SI
Unkari lähellä
2012. október 25–28.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarországot hívták meg az idei Helsinki Könyvvásár díszvendégének, és hogy a Helsinki Könyvvásárhoz kapcsolódva 13 magyar vonatkozású könyv jelenik meg Finnországban.
A Publishing Hungary program keretében szervezett könyvvásári megjelenés alkalmából – magyar és finn szakmai partnerekkel együttműködve – közel harminc magyar vendég kiutazására és szakmai bemutatkozására nyílik lehetőség, a Helsinki Könyvvásáron idén félszáz magyar vonatkozású program hozza közel Magyarországot.
A magyar díszvendégség mottója: Unkari lähellä (Magyarország közel van). A mottó nemcsak azt fejezi ki, hogy a könyvvásáron Magyarországot és a magyar kultúrát elérhető közelségbe hozzuk a finn látogatók számára, hanem azt is jelezni kívánjuk, hogy a két földrajzilag távoli országot gazdag kulturális kapcsolataink mindig is közel hozták, hozzák és hozhatják egymáshoz. Bár a rokon finn és magyar nyelv több ezer év alatt annyira eltávolodott egymástól, hogy ma már nem értjük egymás beszédét, mégis könnyen szót értünk közös kulturális örökségünk, hasonló történelmi tapasztalataink és mentalitásunk, valamint egymás iránt érzett szimpátiánk miatt. Kulturális kapcsolataink gazdagsága, egymásra figyelésünk a könyvészetben is bemutatható, közös hagyományaink, a két nemzeti kultúra kapcsolódási pontjai könyvekben is megjelennek. A Helsinki Könyvvásáron a magyar díszvendégség ezt a kulturális és mentális közelséget, rokonságot kívánja kifejezni többek között néhány fókuszba állított téma kapcsán. A díszvendégség kiemelt fókuszai: a gyerekkönyvek, ifjúsági irodalom, Rácz István életműve, a néprajzi kapcsolatok, a nemzetközileg egyedülálló magyarországi „Kalevala-kultusz“, valamint a 100 éve született Örkény István.
A magyar stand tájékoztató pultjánál finn és angol nyelvű szóróanyagok várják a látogatókat, kerekasztalbeszélgetéseink szinte folyamatosan kínálják az érdekesebbnél érdekesebb témákat. A gyereksarokban szép könyvek mellett a Finn–Magyar Társaság által szervezett játékos foglalkozásokkal várjuk a fiatalabbakat, többek között a finn iskolákban rendezett magyar témahét résztvevőit. A könyvújdonságok mellett könyvritkaságokat és művészkönyveket is bemutatunk.
Kiállítások a Könyvvásáron
Magyar művészkönyvek > Kirjakahvila pódium (6d77) és Magyar stand (6d87)
Légihíd – Tímár József és Benjam Pöntinen finnországi és magyarországi természetfotói > Waltari pódium mögötti folyosó (6a67)
Hoppál Mihály sámánokról készített fényképei > Kirjakahvila pódium mögötti folyosó (6d77)
„Magyar Kalevala“ > Magyar stand (6d87)
Comics and Comments – finn-magyar képregénykiállítás > Sarjakuvaseura stand (6g131)
A Publishing Hungary program
A Nemzeti Kulturális Alap Publishing Hungary programja Magyarország nemzetközi könyvvásári megjelenését támogatja 2012 és 2014 között. A program célja a magyar könyvkultúra, a magyar szépirodalmi és tényirodalmi művek népszerűsítése, megismertetése a nemzetközi szakmai és olvasóközönséggel. A programot a Balassi Intézet szervezi, amely kiemelt szerepet játszik Magyarország kulturális diplomáciájának alakításában. Irányító szervként koordinálja és összefogja a 19 külföldi magyar intézet tevékenységét. A finn–magyar kulturális kapcsolatok sokszínűsége indokolta, hogy 1980-ban Helsinkiben is megnyíljon a Magyar Kulturális és Tudományos Központ, amely a 2012-es Helsinki Könyvvásár magyar díszvendégségének programjait is szervezi.
Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ
Cím:
Kaisaniemenkatu 10
00100 Helsinki
www.unkarinkulttuuri.com
2012. október 24., szerda
2012. október 23., kedd
Cezanne in the Budapest Fine Art Museum
SI
CÉZANNE AND THE PAST
TRADITION AND CREATIVITY
26 October 2012 – 17 February 2013
The exhibition has come into being thanks to the exclusive sponsorship of the Hungarian subsidiaries of the ING Group, which supported the show with 120 million HUF within the framework of its long-term programme.
The works at the Budapest exhibition showcasing a unique perspective of Cézanne’s oeuvre have been loaned from some 40 collections by museums such as The J. Paul Getty Museum in Los Angeles, the National Gallery of Australia in Canberra, the Musée d'Orsay and the Musée du Louvre in Paris, the Kunsthaus in Zurich, London’s National Gallery, the British Museum and the Tate Modern, the Uffizi in Florence, the Albertina in Vienna, the New York Metropolitan Museum of Art, the Washington National Gallery of Art, the Boston Museum of Fine Arts, as well as the Art Institute of Chicago, as well as from several important private collections (in Basel, London, Zurich, Frankfurt and Rio de Janeiro).
The exhibition will display some one hundred of Cézanne’s works, including numerous compositions which the master drew based on his studies of works by the old masters. The works by the old masters will be displayed next to Cézanne’s paintings, water colours and drawings to clearly demonstrate through the discovery of similarities and differences both the impact of the old masters on Cézanne’s art and the power of his composition. For a century now Cézanne has been seen as an artist who encapsulated the painting of the previous centuries and founded modern art. In relation to this the exhibition explores how Cézanne discovered the art of the old masters for himself and in what way this helped him to create that of his own. Throughout his life Paul Cézanne studied the works of his great predecessors. He made direct copies, borrowed motifs and analysed the compositions. In museums and in the art of his contemporaries he searched for clear ideas expressed by others that would inspire him. However, he was left feeling dissatisfied after merely translating these works into his own “language”; and so instead, while developing his own art, he elaborated those ideas hidden in the works of his predecessors that were important to him. After this, where he deemed possible, he incorporated the elements he discovered into his own works.
