálózatát. A tervezet hatásvizsgálatát[5] nem kaptuk meg, így nincs ismeretünk a társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásáról, a jogszabály megalkotásának szükségességéről, elmaradásának várható következményeiről. Ami a legfontosabb: nem ismerjük az elfogadásra váró törvény célját.
Érveink az törvénytervezettel szemben:
  1. Az Akadémia kutatóhálózatából létrehozandó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányító intézménye az ELKH Titkárság, melynek egyetlen közfeladata: „intézményes keretek között folytatott kutatások intézményrendszerének fenntartása, működtetése”[6]. Az ehhez szükséges feltételeket a törvényjavaslat szerint az MTA biztosítja.[7] Ilyen feltételek mellett megmagyarázhatatlan az új intézmény felállításának igénye, szükségessége, továbbá az eredményesség szempontjából rendkívül kockázatos a kutatóhelyek kivonása a minősített tudományos irányítás alól.
  1. Az új intézmény Irányító Testületébe az MTA minden törekvése ellenére sem került be az irányított kutatóhálózat képviselete, ami ellentmond az eddigi és indokolt önkormányzatiságnak.
  1. Az MTA tulajdonát mindenkor a tudomány szolgálatába állította és állítja, annak gondos őrzője és fejlesztője. Kutatóhálózatának elhelyezéséről akkor is körültekintően fog gondoskodni, ha annak irányításában már csak delegáltak útján vehet részt. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően egyedi magánjogi szerződések keretében kívánja – a szükséges mértékben – biztosítani jelenlegi intézményei számára a tulajdonában lévő vagyontárgyak használatát. Az MTA a jelenleg is kutatási célokat szolgáló ingatlanai és más vagyontárgyai után hasznot húzni nem kíván, de e közfeladat ellátásához az MTA költségvetési támogatásában rendszeres forrást szükséges biztosítani a vagyonelemek fenntartási és fejlesztési költségeire. A köztestület tulajdongyakorlásának ettől eltérő módon történő korlátozása az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdésébe ütközhet, ellentételezés nélküli kisajátításként értelmezhetően.
  1. Megkerüli a tervezet az ELKH intézményeiben foglalkoztatottak személyi bérének nem pályázati úton történő biztosítását. Elengedhetetlen, hogy az alapvetően felfedező kutatást végző kutatóhelyek határozatlan időre, kiszámítható és tervezhető módon foglalkoztathassanak kutatókat, ne csupán egyes projektekhez kötve. Ellenkező esetben semmi sem indokolja az ingatlanok és más vagyonelemek folyamatos használatának biztosítását az ELKH-kutatóhelyek számára.
  1. Az MTA Közgyűlése határozott arról, hogy kutatóhálózatát saját szervezetén belül kívánja tartani, egyben a köztestület kész arra, hogy a kutatóhálózat irányítását olyan szervezet kezébe adja, amelyben az állam a nemzetközi gyakorlat szerinti arányban képviselteti magát. Ezzel megőrizhető a kutatóhelyek nevében a tudományos világban jól ismert MTA brand. Ettől és az MTA egészére jellemző szinergiáktól megfosztani a kutatókat az egész társadalmunkra kiható értékvesztést okozna.
  1. Báró Eötvös Loránd (1848 – 1919) fizikus, egyetemi tanár, miniszter, az MTA tagja és volt elnöke nevét számos jeles intézmény viseli ma Magyarországon, köztük az egyik legrangosabb és legnagyobb felsőoktatási intézmény, az Eötvös Loránd Tudományegyetem is. Mindezek ismeretében kérdéses, hogy kellően megkülönböztetné-e a névhasználat az ország e jelentős intézményeit.
Kérem Önt, hogy a fentiek alapján fontolja meg, hogy a törvénytervezet jelen formájában alkalmas-e elfogadásra. Figyelmébe ajánlom Palkovics László miniszter úr kijelentését az MTA Elnöksége 2018. június 15-i rendkívüli ülésének hitelesített jegyzőkönyve alapján: „…a Kormány nem akarja csökkenteni az Akadémia költségvetését, nem akarja átvenni az akadémiai kutatóintézeteket, és átadni sem az egyetemeknek, a továbbiakban is az Akadémia autonóm döntése marad, hogy ezeket az intézeteket hogyan kívánja a jövőben menedzselni. A Kormány nem akarja, hogy az Akadémia kutatóintézetei csak azokkal a tudományterületekkel foglalkozzanak, amelyek a technológia és innováció területei közé sorolhatóak. A Kormány nem akarja azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez más országokban megtörtént – leválasztásra kerüljenek.” Miniszter úr kiemelte, hogy a magyar Kormány az Akadémiát és kutatóintézeteit értéknek tekinti.
Budapest, 2019. június 6.
Lovász László
[1] 10 kutatóközpont, 5 önálló jogállású kutatóintézet, egyetemeken és közgyűjteményekben 96 támogatott kutatócsoport, 93 Lendület-kutatócsoport.
[2] A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) 17. § (5)
[3] Az elnyert H2020-támogatások alapján az MTA kutatóhálózata a legsikeresebb hazai intézmények közé tartozik. Emellett a legrangosabb, az Európai Kutatási Tanács (ERC) által kiírt pályázatokon a 18 legsikeresebb hazai intézmény közül 11 került ki az MTA kutatóhálózatából, az összes magyar pályázat közel felét akadémiai kutatók nyerték el.
[4] World Science Forum; Magyar Tudomány Ünnepe; szakmai konferenciák
[5] A jogalkotásáról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (1)–(2) ezt kötelezővé teszi.
[6] Tervezet 13/B § (3)
[7] Tervezet 16/B § (5)
forrás:
 https://mta.hu/mta_hirei/lovasz-laszlo-az-mta-elnokenek-levele-a-parlamenti-frakciovezetoknek-109806

