2018. január 31., szerda

Thury Levente kerámikus emlékkiállítása az Artézi Galériában

SI

"Thury Levente keramikus volt, pályája a 60-as években indult, amikor a kerámia műfaja és az iparművészet egyéb területei felértékelődtek. Nagyobb murális munkái óvodákba, otthonokba, egészségügyi intézményekbe kerültek, örömöt, érdekes színfoltot jelentettek a napok egymás utáni szürkeségében. Színes mázakat használt, de ami kulcsot jelenthet e munkáknál számunkra, az a tárgyak játékossága és személyes varázsa, a személyesítésük..." /Szilágyi Gábor művészettörténész/
 

„Gondolom és olvasom, hogy a világ mindig elromlik. Aztán mindig a hangyák építik fel az új világokat.”
2018. január 27-én nyílt meg Thury Levente kerámikus emlékkiállítása az Artézi Galériában. Most lenne 77 éves, tíz éve halott. 1971-től több egyéni bemutatkozása volt itthon és külföldön egyaránt, 1968-tól számos csoportos kiállítás szereplője, művei itthoni és nemzetközi közgyűjteményekben is megtekinthetők. Egyedi kerámiaszobrokat, elementáris domborműveket és különleges térelválasztókat készített. Munkáiban megőrizte a kézművesek kötődését a legősibb matériákhoz, a földhöz, agyaghoz, ugyanakkor a dolgok szellemi tartalmai, bonyolult jelentéstartományai foglalkoztatták.
A nyolcvanas évek elejétől központi témájává vált a gólem, a középkori prágai zsidó misztikában életre keltett agyagszobor. Ehhez a Löw rabbi teremtette emberszerű lényhez Thury Leventét saját családjának legendáriuma is hozzá kötötte. Tradíció, mítosz, mágia – agyag és vér keverékéből gyúrt lények az asszír-babilon kultúrából a mai napig szerves tartozékai, kísértő lényei az emberi képzeletnek.
A „Thury77” címet viselő kiállítás február 15-ig látogatható az Artézi Galériában.

Artézi Galéria

artezi.hu
gezanemeth.eu 

Az Athenaeum Kiadó februári megjelenése

SI


Baba Schwartz
Májusi cserebogár

Lehet-e mindig a szeretet a válasz a körülöttünk tomboló gyűlöletre?

A nyírbátori származású Baba Schwartz memoárja rendhagyó holokauszt-történet. A szerző az egyre szorongatóbb zsidótörvények idejéből a családi fészek melegére emlékszik leginkább, a világ megismerésének izgalmára, a szülőváros otthonosságára. A normális életet leromboló háborúból emberi arcokat visz magával, a Nyírbátorból elhurcolt háromezres zsidóközösség sorsában a megőrzött humánum pillanatait fedezi fel. A haláltáborok borzalmait, a gázkamrába küldött apa elvesztését örökös béketűréssel és mindig megújuló reménnyel viseli.
Édesanyjával és lánytestvéreivel túlélték Auschwitz poklát; a család megmaradt része Ausztráliában telepedett le, és kezdett új életet.
Baba Schwartz angol nyelven írt, szívbe markoló emlékiratát a melbourne-i Black Inc. 2016-ban adta közre. A Magyarországról elszármazott szerző műve mostantól Baba Schwartz anyanyelvén is olvasható.
A Májusi cserebogár egy ultimate szeretetkönyv, amelynek cselekményéhez a világtörténelem legborzalmasabb évei adják a kulisszát.





Előrendelhető
Terjedelem: 240 oldal
Tervezett megjelenés: 2018.02.12.


Virág Emília
Tündérfogó

Immár teljes a Hétvilág-trilógia!


Patik László
Anna, édes
forrás:www.lira.hu

2018. január 29., hétfő

Az Írók Boltja 2018. februári programja

SI

FEBRUÁRI PROGRAMJAINK

2018. február 1. csütörtök, 16 óra
Selinunte
Székely Csaba: Idegenek és más színdarabok
A beszélgetés résztvevői: Székely Csaba, Csizmadia Tibor, Kovács Károly, László Zsolt, Szikszai Rémusz, Sztarenki Pál, Tóth Tibor, Tóth Eszter, Czajlik József és Sándor L. István.
facebook esemény

2018. február 7. szerda, 17 óra
Kalligram
Berta Ádám: A haramiák
A szerzővel Mészáros Sándor beszélget.
facebook esemény