Through the chief works showcased at the exhibition, such as the Parisian Card Players (1893-96, Musée d’Orsay, Paris) and the New York Card Players (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) and Montagne Sainte-Victoire with Large Pine (Phillips Collection, Washington D.C.), Harlequin (1888-90, Washington, National Gallery of Art), The Bathers (1899/1904, Chicago, Art Institute), Kitchen Table (1888-90, Musee D’Orsay, Paris) and Madame Cézanne in a Red Armchair (1877, Museum of Fine Arts, Boston) Cézanne’s ties to the traditions of classical painting take shape, while his own voice and creative artistic genius are revealed.
In the exhibition the work of art by Cézanne’s predecessors are displayed next to his own, allowing us to find the affinities between them or discover the differences. This facilitates an understanding of why the French master selected these works upon which to base his own, how long these compositions and motifs influenced him, and how often and in how many versions they turn up again and again.
Through the chief works showcased at the exhibition, such as the Parisian Card Players (1893-96, Musée d’Orsay, Paris) and the New York Card Players (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) and Montagne Sainte-Victoire with Large Pine (Phillips Collection, Washington D.C.), Harlequin (1888-90, Washington, National Gallery of Art), The Bathers (1899/1904, Chicago, Art Institute), Kitchen Table (1888-90, Musee D’Orsay, Paris) and Madame Cézanne in a Red Armchair (1877, Museum of Fine Arts, Boston) Cézanne’s ties to the traditions of classical painting take shape, while his own voice and creative artistic genius are revealed. Cézanne deservedly occupies a place among the greatest masters in the history of art, yet the public at large are familiar with only a narrow selection of his oeuvre. However, the Budapest exhibition that is soon to open seeks to provide one possible interpretation of his artistic path spanning four decades through a special approach to his work – by examining Cézanne in the context of his ties with the masters he held in great esteem.
In the first section of the exhibition visitors can admire two of Cézanne’s masterpieces – his painting titled Montagne Sainte-Victoire with Large Pine, depicting a mountain in the vicinity of Aix-en-Provence, and its London version – placed in a unique context. The historical framework for these two important landscapes of Cézanne’s oeuvre are provided by Nicolas Poussin’s Landscape with the Ashes of Phocion and George Braque’s Park Carrières-Saint-Denis; thus, one of the most important themes of the Budapest show comes into focus at the beginning of the exhibition, namely the role the great masters may have played in the development of the organic system of Cézanne’s art.
The portraits (sculptures, paintings, drawings and prints) linked to Cézanne’s private life as well as to his circle of friends from his adolescent years and the artists he met in his youth are shown in parallel with the development of his oeuvre in a somewhat supplementary way. The Budapest show is, after all, the first Hungarian exhibition of Cézanne; thus, visitors need to be given a biographical context for the groups of works arranged according to a scientific concept.
Cézanne’s early works can be seen in a separate section, helping visitors to form a picture of the painter’s developing drawing skills and to comprehend which of his predecessors he chose as models in this period. Later, in the 1870s, Camille Pisarro exerted a major influence upon Cézanne. The two artists studied the old masters together and this further shaped Cézanne’s artistic approach. The still lifes that came into being between 1877 and 1906, including the recently restored Buffet from the collection of the Museum of Fine Arts, are displayed in a separate part of the exhibition. The landscapes, which beautifully exemplify Cézanne’s individual expression, can also be viewed in a separate chapter. Breaking away from tradition the master called himself the “conscience of the landscape” and rejecting the aerial and linear perspective he professed that the mass of forms and clarity of colours should be accorded equal rank in every point of a picture. Here Cézanne’s ties to the old masters are contextualised through works by Poussin and other artists.
Also displayed at the Budapest exhibition are Cézanne’s two compositions titled The Card Players: a two-figure version preserved in the Musée d’Orsay in Paris and a four-figure version from the collection of the New York Metropolitan Museum, together with works by Le Nain and Daumier regarded as their archetypes, while a parallel is drawn with works by Ostade.
Cézanne’s late portraits and the preliminary studies made for The Bathers are also allocated a separate part of the exhibition, as well as three versions of the composition which according to the art historians studying his oeuvre “represent the greatest heights of Cézanne’s constructive way of painting”.
As the closing chord of the exhibition those players appear (e.g. Charles Baudelaire, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Louis Philip and Simon Meller) whose writings contribute towards an interpretation of Cézanne and his ties to the old masters.
The essays in the exhibition catalogue were written by such notable scholars of international Cézanne research as Richard Shiff, an American expert on 19th century French painting, Caroline Elam, a professor of art history at the Harvard Center, Mary Tomkins Lewis, the former editor of Burlington Magazine, Cézanne monographers Inken Freudenberg and Peter Kropmanns, a researcher at Oxford University, Linda Whiteley, the curator of The Courtauld Institute of Art, Nancy Ireson, museum director Lucas Gloor and professor of art history Klaus Herding, as well as Isabelle Cahn, the curator of the Musée d’Orsay.
Cézanne’s art is showcased at numerous exhibitions in prominent museums of the world year in year out; these being engaged in a constant dialogue. The Budapest show will now join this dialogue in order to contribute to a better understanding of the artist and to provide a picture of him to the people of today.
The exhibition was directed and the concept elaborated by Judit Geskó, the director of the Museum of Fine Arts’ Collection of Art after 1800, and the curator of the shows Monet and Friends, which opened in 2003, as well as Van Gogh in Budapest, staged by the museum in 2006.
CÉZANNE AND THE PAST
TRADITION AND CREATIVITY
26 October 2012 – 17 February 2013
The exhibition has come into being thanks to the exclusive sponsorship of the Hungarian subsidiaries of the ING Group, which supported the show with 120 million HUF within the framework of its long-term programme.
