2016. február 15., hétfő

A művészet templomai 2. rész: A milánói Scala - A csodák palotája

SI

Tavaly decemberben a Firenze és az Uffizi képtár 3D-vel indult útjára A művészet templomai című sorozat, amely Itália gazdag művészeti örökségének kiemelkedő alkotásait mutatja be a mozivásznon. Ennek második része, A milánói Scala – A csodák palotája a klasszikus zene és előadóművészet egyik leghíresebb intézményének évszázados történetét tárja fel a nézők előtt.
Magyar feliratos HD előzetes (a teljes film magyar szinkronnal látható)
A Teatro alla Scala 1778-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és rövid időn belül hagyományos olasz nagyopera szentélyévé vált, melyet a tehetség, az elhivatottság és az áldozatvállalás emelt naggyá. Neve elválaszthatatlanul kötődik a klasszikus zene, opera és balett legnagyobb műveihez és művészeihez.

A Vatikáni múzeum 3D és a Firenze és az Uffizi képtár 3D alkotóinak új filmje az eddigi legátfogóbb alkotás az intézmény történetéről és művészóriásokat generációkon át inspiráló, fenséges hangulatáról. A film készítői alapos kutatómunkát végeztek, hogy a közismert tények mellett megmutassák a 238 éves operaház rejtett titkait is. A narrációt művészek, szakértők és rajongók kommentárjai, valamint visszaemlékezéseken alapuló fikciós részek gazdagítják, minden eddiginél mélyebb betekintést engedve a Scala történetébe. A 4K minőségben forgatott film pazar látványvilága Luca Bigazzi, az Oscar-díjas A nagy szépség operatőrének munkáját dicséri.

Luca Lucini és Silvia Corbetta rendezők az operaház korai történetének élethű bemutatásához színészi játékot és játékfilmes elemeket is alkalmaztak, valós személyek visszaemlékezései alapján kidolgozott jelenetekkel. A narráció és a fikciós részek mellett különleges archív fotók és felvételek segítik a nézőt, hogy elmerüljön a közel két és fél évszázados múltra visszatekintő operaház történelmében: olyan kiemelkedő alkotók visszaemlékezései is helyet kaptak a filmben, mint Arturo Toscanini, Zubin Mehta, Herbert von Karajan és Claudio Abbado karmesterek, Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras és Maria Callas operasztárok, Franco Zeffirelli és Luchino Visconti rendezők, valamint a balett csillagai, Szvetlana Zakharova, Alessandra Ferri és Carla Fracci. A film ezáltal élethűen rekonstruálja a Scala különböző korszakait és a nagy sztárok, az opera és balett csillagainak pályafutását, egymással való kapcsolatát és rivalizálását, az intézményhez való kötődésüket.

A film a Scala mai arcát is bemutatja, bepillantást engedve a kulisszák mögé. Bemutatja egy új évad előkészítése mögött álló hatalmas munkát – ami hagyományosan minden évben december 7-én, Milánó védőszentjének napján tartott, nagyszabású évadnyitó gálában csúcsosodik ki –, ezen kívül megismerhetjük a Scala Akadémia mindennapjait és jövő fiatal tehetségeit.
Rendező: Luca Lucini
Narrátor: Lux Ádám
Közreműködik: Stéphane Lissner, Daniel Barenboim, Plácido Domingo, Raina Kabaivanska, Alexander Pereira, Luciana Savignano, Fiorenza Cossotto, Roberto Bolle, Leo Nucci,Francesco Maria Colombo, Riccardo Chailly, Carla Fracci
Az ismeretterjesztő, dokumentarista elemek mellett részletek hangzanak el az alábbi produkciókból:
Richard Wagner: LOHENGRIN (1981)
Giuseppe Verdi: OTHELLO (1954 és 2001)
Gioacchino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY (1976)
Fryderyk Chopin: A KAMÉLIÁS HÖLGY (2007)
Giuseppe Verdi: NABUCCO (2013)
Wolfgang Amadeus Mozart, FIGARO HÁZASSÁGA (1981)
Giuseppe Verdi: REQUIEM (1967)
Giacomo Puccini: BOHÉMÉLET (1956 és 1965)
Giuseppe Verdi: AIDA (2006)
Vincenzo Bellini: NORMA (1960)
Csajkovszkij: HATTYÚK TAVA
Richard Wagner: AZ ISTENEK ALKONYA (1950)
Giacomo Puccini: TURANDOT (1965)
Giacomo Puccini: TOSCA (1953)
Giuseppe Verdi: TRAVIATA (1956)
Vincenzo Bellini: AZ ALVAJÁRÓ (1957)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (1955)
Amilcare Ponchielli: GIOCONDA (1959)
Georges Bizet: CARMEN (1955)
Giuseppe Verdi: ERNANI (1975)
Giuseppe Verdi: AZ ÁLARCOSBÁL (1960)

