2019. április 2., kedd

Minden múlt a múltam és Bauhaus kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

SI

 #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan

A épület - 2019. április 17. – 2019. augusztus 25.

A tízéves Fortepan digitális fotóarchívum anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállítása. A kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez. Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon, számos rétegben jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül az átlagember nézőpontja és életeseményei kapják.
A Fortepan digitális gyűjtemény 110 ezernél is több fényképét két középiskolai osztálytárs, Tamási Miklós és Szepessy Ákos kezdték el gyűjteni még az 1980-as években. A kidobált, lomtalanításokon, ócskapiacokon felbukkanó amatőr fotók és negatívok rendszeres, de esetleges gyűjtögetése után 2010-ben indították el internetes oldalukat 5000 digitalizált fotó közzétételével. Hamarosan sok magánember és közintézmény is csatlakozott a mára 600 fősre dagadt adományozói körhöz, akiknek képeivel havonta bővül az archívum.
A Fortepan archívum (amely nevét az egykori váci Forte gyár legnépszerűbb, amatőr fotósok által is kedvelt negatív filmjéről kapta) két legfontosabb tulajdonsága, hogy szabad és közös. Közös, mert a mi képeinkből áll és a mi világunkról szól. Közös, mert önkéntesek munkáján alapul. Közös, mert bárki segíthet az egyes helyszínek, személyek azonosításában. Szabad, mert szabadon elérhető bárki számára, bármilyen korlátozás nélkül, s a képek jogdíj nélkül felhasználhatók.
A kiállításon szereplő képek mindegyikéhez tartozik, tartozott egy történet. Szerencsés esetben ez a történet visszaidézhető, a legtöbb esetben azonban már nem ismertek a fotókon szereplő konkrét személyek, az egyes képek keletkezéstörténete – így a látogató képzeletére van bízva, hogy milyen történetet lát a fénykép mögé. A ma is ismert háttértörténetek bepillantást nyújtanak többek között a Kádár-kori BRFK-helyszínelő fotóin látható nyomorba, a régi húszforintos bankjegy hátulján lévő alakhoz modellt álló világbajnok öttusázónk kalandos történetébe, vagy éppen egy leégett fotóarchívum megmentésébe. Ezek mellett hangsúlyosan megidézi a kiállítás a második világháborúban szétlőtt romos Budapestet; a látogatók bejárhatnak egy képzeletbeli fővárosi utcát, amelynek képe évtizedeken átívelő és különböző helyeken készült fotókból áll össze, belehelyezkedhetnek a Fortepan szerkesztőinek helyzetébe és képeket válogathatnak egy hagyatékból; illetve beleolvashatnak a Fortepannak írt, sokszor megható olvasói levelekbe.
A kiállításon, akárcsak egy nagy, közös, családi fotóalbumban, az emberi életút stációi mentén követik egymást az 1990 előtti fényképek. Ebben a tematikus kiállításrészben a fotóknak először gyerekek, azután fiatalok, majd felnőttek és végül idősek a főszereplői. Emellett a kiállított fotókból tizenhat jól körülírható történet rajzolódik ki. Köztük a II. világháború frontjai – ahogyan azt egy amatőr fotós látta; a vidéki élet idillje egy fényképező festőművész szemével; a magyar holokauszt alig fényképezett története; élet Erdélyben az 1980-as évek diktatúrája alatt vagy egy első világháborús hadifogoly hétköznapjai Szibériában. Külön történetet képeznek a háborúban szétlőtt Budapest képei, vagy a hidegháború éveinek extrém katonai sportjai. De nagyobb egységet alkotnak az Osztrák−Magyar Monarchia utolsó éveiben készült sztereofotók, képek a Sztálin-szobor 1956-os ledöntéséről, az 1960-as évek lázadó ifjúságát megmutató fényképek, vagy az ingázó munkásokról készült, betiltott fotók 1964-ből. A tizenhat történet, a hozzájuk tartozó fotókkal és az ezeket kiegészítő tárgyakkal a kiállításban egy-egy önálló installációban jelenik meg.
A tárlat egy évszázadnyi közös múltunkban kalandozva frissíti fel memóriánkat a közvetve-közvetlenül hozzánk kötődő emlékekről, pontosan úgy, ahogyan Rakovszky Zsuzsa fogalmaz Fortepan című verseskötetében: „minden múlt a múltam”.
A kiállítás kurátora: Virágvölgyi István
Társkurátor: Tamási Miklós
Kurátorasszisztens: Madár Mária
A tárlathoz magyar és angol nyelvű, gazdagon illusztrált katalógus készül.
mng.hu



Bauhaus100. Absztrakt Revü – Válogatott művek Weininger Andor hagyatékából

C épület, I. emelet, Grafikai kabinet - 2019. március 29. – 2019. július 28.