Az MTA állásfoglalása

SI

MTA Felügyelő Testület: a törvényjavaslat nem elfogadható, visszavonása messzemenően indokolt

„A törvényjavaslat országgyűlési elfogadása esetén a súlyos aggályokra tekintettel az MTA részéről elengedhetetlen az alkotmányossági vizsgálat lefolytatásának kezdeményezése.” 2019. június 12-én ülést tartott az MTA Felügyelő Testülete. Az ülésen egyhangúlag meghozott határozatukat az alábbiakban szó szerint közöljük.
2019. június 14.
11/2019. (VI. 12.) számú FT-határozat
Állásfoglalás a Kormány nevében benyújtott, a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokkal kapcsolatban
  1. A módosítási csomag nem veszi figyelembe az ITM és az MTA közötti egyeztetés során megtárgyalt és konszenzussal elfogadott elemeket, lényegében egyoldalúan felülírja azokat.
  2. A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő vagyonelemek használatára vonatkozó szabályozás kiemelten nem elfogadható.
  3. A törvényjavaslat tükrözi azt a szemléletet, amely indokolhatatlan mértékben háttérbe kívánja szorítani az „alapkutatást”, a „bottom up” módon felmerülő, problémaorientált, az érdeklődés vezérelte, új összefüggéseket feltáró, eredeti tudást eredményező felfedező kutatást.
  4. A törvényjavaslat érvényesülése esetén a támogatásról szóló döntés torz, a tudományosságnak és a kutatói közösségnek minimális részvételt biztosító eljárásrend szerint születik meg.
    Ez a szemlélet elfogadhatatlan a hazai és az egyetemes friss tudásért, tudományosságért felelős MTA számára.
Összegezve: a törvényjavaslat nem elfogadható, visszavonása messzemenően indokolt. A törvényjavaslat országgyűlési elfogadása esetén a súlyos aggályokra tekintettel az MTA részéről elengedhetetlen az alkotmányossági vizsgálat lefolytatásának kezdeményezése.
Budapest, 2019. június 12.

Röviden a Felügyelő Testületről

A Felügyelő Testület feladata az akadémiai gazdálkodás szabályszerűségének és ésszerűségének ellenőrzése, az Akadémia éves költségvetési irányelveinek, az éves költségvetési beszámolónak a vizsgálata.
forrás?
 https://mta.hu/mta_hirei/mta-felugyelo-testulet-a-torvenyjavaslat-nem-elfogadhato-visszavonasa-messzemenoen-indokolt-109820

2019. június 21., péntek

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása Camera Lucida

SI

Camera Lucida

A épület, földszint - 2019. június 22. – augusztus 25.

A Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításaihoz kapcsolódó, tematikus, kortárs sorozatának harmadik kiadása a Fortepan-tárlatra reflektálva a fiatal és középgeneráció azon – nem csupán a hazai, de a nemzetközi kortárs képzőművészeti tájképet is aktívan alakító – tagjainak munkáit mutatja be, akiknek alkotói gyakorlatában meghatározó szerepet tölt be a családi archívum kutatása, az emlékezet és a múltfeldolgozás folyamatának vizsgálata.
A kiállításon hangsúlyossá válik a nézőpontváltás, mely ellentétben a társadalmi emlékezetkultúra egy-egy darabját megelevenítő és az elmúlt idő általános pátoszával átitatott, régi fényképek retrospektív narrativitásával, az introspektív látásmódra helyezi a hangsúlyt: a kortárs művek nem az időbe belevetett énre, hanem az időre fókuszálnak a változó énben. Nem elillanó emlékek rögzítésére vagy a mulandósággal szembeni ellenállásra, hanem az emlékek és az emlékezés szubjektív rendszerének megismerésére és leképezésére tesznek kísérletet.
Az efféle aktív, értelmező emlékezet és – az elmúlt két évszázad alatt az emlékezés helyettesítő funkciójává avanzsált – fotográfiai képalkotás által kondicionált gondolkodás között alapvető ellentmondás húzódik. A fényképezőgép által lehetővé tett – s egyben meg is szabott – gyors látás kritikai megközelítését sugallja a kiállítás címe is: a 19. század elején szabadalmaztatott optikai eszköz egy időben zajló folyamatot, a rajzolást volt hivatott segíteni és – a mai tükörreflexes kamerák elődjeként ismert – camera obscurától eltérően nem a valóság mechanikus leképezését szolgálta. Hasonló időbeli, tudatos alkotófolyamatként értelmezik az egyéni emlékezést a különböző képgrafikai eljárásokat idéző, részben vektoros vagy műszaki rajzokon alapuló kortárs művek, melyekben a fotók kisajátításának és átalakításának alkotói intervenciója mellett visszatérő motívumként jelenik meg a rajzolás, körberajzolás gesztusa is. A bergsoni oszthatatlan idő és a fotográfia alapvető ontológiai kérdéseiből kiindulva az emlékezet konstruktív természete áll a kiállítás középpontjában: a mediálisan változatos művészi pozíciók eltérő aspektusból világítják meg a tapasztalati tények és a képzeleti képek közti intuitív összeköttetésekre építő emlékezet struktúráját. Az építkezés szimbolikája – utalva a kognitív folyamatra – több síkon hatja át a kiállítás vizualitását.
A kiállított kortárs művek érdekessége, hogy az idő hagyományos, egy képi pillanatba sűrítése helyett nem csupán képi tartalmaik, hanem időbeliségük is önálló jelentéssel telítődik, mintha egy elképzelt idő-fenomenológiai kutatás rekvizitumaira bukkannánk a kiállítótérbe lépve. Akár egy Tarkovszkij-film: a tárlat megfosztja az időt a dramaturgiai objektivitástól, magára hagyva a nézőt az idővel.
Kiállító művészek: EMBER Sári, ESTERHÁZY Marcell, PUKLUS Péter, SCHULLER Judit Flóra, TRANKER Kata
Kurátor: HORVÁTH Lili

forrás:  https://mng.hu/kiallitasok/camera-lucida/

A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig az MNG új kiállítása

SI




A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben

C épület, földszint - 2019. június 28. – október 20.