http://urania-nf.hu/esemenyek

2016. február 10., szerda

Koincidenciák - Az Arnolfini-Kör művészeiből

SI

MEGHÍVÓ

A KOINCIDENCIÁK című kiállításra
Megnyitja: Draskovich Edina, közreműködik: Turbuly Lilla
Koincidenciák - Az Arnolfini-Kör művészeiből
2016 február 20 - március 16.

Megnyitó:
2016. február 20. szombat du.5 óra

Kiállító művészek:
Gábos József képzőművész
Géczi János képzőművész
Lakner Zsuzsa képzőművész
Láng Eszter képzőművész
Mózes Katalin festőművész
Torma László festőművész
Zsubori Ervin elektrografikus

Rendező: S Nagy Katalin http://artezi.hu/

2016. február 9., kedd

Újabb neves fellépő koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekarral a Zeneakadémia Nagytermében

SI

2016. február 11-én idei bérletsorozata negyedik hangversenyét adja a Liszt Ferenc Kamarazenekar az egyik legizgalmasabb fiatal tehetségnek tartott Ning Feng hegedűművésszel a Zeneakadémián, akivel pontosan egy évvel azelőtt nagy sikerű koncertet adott ugyanezen a helyszínen. 

„Már az első percben megtaláltuk a közös hangot Ning Fenggel, akinek annyira lélekteljes a zenéje, hogy mindenképpen vissza kellett hívnunk az idei zeneakadémiai évadunkba is – meséli Tfirst Péter, az est egyik koncertmestere. – Mindamellett, hogy technikailag is egyedülálló, ahogy játszik, rendkívül muzikális hegedűművészről van szó. Az est különlegessége, hogy a hangverseny második részében ő lesz a zenekar koncertmestere. Nyugat-európai koncerttermekben és szólisták között is egyre jobban terjed ez a „play and lead”- felállás, azaz egy koncerten szólózik és beül a zenekarba koncertmesterként is az adott művész. A február 11-i előadáson is ennek lehet tanúja a közönség. Mi is várjuk az újbóli találkozást ezzel a remek hegedűművésszel.”
Alexander Melnikov, Fenyő László és Roman Kim után Ning Feng vendégszereplésével folytatódik a Liszt Ferenc Kamarazenekar idei bérletsorozata. A koncert Mozart A-dúr hegedűversenyével K.219 indul, majd Sarasate Zigeunerweisen c. darabjával folytatódik. Az est második részében a kínai hegedűművész vezetésével Barber Adagio vonószenekarra c. művét és a zenekar védjegyévé vált Bartók-Divertimentót hallhatja a közönség.

