2016. november 5., szombat

László Zsuzsa szerkesztette a Szellők Szárnyán Huszka Jenő emlékműsort az M3 adón


2016.november 6.


Sokak örömére megismétlik az M3 adón 2016. november 6-án 12 óra 10 perckor a
Magyar Televizió Huszka Jenőre emlékező műsorát a „Szellők szárnyán” –t.
A műsor szerkesztője az aranytollas újságíró, László Zsuzsa volt.
A díszleteket, jelmezeket, zenekart, énekkart, tánckart, és a korszak legkiválóbb művészeit felvonultató program résztvevői a tudásuk legjavát adták.
Még most is annyi kellemes élményt jelent a mai nézőknek, mint akkor a bemutató után.
Már régen nem hallottuk ezeket a szép melódiákat. Örömmel emlékeztünk vissza az ismerős dallamokra. Én még sokáig dúdoltam, azután is.

"Szellők szárnyán" - Huszka est a IV-es stúdióban

Operettfilm
(1985)

Huszka Jenő négy operettjének - Mária főhadnagy, Bob herceg, Gül baba, Lili bárónő - legnagyobb slágerei hangoztak el a műsorban.

Forgatókönyv: Apró Attila és László Zsuzsa

Időtartam: 55 perc

Rendezte: Apró Attila

Műsorvezető: Bács Ferenc

Közreműködött:
Bács Ferenc; Pászthy Júlia; Tiboldi Mária; B. Nagy János; Oszvald Marika; Berkes János; Lehoczky Éva; Bende Zsolt; Palcsó Sándor; Zsadon Andrea; Jankovits József; Ötvös Csaba; Sass Sylvia; Horváth Bálint; Kovács Zsuzsa; Németh Sándor;

a Magyar Televízió tánckara (művészeti vezető Molnár Ernő);
Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara
Hidas Frigyes vezényletével. 
Kiegészítés a televízióban lejátszott operettfilm műsorához

"Szellő szárnyán" - Huszka est a IV-es stúdióban (1985)
Huszka Jenő a múlt század első évtizedeinek legnépszerűbb alkotója volt, s ennek megfelelően írta meg a bevezető szöveget, s választotta ki hozzá a megfelelő zeneszámokat László Zsuzsa.

Bács Ferenc színművész felvezetésével-ismertetésével bemutatásra került, „színházi” díszletben-jelmezben forgatott filmben a négy Huszka – blokk így következett egymásután:


1.) Huszka: Mária főhadnagy

Mária – Pászthy Júlia
Farkasházy Antónia – Tiboldi Mária
Jancsó Bálint – B. Nagy János
- Palotás (km. az MRT Tánckara)

2.) Huszka: Bob herceg

György (Bob) herceg – Berkes János
Annie – Oszvald Marika
Viktória hercegnő – Lehoczky Éva
Lord Lancaster – Bende Zsolt
Egy gárdista - Palcsó Sándor (km. a MRT Tánckara és Énekkara)

3.) Huszka: Gül baba

Leila – Zsadon Andrea (Km. a MRT Tánckara és Énekkara)
Gábor diák - Jankovits József
Mujkó - Ötvös Csaba

4.) Huszka: Lili bárónő

Lili bárónő - Sass Sylvia
Illésházy gróf – Horváth Bálint
Sasváry Clarisse – Kovács Zsuzsa
Remeteházi Galambos Frédi – Németh Sándor

Huszka Jenő
Zeneszerző, operettkomponista
Született:
1875. április 24. Szeged, Magyarország
Elhunyt:
1960. február 2. Budapest, Magyarország
Életének néhány részlete:
Adatok:
1880 - ötévesen fellép Szegeden,
1893 - Zeneakadémián Hubay Jenő, Koessler János növendéke
1896 - Huszka Jenő nemcsak az államtudományok, hanem a jog doktora is lesz,
           és zenei tanulmányait is sikeresen befejezi a Zeneakadémián
1897-1898 - Párizs, Lamoreaux zenekarában helyettes koncertmester
1898 ősz. - első színpadi műve: "Tilos a bemenet" c. énekes bohózat
1902. december 20. a "Bob-herceg" premierje a Népszínházban
Megismerkedett az akkor még ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő darabját. Az 1902. december 20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker lett; ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek.
1903 - "Aranyvirág" című operettjével nyílik meg a Király Színház
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/huszkaelet.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Huszka_Jen%C5%91

