2014. május 8., csütörtök

Rózsavölgyi Szalon idei évad utolsó bemutatója

SI

Rózsavölgyi Szalon 1052 Budapest, Szervita tér 5.
+3630-463-8822
szalon@rozsavolgyi.hu

 

Romain Gary (Émile Ajar) világhírű regényének színpadi változata a Szalonban!

Mától láthatják Előttem az élet című előadásunkat Alföldi Róbert rendezésében. A Momo szerepét alakító Margitai Ági mellett Csomós Mari (Rosa mama), Lukács Sándor (Lola) és Rajhona Ádám (Juszef) játszik a darabban, amelyet Lőrinczy Attila írt a máig óriási népszerűségnek örvendő regény alapján.
Bővebb információ, képek az előadásból  ITT.


Ljudmila Ulickajának is nagyon tetszett!

A kortárs orosz irodalom egyik legkedveltebb alakjának regénye 2012 decemberében elevenedett meg először a Szalon színpadán. Ljudmila Ulickaja tavaly novemberben járt nálunk, és elismerően nyilatkozott az előadásról. Az erről szóló kisfilmünket IDE kattintva tekinthetik meg. Az alkotók a számos helyszínen játszódó művet mintegy filmszerűen, montázstechnikával jelenítik meg. További különlegesség, hogy az előadásban, amelyet ebben az évadban utoljára május 10-én, szombaton 19.30-kor láthatnak, valamennyi színész zenél is.

Bővebb információk  ITT.

BÁLINT ENDRE KIÁLLÍTÁSUNK HAMAROSAN BEZÁR

SI


Még egy hétig látogatható A NYOLCADIK TEMPLOM - Bálint Endre művészete című kiállításunk, a modern magyar művészet és az avantgárd egyik legjelentősebb alakjának, Bálint Endrének – századunk egyik legtitokzatosabb művészének – az életmű-kiállítása. A titok egyik magyarázata Bálint sokoldalúságában rejlik: festő és grafikus volt, de készített objekteket, fotómontázst, kollázst, monotípiát, írt verset, önéletrajzot. A mintegy 350 festmény, kollázs, monotípia, objekt közül számos mű külföldi – főleg párizsi – gyűjteményekből érkezett a kiállításra. Bálint művészi korszakait saját művei mellett magyar és külföldi kortársai – Vajda Lajos, Czóbel Béla, illetve Georges Braque, Marc Chagall, Pablo Picasso, Max Ernst – alkotásainak bemutatásával, dokumentumokkal, fotókkal, filmekkel, illetve alkotói miliőjével – párizsi műteremszobájának rekonstruálásával idézi fel a tárlat.

Nézze meg kisfilmünket a kiállításról!
BÁLINT ENDRE FINISSZÁZS

2014. május 11. vasárnap
Az utolsó napon a kiállítás meghosszabbított nyitva tartással 20 óráig látogatható.

11.00 Titkok nyomában – tárlatvezetés gyerekeknek

15.00 Élő MúzeumCafé - Búcsú a nyolcadik templomban

Az Élő MúzeumCafé beszélgetéssel búcsúzik a tárlattól, a művektől, az egyik legnagyobb 20. századi magyar művész különleges szellemiségű életművétől.

A beszélgetés résztvevői:
Kolozsváry Marianna művészettörténész, a kiállítás kurátora,
Bródy Vera báb- és díszlettervező (Párizs) és
Alföldi Róbert színész, rendező, műgyűjtő.
A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.

17.00 Filmvetítés
A magyar kalandvolt egyszer egy Európai Iskola
(dokumentumfilm, 56 perc, rendező: Dessewffy Zsuzsa)
A film archív fényképekkel és filmfelvételekkel mutatja be az Európai Iskolát, melynek Bálint Endre is tagja volt. Az irányzat 1945. októberében alakult meg Budapesten, alapítói a modern európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetését és egy virágzó képzőművészeti élet megteremtését tűzték ki célul. Az Európai Iskola tagjai közvetlen kapcsolatban álltak a francia szürrealista művészet jeles képviselőivel. A fokozódó politikai nyomás hatására az Európai Iskola, más polgári jellegű művészcsoporthoz hasonlóan, 1948 végén beszüntette tevékenységét.