A Kínában született, Londonban tanult, jelenleg Berlinben élő Ning Fenget technikai tudása és költői, kifejező előadásmódja tette a fiatal generáció egyik legizgalmasabb zenészévé. Az 1721-ben készült „MacMillan” Stradivari hegedűn játszó művész olyan rangos versenyek díjazottja, mint a Hannoveri, a Queen Elisabeth és a Yehudi Menuhin Nemzetközi Hegedűverseny, de 2005-ben megnyerte az új-zélandi Michael Hill Nemzetközi Hegedűversenyt és 2006-ban a Nemzetközi Paganini Versenyt is. A londoni Royal Academy of Music-on szerzett tanulmányai végén ő lett az első diák, akinek a diplomahangversenyét maximális pontszámmal értékelték.
Az elmúlt évadokban Feng koncertezett többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekar mellett a Budapesti Fesztiválzenekarral, az Orosz Állami Szimfonikusokkal, a Strasbourgi Filharmonikus Zenekarral. Valamint fellépett a Sydney Operaházban, a Moszkvai Konzervatórium Nagytermében, a shanghai Oriental Művészeti Központban, a pekingi Nemzeti Előadó-művészeti Központban, a bécsi és a berlini Konzerthausban. Előadó-művészi karrierje mellett a lübecki Musikhochschule és a berlini Hochschule für Musik Hans Eisler iskolák hegedűtanára.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2015/2016-os bérletsorozatából még két koncert van hátra: március 7-én Emmanuel Pahud fuvolaművész, május 17-én Pasztircsák Polina énekes lép fel az együttessel.

2016. február 11. 19.30: Zeneakadémia Nagyterme, LFKZ-bérlet IV.
Szólista és koncertmester: Ning Feng, hegedű
W.A. Mozart: A-dúr hegedűverseny No.5. K.219
Pablo de Sarasate: Zigeunerweisen
*****       
Samuel Barber: Adagio vonószenekarra
Bartók Béla: Divertimento

További információ: www.lfkz.hu 

Önkéntesek tárlatvezetése angolul a Magyar Nemzeti Galériában.

SI

2016. február 10., szerda

14.00

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból - Önkéntesek tárlatvezetése angolul
Egyéni látogatók számára a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői ingyenes vezetéseket tartanak a kiállításon.
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Masterpieces of the Museum of Fine Arts - Free guided tour in English
The volunteer guides of the Docent Programme offer individual visitors free guided tours in English in the exhibition.
Meeting point: Main buliding, information desk
Please note: An admission fee is charged to all visitors.

2016. február 11., csütörtök

16 óra

Tárlatvezetés A művészet forradalma - Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállításban
Találkozási pont: "C" épület, információs pult
A programon a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Maximális létszám 30 fő, regisztráció az információs pultnál érkezési sorrendben.

2016. február 11., csütörtök

16.00-17.00
SIVATAGI HOMOKO(R)ZÓ
Steiner Kristóf és Frenkó Zsolt közös tárlatvezetése

Találkozási pont: "A" épület, információs pult
MINDEN JEGY ELKELT!
Maximális létszám 30 fő.

2016. február 12., péntek

16.00
A szépség botránya - El Kazovszkij Dzsan-panoptikuma mint radikális határsértés
Rényi András kurátor előadása A Túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij élet/mű kiállításhoz kapcsolódóan
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, B épület, előadóterem
Belépődíj: 500 Ft
Jegyek válthatók a Galéria "A" és "C" épületének jegypénztárjában keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 között és elővételbena jegymester,hu oldalán online is.
Az előadóterem korlátozott befogadó képessége miatt a résztvevők maximális létszáma 80 fő.

2016. február 13., szombat

18.00-24.00

TRANSZ - Záróparti az El Kazovszkij kiállításban

Február 14-én vasárnap látható utoljára a késő XX. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze, El Kazovszkij életművét bemutató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
A finisszázs estén A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij élet/mű című kiállítás esti nyitva tartással, koncerttel, költészettel, tánccal, performansszal és sok-sok tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

TÁRLATVEZETÉSEK AZ EL KAZOVSZKIJ KIÁLLÍTÁSBAN
18.15 | 18.45 | 19.15 | 21.15 | 21.45 | 22.15
Találkozási pont: A épület, I. emelet
Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a tárlatvezetéseken - műtárgyvédelmi követelmények miatt - csak korlátozott létszámban, érkezési sorrendben lehet részt venni. Kérjük ennek szíves figyelembe vételét!