Gyere csókolj meg szaporán, tubicám... Kovács Zsuzsa Duett az operett másik
nagy BonVivant-jával, Németh Sándorral
    
Forrás:
 

2016. november 3., csütörtök

Kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe – élő közvetítés az MTA Székházából

SI
Kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe – élő közvetítés az MTA Székházából

Csütörtökön 10 órakor megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia egy hónapos országos rendezvénysorozata, a Magyar Tudomány Ünnepe. A programsorozat idei mottója: „Oknyomozó tudomány.” Az eseménysorozat tavalyi megújulása után idén is több ismeretterjesztő előadással várják az érdeklődőket az MTA Székházában. Az első előadást élőben láthatják – a téma a nyelv és az identitás a Kárpát-medencében.

Az élő közvetítés itt érhető el. Az ünnepélyes megnyitón először Lovász László, az MTA elnöke, majd Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese köszönti a hallgatóságot. Ezután díjátadások következnek; az előadás várható időpontja 10 óra 45 perc.
Az Akadémia egyik legfontosabb közfeladata, hogy ne csak művelje a tudományokat, de az eredményeket közvetítse is a nagyközönség felé. Ennek a tudománynépszerűsítő tevékenységnek a csúcspontja az egész országra, sőt határainkon túlra is kiterjedő programsorozat, a Magyar Tudomány Ünnepe.

Az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokai egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság létrehozására. Hagyományosan ehhez a naphoz kötjük a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A jeles alkalomra emlékezve az MTA már 1997 óta szervez különböző rendezvényeket, 2003-ban pedig az esemény hivatalos rangra emelkedett: az Országgyűlés november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.

Az idei MTÜ nyitóelőadását Kiss Jenő nyelvtörténész, szociolingvista és Péntek János hungarológus, szociolingvista tartja csütörtökön délelőtt „A nyelv szerepe a Kárpát-medencei magyarság identitástudatában” címmel.

Az előadást további kilenc kiemelt rendezvény követi majd november 18-ig. November 7-től két héten át minden este aktuális, közérdeklődésre számot tartó kérdések legfrissebb kutatási eredményeit foglalják össze élvezetes, közérthető formában a téma neves szakértői. A 18.00 órakor kezdődő programok akár egy mozi vagy színház helyett is jó szívvel ajánlhatók.

Bartholy Judit és Veisz Ottó a klímaváltozásról és főként annak várható magyarországi hatásairól beszél, valamint arról, hogy készül-e válasz e kihívásra növénynemesítőink martonvásári boszorkánykonyhájában. Dávid Gyula a világegyetem tömegének jelentős részét kitevő, mégis láthatatlan sötét anyag alkotóelemeinek ered nyomába. Csapó Benő az oktatás hatékonyságát javító módszereket elemzi, és bemutatja a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított tantárgy-pedagógiai kutatási programot is. Az egyre többeket érintő autizmus kialakulásának hátterében álló okokat vizsgáló kutatások legfrissebb eredményeiről számol be Sperlágh Beáta. A könnyen elérhető információ függővé tehet – ez az alapgondolata Janszky József előadásának, aki kutatócsoportjával MRI-készülékkel vizsgálja, mi is zajlik az agyunkban, ha túlzottan „rákattanunk” valamire.

Korinek László izgalmas példák sorával mutatja be, hogyan jutott el a nyomozás tudománya a legegyszerűbb módszerektől a DNS-vizsgálatig, társelőadója, Pajcsics József pedig egy rejtélyes haláleset megítélését értékeli újra több mint negyven év távlatából. HIV, Ebola- és legújabban a Zika-vírus – mi lesz a következő? Harrach Balázs előadásából kiderül, hogy sokkal több a víruskörülöttünk, mint azt korábban sejtettük. Róna-Tas András a székely-magyar rovásírás eredetét boncolgatja, és egészen az Árpád-korig, sőt a honfoglalást megelőző időkbe viszi el hallgatóságát. Diákoknak szóló előadásában Benczúr András és Buttyán Levente a mesterséges intelligencia és a digitális adatok titkosításának világába kalauzolja el közönségét.

Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információ és regisztráció a Magyar Tudomány Ünnepe 2016 folyamatosan frissülő honlapján, a tudomanyunnep.hu oldalon található.