The works at the Budapest exhibition showcasing a unique perspective of Cézanne’s oeuvre have been loaned from some 40 collections by museums such as The J. Paul Getty Museum in Los Angeles, the National Gallery of Australia in Canberra, the Musée d'Orsay and the Musée du Louvre in Paris, the Kunsthaus in Zurich, London’s National Gallery, the British Museum and the Tate Modern, the Uffizi in Florence, the Albertina in Vienna, the New York Metropolitan Museum of Art, the Washington National Gallery of Art, the Boston Museum of Fine Arts, as well as the Art Institute of Chicago, as well as from several important private collections (in Basel, London, Zurich, Frankfurt and Rio de Janeiro).
The exhibition will display some one hundred of Cézanne’s works, including numerous compositions which the master drew based on his studies of works by the old masters. The works by the old masters will be displayed next to Cézanne’s paintings, water colours and drawings to clearly demonstrate through the discovery of similarities and differences both the impact of the old masters on Cézanne’s art and the power of his composition. For a century now Cézanne has been seen as an artist who encapsulated the painting of the previous centuries and founded modern art. In relation to this the exhibition explores how Cézanne discovered the art of the old masters for himself and in what way this helped him to create that of his own. Throughout his life Paul Cézanne studied the works of his great predecessors. He made direct copies, borrowed motifs and analysed the compositions. In museums and in the art of his contemporaries he searched for clear ideas expressed by others that would inspire him. However, he was left feeling dissatisfied after merely translating these works into his own “language”; and so instead, while developing his own art, he elaborated those ideas hidden in the works of his predecessors that were important to him. After this, where he deemed possible, he incorporated the elements he discovered into his own works.
Through the chief works showcased at the exhibition, such as the Parisian Card Players (1893-96, Musée d’Orsay, Paris) and the New York Card Players (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) and Montagne Sainte-Victoire with Large Pine (Phillips Collection, Washington D.C.), Harlequin (1888-90, Washington, National Gallery of Art), The Bathers (1899/1904, Chicago, Art Institute), Kitchen Table (1888-90, Musee D’Orsay, Paris) and Madame Cézanne in a Red Armchair (1877, Museum of Fine Arts, Boston) Cézanne’s ties to the traditions of classical painting take shape, while his own voice and creative artistic genius are revealed.
In the exhibition the work of art by Cézanne’s predecessors are displayed next to his own, allowing us to find the affinities between them or discover the differences. This facilitates an understanding of why the French master selected these works upon which to base his own, how long these compositions and motifs influenced him, and how often and in how many versions they turn up again and again.
Through the chief works showcased at the exhibition, such as the Parisian Card Players (1893-96, Musée d’Orsay, Paris) and the New York Card Players (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) and Montagne Sainte-Victoire with Large Pine (Phillips Collection, Washington D.C.), Harlequin (1888-90, Washington, National Gallery of Art), The Bathers (1899/1904, Chicago, Art Institute), Kitchen Table (1888-90, Musee D’Orsay, Paris) and Madame Cézanne in a Red Armchair (1877, Museum of Fine Arts, Boston) Cézanne’s ties to the traditions of classical painting take shape, while his own voice and creative artistic genius are revealed. Cézanne deservedly occupies a place among the greatest masters in the history of art, yet the public at large are familiar with only a narrow selection of his oeuvre. However, the Budapest exhibition that is soon to open seeks to provide one possible interpretation of his artistic path spanning four decades through a special approach to his work – by examining Cézanne in the context of his ties with the masters he held in great esteem.
In the first section of the exhibition visitors can admire two of Cézanne’s masterpieces – his painting titled Montagne Sainte-Victoire with Large Pine, depicting a mountain in the vicinity of Aix-en-Provence, and its London version – placed in a unique context. The historical framework for these two important landscapes of Cézanne’s oeuvre are provided by Nicolas Poussin’s Landscape with the Ashes of Phocion and George Braque’s Park Carrières-Saint-Denis; thus, one of the most important themes of the Budapest show comes into focus at the beginning of the exhibition, namely the role the great masters may have played in the development of the organic system of Cézanne’s art.
The portraits (sculptures, paintings, drawings and prints) linked to Cézanne’s private life as well as to his circle of friends from his adolescent years and the artists he met in his youth are shown in parallel with the development of his oeuvre in a somewhat supplementary way. The Budapest show is, after all, the first Hungarian exhibition of Cézanne; thus, visitors need to be given a biographical context for the groups of works arranged according to a scientific concept.
Cézanne’s early works can be seen in a separate section, helping visitors to form a picture of the painter’s developing drawing skills and to comprehend which of his predecessors he chose as models in this period. Later, in the 1870s, Camille Pisarro exerted a major influence upon Cézanne. The two artists studied the old masters together and this further shaped Cézanne’s artistic approach. The still lifes that came into being between 1877 and 1906, including the recently restored Buffet from the collection of the Museum of Fine Arts, are displayed in a separate part of the exhibition. The landscapes, which beautifully exemplify Cézanne’s individual expression, can also be viewed in a separate chapter. Breaking away from tradition the master called himself the “conscience of the landscape” and rejecting the aerial and linear perspective he professed that the mass of forms and clarity of colours should be accorded equal rank in every point of a picture. Here Cézanne’s ties to the old masters are contextualised through works by Poussin and other artists.
Also displayed at the Budapest exhibition are Cézanne’s two compositions titled The Card Players: a two-figure version preserved in the Musée d’Orsay in Paris and a four-figure version from the collection of the New York Metropolitan Museum, together with works by Le Nain and Daumier regarded as their archetypes, while a parallel is drawn with works by Ostade.
Cézanne’s late portraits and the preliminary studies made for The Bathers are also allocated a separate part of the exhibition, as well as three versions of the composition which according to the art historians studying his oeuvre “represent the greatest heights of Cézanne’s constructive way of painting”.