A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria – a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett – kiállításán. A csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató tárlat a mozgalom történetének eseményekkel teli időszakát, az 1929-es évet helyezi középpontba. Az október közepéig látható kiállításon többek között Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti műveinek segítségével ismerhetik meg a látogatók az izgalmas korszakot.
A kiállítás a mozgalom történetének egy rendkívül izgalmas szeletére fókuszál: az 1929-es év eseménydús, személyes és művészi ellentétekben gazdag időszakán keresztül mutatja be a szürrealizmus fő tendenciáit, a csoport vezéralakjait, kiemelkedő alkotóit. 1929 történései közül érdemes kiemelni a katalán Salvador Dalí feltűnését a párizsi művészeti színtéren, aki rövidesen kulcsszerepet vállalt a csoport életében. Ekkor mutatják be a Louis Buñuellel együtt készített Un chien andalou (Andalúziai kutya) című filmjét, a szürrealista mozgóképművészet első remekművét, amely megmutatja, hogy a mozgalom által hirdetett rendhagyó látásmód, új alkotói felfogás a lehető legváltozatosabb technikai megoldásokkal alkalmazható.
A kiállítás széles, sokszínű áttekintést nyújt a szürrealista csoport ekkor készült munkáiból, olyan művészek felvonultatásával, mint Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso, Francis Picabia, Alberto Giacometti, Jean Arp. A szürrealista fotóművészetet Man Ray, André Kertész és Brassai alkotásai képviselik, emellett olyan kevésbé ismert, de igen jelentős alkotókkal is megismerkedhet a közönség, mint Jacques-André Boiffard, Eli Lotard vagy Jean Painlevé.
A kiállítás hét nagyobb szekcióban tekinti át a szürrealizmust, illetve a mozgalom előzményeit. Az első kiállítási egység az 1929-es esztendőre és a párizsi helyszínre fókuszál. Az év a szürrealizmus történetében is fordulatot hozott: ekkor jelent meg Salvador Dalí a mozgalomban, ekkor született meg a szürrealista film, Dalí és Luis Buñuel remekműve, az Andalúziai kutya, s ekkor következett be az első szakadás a szürrealista művészek között. A második szekció a szürrealizmus előzményeit mutatja be. Itt különösen fontos a dadaizmus szerepe, mivel sok szürrealista művész, például Francis Picabia vagy Man Ray a dadaizmus radikálisan antikonformista világából érkezett. Ebben a szekcióban kapott helyet a metafizikus festő, Giorgio de Chirico is, akit a szürrealisták kezdetben mesterüknek tekintettek. A harmadik kiállítási egység középpontjában két művész áll: Max Ernst és Joan Miró. Új témáik, újfajta képalkotó technikáik, meghökkentően új látásmódjuk s nem utolsósorban elgondolkoztató, költői és humoros címadásaik révén mindketten meghatározó alkotói a szürrealizmusnak. A negyedik szekció elsősorban Salvador Dalíról szól. Talán ő az egész szürrealizmus legismertebb mestere. A katalán művész 1929 tavaszán tűnt fel Párizsban, novemberben már önálló kiállításon mutatta be képeit. Álomszerűség, költőiség és pszichoanalitikus utalások jellemzik művészetét, s hatása már kortársán, Yves Tanguy-n is érzékelhető. Az ötödik szekció annak a művészcsoportnak a munkásságát mutatja be, amelynek ténykedése 1929-ben komoly válsághoz vezetett a szürrealista körökben. A Grand Jeu (Nagy Játék) csoport egyik különleges mestere a cseh származású Josef Šima volt. A hatodik szekcióban a belga René Magritte művei állnak a középpontban. Az ellentétek és ellentmondások dialektikájára különösen érzékeny Magritte munkássága a szürrealizmus történetének egyik legnépszerűbb s a modern popkultúrában is továbbélő fejezete. A kiállítás hetedik szekciója annak a Georges Bataille köré szerveződő Documents című folyóiratnak a művészeit mutatja be, akik egyrészt szemben álltak André Breton erősen kommunista elköteleződésű köreivel, másrészt pedig alkotásaikban nem annyira a tudat alatti, mint inkább a mindennapi valóság élményeit dolgozták föl.
Az 1929-es év eseményei fordulópontot hoztak a szürrealizmus történetében, hiszen a mozgalom bomlására utaló jelek ellenére éppenséggel az újjászületését indították el. A kiállításon látható mintegy 120 festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum zöme a párizsi Pompidou Központ gyűjteményéből érkezett, de láthatók művek a madridi Museo Thyssen-Bornemiszából, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és magángyűjteményekből is.
A kiállítás kurátorai: Didier Ottinger, a Centre national d’art et de culture Georges-Pompidou, Musée national d’art moderne igazgatóhelyettese, a szürrealizmus nemzetközileg elismert szakértője. Társkurátorai: Marie Sarré, Centre Pompidou és Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének vezetője.
A kiállítást magyar és angol nyelvű katalógus kíséri. 
forrás: mng.hu

A Színház- és Filmművészeti Egyetem újabb sikeres tanévet zár.

SI


  • színművész - prózai szakirány (osztályvezető: Zsótér Sándor és Börcsök Enikő)
  • színművész - zenés szakirány (osztályvezető: Novák Eszter és Selmeczi György)
  • színházrendező - zenés szakirány (osztályvezető: Ascher Tamás)
  • televíziós műsorkészítő (osztályvezető: Bárdos András)
  • színházi rendezőasszisztens (osztályvezető: Csató Kata)
  • drámainstruktor - színjátékos (osztályvezető: Csizmadia Tibor, Kocsis Gergő, Szőcs Artur)
  • színházi nevelés (osztályvezető: Győrei Zsolt)
Színház- és Filmművészeti Egyetem 2018/2019

