2019. január 7., hétfő

Janet Kerekes: Álarcosbál a Fehér Keresztben, könyvismertetés

SI
A könyv egyrészt a magyar zsidóság 1867 és 1920 közötti asszimilációs erőfeszítéseit kutatja, másrészt ezt párhuzamba állítja a Nagy-Britanniában zajló hasonló törekvésekkel. Mindkét esetben a többségi társadalom nézőpontjából vizsgálja az eseményeket és folyamatokat.

JANET KEREKES PhD. Kanadában élő történész, tudományos fokozatát a University of Torontón szerezte.
ISBN 978-963-414-465-6
Terjedelem: 372 o.
megjelent a L'Harmattan Kiadó - Kossuth Klub gondozásában.
L'Harmattan a minőségi könyvkultúra elkötelezett híve

Kultúrtörténeti könyvismertetés:

  A könyv, azzal a céllal született,  hogy történeti elemzést nyújtson a zsidók európai asszimilációjáról.
Egyes szakértők, mint például Komoróczy Géza, fenntartás nélkül vallják, hogy
a zsidók magyarországi története végső soron sikertörténet volt,  
melynek részeként sikeresen beolvadtak a magyar társadalomba. De nemcsak 
Magyarországon, hanem Európa-szerte elterjedt vélekedés a zsidók körében, hogy sikerrel asszimilálódtak.
Számos – elsősorban zsidó – történész is osztja ezt a véleményt.
A zsidó forrásoknak ez a túlsúlya meglátásom szerint nemcsak feleslegessé tette, hogy én is
hozzájuk forduljak vizsgálódásom során, de arra is rávilágított, hogy a nem zsidó befogadó
társadalomnak az asszimilációs szakaszból (az emancipáció és a holokauszt közötti időszakból)
származó eredeti forrásainak hiánya meglehetősen hézagossá és egyoldalúvá tette a zsidó
asszimiláció vizsgálatát. Az asszimiláció végső soron olyan ügy, amelynél két oldal szempontjai
veendők figyelembe: elkerülhetetlen, hogy a beolvadni törekvők erőfeszítéseit a befogadó
társadalom is megítélje abból a szempontból, hogy kielégítőnek találja-e őket vagy sem. 
Így azonban megérthető-e egyáltalán az asszimiláció folyamata a befogadó társadalom észrevételei
 és reakciói nélkül? Természetesen nem. Ezért az ebben a könyvben megjelenő kutatás és kutatói 
apparátus szinte kizárólag a nem zsidó forrásokon alapul. 
Amikor beleástam magam a zsidó asszimiláció témájába, nagyszámú állításra leltem – magyar és 
brit zsidó kutatóktól és laikusoktól egyaránt – azt illetően, hogy a zsidók beolvadása nemcsak hogy
rendkívül sikeresnek volt mondható ezekben az országokban, de mindkét ország zsidói egész 
Európa legasszimiláltabb zsidóinak tartották magukat. Ezzel világossá lett a kutatás iránya: könyvem 
nem a verseny győztesét kívánja kihirdetni, inkább az ezekben az országokban élő zsidók azon 
kijelentéseit vizsgálja meg, amelyek maradéktalan asszimilációt kiáltottak ki, és megvizsgálja, 
hogy az őket befogadó társadalmak valójában osztották-e ezt a véleményüket. 
(Ha szabad ennyit elárulnom a könyv elolvasása előtt: nem, nem osztották.) 
Azonban tovább mentem ennél. A könyv záró szakaszában vállalkoztam összehasonlítani 
a két országot, és megdöbbentő egyezést találtam közöttük, nemcsak 
a megjelenő érzelmek jellegében, de hevességüket illetően is. Ez az eredmény arra engedett
következtetni, hogy ha a befogadó társadalom sikertelennek tartotta az asszimilációt abban a két
országban, ahol a zsidók saját magukat a legasszimiláltabbaknak tekintették, akkor más európai
országokban is beszélhetünk az asszimiláció kudarcáról. Ez a megközelítés a tényeknek egy olyan
vizsgálatát mutatja be, amelyet mind a mai napig senki nem végezett el, és amelyhez a 
felvilágosodásig kellett visszanyúlni, hogy pontosan fel tudjuk rajzolni az asszimiláció pályagörbéjét.
Amint már említettem, kutatásom nem zsidó forrásokra támaszkodik. Ezért jelen munka
valójában a magyar történelem egy fejezetét mutatja be: egy olyan fejezetet, amely felett túlságosan
gyakran elsiklik a kutatók figyelme, továbbá amelyet hiányosan tártak fel, és félre is értettek. 
Mivel a zsidók fontos szerepet játszottak Magyarország történetében az emancipációjuk és 
a holokauszt közt eltelt időben, a magyaroknak kötelességük tájékozódni erről a korszakról, 
és fontos, hogy alapos betekintést nyerjenek az időszak történéseibe. 
Azonban azért is ajánlom mindenki figyelmébe ezt a könyvet, mert, ami a magyar közéletet illeti, 
ha napjaink azzal kapcsolatos panaszaira gondolunk, hogy a magyar társadalom 
sohasem békélt meg a múltjával a zsidókkal kapcsolatban, ennek a könyvnek a 
magyarra fordítása katalizátorként működhet közre abban, hogy az végre megtörténjék. A magyar
történelem zsidókra koncentráló fejezeteként a magyar zsidókat is ellátja egy olyan, igencsak
szükséges perspektívával, amely tágabb annál, mint amit jellemzően kifejezésre juttatnak.
Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom egészének igen nagy szüksége van egy efféle frontális
számvetésre ebben az alapvető kérdésben, és hogy jelen munka egy lépéssel előbbre vihet ennek
irányában.
    Hozzá kell fűznöm továbbá, hogy ezt az aprólékos vizsgálatot nagymértékben indokolja az a
sajnálatos körülmény, amelyet a holokauszt hagyott hátra, és amely minden asszimiláció körüli
eszmecserét kerülendőnek minősített. Amikor a történészek évtizedekkel később ismét 
hozzányúltak a témához, akkor, mint arra könyvemben is rámutatok, a vizsgálataik csak igen 
csekély hasonloságot mutattak mindazzal, amit a korabeli forrásokban találtam. 
A zsidó asszimiláció kudarca, és ennek a kudarcnak a következményei kielégítő magyarázattal 
szolgálhatnak arra, hogy a holokausztot követően kevéssé tárgyalták a témát, és arra is, hogy a 
mai kutatók miért nem dolgozzák fel kielégítően.
Ha megengedik, egy idézettel búcsúzom, amely mindvégig vezetett munkám során: „A
történelem természeténél fogva az utólagos éleslátás aktusa, annak a megértéséé vagy jobban
megértéséé, amit annak idején kevésbé értettünk, vagy az újramegértése valaminek, amit időlegesen
elfelejtettünk.” (Julian Barnes)
Szívélyes üdvözlettel:
Janet Kerekes, PhD