As the closing chord of the exhibition those players appear (e.g. Charles Baudelaire, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Louis Philip and Simon Meller) whose writings contribute towards an interpretation of Cézanne and his ties to the old masters.
The essays in the exhibition catalogue were written by such notable scholars of international Cézanne research as Richard Shiff, an American expert on 19th century French painting, Caroline Elam, a professor of art history at the Harvard Center, Mary Tomkins Lewis, the former editor of Burlington Magazine, Cézanne monographers Inken Freudenberg and Peter Kropmanns, a researcher at Oxford University, Linda Whiteley, the curator of The Courtauld Institute of Art, Nancy Ireson, museum director Lucas Gloor and professor of art history Klaus Herding, as well as Isabelle Cahn, the curator of the Musée d’Orsay.
Cézanne’s art is showcased at numerous exhibitions in prominent museums of the world year in year out; these being engaged in a constant dialogue. The Budapest show will now join this dialogue in order to contribute to a better understanding of the artist and to provide a picture of him to the people of today.
The exhibition was directed and the concept elaborated by Judit Geskó, the director of the Museum of Fine Arts’ Collection of Art after 1800, and the curator of the shows Monet and Friends, which opened in 2003, as well as Van Gogh in Budapest, staged by the museum in 2006.
Cézanne kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
SI
CÉZANNE ÉS A MÚLT
HAGYOMÁNY ÉS ALKOTÓERŐ
2012. október 26 – 2013. február 17.
Cézanne életművének újszerű, eddig még egyetlen kiállításon sem bemutatott megközelítését tűzte ki célul a Szépművészeti Múzeum október végén nyíló, Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című nagyszabású tárlata. A francia posztimpresszionista alkotó csaknem 100 művét felvonultató kiállítás a festő régi mesterekhez való viszonyáról és ezzel összefüggésben a klasszikus képzőművészet megújításában játszott szerepéről kíván áttekintést adni, mintegy 40 olyan művet is bemutatva, melynek alkotói (többek között Luca Signorelli, Raffaello, Michelangelo, Poussin, Chardin, Goya, Delacroix, Courbet) nagy hatással voltak Cézanne művészetére.
A kiállítás létrejöttét az ING Csoport magyarországi leányvállalatai kizárólagos vállalati szponzorként, tartós támogatási program keretében 120 millió forinttal támogatták.
A Cézanne életművét egyedi módon megközelítő budapesti kiállításra szerte a világból - a Los Angeles-i The J. Paul Getty Múzeumtól a canberrai National Gallery of Australia múzeumáig - mintegy 40 gyűjtemény kölcsönzött műtárgyakat, köztük a párizsi Musée d'Orsay és Musée du Louvre, a zürichi Kunsthaus, a londoni National Gallery, a British Museum, a Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a washingtoni National Gallery of Art, a bostoni Museum of Fine Arts, az Art Institute of Chicago, és több jelentős magángyűjtemény (Bázel, London, Zürich, Frankfurt, Rio de Janeiro).
A kiállítás Cézanne mintegy száz művét, köztük sok olyan kompozícióját mutatja be, amelyet régi mesterek műveinek a tanulmányozása alapján készített. A kiállításon a régi mesterek művei a Cézanne festmények, akvarellek és rajzok mellett láthatóak majd, hogy az azonosságok és különbözőségek fölfedezése során a kiválasztott korábbi művek hatására és Cézanne kompozíciós erejére egyértelműen fény derüljön.
Cézanne-ra egy évszázada úgy tekintünk, mint aki összefoglalta a korábbi századok festészetét és megalapozta a modern művészetet. Ezzel összefüggésben a kiállítás azt vizsgálja meg, hogyan fedezte föl Cézanne a maga számára a régi mesterek művészetét, s hogyan alkotta meg ennek segítségével a magáét. Paul Cézanne egész életét végigkísérte a nagy elődök műveinek tanulmányozása. Közvetlen másolatokat készített, motívumokat kölcsönzött, elemezte a kompozíciókat. A múzeumokban és a kortársak műveiben is a mások által már kifejezett, világos gondolatokat kereste, olyanokat, amelyek visszhangot keltettek benne. De sohasem elégedett meg azzal, hogy lefordítsa ezeket a maga „nyelvére”, hanem saját művei kidolgozása során bontotta ki az elődök műveiben rejtőzködő számára fontos tanulságokat. Amit ezek után beépíthetőnek ítélt, azt beépítette a művészetébe.
A kiállításban Cézanne művei mellett ott találjuk az elődök alkotásait is, megkereshetjük az azonosságokat, felfedezhetjük a különbözőségeket, s kiderülhet, hogy miért választotta ezeket a műveket, és ezek a művek és motívumok milyen hosszan hatottak, milyen sokszor és hányféle változatban kerülnek elő újra és újra.
A kiállításon felvonultatott főműveken keresztül, amilyen például a párizsi Kártyázók (1893-96, Musée d’Orsay, Párizs) illetve a New York-i Kártyázók (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), a Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) és Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával (Phillips Cellection, Washington D.C.), az Harlequin(1888-90, Washington, National Gallery of Art) illetve a Fürdőzők (1899/1904, Chicago, Art Institute), vagy a Konyhaasztal (1888-90, Musee D’Orsay, Párizs) és bostoni Madame Cézanne vörös karosszékben (1877, Museum of Fine Arts, Boston) is kirajzolódik Cézanne klasszikus festészeti hagyományhoz való viszonya, ezzel együtt pedig megmutatkozik sajátos hangja, és alkotói zsenialitása.
Cézanne a művészet történetének legnagyobb mesterei közé tartozik, azonban a nagyközönség életművének egy nagyon leszűkített válogatását ismeri. A most megnyíló kiállítás azonban a négy évtizedes művészi út egyik lehetséges olvasatát kívánja adni, az életművet egy különleges megközelítésben - Cézanne és az által nagyra tartott mesterek viszonyának szempontjából - vizsgálva.