A SZÍNHÁZMŰVÉSZETI INTÉZET 26 saját bemutatót, összesen 352 előadást tartott a tanév ill. színházi évad folyamán az Ódry Színpad játszóhelyein. Az egyetem gyakorló színházának produkcióit számos fesztiválra meghívták, például az Egri Kamaraopera Fesztiválra, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, a székesfehérvári MET-re, a kecskeméti Szín-tárra, a nagyváradi Holnapután Fesztiválra és a hamburgi KSJR Fesztiválra. Nyáron és az év hátralévő részében a Művészetek Völgyében, az Ördögkatlan Fesztiválon, Szegeden, Kolozsvárott és Párizsban lépnek még fel hallgatóink. Nagy érdeklődés kísérte az egyetem egyéb programjait is: a hagyományos Koncert - Találkozót, a TKKT-koncertet, a Monodráma Napokat és a Színházi nevelési konferenciát. Csatlakoztunk idén is a Színházak éjszakájához, részt vettünk a Szépművészeti Múzeum Antik ünnepén, valamint a Kiscelli Múzeum Bábneon a kastélyban című kiállításának megnyitóján. Az egyetem nemzetközi összművészeti fesztiválján négy nap alatt két hazai és négy külföldi egyetem előadásait, valamint televíziós-, dokumentum- és kisjátékfilm vetítéseket láthatta a közönség. A FACT keretében ezen kívül konferenciákat, kiállításokat és szakmai műhelymunkákat is tartottunk. A FACT fesztiválon 12 produkciót fogadtunk 4 ország művészeti egyetemeiről, sok száz budapesti érdeklődőnek teremtve lehetőséget arra, hogy megismerje társegyetemeinket. Az idei évben két színészosztály is végez az egyetemen, köztük több hallgatónk már a képzés során országos ismertségre is szert tett, mint például Bajor Lili, Brasch Bence, Hajdu Tibor vagy Szalay Bence.

Az ELMÉLETI ÉS MŰVÉSZETKÖZVETÍTŐ INTÉZET szakmai tevékenysége is jelentős sikereket hozott az egyetemnek. A Doktori Iskola nagyszabású műhelykonferenciát tartott február elején az Új Nemzedék Kiválósági Program keretében közel negyven előadóval. Stőhr Lóránt doktori értekezésének átírt, kibővített könyvváltozata a Gondolat Kiadónál az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Személyesség, jelenlét, narrativitás. Paradigmaváltás a kortárs magyar dokumentumfilmben címmel.
A Drámainstruktor Színjátékos II. osztály hallgatói a Képzőművészeti Egyetem 2-3. éves látványtervező diákjaival (Varga Boglárka, Mestyán Lili, Jakab Rebekka) közös vizsgákat valósítottak meg. A Drámainstruktor Drámajátékos II. osztály a Művészeti Egyetemek Találkozóján a Legkreatívabb Alkotónak járó Pelikán-díjat nyerte el Székesfehérvár Önkormányzatától. Az első és másodéves drámainstruktorokból alakult Tánc-Színház-Nevelés módszertani kutatócsoport, a doktorandusz Szemessy Kinga vezetésével a Nemzeti Táncszínházban szervezett konferencián és workshop bemutatón vett részt. A 2017-ben végzett drámajátékos/drámainstruktor osztály tagjai május végén a színházi nevelés jelenlegi helyzetéről és fejlesztési irányairól szerveztek konferenciát az egyetemen. 
Az egyetem felnőttképzési központja, az EDUcenter tucatnyi felvételi előkészítőt szervezett, melyen közel 300 érdeklődő vett részt. A már pályán lévő szakembereknek hirdetett továbbképzéseinken száznál többen tanultak. 
Az öt művészeti egyetem összefogásával létrejött UNI-V-ARTS Konzorcium európai uniós támogatást nyert a „A tanulók képességkibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben” című projekt végrehajtására. Az EFOP 3.2.6-16-2016-00001 projekt keretében országos szinten megújításra kerül a köznevelési intézmények művészetpedagógiai módszertana, bővül művészeti eszköztáruk. A UNI-V-ARTS Konzorcium tagjai: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Magyar Táncművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Színház- és Filmművészeti Egyetem.

A FILM- ÉS MÉDIAINTÉZET vizsga- és diplomafilmjei 27 országban 93 nemzetközi fesztiválmeghíváson vettek részt 17 díjat elnyerve. Most júniusban filmjeink szerepelnek Vilniusban, Tel Avivban, Teheránban, Portoban, a csehországi Zlínben, valamint a régió legnagyobb filmfesztiváljára, a Karlovy Vary-ira is bejutott Kovács István: Ostrom c. filmje - mely egyben a tanév legnagyobb sikerét is elérte ősszel a diák Oscar-díjával, tavasszal pedig elnyerte a Filmkritikusok Díját és a Magyar Filmdíjat is a legjobb rövidfilm kategóriában. Ugyancsak kiemelkedő szériát fut be Kis Hajni: Last Call c. filmje, mely egymaga 21 külföldi meghívásnál tart a tavaly augusztusi szarajevói nemzetközi premier óta, és idehaza is sok díjat nyert már, többek között szeptemberben a miskolci Jameson Cinefest fesztiválon a CineNewWave kategória fődíját.
Hallgatóink sikerei közül kiemelkedik még, hogy az idei Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon Dávid Attila (a Jakab c. filmért) elnyerte a a legígéretesebb 30 év alatti magyar rendező díját, valamint februárban Balázs István Balázs nyerte a Casting c. filmjéért a legjobb operatőr díját az Európai Operatőrök Szövetségétől (IMAGO), a diplomafilm kategóriában.