További programok

18.00-22.00 WORKSHOP Mini Panoptikum
Készítsünk mini panoptikumot papírból, és fessük színesre. Keltsük életre a térben mozgatható kutyát.
Helyszín: A épület, földszint

18.00-19.00 Fölöspéldány emlékkoncert
Az 1979-ben El Kazovszkij részvételével alakult Fölöspéldány csoport, összeszedve megmaradt tagjait, búcsúkoncertet tart egykori közös budaörsi fellépésük emlékére.Fellép: Györe Balázs, Kőbányai János, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Temesi Ferenc
Helyszín: B épület, földszint

19.00-19.30 Hattyú (ráadás) - Gergye Krisztián táncperformansza
Gergye Krisztián rendező, koreográfus, kortárs táncos és színész a Galéria januári Múzeum+ Fétis estjén Hattyú címmel megrendítő improvizációs performansszal emlékezett El Kazovszkijra. A nagy sikerre való tekintettel ismét látható lesz az előadás. Helyszín: A épület, földszint

20.00-21.15 Kazolini: Test-text-tárlat - El Kazovszkij és Pier Paolo Pasolini (16 éven felülieknek!)
Az orosz származású képzőművész eszmeisége és tárlata, valamint az olasz író és filmrendező alkotásai ihlette irodalmi performanszon olyan költemények hangzanak el, melyek szellemi szimbiózist alkotnak a két művész munkásságával, gondolatvilágával. A látogatók a kiállítás tereit járva hallgathatják meg a verseket, amiknek előadói megidézik Kazovszkij kedvelt, lágyabb vonású fiatal fiúalakjait és a Pasolini vásznáról ismert suhancokat, kamaszos bájú csirkefogókat, akik túlélőkből árnyékokká szelídülnek vagy árnyékokból kényszerülnek túlélőkké válni. Mint bárki más. ELrendezi: Frenkó Zsolt Hozzásegíti: Csehy Zoltán, Kinizsi Ottó, Miovác Márton
"Mester" szerepében: Steiner Kristóf
Helyszín: A épület kiállítótér

22.00-22.30 Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai klasszikus táncelőadása
Bittner Meenakshi Dóra a dél-indiai klasszikus tánc művészetét használva tiszteleg El Kazovszkij örök jelenléte előtt. A táncművész Magyarországról indulva a dél-indiai Chennai-ban tanult és tartotta meg vizsgaelőadását, India többszörösen kitüntetett művészének, Jayanthi Subramaniamnak, a chennai-i Kala Darsana Táncművészeti Intézet vezetőjének tanítványaként. Pályájának kezdetétől El Kazovszkij mentori támogatása és tanácsai segítették, s ez elmélyítette barátságukat.
Helyszín: A épület, földszint

21.00-23.00 The Starmans (David Bowie Tribute Band)*
A The Starmans egy időről időre összeálló formáció olyan zenészekből, akik nagyra tartják David Bowie munkásságát és dalait, nem mellesleg imádják el is játszani azokat. Különlegesség, hogy egy koncert alatt a frontvonalon párhuzamosan több énekes váltja egymást a mikrofon mögött. A Bowie 60. születésnapjára először összeállt formáció a zenész-énekes sajnálatosan korai halálát követően a zárópartin El Kazovszkij munkássága mellett egy picit David Bowie-nak is emléket állít.
Fellép: Varga Zsuzsa, Bakó Balázs (The Bits), Bátor Bence (amber smith), Derecskei Zsolt (The Bits), Fehér Zoltán "Szegecs", Iliás Ádám (Turn Signals, The Trousers), Don Johnson, Kőváry Zoltán (The Trousers), Minda Endre (Hangmás), Neményi Csaba (Hoodoo Offenders), Szénás-Máthé NándorHelyszín: B épület, aula
*Belépés kizárólag kombinált jeggyel

Finisszázs-belépő (egységesen): 3.200 Ft
The Starmans koncerttel kombinált belépő: 4.200 Ft

** Hosszított nyitva tartás idején nem érvényesek a rendes nyitvatartási idő alatti kedvezmények. Kedvezményes, illetve díjtalan belépő nem igényelhető.