November végén ismét kinyitják kapuikat az MTA kutatóhelyei is. Mi a matematika, és kik a matematikusok? Milyen jelek előzhetik meg és kísérhetik a földrengéseket? Hogyan élt az amerikai magyarok első nemzedéke egypennsylvaniai magyar bányászfaluban? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők a november 21-től november 25-ig tartó rendezvénysorozaton.

A kutatóhelyek tárt kapukkal programjairól további információ és regisztrációs lehetőség szintén a tudományünnep.hu oldalon található.

Széchenyi István újító szellemiségét, valamint tettrekészségét méltatta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban tartott ünnepi köszöntőjében. Az egy hónapig tartó programsorozatra utalva arról beszélt, hogy az nem csupán a Magyar Tudományos Akadémia iránt megnyilvánuló közbizalom további erősítéséhez járulhat hozzá, hanem Széchenyi szándékainak megvalósításához is.
Az MTA elnöke Török Ádám főtitkárral helyezte el a tisztelet koszorúit Széchenyi István sírjánál.

A nagycenki főhajtást megelőzően az ünneplők Sopronpusztán elültették az MTA alapítása óta eltelt évek számát jelképező – idén 191. – hársfát. A Magyar Tudományos Akadémia 2000-ben, megalapításának 175. évfordulója alkalmából a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, az Erdészeti Tudományos Intézettel és a Soproni Tanulmányi Erdőgazdálkodási Rt.-vel közösen Akadémiai Emlékerdőt létesített Sopronpusztán. A kezdetben 175 hársfából álló erdő fáina.huak száma minden esztendőben eggyel bővül.
mta-hu

2016. november 2., szerda

Rózsavölgyi Szalon 2016. novemberi előadások

SI

Könyvtárlat az Országos Széchényi Könyvtárban

SI
KÖNYVTÁRLAT VI. – TestesÉvad
2016. november 10. 17.00


* A LÁB *

Vegyük kézbe a lábunkat!
Ökológiai lábnyomozás


…avagy miként vegyük kézbe a „lábatlanságunkat”*?

Talán Comenius egykor korszerű példájának mai formájára kellene rálelnünk, hogy lábunk nyomának tarthatatlanságán segíteni tudjunk. Ahogy Comenius a megismerést állította első helyre a tanulásban, úgy korunk emberének is a valós megismerés lehetne egyik feladata.
Nagy lépésre lenne szükség az emberiség nagylábon élésének megváltoztatásához.
Minden évben van egy nap, mikor az ökológiai túlfogyasztásra emlékeztethetjük magunkat. Ennek dátuma évről – évre változik, igazodva ahhoz, hogy az adott évben mikor érjük el a rendelkezésre álló erőforrások határát, s mikortól fogyasztjuk a jövő generációinak javait, s tartalékait.

Idén már augusztus 8-án elérkezett az ökológiai túlfogyasztás napja. Minden évben egyre korábbi ez az időpont. Gondoljuk csak el, milyen szaporán is szedjük lábainkat – vagy váltogatjuk újabb és újabb lábbelijeinket… Az előadáson lábméretünk tarthatatlanságáról is mesél előadónk, Vásárhelyi Tamás.

Lábatlankodásunk tényeinek „feledtetésében” Szőllősi Jenő „Latin Legs” nevet viselő táncprodukciójának a lábak játékára, mozgására hangsúlyt fektető koreográfiája lesz segítségünkre. Majd erőt mertíve gyönyörködhetünk Comenius tankönyvének ábráiban, mely a lábatlanság sokféle formájával ismertette meg egykor olvasóit. Inspiráció lehet saját korában rendhagyónak tekintett szemlélete, melynek lendületére korunk generációinak is szüksége lehet a várt lépés, a hétköznapi felelősségvállalás lehetőségeinek megismerésében. Vegyük kézbe ökológiai lábnyomunkat is!


Tartson velünk, érdemes lesz elindulni a LÁB kínálta, majdnem végtelen távlatok felé!

Időpont:
2016. november 10. 17.00

Helyszín:
Országos Széchényi Könyvtár
Budavári Palota F épület
VI. emelet, Díszterem

Rippl-Rónai, Czóbel, Aba-Novák festmények a BÁV Művészeti aukcióján

SI

Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos különleges alkotásai, Zsolnay Miklós fejedelmi kandallója és különleges ékszerek is kalapács alá kerülnek a BÁV 69. Művészeti aukcióján.