Fontosnak tartjuk, hogy külön felhívjuk a figyelmet a legtöbb nemzetközi elismerést hozó dokumentumfilmes műhelyeinkre, képzéseinkre.
A DocNomads Nemzetközi Erasmus Mundus dokumentumfilm-rendező Joint Master képzésben 2012 óta 6 évfolyam szerezhetett diplomát. A diákok által készített vizsga- és diplomafilmek több mint 300 nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek a világ 90 országában. Olyan A kategóriás dokumentumfilmes mustrákra kaptak meghívást, mint a dokumentumfilmek „Cannesjának” számító IDFA – Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál -, a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál, a Dok Leipzig, a Vision du Réel, a Sheffield Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a Jihlava Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál és Ázsia legfontosabb filmszemléje, a BUSAN Nemzetközi Filmfesztivál, Dél-Koreában. 
A hallgatók filmjei több, mint 50 nemzetközi díjban részesültek. Ezekből csak néhányat kiemelve: Miguel Lopez Beraza spanyol hallgató az SZFE-n készített „Falak” című vizsgafilmje elnyerte a spanyol Oscar-díjnak számító Goya Díjat a Legjobb Rövid Dokumentumfilm Kategóriában 2015-ben. Robin Mai Petré dán hallgató szintén SZFE-n készült „Pulzus” című diplomafilmje Silver Dove Díjban részesült a német a DokLeipzig Fesztiválon, Silver Eye Díjban a cseh Jihlava Fesztiválon és szintén elnyerte a Legjobb Rövid Dokumentumfilmnek járó elismerést a portugál DocLisboa Fesztiválon 2016-ban. 
Több diplomát szerzett hallgató valósította meg azóta első, egészestés dokumentumfilmjét. Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai közös rendezésben készített és Bhutánban forgatott „A monostor gyermekei” című dokumentumfilmjük az IDFA - Amszetrdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál  - „elsőfilmes” versenyszekciójában debütált 2017-ben. A film az első magyar-bhutáni kooprodukció, amely azóta több mint 40 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt és számos elismerésben részesült, Magyarországon és Japánban moziforgalmazásba is került. 
Dina Naser jordániai hallgató „Kis Lelkek” című dokumentumfilmje a Koppenhágai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon debütált 2018-ban, és azóta is sikerrel szerepel más fesztiválokon. 
Több diplomát szerzett hallgató nemzetközi együttműködésben dolgozik első egész estés filmtervükön és olyan neves támogatásokban részesültek, mint az amerikai Sundance Intézet gyártási támogatása vagy a holland IDFA Bertha Fund előkészítési és gyártási támogatása. Dér Ásia pedig a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának keretén belül készíti első egészestés dokumentumfilmjét, amelynek címe „Nem haltam meg”. 
A képzésen az elmúlt hét évben közel 150 hallgató szerezhetett diplomát, akik azóta is aktívan dolgoznak a dokumentumfilm szakma különböző területein alkotóként, producerként vagy egyetemi oktatóként a világ minden táján. 
A magyar DOKMA dokumentumfilm-rendező művész mesterképzés szintén 2012 óta képez hallgatókat az egyetemen. Immár a negyedik évfolyam hallgatói dolgozhatnak a diplomafilm terveiken. 
A diplomát szerzett hallgatók szintén számos elismerésben részesültek alkotói tevékenységükért. Meggyes Krisztina „Azok” című diplomafilmje 2016-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját a Rövid Dokumentumfilm Kategóriában. Tuza-Ritter Bernadett első egész estés dokumentumfilmje az „Egy nő fogságban” - amit az SZFÉ-n kezdett el fejleszteni - a holland IDFA – Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon debütált 2017-ben a nemzetközi versenyprogramban. Utána első magyar egész estés filmként meghívást kapott az amerikai Sundance Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába is. A film azóta több mint 80 nemzetközi fesztiválmeghívást kapott és több mint 20 nemzetközi díjban részesült. Az alkotást szintén beválogatták azon dokumentumfilmek közé, amelyekkel a The Why Foundation világméretű kampányt folytat Why Slavery? címmel több mint 70 televíziós csatornán, iskolai és közösségi vetítéseken az emberi jogok, a demokrácia, az igazságosság és az egyenlőség érvényesítéséért. A filmet az Európai Filmakadémia Legjobb Dokumentumfilm Kategóriában Európai Filmdíjra jelölte 2018-ban. 
Püsök Botond, Ugron Réka és Kőrösi Máté diplomázott hallgatók számos nemzetközi fejlesztő workshopon és pitching fórumon vettek részt készülő diplomafilm-terveikkel.  Bartha Máté „Bajnok” című vizsgafilmje a BIDF-Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Legjobb Rövid Dokumentumfilmjének járó elismerést hozhatta el 2017-ben. Bartha Máté szintén elnyerte a rangos Robert Capa nagydíjat fotóművész tevékenységéért 2018-ban. 
Bakony Alexandra „Egy fiú” című dokumentumfilm-terve pedig a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjában készül és idén elnyerte a Sundance Intézet gyártási támogatását is. 
A két képzést a Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas és Kékesi Attila Balázs Béla-díjas rendezők alapították és vezetik. 
A képzésekben számos szakmailag elismert alkotó tanár vesz részt. A tanári utánpótlásról az SZFE Doktori Iskolája gondoskodik. A fiatal tanárok között szerepel Ugrin Julianna, aki jelenleg is a Doktori Iskola hallgatója és olyan nemzetközi elismerésben részesült dokumentumfilmeket jegyez producerként, mint az „Egy nő fogságban”, „A monostor gyermekei”, a „Könnyű leckék” és a „Reményvasút”. Idén meghívást kapott a Cannesi Nemzetközi Filmfesztivál „Emerging Producers” programjába is. 
Zurbó Dorottya, aki szintén a Doktori Iskola hallgatója „A monostor gyermekei” után elkészítette első önálló egész estés dokumentumfilmjét a „Könnyű leckéket”, amely a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában debütált és 2018-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját a Legjobb Dokumentumfilm Kategóriában. A film azóta több mint 20 fesztiválon szerepelt és számos elismerésben részesült. 
Meggyes Krisztina és Dér Ásia néhány éve diplomázott hallgatók szintén a Doktori Iskolában folytatták tovább tanulmányaikat és oktatói és asszisztensi tevékenységükkel segítik a fent említett képzéseket. 
Az imént említett sikerek csak néhány a számos szakmai elismerésből, amelyet a képzés hallgatói elértek. A DocNomads és DOKMA képzések mára „branddé” váltak, melyekre büszkén lehet hivatkozni nemzetközi dokumentumfilmes szakmai fórumokon, és reméljük, hogy a képzések még sok-sikeres rendező-hallgatót fognak elindítani a dokumentumfilmes pályán. 