2018. február 9. péntek, 16.30
Püski Kiadó
René Daumal: Analóg hegy – Szent háború
A beszélgetés résztvevői: Fecskés Judit és Simon Balázs, valamint meghívott vendégeik.
facebook esemény
2018. február 13. kedd, 17 óra
Oriold és Társai
Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek? (szerk.: Fadi Haddad, M.D. és Ruth Gerson, M.D.)
Bemutatja: Dr. Hódi Ágnes és Dr. Váradi Enikő.
facebook esemény

2018. február 20. kedd, 17 óra
Oriold és Társai
Slavoj Zizek: Menekültkérdésről kettős zsarolásban
Bemutatja: Erős Ferenc.
facebook esemény

2018. február 22. csütörtök, 17 óra
Beszélgetés Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában I. Swannék oldala című kötetének újrafordításáról. 
A beszélgetés résztvevői: Jancsó Júlia, Poós Zoltán és Szabó Marcell.
facebook esemény
 
2018. február 26. hétfő, 17 óra
Kalligram
Áfra János: Rítus 
A szerzővel Mészáros Sándor beszélget.
facebook esemény

2018. február 27. kedd, 17 óra
Typotex
Borsos Béla: Termő televény
A szerzővel Podmaniczky László beszélget.
facebook esemény
  
2018. február 28. szerda, 17 óra
És-kvartett A beszélgetés témája Szeifert Natália: Az altató szerekről című regénye.
Károlyi Csaba beszélgetőtársai:
Deczki Sarolta, Szilágyi Zsófia és Takáts József.
facebook esemény

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programja

SI


Időszaki kiállítások

Az Ínyesmester

Magyar Elek emlékezete


2017.12.08. – 2018.04.01.


Hogyan mutassuk be? Hősünk nevét leginkább csak a sajtótörténészek vagy Budapest szerelmesei ismerik: a Magyarország napilap jeles szerkesztőjét és a Pesti históriák szerzőjét tisztelik benne. És ha azt mondjuk, a legnagyobb magyar Dante-kutató kisöccse, a Telefonhírmondó első bemondója, fogházviselt párbajhős, százkezű újságíró, a kormányzó kitüntetettje, férj és apa…? Még mindig semmi? Akkor jöjjön a varázsszó: Az Ínyesmester! Jaj, hát persze, ott volt nagyanyáink, anyáink konyhapolcán, meg is van még, darabokra hullva, pecsétesen, de a múltkor is abból csináltuk a nyulat… Na ugye.
Új kiállításunkon egy ember lép elénk, a vállán háromnegyed viharos évszázad történelmével, körülötte az átalakuló várossal, írógépében minden idők legirodalmibb magyar szakácskönyvének kéziratlapjával. A családban őrzött bútorok, tárgyak, fényképek és kazalnyi apróbb-nagyobb relikvia segítségével idézzük fel Magyar Elek, az Ínyesmester emlékét.

Társasjáték-klub
 

2018. február 7., szerda, 17:00-20:00


Várjuk a játszani vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt!
Az MKVM-ben havonta kétszer, szerdán este találkozhatnak egymással a játék, játszás iránt érdeklődő felnőttek és családok. Gyerekeket már 6 éves kortól várunk - számukra sokféle készségfejlesztő játékunk van. Kipróbáljuk a legújabb társasjátékokat, különleges retró játékokat és régi idők játékait is. Sokféle érdekes játékot hozunk: kvíz, nyelvi, stratégiai, logikai, kártyás, dobókockás, rövid és hosszú, mindenféle, ami 6-99 éves korosztályoknak izgalmas, tartalmas időtöltést jelent. Képzett játékmesterek segítenek a szabályok ismertetésében, ajánlanak játékokat, akár be is ülnek hozzátok egy körre játszani.