Váltsa meg jegyét online!

2016. február 14., vasárnap

11.00
KONCERT - ALBERT SCHWEITZER KÓRUS

Helyszín: C épület, I. emelet
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

2016. február 16., kedd

14.00

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból - Önkéntesek tárlatvezetése angolul
Egyéni látogatók számára a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői ingyenes vezetéseket tartanak a kiállításon.
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Masterpieces of the Museum of Fine Arts - Free guided tour in English
The volunteer guides of the Docent Programme offer individual visitors free guided tours in English in the exhibition.
Meeting point: Main buliding, information desk
Please note: An admission fee is charged to all visitors.

2016. február 17., szerda

16.00-17.30

Múzeumi angol

Várjuk azokat a 8-12 éves korú gyerekeket, akik nemcsak angol tudásukat szeretnék fejleszteni, de művészeti stílusokkal, technikákkal és a kreatív alkotás örömével is megismerkednének.
Kérjük, hogy azok jelentkezzenek, akik legalább egy éve tanulnak angolul.
Jelentkezés Rébay Fatimánál, a fatima.rebay@szepmuveszeti.hu e-mail címen.

Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
Találkozási pont: C épület, információs pult

2016. február 18., csütörtök

15.00-17.00

Festő leszek! Művészeti szakkör 10-14 éves korig

A Magyar Nemzeti Galéria művészeti szakkörén színtornyokat állíthatsz, formákat alakíthatsz különböző technikák megismerése, kipróbálása által. Itt végre maszatolhatsz, alkothatsz szénnel. Nem baj, ha folyik a tus, TE majd képpé rendezed.
E heti témánk: Akvarellfestés az ecsettel körbe-körbe haladva

Részvételi díj: 900 Ft / alkalom
Találkozási pont: C épület, információs pult
Jelentkezés: muzeumpedagogiamng@szepmuveszeti.hu
Alkossunk képet papírmozaik ragasztással majd öltöztessük aranyfénybe!

2016. február 20., szombat

11.00-14.00

Krokodil a zuhany alatt! - Családi nap A hirdetőoszlop humoristái című kiállításhoz kapcsolódóan

Fogpaszta és szemüveg, málnaszörp és villanykörte - mi lehet bennük a közös? Akár hiszed, akár nem, ezek mindegyikéről készült hirdetés, mégpedig színes, mókás, meghökkentő! A hirdetőoszlop humoristái című kiállítás reklámplakátjai között megkeressük az indiánt, a mackót, az Eiffel-tornyot és természetesen a krokodilt a zuhany alatt!

11.00-14.00 Kreatív műhely: készítsünk papírból hirdetőoszlopot, majd ragasszunk rá plakátokat!

11.30 Tárlatvezetés gyerekeknek
12.30 Tárlatvezetés felnőtteknek

Belépőjegy: 900 Ft/fő | Helyszín: C épület, I. emelet

2016. február 20., szombat

16 óra

Tárlatvezetés A művészet forradalma - Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállításban
Találkozási pont: "C" épület, információs pult
A programon a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Maximális létszám 30 fő, regisztráció az információs pultnál érkezési sorrendben.

2016. február 23., kedd

14.00

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból - Önkéntesek tárlatvezetése angolul
Egyéni látogatók számára a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői ingyenes vezetéseket tartanak a kiállításon.
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Masterpieces of the Museum of Fine Arts - Free guided tour in English
The volunteer guides of the Docent Programme offer individual visitors free guided tours in English in the exhibition.
Meeting point: Main buliding, information desk
Please note: An admission fee is charged to all visitors.