A felfedezések aukciója lesz a november 9-10-én megrendezésre kerülő BÁV Művészeti aukció. Bemutatják többek között a Czóbel Béla életmű egyik utolsó hiányzó láncszemét, a több mint 100 év lappangás után előkerült Körhintát. Kalapács alá kerül a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakjának, Aba-Novák Vilmosnak két, 50 év után felbukkant mesterműve is. A festményanyagra Rippl-Rónai József kedvelt kukoricás stílusában festett Róma-villája teszi fel a koronát.  A műtárgyanyag Zsolnay Miklós kalandos életű feleségének készített Zsolnay-kandallóval büszkélkedhet. A kiemelkedő keleti műtárgyanyag mellett egy igazi ritkaságot is tartogatnak a szervezők, Vedres Márk itáliai munkásságának egy korai darabja, egy 100 éve eltűnt nagyméretű márványszobor is aukcióra kerül. Az árverés hagyományosan sokszínű ékszeranyagát idén egy, a magyar piacon egyedülálló, 5 karátos briliánssal ékített szoliter gyűrű teszi teljessé.

Rippl-Rónai József most árverésre bocsátott képe A Róma-villa ősszel a hátoldalán lévő felirat szerint Grünwald Vilmos részére készülhetett. Egész pontosan a házába készülő falképnek volt a terve. A falkép elkészültéről nincs adat, de Rippl-Rónai számos kukoricás kompozícióját éppen ilyen jellegű monumentális képtervként képzelte el. Grünwald annak a gyűjtői, vállalkozói körnek a tagja volt, akik nemcsak Rippl-Rónai művészetének, hanem az egész modern magyar művészetnek is elkötelezett, és anyagilag is rendkívül áldozatkész támogatói voltak. Gyűjteményében olyan alkotók műveivel találkozhattunk, mint pl. Vaszary János, Fényes Adolf, Ferenczy Károly, vagy a régi mesterek közül Lotz Károly.
A festmény Rippl-Rónai kaposvári otthonát, a Róma-villát ábrázolja. Az 1910-es évek elejétől szép számmal készültek a házat, annak kertjét, vagy éppen a művész oda épített műtermét ábrázoló kompozíciók. A jelen festményen, hangsúlyos módon semmi más nincs, mint az épület, a kert és a fák őszies színekben pompázó motívumai. Igazi dekoratív kompozíció, amin semmi narratív elem nem vonja el a figyelmet a színes foltok, motívumok, és a világos vonalvezetésű rajz ritmusáról. A kép pontos datálása kérdéses, de az biztos, hogy a mű Rippl-Rónai nagy kukoricás kompozícióinak idején, nagyjából az 1910 és 1914 közötti években készülhetett.
1927 februárjában Aba-Novák Vilmos pompás kollekcióval jelentkezett az Ernst Múzeum aktuális csoportkiállításán. A tárlaton bemutatott műveinek fele Felsőbányán, a másik része pedig Zugligeten készült, a korábbi két év során. Feltehetően ezek közé tartozott a most aukcióra kerülő Zugligeti ház is, mely tökéletesen érzékelteti azt a hangulatot és benyomást, amire 1925 körül, a Zugligeten vagy környékén barangolók számíthattak. Szinte érintetlen természet, erdei ösvények kibogozhatatlan rendszere, itt-ott egy-egy villaépület vagy vendéglő, ahol megpihenhetett a kimerült kiránduló. A mű festésmódjában egyik legközelebbi párhuzama az 1926-os évszámot viseli, így ez a Zugligeti ház születésének legvalószínűbb időpontját is meghatározza.