Együttműködő partnerünk a homoludens.hu Egyesület

Belépő: 500 Ft/fő, 1.000 Ft/család

Szindbád-szalon
Márai Sándor: Áldozó Judit
monodráma

 

2018. február 7., szerda, 19:00


Márai Sándor három regényéből és naplójából színpadra írta: Lászlóffy Csaba
Előadja: Havas Judit
„...Műveltség? … Nagy szó! Tudja ön asszonyom – s közben látom, amint tűnődön felemeli mutatóujját –, tudja ön egyáltalán, mi is az a műveltség? … Vörösre kegyeskedik lakkozni a lábujján a körmét, ugyebár! … És olvasni is tetszik délután vagy elalvás előtt, valamilyen szép könyvet?! És a zeneművek hangján is méltóztatik andalogni, nemde? … nem, asszonyom, a műveltség más. A műveltség, igen tisztelt hölgyem, reflex!” Úgy látszik, nagy áron tanuljuk meg, hogy a műveltség az, amikor egy ember, vagy egy nép megtelik valamilyen nagy örömmel… Azt mondják, a görögök valamikor műveltek voltak, mert az egész nép örült valaminek. A fazekasok is, akik a kis szobrokat csinálták, meg az olajkereskedők, s mind a népség és a katonaság és a bölcs mesterek, akik a piacon arról vitáztak, mi a szép vagy az erkölcsös. Képzeld el, egy nép, amelynek az életében öröm van! És ez az öröm a műveltség … De aztán eltűnt az a nép, és maradtak helyében az emberek, akik görögül beszélnek … ez már nem ugyanaz …”

Támogatói belépő: 200 Ft

TSz szubjektív tárlatvezetése
az Ez sör!
A sernevelőtől a sörgyárig
kiállításban

 

2018. február 11., vasárnap, 16 óra


Talán kevesen tudják, hogy a Szomszédnéni Produkció Irodából ismert Tóth Szabolcs „TSz” (Dumaszínház,) a színpad mellett a Tompa utcai Pepin Kézműves Söröző tulajdonosa is. Ezen a délutánon a hagyományos vezetésektől eltérő módon, saját történetekkel gazdagított, élménydús  tárlatvezetéssel segíti a kiállítás felfedezését.

Belépő: 1.500 Ft
Regisztráció szükséges Kiss Hajnalkánál a kiss.hajnalka.mkvm@gmail.com e-mail címen, vagy a 375-6249.es telefonszámon.

2018. január 24., szerda

Múzeumi Sajtókávéház 2018. január 31. 14 óra

SI



Múzeumi Sajtókávéház
Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
1014. Budapest, Szent György tér 2. Budavári palota E épület
2018. január 31. szerda, 14 óra
Dr Végh András, Vármúzeum igazgatója
fogadja vendégeket és ismerteti
 a Vármúzeum 2018-ra tervezett kiállításait, programjait.
14.30 –kor Zádor Viktória
SZNM Múzemi Oktatási és Módszertani
Központ oktatási csoportvezető előadása:
Ingyenes továbbképzések múzeumi szakembereknek

14.45 választható tárlatvezetések
az időszaki kiállításokban:
Hitre, tudásra
a piaristák és a magyar művelődés

Középpontban a középkor
A 2016. évi középkori
régészeti ásatok újdonságai

Regisztráció szükséges a következő e-mail címen:
kapcsolat@mail.btm.hu

 





2018. január 23., kedd

A Rózsavölgyi Szalon új bemutatója Szép Ernő: Kérem én még nem játszottam….

SI
A Magyar Kultúra Napja alkalmára: 

A Rózsavölgyi Szalon új bemutatója Szép Ernő: Kérem én még nem játszottam….

Kedves íróm, Szép Ernő művét bemutatták a Rózsavölgyi Szalonban. Nemrégen újraolvastam az Emberszag és Natália című műveit 1945- ből, melynek írásaiból  készült a színdarab. A novellák szereplőit, így Natáliát, a kezdő szinésznőt, az igazgatónét,a teniszrajongót, a ligeti kisasszonyt és még sok más szereplőt Bíró Eszter személyesíti meg, elénk varázsolva Szép Ernő nőalakjait, és azt a korszakot, amiben a műveit írta.
Födö Sándor “Fodo” komponista, zeneszerző szép dalait, zenéjét magávalragadóan, ihletetten, meghatóan adja elő Bíró Eszter. Szájharmonikán és melodeon hangszeren kiséri dalait. Födö Sándor a zongoristát is adja az előadásban.
Szép Ernő a nyugat első nemzedékéhez tartozott.
 Ernőt, a színháztól eltanácsolt drámaírót :Trill Zsolt személyesíti meg. Olyan, mintha naplót írna és mi részesei lehetünk mindennapjainak.
Emlékezetes, színházi élménnyel gazdagabban térhetünk haza, és elővehetjük Szép Ernő műveit, az Emberszag, a Dali dali dal, Natália és más könyveket, amiket érdemes újra felfedezni, elolvasni. Megismerhetjük az emberségbe vetett hitét, derűjét a szomorú tapasztalatai ellenére.
Az előadás ősbemutató, a dalok és a színdarab erre az előadásra készült.
Bemutató: november 7.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kérem, én még nem játszottam