2016. február 24., szerda

14.00

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból - Önkéntesek tárlatvezetése angolul
Egyéni látogatók számára a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői ingyenes vezetéseket tartanak a kiállításon.
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Masterpieces of the Museum of Fine Arts - Free guided tour in English
The volunteer guides of the Docent Programme offer individual visitors free guided tours in English in the exhibition.
Meeting point: Main buliding, information desk
Please note: An admission fee is charged to all visitors.

2016. február 24., szerda

16.00-17.30

Múzeumi angol

Várjuk azokat a 8-12 éves korú gyerekeket, akik nemcsak angol tudásukat szeretnék fejleszteni, de művészeti stílusokkal, technikákkal és a kreatív alkotás örömével is megismerkednének.
Kérjük, hogy azok jelentkezzenek, akik legalább egy éve tanulnak angolul.
Jelentkezés Rébay Fatimánál, a fatima.rebay@szepmuveszeti.hu e-mail címen.

Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
Találkozási pont: C épület, információs pult

2016. február 25., csütörtök

14.00

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból - Önkéntesek tárlatvezetése angolul
Egyéni látogatók számára a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői ingyenes vezetéseket tartanak a kiállításon.
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Masterpieces of the Museum of Fine Arts - Free guided tour in English
The volunteer guides of the Docent Programme offer individual visitors free guided tours in English in the exhibition.
Meeting point: Main buliding, information desk
Please note: An admission fee is charged to all visitors.

2016. február 25., csütörtök

16 óra

Tárlatvezetés A művészet forradalma - Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállításban
Találkozási pont: "C" épület, információs pult
A programon a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Maximális létszám 30 fő, regisztráció az információs pultnál érkezési sorrendben.

2016. február 27., szombat

16 óra

Tárlatvezetés az állandó gyűjteményben
Találkozási pont: C épület, információs pult
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

2016. február 28., vasárnap

11.00
KONCERT - AELIA SABINA GITÁRZENEKAR

Helyszín: C épület, I. emelet
A programon az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
mng.hu
 
Current exhibitions

Tarka Színpad előadása az Újpesti Polgár Centrumban

SI

2016. február 23-án kedden 10 órakor lesz a "Ki mit tud? " rendezvényünk következő előadása 
az Újpesti Polgár Centrumban, Budapest, IV., Árpád út 66-ban, ahová szeretettel 
meghívom Önöket. 

Ezen alkalommal egy igazán érdekes és különleges "Ki mit tud"- ban lesz részünk, egy színházi előadást láthatunk.  Nálunk vendégszerepel a Tarka Színpad, előadásukban megnézhetjük 
"A nők a nők - zenés természetrajzot", sok humorral, kupléval nyakon öntve. 

2016. február 4., csütörtök

SZINETÁR MIKLÓS KÖNYVEI

SI

Február 8-án, 18 órakor Szinetár Miklós születésnapi könyvbemutatója az Alexandra Irodalmi Kávéházban.

(Budapest, VII. Károly krt. 3/c)

Kezdő dátum: 18:00

Szinetár Miklós harmadik, egyben témazáró levelezőkötetében mester és tanítványa folytatja az eszmecserét színházról, operáról és az életről. A mester Szinetár Miklós saját életéből vett valós eseményeket ír meg, anekdotázik, mesél. A tanítvány, aki sok növendékből összegyúrt fiktív személy, úgy mondja a magáét, hogy abból az is kiderül, mit tenne, gondolna a Tanár Úr, ha most lenne negyvenéves.

Szinetár Miklós immár háromkötetesre bővült levelezőkönyveinek Pályázat, A második pályázat befejező részében János színigazgató lesz. Elnyeri az áhított vidéki állást, és a fiatalok lendületével veti bele magát a munkába. Színvonalas és sikeres színházat akar csinálni. Ezt várja el tőle a város vezetősége, és ezt szeretné a társulat is.
Mester és tanítványa most főleg erről levelez. Hogy kinek-kinek mit jelent a siker. Mi mindennel jár. Mennyit ér meg. Hogy van-e az a pénz...