Az Olvasó nő a művész feleségét, Vulkovic Katót és az Aba-Novák körül gyülekező művésztársasághoz tartozó Mattioni Eszter festőnő egyik kedvenc dobermannját ábrázolja. Bár az életből ellesett pillanatot mutató festményen az 1927-es évszám olvasható, mutatkozik némi, de csak látszólagos ellentmondás a dátum, a kép kiállításának időpontja és a látható jelenet között. Aba-Novák 1925-ben elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság ötmillió koronás utazási ösztöndíját, melyet a következő év első felében váltott be, körutat téve Itália, Svájc és Franciaország érintésével. Az 1926-os év második felében viszont már bizonyosan Budapesten tartózkodott, ezért készülhetett olyan sok zugligeti témájú festmény ebben az időszakban. Az Olvasó nő ötlete, első változata és java része biztosan ekkor, 1926 nyarán-őszén született; feltehetően csak az utolsó, befejező ecsetvonások miatt kerülhetett rá az 1927-es dátum. Az egészen kimagasló kvalitású képen Aba-Novák egyenrangú fontosságot tulajdonított a telített színek és plasztikus formák egyensúlyának. A virtuóz ecsetkezeléssel pedig mesteri módon fogta egységbe a kompozíciót.
Az aukción kalapács alá kerülnek olyan ritkaságok is, mint Czóbel Béla több mint 100 év után előkerült képe, a Körhinta.  A posztimpresszionista alkotás az utóbbi évek legszerethetőbb Czóbel műve. Nem csupán az életmű egyik utolsó láncszeme, de fontos adalék a nagybányai festészet történetének feldolgozásában is.
Minden bizonnyal a műtárgynap sztárja lesz az a fejedelmi Zsolnay-kandalló, amely Zsolnay Miklós több mint 100 év után felgöngyölített szerelmi történetének túlélője.  Bónis Malvin színésznő a János Vitéz centenáriumi előadására kapta egy rajongójától azt a Thököly úti villát, ahol később Zsolnay megépíttette a román stílusú eozinmázas kandallót. A házasság nem tartott soká, de a kivételes alkotás, a BÁV szakértői felfedezése nyomán, kerül aukcióra 18 millió forintos kikiáltási áron.
Az ékszernap is bővelkedik a gyűjtői darabokban, de a mindig érdeklődésre számot tartó, nagy karátszámú brilles ékszerek sem maradnak el. Az első tétel megszokott módon jótékonysági célokat szolgál. Imrei Boglárka, ékszertervező nyuszis medálját a beteg gyerekek gyógyulását segítő Mosoly Alapítvány javára kerül árverésre. A magyar piacon egyedülálló, 5 karátos brillel ékített szoliter gyűrű 6,5 millió forintos kikiáltási áron próbálja a magyar ékszeraukciós rekordokat megdönteni. A megszokottan erős órakollekcióból egy 429 briliánssal (összesen 6,17 karát) díszített Ebel ékszeróra emelkedik ki 5,5 milliós kikiáltási árával. Az ezüst műtárgyak között egy pazarul kidolgozott pesti neorokokó kandelláber párra licitálhatnak 1 millió forinttól.
2016. november 7-én a 20. századi modern kerámia megújítóiról és egyben a 69. Művészeti aukció kerámiaanyagáról is beszélgetünk a New York Kávéházban a magyar kerámia estjén. Vendégeink lesznek: Lublóy Zoltán porcelántervező, Gorka-Focht Máté, a Gorka család leszármazottja, Dr. Lovag Zsuzsa művészettörténész, Tűzkő Péter, műkereskedelmi szakértő és Esztergályos Cecília, színművész. Házigazda: Juhász Anna.
A BÁV 69. Művészeti aukciójára november 9-10-én kerül sor a MOM Kulturális Központban. November 9-én az ékszerek és ezüst műtárgyak, november 10-én a festmények és műtárgyak kerülnek kalapács alá.
További információ, katalógus: www.bav.hu/aukcio