A tárlat első szekciójában Cézanne két remekművét, a Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával című festményét és az Aix-en-Provence közelében magasodó hegyet ábrázoló festmény londoni változatát sajátos kontextusban láthatja a közönség. Itt Nicolas Poussin Táj Phocion hamvaival és Georges Braque Park Carrières-Saint-Denis-ben című képei adnak történeti keretet a Cézanne életmű két fontos tájképének, így már a kiállítás elején körvonalazódik a budapesti tárlat egyik fontos témája, mégpedig az, hogy a nagy mesterek milyen szerepet játszhattak Cézanne organikus rendszerének a kialakításában.
Cézanne magánéletével, a kamaszkori baráti és a fiatal kori művész körökkel kapcsolatos portrék (szobrok, festmények, rajzok és grafikák) az életmű alakulásával párhuzamosan, mintegy kiegészítésképpen jelennek meg a kiállításban. A budapesti bemutató ugyanis az első magyarországi Cézanne tárlat, így a közönség számára életrajzi összefüggéseket is fel kell tárnia, párhuzamosan haladva a tudományos koncepció által összekapcsolt mű együttesekkel.
A tárlaton külön szekcióban találkozhat a látogató Cézanne korai műveivel, amelyek alapján képet alkothat a festő kialakuló rajztudásáról, valamint arról, hogy ebben az időben mely elődöket tekintette követendőnek. Később, a hetvenes években Camille Pisarro volt nagy hatással Cézanne-ra. Közösen tanulmányozták a régi mestereket, tovább formálva ezzel Cézanne alkotói látásmódját. A tárlat külön részben mutatja be a mester 1877 és 1906 között született csendéleteit – köztük a Szépművészeti Múzeum most restaurált Tálalóját. Szintén külön szekcióban találkozhat a látogató a tájképekkel is, amelyek jól jellemzik Cézanne egyedi látásmódját. A mester szakítva a hagyományokkal magát a „táj öntudatának” nevezve, elutasítva a levegő és vonalperspektívákat azt vallotta, hogy formák tömege és a színek tisztasága a kép minden pontján egyenrangú kell legyen. Itt többek között Poussin alkotásai segítenek eligazodni Cézanne régi mesterekhez való viszonyában.
A Kártyázók párizsi Musée d’Orsay-ban őrzött két alakos és a New York-i Metropolitan Museumban őrzött négyalakos kompozíciója is látható a kiállításon, mégpedig az előképeknek tartott Le Nain és Daumier alkotásokkal együtt, valamit párhuzamba állítva Ostade műveivel.
Ugyanígy külön kiállításrészben kaptak helyet a késői portrék majd a Fürdőzőkkel kapcsolatos előtanulmányok, és a festmény három változata, amely az életművet vizsgáló művészettörténészek szerint a „cézanne-i építkező festészet legmagasabb ormait jelenti”
A kiállítás záróakkordjaként megjelennek azok a szereplők (pl. Charles Baudelaire, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Fülep Lajos vagy Meller Simon), akik írásaikban segítenek Cézanne és a mesterek viszonyának az értelmezésében is.
A kiállításhoz kapcsolódó katalógus tanulmányait a nemzetközi Cézanne-kutatás olyan kiválóságai írták, mint Richard Shiff, a 19. századi francia festészet amerikai szakértője, Caroline Elam, a Harvard Center művészettörténész professzora, a Burlington Magazin egykori szerkesztője, Mary Tomkins Lewis, Inken Freudenberg, Peter Kropmanns Cézanne monográfusok, Linda Whiteley az Oxfordi Egyetem kutatója, Nancy Ireson, a The Courtauld Institute of Art kurátora, Lukas Gloor múzeumigazgató és Klaus Herding művészettörténész professzor, Isabelle Cahn a Musée d’Orsay kurátora.
A világ nagy múzeumaiban Cézanne művészetét számos kiállítás mutatja be évről-évre, s ezek egymással is párbeszédet folytatnak. A budapesti kiállítás ebbe a párbeszédbe kapcsolódik be azzal a szándékkal, hogy hozzásegítsen a művész jobb megértéséhez, és képet adjon róla a ma emberének.
A tárlat tudományos koncepciójának kidolgozója, rendezője Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője, a 2003-ban nyílt Monet és barátai valamint a 2006-ban bemutatott Van Gogh Budapesten című kiállítások kurátora.
CÉZANNE ÉS A MÚLT
HAGYOMÁNY ÉS ALKOTÓERŐ
2012. október 26 – 2013. február 17.
Cézanne életművének újszerű, eddig még egyetlen kiállításon sem bemutatott megközelítését tűzte ki célul a Szépművészeti Múzeum október végén nyíló, Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című nagyszabású tárlata. A francia posztimpresszionista alkotó csaknem 100 művét felvonultató kiállítás a festő régi mesterekhez való viszonyáról és ezzel összefüggésben a klasszikus képzőművészet megújításában játszott szerepéről kíván áttekintést adni, mintegy 40 olyan művet is bemutatva, melynek alkotói (többek között Luca Signorelli, Raffaello, Michelangelo, Poussin, Chardin, Goya, Delacroix, Courbet) nagy hatással voltak Cézanne művészetére.
A kiállítás létrejöttét az ING Csoport magyarországi leányvállalatai kizárólagos vállalati szponzorként, tartós támogatási program keretében 120 millió forinttal támogatták.
A Cézanne életművét egyedi módon megközelítő budapesti kiállításra szerte a világból - a Los Angeles-i The J. Paul Getty Múzeumtól a canberrai National Gallery of Australia múzeumáig - mintegy 40 gyűjtemény kölcsönzött műtárgyakat, köztük a párizsi Musée d'Orsay és Musée du Louvre, a zürichi Kunsthaus, a londoni National Gallery, a British Museum, a Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a washingtoni National Gallery of Art, a bostoni Museum of Fine Arts, az Art Institute of Chicago, és több jelentős magángyűjtemény (Bázel, London, Zürich, Frankfurt, Rio de Janeiro).