Szép Ernő válogatott szerelmei
ŐSBEMUTATÓ
Hossz: 80 perc egyben

Következő előadások

  • december 13. 19:30
  • január 10. 19:30
  • január 23. 19:30
  • január 26. 19:30



  •  
„Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Csak nem vettük észre.”
A második világháború vége felé járunk, Az egykor sikeres, közkedvelt író gyakran betér egy színházba, hogy újabb és újabb előadások ötletével meggyőzze a direktort, adjon neki munkát, és persze: előleget. De azok az idők már elmúltak, amikor az írónak színpadi sikere lehetett. Miután az igazgatói irodából újra elkergetik, az író az üres színpadra menekül, ahol egy korhadt, régi székre ülve elmereng. Gyönyörű képek és történetek jelennek meg a szeme előtt: az igazgató úr fiatal feleségéről; a nem szép, de nem is tehetséges színésznőről; a teniszrajongó férjes asszonyról; a ligeti kisasszonyról és megannyi más elbűvölő nőről. Szép Ernő ragyogó költő és író, a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb zsenije. Az ő szerelmes történetein keresztül megismerjük hatalmas szívét és az emberiségbe vetett elképesztő hitét.
„Szép Ernő örökösének az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.”
Seres Tamás, Födő Sándor és a Rózsavölgyi Szalon kooprodukciója az NKA támogatásával
Bemutató: 2017. november 7.
Kérem, én még nem játszottam előadás
http://bit.ly/2hEPc9r



Rózsavölgyi Szalon előadása
1052 Budapest, Szervita tér 5.






 

2018. január 22., hétfő

100 játék és gyakorlat gyermekünk dinamikus fejlődéséhez

SI


Simone Cave, Dr. Caroline Fertelman: Az okos baba

100 játék és gyakorlat gyermekünk dinamikus fejlődéséhez

Minden szülő tudja, hogy a játék elengedhetetlenül szükséges a gyermekek megfelelő értelmi és érzelmi fejlődéséhez. A jó játék azonban nem feltétlenül jelent drága játékot. Rengeteg egyszerű, otthon fellelhető eszköz segítségével köthetjük le csöppségünk figyelmét, aki így nemcsak szórakozik, de tanul és fejlődik is. Az okos baba a 0-2 éves korú gyermekek szüleinek ad kézzelfogható, kreatív és egyszerűen megvalósítható ötleteket az újszülöttek, a csecsemők vagy a tipegő korú csemeték életkorához leginkább illő gyakorlatok elsajátításához. Az örömteli és rendszeres játék pihentető hatását pedig nemcsak az okos babák, de szüleik is hamar megérzik, így a közösen eltöltött idő pillanatok alatt a családi élet fontos részévé válhat.


Partvonal Kiadó könyve

A Magyar Nemzeti Galéria 2018. januári programja

SI

2018. Január 23
kedd


2018. Január 24
szerda
2018. Január 25
csütörtök

2018. Január 26
péntek

2018. Január 27
szombat

28
vasárnap
2018. Január 30
kedd

2018. Január 31
szerda
2018. Február 1
csütörtök
2018. Február 2
péntek
2
péntek
2018. Február 3
szombat
2018. Február 4
vasárnap

Magyar Kultúra Napja 2018. január 22.

SI

2018. január 22.

Az eseményt koncertekkel, könyvbemutatókkal és irodalmi estekkel is ünneplik ma országszerte, valamint a határokon túl és szerte a világban.
A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az ünnep alkalmából kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.
 Ugyancsak a magyar kultúra napján tartják a Kulturális Örökség Európai Éve hazai megnyitóját Budapesten.
https://www.orientpress.hu

https://europa.eu/cultural-heritage/about_hu

Megjelent Lukácsy András Világjáték című könyve a Corvina kiadásában

SI



Lukácsy András:

Világjáték


Önéletrajz - kortársakkal
"Miért világjáték?
Ez, kérem szépen, önéletrajz - az alcímnek van igaza. A furcsa címből a második tagon van a hangsúly: életemet át- meg átszőtte a játék, éspedig nemcsak gyerekkoromban és kisebb dolgokban. 1948-ban tettem érettségi vizsgát, a kopasz diktátor uralma alatt kellett valamerre betájolnom magam. Polgárgyerekként ez nem volt egyszerű, korosztályom sorsa is bizonyítja ezt. Ebben a korszakban az értelmiségi ifjúság nagy része játszott: pótcselekvésként, természetes reakcióként tréfákat gyártott, morbid ugratásokat eszelt ki és szellemi vetélkedésekkel múlatta idejét. Hát én magam mihez kezdjek ebben a helyzetben? Egy okos amerikai, Upton Sinclair adta a megerősítő feleletet regényében, amely hasonló szituációt ábrázol. Fogd fel játéknak és tartsd be szabályokat!"
(Lukácsy András)
A kötetben szereplő kortársak:

Abody Béla, Andorka Rudolf, Angyal István, Antall József, Baránszky Laci, Cakó Ferenc, Dornbach Alajos, Fejes Endre, Füst Milán, Garai (Rupprecht) Gábor, Gáli Jóska, Gergely Ágnes, Gerlóczy Sári, Gazocska, Göncz Árpád, prof. Haynal, Lehotay Horváth Gyurosz, Jékely Zsoli, Jordán Tamás, Jutka, Kálnoky László, Karinthy Cini, Kass Janó, Kassák Lajos, Kormos István, Kosáry Domokos, Latinovits Zoltán, Lengyel Balázs, John Lukacs, Mándy Iván, Mécs Imre, Mérei Ferenc, Mészöly Miklós, gróf Nádasdy Ferenc, Nagy Imre, Nemes Nagy Ágnes, Obersovszky Gyula, Ottlik Géza, Petri György, Pilinszky János, Polcz Alaine, Popper Péter, Radnóti Fifi, Rajk László, Réz Pál, Rainer Maria Rilke, Rita, Rózsahegyi Kálmán, Rubik Ernő, Sánta Ágnes, Schéner Miska, Sebestyén János, Somos Miklós, Sumonyi Pap Zoli, Szántó Piroska, prof. Szemere Pali, Timár Gyuri, Urai Erika, Vajda Miklós, Várady Szabolcs, Vas István, Vaszary-család, Vattay Elemér, Vujicsicsok, Weöres Sándor, Zsebi

Megjelent: 2018. január 10.
Terjedelem: 332 oldal

Corvina kiadó 
www.lira.hu

2018. január 15., hétfő

Kiscelli Múzeum 2018. január 20.: Jelmezbál a templomtérben, családi farsang

SI


Boldog új évet kívánunk a Kiscelli Múzeum és a Fővárosi Képtár nevében!
Örömmel ajánljuk figyelmükbe a január 20-i farsangi programjainkat és a meghosszabbított Lámpa! kiállításunkat.


PROGRAMJAINK:


CSALÁDI FARSANGI MULATSÁG
január 20. 15:00 – 18.00

A nagy sikerre való tekintettel újra látható a Ledpuppets fény-báb-színház előadása a Kiscelli Múzeum templomterében.
A délután során lesz lámpatervező - és farsangi álarckészítő workshop kicsiknek és nagyoknak, közben pedig családi tárlatvezetések keretében a múzeum minden érdekes zugát bejárhatjuk. 17 órakor pedig lekapcsoljuk a villanyt, és a templomtérben a Ledpuppets világítós bábszínháza varázsolja el a látogatókat.

  
Program:15:00 Lámpatervező workshop a Lámpa! Egy design ikon a kortárs művészet fényében című kiállításhoz.
A lámpák fóliái hazavihetők, otthon is használhatók.
15:00 Farsangi álarckészítő foglalkozás
16:00 Zseblámpás kriptatúra és épületséta
17:00 Ledpuppets - Fény-báb-színház a Kiscelli Múzeum templomterében

A délután folyamán zenél: DJ Panda

Belépő: 1600 Ft/800 Ft, családi kedvezmény 4000 Ft (2 felnőtt és gyerekek).
Jegyek elővételben is kaphatók a Múzeum pénztárában.

Részvételi szándékát a kapcsolat@kiscellimuzeum.hu címen jelezheti, de a regisztráció nem kötelező.



FEKETE-FEHÉR JELMEZBÁL A TEMPLOMTÉRBEN
január 20. 19:00 – 02.00

Közkívánatra a Bauhaus-bál után ismét táncba hívjuk és lázba hozzuk a játékos kedvűeket!