Szinetár Miklós a színpadi és televíziós műfajok mindegyikében emlékezetes előadásokat létrehozó, nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas rendező, professor emeritus, évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A magyar televíziózás fénykorának meghatározó személyisége 1962-től az MTV főrendezője, majd művészeti igazgatója, aztán elnökhelyettese , a Veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetője, majd az Operettszínház igazgatója, később a Magyar Állami Operaház főigazgatója és mindkét színház örökös tagja.

A második pályázat

Az emberek keresik az igazságot, de nem igazán akarják megtalálni. És mert inkább a boldogságra vágynak, mint az igazságra, ha az igazság a boldogság akadálya, akkor nem kell nekik.

Pár évvel ezelőtt írtam egy könyvet. Rögzíteni akartam gondolataimat, véleményemet, örömeimet és félelmeimet a világról, na meg a színház, az opera, a televízió világáról, ahol az életemet töltöttem. A könyv formája levelezés volt. Egy fiktív tanítványom, János tanácsot kért tőlem, pályázzon-e színházigazgatói állásra, majd erről a pályázatról levelezni kezdtünk: tanácsokat adtunk egymásnak, vitatkoztunk, töprengtünk. Persze nemcsak a pályázatról. Az idős tanár én magam voltam, vállalván, hogy minden, amit leírok, saját véleményem. Levelezőpartnerem, János alakja sok mindenkiből lett összegyúrva. Növedékeimből, akik közül számosan tényleg engem kérdeztek meg, mielőtt elvállaltak volna egy igazgatói állást, meg belőlem is, mert ez a János olyasmiket mondott meg képviselt, amiket én is mondanék ma, ha negyven évvel fiatalabb volnék. A könyvet sokan elolvasták, és biztattak, hogy folytassam. Vállalom, mert vannak még gondolataim, újabb tapasztalataim, és van néhány történetem, ami tanulságos lehet. Úgyhogy akkor most feltámasztom Jánost.

Pályázat
"Az is bolond, aki húszévesen nem forradalmár, és az is, aki ötvenévesen nem konzervatív." - (W. Churchill) A Pályázat levélregény: Szinetár Miklós Tanár Úr ifjúkori generációjának és mai önmagának levélváltása egy reflektorfényes kis világról és a nagyvilágról. Egyfelől útkeresés, másfelől parainézis, ars poetica. Az ifjú sok arcból néz vissza a Mesterre, több tanítvány alakjából és sorsából ötvöződött. A Tanár Úr egy és ugyanaz. Amit ő ír, az mind valóság, amit egykori tanítványa, az inkább fikció. A fiatal rendezőt felkéri egy vidéki város vezetősége, hogy pályázza meg a helyi színház igazgatói székét. Ennek apropóján kezdődik a levelezés, az alaphelyzetből kibontakozó történethez azonban óhatatlanul számtalan egyéb téma kapcsolódik. Szó esik szakmáról vagy hivatásról, generációkról, vezetőkről és beosztottakról, életformákról, utazásokról, ünnepekről, hétköznapokról, istenekről, hitekről, köz- és magánemberi fellépésünkről, szerepeinkről mert végül sokadszorra is beigazolódik, hogy színház az egész világ. És hogy több isten igazgatja. Szinetár Miklós, a színpadi és televíziós műfajok mindegyikében emlékezetes előadásokat létrehozó, nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas rendező, évtizedek óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A magyar televíziózás fénykorának meghatározó személyisége - 1962-től az MTV főrendezője, majd művészeti igazgatója, aztán elnökhelyettese -, a Veszprémi Petőfi Színház egykori művészeti vezetője, az Operettszínház volt igazgatója, később a Magyar Állami Operaház főigazgatója, örökös tagja, az új Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa.

Szinetár Miklós: Kalandjaim.