A kiállítás Cézanne mintegy száz művét, köztük sok olyan kompozícióját mutatja be, amelyet régi mesterek műveinek a tanulmányozása alapján készített. A kiállításon a régi mesterek művei a Cézanne festmények, akvarellek és rajzok mellett láthatóak majd, hogy az azonosságok és különbözőségek fölfedezése során a kiválasztott korábbi művek hatására és Cézanne kompozíciós erejére egyértelműen fény derüljön.
Cézanne-ra egy évszázada úgy tekintünk, mint aki összefoglalta a korábbi századok festészetét és megalapozta a modern művészetet. Ezzel összefüggésben a kiállítás azt vizsgálja meg, hogyan fedezte föl Cézanne a maga számára a régi mesterek művészetét, s hogyan alkotta meg ennek segítségével a magáét. Paul Cézanne egész életét végigkísérte a nagy elődök műveinek tanulmányozása. Közvetlen másolatokat készített, motívumokat kölcsönzött, elemezte a kompozíciókat. A múzeumokban és a kortársak műveiben is a mások által már kifejezett, világos gondolatokat kereste, olyanokat, amelyek visszhangot keltettek benne. De sohasem elégedett meg azzal, hogy lefordítsa ezeket a maga „nyelvére”, hanem saját művei kidolgozása során bontotta ki az elődök műveiben rejtőzködő számára fontos tanulságokat. Amit ezek után beépíthetőnek ítélt, azt beépítette a művészetébe.
A kiállításban Cézanne művei mellett ott találjuk az elődök alkotásait is, megkereshetjük az azonosságokat, felfedezhetjük a különbözőségeket, s kiderülhet, hogy miért választotta ezeket a műveket, és ezek a művek és motívumok milyen hosszan hatottak, milyen sokszor és hányféle változatban kerülnek elő újra és újra.
A kiállításon felvonultatott főműveken keresztül, amilyen például a párizsi Kártyázók (1893-96, Musée d’Orsay, Párizs) illetve a New York-i Kártyázók (1890-92, The Metropolitan Museum of Art, New York), a Montagne Sainte-Victoire (1882, The Courtauld Institute, London) és Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával (Phillips Cellection, Washington D.C.), az Harlequin(1888-90, Washington, National Gallery of Art) illetve a Fürdőzők (1899/1904, Chicago, Art Institute), vagy a Konyhaasztal (1888-90, Musee D’Orsay, Párizs) és bostoni Madame Cézanne vörös karosszékben (1877, Museum of Fine Arts, Boston) is kirajzolódik Cézanne klasszikus festészeti hagyományhoz való viszonya, ezzel együtt pedig megmutatkozik sajátos hangja, és alkotói zsenialitása.
Cézanne a művészet történetének legnagyobb mesterei közé tartozik, azonban a nagyközönség életművének egy nagyon leszűkített válogatását ismeri. A most megnyíló kiállítás azonban a négy évtizedes művészi út egyik lehetséges olvasatát kívánja adni, az életművet egy különleges megközelítésben - Cézanne és az által nagyra tartott mesterek viszonyának szempontjából - vizsgálva.
A tárlat első szekciójában Cézanne két remekművét, a Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával című festményét és az Aix-en-Provence közelében magasodó hegyet ábrázoló festmény londoni változatát sajátos kontextusban láthatja a közönség. Itt Nicolas Poussin Táj Phocion hamvaival és Georges Braque Park Carrières-Saint-Denis-ben című képei adnak történeti keretet a Cézanne életmű két fontos tájképének, így már a kiállítás elején körvonalazódik a budapesti tárlat egyik fontos témája, mégpedig az, hogy a nagy mesterek milyen szerepet játszhattak Cézanne organikus rendszerének a kialakításában.
Cézanne magánéletével, a kamaszkori baráti és a fiatal kori művész körökkel kapcsolatos portrék (szobrok, festmények, rajzok és grafikák) az életmű alakulásával párhuzamosan, mintegy kiegészítésképpen jelennek meg a kiállításban. A budapesti bemutató ugyanis az első magyarországi Cézanne tárlat, így a közönség számára életrajzi összefüggéseket is fel kell tárnia, párhuzamosan haladva a tudományos koncepció által összekapcsolt mű együttesekkel.
A tárlaton külön szekcióban találkozhat a látogató Cézanne korai műveivel, amelyek alapján képet alkothat a festő kialakuló rajztudásáról, valamint arról, hogy ebben az időben mely elődöket tekintette követendőnek. Később, a hetvenes években Camille Pisarro volt nagy hatással Cézanne-ra. Közösen tanulmányozták a régi mestereket, tovább formálva ezzel Cézanne alkotói látásmódját. A tárlat külön részben mutatja be a mester 1877 és 1906 között született csendéleteit – köztük a Szépművészeti Múzeum most restaurált Tálalóját. Szintén külön szekcióban találkozhat a látogató a tájképekkel is, amelyek jól jellemzik Cézanne egyedi látásmódját. A mester szakítva a hagyományokkal magát a „táj öntudatának” nevezve, elutasítva a levegő és vonalperspektívákat azt vallotta, hogy formák tömege és a színek tisztasága a kép minden pontján egyenrangú kell legyen. Itt többek között Poussin alkotásai segítenek eligazodni Cézanne régi mesterekhez való viszonyában.
A Kártyázók párizsi Musée d’Orsay-ban őrzött két alakos és a New York-i Metropolitan Museumban őrzött négyalakos kompozíciója is látható a kiállításon, mégpedig az előképeknek tartott Le Nain és Daumier alkotásokkal együtt, valamit párhuzamba állítva Ostade műveivel.
Ugyanígy külön kiállításrészben kaptak helyet a késői portrék majd a Fürdőzőkkel kapcsolatos előtanulmányok, és a festmény három változata, amely az életművet vizsgáló művészettörténészek szerint a „cézanne-i építkező festészet legmagasabb ormait jelenti”
A kiállítás záróakkordjaként megjelennek azok a szereplők (pl. Charles Baudelaire, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Fülep Lajos vagy Meller Simon), akik írásaikban segítenek Cézanne és a mesterek viszonyának az értelmezésében is.