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2016. novemberi hírlevele

SI

Kedves Barátunk!

Fontos hír, kiváltképp azoknak, akik nem váltották meg a zeneakadémiai koncertsorozatunkra szóló bérletüket a 2016/17-es évadra, hogy megbontották a bérletet, így már koncertenként is lehet belépőket váltani. A sorozat első koncertje november 16-án lesz, a világhírű Vadim Gluzman hegedűművész közreműködésével.


BarokkPlusz
A már hagyományosnak mondható zeneakadémiai bérletsorozat és a gyerekkoncertek mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar az idei évadban új koncertsorozatot indít az Óbudai Társaskörben BarokkPlusz néven.  Az ennek keretében szervezett koncertek érdekessége, hogy a műsorban a legnagyobb barokk mesterek, Bach, Vivaldi és Corelli művei mellett egy-egy kortárs magyar darab is helyet kap. 


A BarokkPlusz koncertejeinek műsora
2017. február 3., 19:30, Óbudai Társaskör
Corelli: D-dúr concerto grosso Op.6, No.1
J.S. Bach: III. Brandenburgi verseny, BWV1048
Vivaldi: D-dúr versenymű 4 hegedűre és csellóra, RV549
*****
Veress Sándor: Négy erdélyi tánc
J.S. Bach: V. Brandenburgi verseny, BWV1050

2017. április 8., 19:30, Óbudai Társaskör
Corelli: D-dúr concerto grosso Op.6 No.7
J.S. Bach: II. Brandenburgi verseny, BWV1047
Vivaldi: e-moll versenymű 4 hegedűre, RV550
*****
Tóth Péter: Lorca dalok
J.S. Bach: I. Brandenburgi verseny, BWV1046


2017. május 24., 19:30, Óbudai Társaskör
Corelli: F-dúr concerto grosso Op.6, No.12
J.S. Bach: IV. Brandenburgi verseny, BWV1049
Vivaldi: h-moll versenymű 4 hegedűre és csellóra, RV580
*****
Dubrovay László: Trombitaverseny
J.S. Bach: VI. Brandenburgi verseny, BWV1051

Az egyes koncertekre a belépőjegy ára 3500 Ft, a bérlet ára 8900 Ft.

Idei koncertjeikről
Az elmúlt hónapokban sokfelé járt a zenekar. Nyáron Cannes-ban léptünk fel a Notre-Dame-d’Espérance templom előtti téren, gyönyörű környezetben, majd kevéssel később Fazil Say és Boldoczki Gábor közreműködésével részt vettek a kiemelkedően rangos gstaadi Menuhin Fesztiválon. Szeptemberben a Dohány utcai Zsinagógában játszottuk el Mozart legkiválóbb női operaáriáit Rost Andreával, és jártunk Kanadában is a Montreáli Magyar Hét meghívott vendégeiként, ahol volt szerencsénk névadónk, Liszt Ferenc dédunokájával is találkozni!
Ami a közeljövő terveit illeti, az évad során Rácz Ödönnel, a Bécsi Filharmonikusok világhírű nagybőgőművészével adunk négy koncertet Ausztriában, az elsőt mindjárt a bécsi Konzerthaus-ban. December 8-án, ahogy a zenekartól korábban már megszokhatták, nagyzenekari darabokat játszunk el, természetesen karmester nélkül: a program Haydn G-dúr szimfóniája, Mozart G-dúr zongoraversenye, valamint Beethoven G-dúr zongoraversenye lesz, a szólista Frankl Péter zongoraművész. Január 18-án a Művészetek Palotájában a világ legjobb hegedűseként számon tartott Baráti Kristóffal fogunk játszani. Februárban Olaszországban fogunk turnézni korunk egyik elsőszámú csellistájával, Micha Maisky-val. Hogy ne csak a fellépésekről ejtsünk szót, márciusban lemezfelvételt készítünk Bach több zongorára írt műveiből a francia zongoraművésszel, David Fray-vel. Az album a Warner gondozásában jelenik meg.
Zeneakadémiai sorozatunk és a BarokkPlusz mellett folytatódnak gyerekkoncertjeink is. A Simon Izabella szerkesztésében és vezetésével megvalósuló, a zene mellett a festészet és az irodalom bevonásával, valamint interaktív foglalkozásokkal kiteljesedő alkalmak helyszíne továbbra is az Óbudai Társaskör lesz. 3 éves kortól kisiskolás korig minden kis zenekedvelőt szeretettel várunk!

Kérjük, ismerjék meg a következő hónapok koncertjeit:

2016. november 16.                        
19:30 – Zeneakadémia, Zeneakadémiai bérletsorozat
Vadim Gluzman, hegedű

Alfred Schnittke: Szvit régi stílusban
W. A. Mozart: G-dúr hegedűverseny
*****
Johannes Brahms: G-dúr vonósötös


2016. november 21.
19:30 – Konzerthaus, Bécs
Rácz Ödön, nagybőgő

2016. november 27.
16:00 – Budavári Palota - Adventi koncert
Boldoczki Gábor, trombita

2016. december 8.                         
19:30 - Zeneakadémia, Zeneakadémiai bérletsorozat
Frankl Péter, zongora

J. Haydn: G-dúr szimfónia, No.88
W. A. Mozart: G-dúr zongoraverseny, K.453
*****
L. van Beethoven: G-dúr zongoraverseny, No.4 Op.58

2016. december 10.                     
Gyerekkoncertek Simon Izabellával

2017. január 3.
19:30 – Pesti Vigadó - Újévi koncert
Kolonits Klára, szoprán

2017. január 18.
19:30 - Művészetek Palotája
Baráti Kristóf, hegedű

2017. február 3.                              
19:30 – Óbudai Társaskör
BarokkPlusz sorozat/I.