18.00 Utolsó kurátori tárlatvezetés – Kolozsváry Marianna

UTOLSÓ TÁRLATVEZETÉSEK A KIÁLLÍTÁSBAN
2014. május 8. és május 9., csütörtök, péntek 16.30
Tárlatvezetés a Bálint Endre - A Nyolcadik Templom című kiállításban
Tárlatvezetéseink találkozási pontja: C épület, információs pult
A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
KEDVEZMÉNYES VÁSÁR A MÚZEUM SHOPBAN
Május 10-én és 11-én
a kiállításhoz kapcsolódó termékek kedvezményes áron vásárolhatóak meg a Múzeum Shopban. A kiállítás záró hétvégéjén a Bálint Endre monográfia 25%-os kedvezménnyel kapható.
www.mng.hu

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hírlevele, 2014. május

SI 
 Kedves Barátunk!

Fogadja szeretettel 2014 májusi koncertjeink híreit:

 
Világhírű művészeket köszönthetünk a 2014/15 évadbeli koncertsorozatunkban: többek között Jurij Bashmet brácsa-, Borisz Berezovszkij zongora és Michael Collins klarinétművésszel lépünk föl. A kamarazenei repertoár olyan különleges darabjai is felcsendülnek majd vonószenekari átiratban, mint Schubert- Mahler: A halál és a leányka vagy Csajkovszkij: Firenzei emlék c. műve. 
 
Hat alkalomból álló koncertsorozatunkra a következő művészek fogadták el meghívásunkat:

2014. okt.7. 19.30 - Gavriel Lipkind, gordonka
2014. nov. 17. 19.30 -
 Boldoczki Gábor, trombita
2014. dec. 15.19.30 - Jurij Bashmet, brácsa és Alena Baeva, hegedű
2015. febr. 11.19.30- Ning Feng, hegedű
2015. márc. 4. 19.30 - Borisz Berezovszkij, zongora
2015. máj.13. 19.30 - Michael Collins, klarinét

 
Változatos programunkban olyan műveket  fogunk játszani, mint Mozart Sinfonia concertanteja Bashmettel és hegedűspartnerével, Alena Baevával, Beethoven B-dúr zongoraversenye Berezovszkijjal  vagy Mendelssohn gyönyörű  d-moll hegedűversenye Ning Feng kínai hegedűművésszel.
 
Találkozzunk a 2014/15 évadban is!
 
Május 8-án adjuk 2013/14-es zeneakadémiai sorozatunk utolsó koncertjét
 
   Május 8-án Mayuko Kamio japán hegedűművész  fellépésével zárul idei szezonunk zeneakadémiai koncertsorozata. Az est Mendelssohn C-dúr vonósszimfóniájával No.9 indul, melyet Mayuko Kamio, az est vendégművésze által előadott virtuóz darabok követnek.

   Schubert A-dúr rondóját D.438 és Pablo de Sarasate Carmen- fantáziáját op.25 bemutató japán művész egyike a szigetország nemzetközileg leginkább elismert hegedűseinek. Mayuko Kamiot, a 2007. évi Nemzetközi Csajkovszkij Verseny aranyérmesét, selymes tónusáért, kifejező előadásmódjáért és virtuóz technikájáért dicsérik. Tokióban debütált tízéves korában Charles Dutoit irányítása alatt s azóta számos rangos zenekarral játszott. 
 
Május 22.: évadzáró Baráti Kör találkozó
 
Május 22-én 12.00-tól tartjuk az Óbudai Társaskörben évadbúcsúztató összejövetelünket Baráti Körünk tagjainak. Mindenkit szeretettel várunk!
  
Interjú a Kossuth Rádió május 11-i Gondolat-jel c. adásában 
 
Május 11-én, vasárnap délelőtt 11-kor kezdődő Gondolat-jel c. adásban Rolla János és Tfirst Péter beszél a zenekar terveiről, munkáiról. Hallgassák meg Önök is!

BELFÖLD
 
Szolnokon lépünk fel illetve folytatjuk ifjúsági koncertsorozatunkat

2014. május 12. 19:00 – XXII. Szolnoki Zenei Fesztivál, Szolnok, Megyeháza
Felix Mendelssohn: C-dúr vonósszimfónia, No.9
Alekszandr Glazunov Esz-dúr szaxofonverseny, Op.109
*****
Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes (kamarazenekari átirat)
Liszt Ferenc - Wolf Péter: XIV. Magyar rapszódia
km.:  Selejlo Erzsébet, szaxofon       

2014. május 20. ifjúsági koncert Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium- zártkörű koncert az intézmény diákjainak

KÜLFÖLD
 
A Bergeni Nemzetközi Fesztiválon lép fel együttesünk Norvégiában
 
Első alkalommal fog Norvégiában játszani zenekarunk, amely különleges indítás lesz: fellépés a rangos Bergeni Nemzetközi Fesztiválon. Együttesünk Grieg országában adja elő a Holberg-szvitet - megadva az alaphangot a koncert többi részéhez, melyben Fenyő László gordonkaművész is vendégszerepel.