A kiállításhoz kapcsolódó katalógus tanulmányait a nemzetközi Cézanne-kutatás olyan kiválóságai írták, mint Richard Shiff, a 19. századi francia festészet amerikai szakértője, Caroline Elam, a Harvard Center művészettörténész professzora, a Burlington Magazin egykori szerkesztője, Mary Tomkins Lewis, Inken Freudenberg, Peter Kropmanns Cézanne monográfusok, Linda Whiteley az Oxfordi Egyetem kutatója, Nancy Ireson, a The Courtauld Institute of Art kurátora, Lukas Gloor múzeumigazgató és Klaus Herding művészettörténész professzor, Isabelle Cahn a Musée d’Orsay kurátora.
A világ nagy múzeumaiban Cézanne művészetét számos kiállítás mutatja be évről-évre, s ezek egymással is párbeszédet folytatnak. A budapesti kiállítás ebbe a párbeszédbe kapcsolódik be azzal a szándékkal, hogy hozzásegítsen a művész jobb megértéséhez, és képet adjon róla a ma emberének.
A tárlat tudományos koncepciójának kidolgozója, rendezője Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője, a 2003-ban nyílt Monet és barátai valamint a 2006-ban bemutatott Van Gogh Budapesten című kiállítások kurátora.
Elfenbein pehelypaplan és párna készítés, tisztítás
SI
Szép és meleg pehelypaplan a Teréz körúton.
Üzlet: Budapest, 1067
VI. Teréz krt. 35.
Telefon: +36-1 312-2516
+36-30 316-0745
E-mail: elfenbein@t-online.hu
info@pehelypaplan.hu
http://www.paplan.hu/galeria.html
Szép és meleg pehelypaplan a Teréz körúton.
Üzlet: Budapest, 1067
VI. Teréz krt. 35.
Telefon: +36-1 312-2516
+36-30 316-0745
E-mail: elfenbein@t-online.hu
info@pehelypaplan.hu
http://www.paplan.hu/galeria.html
2012. szeptember 25., kedd
Olasz filmesek városportrét forgattak Budapesten
Izgalmas filmet forgatott az olasz ZimmerFrei kollektíva idén nyáron Budapesten. A PLACCC Fesztiválon szeptember 26. és 29. között egy alkalmi szabadtéri moziban mutatják be a Temporary 8th című audiovizuális városportrét, amelyben VIII. kerületi lakosok, egy hajléktalan idegenvezető, sőt MC Busa Pista és Jammal is feltűnik.
A PLACCC Fesztivál felkérésére idén nyáron három hétig Budapesten forgatta rendhagyó filmjét az olasz ZimmerFrei kollektíva két tagja. Anna de Manincor és Massimo Carozzi a valós és az elképzelt városi környezetet vizsgálta. Az olasz művészek arra keresték a választ, hogyan hat a folytonos változás az emberekre, milyen nyomokat hagynak a városon az életük során, illetve miként hat egymásra az ideiglenesség és az állandóság. A művészek a forgatás során közterületeket, üresen álló, elhagyott épületeket és építési területeket is felkerestek, valamint igyekeztek feltérképezni a már vagy még nem létező helyeket is.
Az előzetes helyszínbejárás után az olasz kollektíva főként a VIII. kerületben találta meg azt az inspirációt, amit keresett. A filmben láthatjuk a Práter-Szigony -Tömő- Gyulai Pál utca környékét, a Corvin negyedet, a Grundot, Blaha Lujza, a Mátyás és a Teleki tér forgatagát, közösségi kerteket, valamint a pályaudvar, a kínai piac és a temető környékét is. A filmesek felkerestek néhány – ahogyan ők nevezték- kísértetjárta helyet is a fővárosban, például a Duna-parton álló CET Kulturális Központot vagy a Tüske Csarnokot. A kerékpáros forgatásokon idegenvezetőjük Vidovszky Emma projektkoordinátor, Szemerey Samu és Erdős Zoltán urbanisták, valamint egy Teleki téri hajléktalan férfi volt. Mivel a helyszínspecifikus városportré minden esetben a helyi lakosokkal közösen készül, az olasz művészek személyes interjúkat is készítettek. Az ismeretlen arcok között azonban a hazai könnyűzenei élet két jól ismert figurája is felbukkan, akik szintén erősen kötődnek a VIII. kerülethez. Egyikük az Irie Maffia tagja, MC Busa Pista, míg a másik Fekete János Jammal beatbox előadó, a Csillag születik egykori versenyzője, aki a Belmondo együttessel zenél.
A Temporary 8th című film szinte dokumentumfilmes pontossággal dolgozza fel a környék történetét és kontextusát, ugyanakkor az alkotást rengeteg személyességgel itatták át a művészek. A tényeket a saját budapesti élményeiken, művészi látásmódjukon és a filmben megszólaló helyi lakosok tapasztalatain szűrték át. A végeredmény egy szubjektív, álomszerű film, amely megragadja a hely szellemét és hangulatát. A ZimmerFrei kollektíva ezért tartja fontosnak, hogy az elkészült filmet az inspirációt és alapanyagot nyújtó helyszínen mutassa be. Az alkotást éppen ezért a PLACCC Fesztiválon szeptember 26. és 29. között este 7 órától az egyik forgatási helyszínen, a Leonardo Kert nevű közösségi kertben, a palánták mellett kialakított alkalmi szabadtéri moziban láthatják az érdeklődők. Eső esetén a vetítéseket fedett helyen, a közeli A Grund nevű szórakozóhelyen tartják meg. Erről az időjárás függvényében mindennap délután döntenek a szervezők és a művészek, ezért érdemes figyelni a PLACCC Fesztivál honlapját és Facebook oldalát.
