2018. február 18., vasárnap

A Műcsarnok új kiállítása: Kilenc műteremből | Lajtai Péter: Ideje van mindennek

SI

Kilenc műteremből - Lajtai Péter: Ideje van mindennek

Kiállításom címét Salamon Példabeszédéből kölcsönöztem. Ahogy a bölcs költő-király írja, ideje van a születésnek és a halálnak, a rombolásnak és az építésnek, a sírásnak és a nevetésnek, a hallgatásnak és a beszédnek, a háborúnak és a békének. A teljes szöveg 14 fogalompárt sorol fel. A szerző először mindig a rosszat említi, az elkerülendőt, majd ellentétét, a jót, a követendőt. Úgy tűnik, fontos a sorrend: megtörténik a rossz, de vigasztaljon cserébe a jó. Van azonban egy kivétel, éppen az első mondatban, ahol ez látszatra megfordul, a születés áll a rossz helyén, és a halál a vigasz. A felcserélt sorrendnek a magyarázata a remény. A születéssel érdemessé kell válnunk az életre, de a bölcs fél, hogy ez nem lesz maradéktalan siker. A halál után azonban már nem véthetünk senkinek, s ez jó. A játszma tehát, az aktív felnőttkor során meghozott döntéseink következménye. Erről szól a kiállítás.
Lajtai Péter

Magunkra-eszmélésünk stációképeit Lajtai Péter monumentális festői gesztussal fogalmazza meg. Az erőteljes, határozott színfoltok távolról szemlélt szépsége mögött számtalan gazdagon rétegzett, aprólékos, soha nem ismétlődő képi részletből, töredékből, finom vizuális elmozdulásokból nyugtalanító, homályos, kétértelmű, veszedelmes és ugyanakkor reményteljes, megértő szeretettel teli, biztató tartalmakat is hordozó zónák bontakoznak ki. Az Ádám és Éva, őstermelők című mű a jó és rossz tudás egyszerre való jelenlétét, s azok örök szembenállását veti fel. Egy visszavonhatatlanul beköszöntött, globális érvényű, minden jelenségre kiterjedő váltás kaotikus állapotát az Egy korszak vége című munka járja körül a veszélyre figyelmeztető hangsúllyal. A határhelyzetekben gyakorta eluralkodó, a meghaladásra érettet új színekre mázoló önáltató magatartást a Zöld fordulat No.1 című munka elemzi. A Hegyi beszéd. Befejezetlen című alkotásban a talmi, rejtő felületi csomagolórétegek alatti etikai tartalomra irányítja figyelmünket a művész, amely elől legtöbbször kényelmes kitérő utakat választunk. A Zentől nyugatra No.1. nehezen megválaszolható, nyugtalanító kérdéseket tesz fel a világméretű fogyasztáskultúra jelensége kapcsán.
Medve Mihály, a kiállítás kurátora

http://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=O56mxQj7N4PiQ6x20vkTEw&tax=560c5eec6098a