Corelli: D-dúr concerto grosso, Op.6 No.1
J.S. Bach: III. Brandenburgi verseny, BWV1048
Vivaldi: D-dúr versenymű 4 hegedűre és csellóra. RV549
*****
Veress Sándor: Négy erdélyi tánc
J.S. Bach: V. Brandenburgi verseny, BWV1050

2017. február 14.                           
19:30 - Zeneakadémia, Zeneakadémiai bérletsorozat
Várdai István, cselló

Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól
F. Schubert: Arpeggione szonáta
*****
F. Mendelssohn: Oktett

2017. február 22.
21:00 - Auditorium Rai, Torino
Mischa Maisky, cselló

2017. február 23.
Ravenna
Alessandro Carbonare, klarinét

2017. február 26.
19:30 – Zeneakadémia, Cziffra Fesztivál
Mischa Maisky, cselló
Balázs János, zongora

2017. március 7.                         
19:30 - Zeneakadémia, Zeneakadémiai bérletsorozat
Várjon Dénes, zongora

Mozart: Figaro házassága - Nyitány
Beethoven: C-dúr zongoraverseny
*****
Haydn: B-dúr szimfónia N0.102



Mindenkit sok szeretettel várunk!

Találkozzunk a 2016/17 évadban is!
Üdvözlettel:

a Liszt Ferenc Kamarazenekar

2016. november 1., kedd

Behind The Clouds, jótékonysági árverés a Bátor Tábor javára

SI

Kedves Barátunk!

Szeretettel meghívunk 2016. november 8-án az Akvárium Klubba, ahol árverésre kerül a Behind The Clouds kampány során készült tizenöt Weiler Péter kortárs kép.

Idén tavasszal robbant be a köztudatba a Behind The Clouds kampány. 15 ismert és népszerű zenekar osztotta meg a nagyvilággal, hogy mi volt az a legnagyobb félelem, melyet sikeresen legyőzött. A történetekből Weiler Péter képeket készített, a képek pedig pólókra nyomták, melyek megvásárlásával a Bátor Tábort lehet támogatni.

Az este programja:
18h-21h: Az Akvárium Klub aulájában megtekinthető a kiállítás, továbbá lesz dedikálási, pólóvásárlási lehetőség a DRK jóvoltából és beszélgetés a kampányban résztvevő néhány zenekarral.
19h: Kapunyitás majd regisztráció a jótékonysági árverésre a VOLT teremben - Zenél: ZAGAR DJ SET
20h: Jótékonysági árverés a Kieselbach Galéria és Winkler Nóra közreműködésével
22h-tól: After Party - Zenél: ZAGAR DJ SET // VIDEODISCO

A tizenöt műből készült kiállítás egész nap ingyenesen látogatható.

Az árverésen való részvétel támogatói jegy vásárlásával lehetséges, mely elővételben 4900Ft-ért kapható a jegy.hu oldalán. Jegyvásárláshoz kattints ide >> https://www.jegy.hu/program/behind-the-clouds-kiallitas-es-jotekonysagi-aukcio-73439

Jegyek majd a helyszínen limitált mennyiségben, 5500Ft-ért lesznek vásárolhatók.

Az aukciós katalógus már itt elérhető >> http://peterweiler.com/wp-content/uploads/2016/10/BTC_aukcios-katalogus_low-res.pdf

A kiállítás és árverés facebook esemény oldala: https://www.facebook.com/events/1785485278331694/

A nettó leütési ár 80%-át a művész a Bátor Tábor Alapítványnak ajánlja fel.

Dress code: casual.

A kampányban résztvevő zenekarok:
WELHELLO | PUNNANY MASSIF | HALOTT PÉNZ | QUIMBY| IRIE MAFFIA| KISCSILLAG
MAGASHEGYI UNDERGROUND | GANXSTA ZOLEE | ANNA AND THE BARBIES
RUZSA MAGDI | IVAN & PARAZOL | VAD FRUTTIK | ZAGAR | 30Y | CSÍK ZENEKAR


Hírlevelünket erre a linkre kattintva képekkel is megtekintheti a Godot Galéria oldalán: http://godot.hu/weiler_peter_behind_the_clouds/