Koren Zsolt
SZFE-sajtó

Újabb két egyetem professzorai csatlakoztak az MTA melletti szolidaritási nyilatkozathoz

SI

Újabb két egyetem professzorai csatlakoztak az MTA melletti szolidaritási nyilatkozathoz

A Debreceni Egyetemről eddig 58 professzor, az ELTE Természettudományi Karáról pedig 30 egyetemi tanár csatlakozott ahhoz az állásfoglaláshoz, amelyet a Szegedi Tudományegyetem hozott nyilvánosságra az MTA átszervezése ügyében. Szerdán már a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 90 professzora is kérte, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az MTA-t érintő előterjesztést.
2019. június 19.
Néhány napja a Szegedi Tudományegyetem csaknem 80 professzora szólította fel „az ország sorsáért felelősséggel tartozó kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy ne támogassák a törvénytervezetet, ne engedjék, hogy a nemzetközi szinten is kiválóan teljesítő, az ország jövője és fejlődése szempontjából kulcsfontosságú akadémiai kutatórendszert ilyen nagy kár érje”.
Ezt a kiállást a BME professzorainak nyilatkozata követte. „A BME az elmúlt évtizedekben kiváló kapcsolatokat épített ki az MTA szinte valamennyi kutatóintézetével, számos hazai és nemzetközi pályázat megvalósításában vettünk közösen részt, így az MTA-kutatóintézetek jövőjének bizonytalansága a jövőbeni technológiai fejlődés gátja lehet” – olvasható a BME 90 professzora által aláírt nyilatkozatban.
Az egyetemi tanárok ezért szolidaritást vállalnak az MTA-kutatóintézetek dolgozóival, és kérik, hogy a törvényjavaslatot vegyék le a napirendről, illetve induljon széles körű társadalmi egyeztetés a kutatói közösség valamennyi résztvevőjének bevonásával.
A szegedi kezdeményezéshez csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatában egyetértőleg csatlakozott a Debreceni Egyetem és az ELTE Természettudományi Karárnak több professzora.
A Debreceni Egyetem és az ELTE Természettudományi Karának állásfoglalása az MTA ügyében
forrás:
https://mta.hu/mta_hirei/ujabb-ket-egyetem-professzorai-csatlakoztak-az-mta-melletti-szolidaritasi-nyilatkozathoz-109843