A Lámpa! című kiállításunkhoz kapcsolódó rendezvényen fekete-fehérre hangolva várjuk a farsangozni vágyókat.
Rongylábú dobókockák, sakk-királyok, pikk dámák, összeálló dominók töltik meg a Kiscelli Múzeum templomterét a farsangi hangulatú buliban, amivel a februárban nyíló, Te jössz! című társasjáték-kiállításra is készülődünk.

  
Program:
19:00 / Tárlatvezetés a Lámpa! című kiállításban
20:30 / Szín az éjszakában - a Ledpuppets fény-báb-show
21:00 / Farsangi jelmezverseny szakmai zsűrivel - dress code: JÁTÉKJÁTÉKJÁTÉK

Zene: DJ Infragandhi, Titusz, DRS, Panda

Belépő: 1600 Ft
Jegyek elővételben is kaphatók a Múzeum pénztárában.

Részvételi szándékát a kapcsolat@kiscellimuzeum.hu címen jelezheti, de a regisztráció nem kötelező.



KIÁLLÍTÁSUNK:

LÁMPA! EGY DESIGN IKON A KORTÁRS MŰVÉSZET FÉNYÉBEN
meghosszabbítva március 25-ig

A tárlaton jelentős nemzetközi alkotók vad, energikus, ironikus újraértelmezései láthatóak az ikonikus Bauhaus lámpáról.
A válogatásban magyar munkák, többek között Batisz Miklós, Farkas Anna, Forgács Péter, Lakos Dániel és Szabó Eszter erre az alkalomra készített lámpa-átiratai is szerepelnek.
A designtörténeti mérföldkőnek számító 1924-es tárgyat és a kortárs értelmezéseket a Kiscelli épület egykori tulajdonosa, Schmidt Miksa bútorgyáros által megrendelt, lámpaterveket ábrázoló akvarellsorozattal együtt mutatjuk be. Az osztrák és a magyar polgári lakáskultúrába leszivárgó ízlésvilágot bemutató, 1910-es, 1920-as évekbeli látványrajzok kiemelik, ellenpontozzák a WA 24 merész újszerűségét.
A mintegy 50 asztali és mennyezeti lámpát, falikart és csillárt ábrázoló vázlat és terv még sohasem volt kiállítva.
Kurátor: B. Nagy Anikó (Fővárosi Képtár) és Ingo Claus

      


H-1037 Budapest, Kiscelli u.108.

2018. január 11., csütörtök

Artézi Galéria, Thury 77 kiállítás megnyitó 2018. január 27. 17:00

SI

MEGHÍVÓ

a Thury 77 című kiállítás megnyitójára


1965-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakán. Tanára Csekovszky Árpád volt. Szabadfoglalkozású művész, a nyolcvanas évek második felétől az USA-ban is folytat alkotó tevékenységet. Hagyományos kerámia-technológiával dolgozik, művészetének központi témája a Gólem-mítosz.

Szeretettel várjuk

Helyszín: Artézi Galéria, 1037 Budapest, Kunigunda utca 18.
Időpont: 2018. január 27. (szombat) 17:00

A kiállítást megnyitja: Szilágyi Gábor művészettörténész
Fellép: Turáni Csongor ír-skót hegedűművész

  www.artezi.hu

2018. január 10., szerda

Ferenczy Múzeumi Centrum Heti hírlevél 2018.01.10.

SI

 Jelenleg látogatható kiállításaink:
 
Rejtekerdő - Csíkszentmihályi Róbert kiállítása

Lélekvándorlásaim – Péreli Zsuzsa kiállítása


Ferde horizont - Ata Kandó és Kandó Gyula közös kiállítása


Ezüstkor. Szentendre századfordító évtizedei, a modern város kezdetei


Múlt a mélyben – Mozaikok Szentendre történetéből


Újragondolt Czóbel 2.0


Kovács Margit életművét bemutató gyűjtemény


2018. 01. 14.

10-12 óráig

Helyszín:
Ferenczy Múzeum

Családi vasárnap, 10-től 12-ig Csíkszentmihályi Róbert Rejtekerdő című kiállításán.
A programra 5–14 éves kor közötti gyerekeket várunk.
A kiállításról bővebben itt!
Belépő: 500 Ft/fő, 7 éves korig egy kísérőnek ingyenes