2014. május 27. 19:30 - Bergen, Hakonshallen
Fenyő László , cselló
Edvard Grieg: Holberg- szvit
Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól
Farkas Ferenc: Concerto all'antica
*****
Piotr Iljics Csajkovszkij: Pezzo cappriccioso
Antonin Dvorak: E-dúr szerenád, Op.22
km.: Fenyő László , cselló
 
 
Reméljük, programajánlatunk elnyerte tetszésüket - szeretettel látjuk következő koncertünkön!
 
Üdvözlettel:

Liszt Ferenc Kamarazenekar

Fenyő Gábor a Művészetek Palotájában vendégével, Mácsai János zenetörténésszel beszélget

SI



Műhelybeszélgetések                                  Műhelybeszélgetések

MEGHÍVÓ


A Művészetek Palotája meghívja Önt

Műhelybeszélgetések


című sorozatának következő előadására, melyre
2014. május 14-én, szerdán 17.30 órai kezdettel kerül sor,
a Művészetek Palotája Előadótermében
(Ludwig Múzeum épületszárny, 1. emelet)

A beszélgetés témája:

Piotr Anderszewski és a Skót Kamarazenekar hangversenye
Az előadás dátuma: május 20.
A beszélgetés során bemutatjuk Bruno Montsaingeont Anderszewskiről készült portréfilmjénak részleteit

Meghívott vendég:

Mácsai János zenetörténész,
akivel a műsorról, a vendégművészről és a film alkotójáról beszélgetünk.

Műsorvezető: Fenyő Gábor, a Művészetek Palotája szerkesztője



A Műhelybeszélgetésekre a belépés díjtalan,
vendégeinket teával kínáljuk.
   Minden érdeklődőt szívesen látunk!
 

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felhívása esszépályázatra

SI


 
„Mi a tehetség?”
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felhívása esszépályázatra

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet pályázatot hirdet 12 és 17 év közötti fiataloknak „Mi a tehetség?” címmel.

Írd meg nekünk, szerinted mi a tehetség, Te miben vagy tehetséges, ki és hogyan fedezte fel talentumodat, hogyan éled meg különleges adottságodat a mindennapokban, hogyan viszonyul ehhez a környezeted.

Pályaművedet minimum 1000, maximum 2000 karakter terjedelemben várjuk.

Likeold az 1823.hu facebook oldalt. Majd az elkészült írást a facebook.com/1823.hu oldalon üzenethez csatolt fájlként küldd el!

Határidő: 2014. május 25-e éjfél
Eredményhirdetés: 2014. május 31.

A legjobbnak ítélt írásmű szerzője jutalmat kap, nyereménye egy táblagép.

A pályázatokat „A tehetség kötelez – minket, hogy támogassuk!” kampány védnökei Benedek Tibor, Gubik Petra és Horváth Gyula bírálják el.