2019. június 20., csütörtök

Az MTA nemzetközi sajtótájékoztatója

SI

Az Akadémia nem tud Bécsbe költözni, a magyaroknak kell támogatniuk minket – külföldi és hazai beszámolók az MTA nemzetközi sajtótájékoztatójáról

Az MTA 2019. június 12-i nemzetközi sajtótájékoztatóján a nagy hírügynökségek mellett számos vezető külföldi médium képviseltette magát, a Reuterstől a Guardianig. Néhány példa a külföldi és hazai tudósításokból.
2019. június 14.
A Reuters tudósításában az MTA elnökétől idézve kiemeli, hogy Magyarországon érezhetően nő a nyomás, hogy olyan kutatások kapjanak támogatást, amelyek közvetlen gazdasági hasznot hoznak. A szerző nem mulasztja el megemlíteni, hogy arról a Lovász Lászlóról van szó, aki nemrég két tudóstársával egy tízmillió eurós ösztöndíjat nyert el a hálózatelmélet matematikai alapjainak tanulmányozására. A hírügynökség anyaga idézi az Európai Bizottságot is, mely jelezte, hogy követi az eseményeket, és felhívja Budapestet, hogy tartózkodjon a tudományos és kutatási szabadság sérüléséhez vezető bármilyen döntéstől.
Amerika vezető lapjai, a New York Times és a Washington Post az AP hírügynökség tudósítását közölték, címükben kiemelve, hogy az állami befolyás növekedése miatt az “agyelszívástól” tart a magyar tudományos közösség.
Az osztrák APA hírügynökségnek az MTA főtitkára nyilatkozott a sajtótájékoztatót követően. Török Ádám elmondta, hogy az Akadémia nem látja előre a parlamenti szavazás kimenetelét, és a tudós társaságnak nincs befolyása a képviselők döntésére. Ugyanakkor emlékeztetett a vita kezdetére, amikor az MTA mindössze 54 percet kapott a rá vonatkozó tervezett törvénymódosítás véleményezésére. A hírügynökség rövid összefoglalót is közöl az Akadémia körül kialakult helyzetről.
Az MTA főtitkára attól fél, hogy hamarosan tömegesen mennek külföldre a magyar kutatók, miután veszélybe került az intézmény függetlensége – írja a Der Standard. A cikk szerint Török Ádám már nemigen bízik abban, hogy megtarthatják a kutatóintézeteket. A tiltakozások idáig nem sokat segítettek, bár a főtitkár hangsúlyozza a külföldi szolidaritás fontosságát
“Az MTA nem tud Bécsbe költözni, a magyaroknak kell támogatniuk minket” – emelte ki Lovász László beszédéből az AFP tudósítása, mely utalt arra a sajtótájékoztatón elhangzott gondolatra is, hogy a tudományos élet magyarországi politikai befolyásolása veszélyes precedenst teremthet az Európai Unióban.
A Guardian hosszasan elemzi a magyarországi helyzetet A tudományos kutatás az állami befolyásolás legújabb célpontja Magyarországon című cikkében. A szerző az Akadémiai Dolgozók Fórumának képviseletében nyilatkozó Szilágyi Emesét idézi, aki szerint a mostani helyzet jól illeszkedik a korábbi állami befolyásolási lépések sorába. A Lovász László által elmondottakból a cikk kiemeli, hogy a változtatások nyomán a jövőben egyre nehezebbé válik bármiféle olyan kutatás, amely nem illeszkedik a kormányzati prioritások közé.
Vészharangot kongat a Tudományos Akadémia – ezzel a címmel tudósít a Wiener Zeitung a sajtótájékoztatóról, a Guardienhez hasonlóan egyebek mellett a CEU ügyével egy sorba állítva az MTA elleni támadást.

forrás:
https://mta.hu/mta_hirei/az-akademia-nem-tud-becsbe-koltozni-a-magyaroknak-kell-tamogatniuk-minket-kulfoldi-es-hazai-beszamolok-az-mta-nemzetkozi-sajtotajekoztatojarol-109818