Részletek:
www.placcc.hu
Információk:
Meleg ruházat javasolt.
2012. szeptember 23., vasárnap
Can of Gold jótékonysági esemény
SI
A 11 éve útjára indított, azóta világhírűvé karitatív program, a „Can of Gold” 2011 végén Budapestre is megérkezett.
A NextArt Galéria szeretettel meghívja Önt 2012. szeptember 25-én, 19 órakor rendezendő „Can of Gold” elnevezésű jótékonysági eseményére.
A rendezvény helyszíne: NextArt Galéria, 1054, Budapest Aulich utca 4-6.
Az est meghívott vendégeként Papp Gergely, műsorvezető beszél a karitatív tevékenységek fontosságáról, emellett a jótékonyság szimbólumaként ismert konzervdobozt már megvásárolt támogatók is megosztják személyes indíttatásukat a kezdeményezéssel kapcsolatban.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket jelenlétével, munkája révén vigye Ön is tovább a kezdeményezés hírét, főbb üzeneteit!
A 11 éve útjára indított, azóta világhírűvé karitatív program, a „Can of Gold” 2011 végén Budapestre is megérkezett.
A NextArt Galéria szeretettel meghívja Önt 2012. szeptember 25-én, 19 órakor rendezendő „Can of Gold” elnevezésű jótékonysági eseményére.
A rendezvény helyszíne: NextArt Galéria, 1054, Budapest Aulich utca 4-6.
Az est meghívott vendégeként Papp Gergely, műsorvezető beszél a karitatív tevékenységek fontosságáról, emellett a jótékonyság szimbólumaként ismert konzervdobozt már megvásárolt támogatók is megosztják személyes indíttatásukat a kezdeményezéssel kapcsolatban.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket jelenlétével, munkája révén vigye Ön is tovább a kezdeményezés hírét, főbb üzeneteit!
2012. szeptember 19., szerda
Osváth díj a világhírű magyar mezzo szopránnak
Szeptember 17-én tartották az Operaház évadnyitó társulati ülését. Az ünnepség keretében adták át a Rákóczi Katalin mecénás által alapított OSVÁTH DÍJAT Budai Lívia operaénekesnőnek.
(Osváth Júlia (1908 – 1994) a huszadik század egyik legnagyobb szoprán művésze volt, hazai dalszínházunk mellett a Salzburgi Ünnepi Játékok közönsége is élvezhette kivételes tehetségét.
Mozart, Verdi, Puccini, Wagner hősnők mellett kiemelkedett Erkel Bánk bánjának Melinda szerepe. Örököse, Rákóczi Katalin alapította a róla elnevezett díjat, amit a Bánk bán előadások kiváló szereplői, illetve operaénekesi életműért adnak át minden évben a szezon kezdetén).
Budai Lívia a budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomája után négy évig volt Operaházunk magánénekese. Világkarrierje a müncheni Operából és a londoni Covent Gardenből indult. Különlegesen nemes, nagy volumenű, magasságokat és mélységeket egyformán hibátlanul megszólaltató mezzo-szopránja mellé kiváló színészi képességekkel áldotta meg a természet.
Az elmúlt évtizedekben bejárta a világot. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Finnország, Belgium majd az USA, Kanada, Japán közönsége ünnepelte a nagy mezzo-szerepekben.
Azucena, Eboli, Carmen, Ulrika, a Pikk Dama öreg grófnője, Delila, Amneris, Fenena, Giulietta, Maddaléna, Preziosilla alakításaival aratott hatalmas sikereket világszerte.
Repertoárja gyorsan bővült, ma már a Wagner és a Richard Strauss művekben is számítanak rá a legnagyobb operaházakban.
Én itt születtem, itt tanultam, ha ritkán is énekelek itthon, azért ez az én hazám. Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és ezt a pályám során, a világ minden táján hangoztattam is. – mondta beszélgetésünk folyamán.
2009-ben eddigi művészetének elismeréseként a magyar államtól megkapta a PRO CULTURA HUNGARICA c. kitüntetést.
Régi vágya teljesült, mert az elmúlt szezonban végre Gertrudisként állhatott a magyar közönség elé. Kiváló alakítása méltó volt Osváth Júlia minden idők legkiválóbb Melindájához.
Budai Lívia ezért és egész életművéért vehette át az Operaház ünneplő társulata előtt az Osváth díjat.
László Zsuzsa
Mozart, Verdi, Puccini, Wagner hősnők mellett kiemelkedett Erkel Bánk bánjának Melinda szerepe. Örököse, Rákóczi Katalin alapította a róla elnevezett díjat, amit a Bánk bán előadások kiváló szereplői, illetve operaénekesi életműért adnak át minden évben a szezon kezdetén).
Az elmúlt évtizedekben bejárta a világot. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Finnország, Belgium majd az USA, Kanada, Japán közönsége ünnepelte a nagy mezzo-szerepekben.
Azucena, Eboli, Carmen, Ulrika, a Pikk Dama öreg grófnője, Delila, Amneris, Fenena, Giulietta, Maddaléna, Preziosilla alakításaival aratott hatalmas sikereket világszerte.
Repertoárja gyorsan bővült, ma már a Wagner és a Richard Strauss művekben is számítanak rá a legnagyobb operaházakban.
Én itt születtem, itt tanultam, ha ritkán is énekelek itthon, azért ez az én hazám. Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és ezt a pályám során, a világ minden táján hangoztattam is. – mondta beszélgetésünk folyamán.
2009-ben eddigi művészetének elismeréseként a magyar államtól megkapta a PRO CULTURA HUNGARICA c. kitüntetést.
Régi vágya teljesült, mert az elmúlt szezonban végre Gertrudisként állhatott a magyar közönség elé. Kiváló alakítása méltó volt Osváth Júlia minden idők legkiválóbb Melindájához.
Budai Lívia ezért és egész életművéért vehette át az Operaház ünneplő társulata előtt az Osváth díjat.
László Zsuzsa
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)