Szinetár Miklós: Operán innen, operán túl (Tudósítások,levelek, beszélgetések)  

Színházi életünk ismert szereplője, Szinetár Miklós rendező legújabb könyve sok mindenről szól operán innen és operán túl. Színes tudósításokat sorakoztat fel külföldi operafesztiválokról, valamint tanulmányokat ad közre színművekről, műfajokról, operáról, operettről, filmről. De találunk a kötetben írásokat jelenünk reformgondjairól és hétköznapjaink érdekes, bosszantó, komikus, tragikus epizódjairól. Nem kevésbé drámai a szerző levelezése - küzdelme a "felettesekkel" - a 130 éves magyar operajátszás túléléséért. Noha mindez különböző műfajú írás, mégis ugyanarról szól: keresi életünk lehetséges humánus útjait, lehetőségeit és a színház hasznosítható tanulságait. A fejezeteket történetekkel tűzdelt kötetlen beszélgetések kötik össze, melyeket Borzák Tibor újságíró készített. Eddig publikálatlan fényképek is helyet kaptak a könyvben.

 Editorial Kft., 2007
 
Különleges albumot tart a kezében az Olvasó. Hatvankét kép, alattuk néhány sor egy közismert művészembertől. Szinetár Miklós közel fél évszázada "röpköd" a világban, ...
Helikon Kiadó, 2003

www.irokboltja.hu
www.alexandra.hu
www.libri.hu
    
A Fővárosi Nagycirkusz a gondtalan szórakozás élményét is kínálja

SI

Együtt tehetünk a rák ellen!
Amikor egy cirkusz is kiveszi a részét a Rákellenes Világnap eseményeiből
A Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga díjátadójához és családi cirkuszjeggyel lepte meg azokat, akik a tavaly meghirdetett „Én és a rák” című kreatív pályázaton saját alkotással (fotókkal, festményekkel, versekkel) indultak.
„Ahogyan a gyógyulásban, úgy a cirkusz világában is megvalósulnak azok a csodák, amelyekhez erős akarat, kitartás, a belső energiák koncentrált hasznosítása kell. Mi az artistaművészek produkcióival tudunk példát mutatni, erőt, hitet adni. Nem volt kérdés, hogy e világnap mellé állunk” - érvelt Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója, majd így folytatta: „a beteg embereknek mindemellett a gondtalan szórakozás élményét is kínáljuk, amelyben háttérbe szorulnak vagy éppen el is tűnnek a nyomasztó problémákban gyökeredző rossz, az energiákat felfaló gondolatok.”
A rákbetegséget már legyőzők, illetve még a betegség ellen harcolók a családi tiszteletjegyekért megilletődötten regisztrálták magukat Marosi Antalnál, a cirkusz sajtófőnökénél, aki később nagy figyelemmel forgatta a helyezéseket elért amatőr művészek „dolgozatait”: Luca/életfogytiglanra ítélve, Nekem még feladatom van ebben az életben, Kemo/nő vagyok, Anya él, élni fog, Szorongásból a remény felé.
A rákellenes világnap alkalmából február 4-én a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című előadásán a fellépő művészek feltűzik a rózsaszín szalagot, amely világszerte a rák elleni küzdelem szimbóluma.
Háttér:
A Magyar Rákellenes Ligáról:
Az 1990-ben létrejött szervezet feladata nagyon sokrétű, azonban kiemelkedik közülük a daganatos betegségek kialakulásának megelőzése, a korai felismerés, a szűrések fontosságára való figyelemfelhívás, valamint a daganatos betegek gyógyításának támogatása és a rehabilitáció. A Magyar Rákellenes Liga tagjai, önkéntesei mindenhol ott vannak, ahol megmutathatják, hogy a civilek hogyan vehetik kezükbe saját és a környezetükben élők életét-egészségét, mit tehetnek annak megőrzése érdekében. A feladatok megoldásához folyamatosan keresik az együttműködés lehetőségét más szervezetekkel. A Magyar Rákellenes Liga tagja a UICC-nek és az Európai Rákellenes Szervezetek Szövetségének (ECL).
www.maciva.hu