Nemzeti Tehetség Program
 

2014. május 6., kedd

ILOSFALVY RÓBERT - MONOGRÁFIA ELBŰVÖLŐ TENORISTÁNKRÓL




Ilosfalvy Róbert halála után öt évvel z. Tóth Antal kiváló munkája nyomán a HOLNAP kiadó bábáskodása mellett megszületett egy egyedülállóan nagyszerű könyv.
„Forró szívvel, hideg fejjel” címszó alatt olyan monográfia birtokába jut az aki megvásárolja a több mint 250 oldalas könyvet, a hozzá kapcsolódó CD lemezzel, ami a hazai zenei témájú kiadványok sorában első helyen áll.
A hihetetlen munkát végző z. Tóth Antal nem csupán életrajzi adatokkal és szerepek felsorolásával töltötte meg a könyvet. Részletesen elemezte Ilosfalvy operaénekesi pályájának minden szerepét, begyűjtötte a világ nagy operaházaiban énekelt előadások kritikáit, mérsékelt mennyiségű idézetet használt a nagy művész édesanyjához írott leveleiből és bőséges fotó dokumentumokkal színesítette és bizonyította mondanivalóit.
Világossá tette, és dokumentálta, hogy az évtizedek alatt felgyülemlett pletykák mennyire igaztalanok voltak.
Viszont pontos képet adott Ilosfalvy egyéniségéről, művészi lelkiismeretéről, egyedülállóan gyönyörű hangi adottságairól, lelkiismeretes szerepfelfogásairól, hihetetlen szorgalmáról, emberi kedvességéről, kollegalitásáról.
A Magyar Állami Operaház fénykorában volt egyik legkiválóbb szólistánk, s ugyanekkor a világ jelentős zenei centrumaiban aratott egyedülálló sikereivel öregbítette hazai zenekultúránk hírét. A korszak nagy szopránjai voltak partnerei, a legjelentősebb opera-karmesterek és rendezők ragaszkodtak hozzá előadásaikon.
„Szabadúszó” művészként hódította meg Európa és Amerika közönségét, ám soha nem hagyta el hazáját, rendszeresen visszajött és szívesen énekelt nem csupán anya-színházában, hanem az ország hangverseny-termeiben, rádió és tv stúdióiban.
A könyvben részletes információt kapunk a forrás-munkákból, a hatalmas névmutatóból, bőséges idézeteket olvashatunk a kollégák visszaemlékezéseiből.
Ilosfalvy Róbert (1927-2009) hosszú és végig sikeres pályája során közel háromezer produkcióban vett részt, s ezek háromnegyede volt élő operaelőadás és klasszikus hangverseny.
Köszönet mindazoknak, akik segítették z.Tóth Antal munkáját, és remélhetjük, hogy a kiváló alkotó még sok hasonló monográfiával járul hozzá hazai könyvkiadásunkhoz.

László Zsuzsa

2014. május 1., csütörtök

Újra vár a Judafest Kölyöknap

SI
Legyél te is törzsfőnök!

12 törzs, 12 állomás, játékos vetélkedő, koncertek, bemutatók, sok-sok program és finomság várja az egész családot. Hallgass Rutkai Bori-dalokat, játssz velünk és „Legyél te is törzsfőnök"! Építs hatalmas tornyot a Júda törzzsel, kelj át a tengeren Zebulonékkal, vagy pakold fel Iszaszhar szamarát, ugrálj a várban, készíts bábot és találj célba a labdákkal.

Ötödik alkalommal rendezzük meg a Judafest Kölyöknapot, ezúttal  május 11-én, vasárnap délelőtt 9 óra 30 perctől délután 17 óráig várják új helyszínen, a Marczibányi tér 16. szám alatti sportcentrumban a játékos kedvű családokat.
Kalandra invitálunk, a „Legyél te is Törzsfőnök!" játék során Ruben, Simon, Lévi, Juda, Zebulon, Jiszakhár, Dán, Gád, Asér, Naftali, József, Benjámin törzs jele alatt 12 izgalmas állomás várja az ifjú kalandorokat, ahol családi csapatok teljesíthetik a különböző képességeket igénylő kihívásokat, miközben sok mindent megtudhatunk az ősi 12 zsidó törzsről és a zsidó kultúra színes világából.
A Judafest Kölyöknapon 10 órától a Rutkai Bori Banda koncertje szórakoztatja a gyerekeket. A rendezvény ideje alatt a kalandjátékok mellett a legfiatalabb korosztály is kipróbálhatja az akadálypályát, az ugrálóvárat, az arcfestést, valamint kézműves programokon is részt vehetnek. A szülőket hangulatos chill-out zone várja, miközben – szemmel tartják remekül szórakozó csemetéiket – olvashatnak, beszélgethetnek vagy egyszerűen csak élvezhetik a tavaszi napsütést és a jó levegőt.
A Kölyöknappal párhuzamosan idén először Maccabi Sportnap is zajlik majd a helyszínen.
Az állomások működtetése több szervezet összefogásából, önkéntesek munkája révén valósul meg, a helyszínen a Bálint Ház, a Hasomer, a Hanoar és a Gólem Színház önkéntesei dolgoznak majd.
Új helyszín: II. kerületi, Marczibányi tér 16. szám alatti sportcentrumban lesz.

Belépő: 0-3 éves korig ingyenes, 3 éves kortól 500 Ft/fő, családi jegy (1 vagy 2 felnőtt + 2 vagy 3 gyerek) 1300 Ft.