A Bauhaus alapításának századik és Weininger Andor születésének százhuszadik évfordulója alkalmából a művész hagyatékából válogatott kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában. A New Yorkban elhunyt művész alkotásaiból 2002-ben nyolcvan mű és ugyancsak nyolcvan kisebb vázlat került a galéria gyűjteményébe; az anyagból most először látható válogatás, Absztrakt revü címmel.
Az 1919-ben Weimarban megalakult Bauhaus a modern művészet, építészet, ipari formatervezés, színház és alkalmazott művészet egyik bölcsője. A Walter Gropius alapította, és az 1928-ig általa vezetett intézményben a hallgatók akadémiai kötöttségektől mentesen sokoldalú elméleti és gyakorlati képzést kaptak. Az iskolában több mint harminc magyar – köztük Weininger Andor – tanult, és a nemzetközi oktatógárdában is találunk kiváló magyar művészeket, például Breuer Marcellt és Moholy-Nagy Lászlót.
Weininger Andor (1899, Karancs [ma Karanac, Horvátország] – 1986, New York) festő, grafikus, illusztrátor, designer, bútor-, épület-, színpad- és jelmeztervező művész és zenész Dél-Baranyában született magyar-német-délszláv nemzetiségű családban. 1913-tól Pécsett tanult. Osztálytársa, Martyn Ferenc révén került kapcsolatba Rippl-Rónai Józseffel, aki – mint az itt kiállított festmények mutatják – „kukoricás” képeivel nagy hatással volt rá. Egyéves pécsi jogtanulmányok után, 1918–1919-ben Weininger barátját, Molnár Farkast követve a budapesti Műegyetemen, építészmérnöki tanulmányokba kezdett. 1920–1921-ben Pécsett dolgozott, közben esti aktrajzra járt és bekapcsolódott a modern szellemű Pécsi Művészkör tevékenységébe. Festőtársaival, Molnár Farkassal, Stefán Henrikkel, Johan Hugóval 1921 októberében nyert felvételt a weimari Bauhausba. 1921–1922-ben a Bauhaus előtanfolyamának elvégzése után Weininger a Falfestészeti Műhelyt választotta, melyet akkor Vaszilij Kandinszkij és Carl Schlemmer vezettek. A holland Theo van Doesburg hatására került Weininger a tiszta színekkel, egyszerű geometrikus formákkal komponáló letisztult, utópikus esztétikai rend bűvöletébe. 1923 elején Hamburgban színpadképeket, kosztümöket tervezett, konferált, színészként lépett fel és zenélt. Itt kezdett el foglalkozni a Mechanikus színpad – absztrakt revü koncepciójának kidolgozásával: lényege a mozgó absztrakt formákkal benépesített színpad volt. Vázlatok sorát készítette el, melyeket később is tovább alakított. Így alakult ki egy mozgó, geometrikus, absztrakt kép az elemek előre-hátra és fel-le, valamint az oldalfalak, illetve a mennyezet és a padlózat ritmizált mozgatásával. Ötletei alapján az absztrakt színpadi előadások csak élete végén valósultak meg. Az 1986-os kasseli bemutató videofelvételét Magyarországon itt először láthatja a közönség.
Weininger 1923 közepén tért vissza a Bauhausba. 1924-ben megalapította a Bauhaus-zenekart. 1925-től a Dessauban működő főiskolán, immár fizetett alkalmazottként, feladata a kommunikáció és a Színpadi Műhely körébe tartozott. Az 1930-as évek végétől a német politikai helyzet miatt először Hollandiában, később Kanadában, 1958-tól pedig az Egyesült Államokban élt. A New Yorkban elhunyt művész hagyatékából 2002-ben nyolcvan mű és ugyancsak nyolcvan kisebb vázlat került a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Ebből az anyagból most először mutatunk be válogatást a Magyar Nemzeti Galériában a Bauhaus alapításának századik és a művész születésének százhuszadik évfordulója alkalmából.
A kiállításon Weininger pályakezdését a Pécsről származó Bauhaus-pályatársak – Molnár Farkas, Stefán Henrik, Johan Hugó – eddig Budapesten együtt még nem szerepelt néhány műve idézi meg. Forbát Alfréd és Bortnyik Sándor egy-egy, Moholy-Nagy László két műve szintén a Bauhaus magyar művészeivel való kapcsolatait jelzi.
A kiállítás középpontjában Weininger egyik legizgalmasabb alkotása, a napjaink digitális képi világát megelőlegező Mechanikus színpad – absztrakt revü áll. Az ennek alapján készült kiállítási installációnk közepén kuriózumként látható az 1980-as években készült előadás filmfelvétele.

A kiállítás kurátora: Bajkay Éva
A tárlathoz magyar-angol-német nyelvű kiállításvezető készül.

mng.hu