2017. október 31., kedd

A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjei

SI

Kedves Közönségünk!
Szeretettel várjuk Önöket novemberben is a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjeire!

KONCERTEK
2017. november 2-án 19:00 órakor a Zeneakadémia Nagytermében kerül megrendezésre a Zenekar Erdélyi Miklós-bérletsorozatának második koncertje, amelyen Schubert műveit hallhatják. „Mindent tud, amit a zenéről tudni lehet” – ezt mondta róla tanára, Antonio Salieri. Ezen az estén három művével is bizonyítjuk a zeneszerző nagyságát.

Műsor:
Schubert: Rosamunda – nyitány
Schubert: h-moll, „Befejezetlen” szimfónia
Schubert: G-dúr mise

Közreműködik: Molnár Ágnes – szoprán; Szerekován János – tenor; Bakonyi Marcell – basszus; Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Kesselyák Gergely
2017. november 5-én 18:00 órakor a Zeneakadémia Solti termében (Kisterem) ad hangversenyt a Zenekar.

Műsor:
Bach: d-moll kettősverseny
Kozeluh: Négy kezes zongoraverseny
Haydn: C-dúr hegedűverseny
Haydn: 85., B-dúr szimfónia („La Reine”)

Közreműködik: Jiman Wee, Anton Sorokow – hegedű; Marco Sollini, Salvatore Barbatano – zongora
Vezényel: Eldar Saparayev
Szervező: IMK
November 17-én 19:00 órakor ünnepi hangversennyel, Finn-francia esttel folytatódik Lukács Miklós-bérletsorozatunk a Zeneakadémia Nagytermében. A koncert első felében Michel Béroff, korunk egyik legismertebb, nagyszerű zongoristája adja elő a Zenekarral Franck Szimfonikus variációit, majd Ravel bal kézre írt zongoraversenyét. A szünet után Sibelius II. szimfóniája lesz hallható, amelyet Finnország állammá alakulásának 100. évfordulója alkalmából tűzött műsorra a Zenekar.
A koncertet a Bartók Rádió élőben sugározza.

Műsor:
C. Franck: Szimfonikus variációk
Ravel: Zongoraverseny bal kézre
Sibelius: II. szimfónia

Közreműködik: Michel Béroff – zongora
Vezényel: Csaba Péter
Aki nem ér rá november 17-én, meghallgathatja ünnepi koncertünket másnap, november 18-án 18:00-kor az Olasz Kultúrintézetben.
November 25-én 11:00 órakor lesz hallható Varga László-bérletünk első koncertje Andrea Vitello vezetésével és Massimo Mercelli fuvolaművész közreműködésével az Olasz Kultúrintézet Giuseppe Verdi termében.

Műsor:
Bach: h-moll szvit BWV. 1067
Mozart: G-dúr fuvolaverseny K.313
Schumann: I., B.-dúr szimfónia Op.38

Közreműködik: Massimo Mercelli – fuvola
Vezényel: Andrea Vitello
November 25-én 17:00-kor tartjuk első koncertünket a Kamarazenei bérletből az Olasz Kultúrintézetben.

Műsor:
Boccherini: D-dúr fuvolakvintett Op.5
Puccini: Menüett No.1.,2.,3.
Brahms: Klarinétkvintett Op.115
A Zeneakadémia Solti termébe várjuk szeretettel az érdeklődőket november 25-én 18:00 órakor az alábbi koncertre.

Műsor:
Mozart: D-dúr hegedűverseny, K.218
Mozart: d-moll zongoraverseny, K.466
Haydn: 1. (D-dúr) szimfónia

Közreműködik: Ji Eun Yook – hegedű; Jihyun Cho – zongora
Vezényel: Alfredo Sorichetti
Szervező: IMK
CSALÁDI KONCERTEK
Novemberben indul Zene-Tér-Kép plusz elnevezésű előadássorozatunk, amely foglalkozások alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek a hangszerekkel. November 11-én 10:00 órakor a vonós hangszerek világába kalauzoljuk vendégeinket.

Folytatódik két másik családi sorozatunk is, november 14-én 16:30-kor tartjuk Búgócsiga, majd közvetlenül utána 18:00-kor Szeretethang koncertünket.
 
A családi programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, Zenekarunk fuvolaművésze.
KÜLFÖLDI KONCERTEK
Novemberben két alkalommal is fellép a Zenekar Bécsben, az alábbi időpontokban és műsorokkal.

November 4-én 15:30-kor a Musikverein-ben ad koncertet a Zenekar a klasszikus zene nagyjainak műveiből, tehetséges szólisták közreműködésével.
Műsor:
Bach: d-moll kettősverseny
Mozart: C-dúr zongoraverseny, K.467
Haydn: C-dúr hegedűverseny
Haydn: 85., B-dúr szimfónia („La Reine”)

Közreműködik: Jiman Wee, Anton Sorokow – hegedű; Inkyoung Lee – zongora
Vezényel: Eldar Saparayev
Szervező: IMK
November 26-án 11:00 órakor a Novomatic Forum Fesztiváltermében hallhatják a zenekart.

Műsor:
Mozart: D-dúr hegedűverseny, K.218
Mozart: d-moll zongoraverseny, K.466
Haydn: 1. (D-dúr) szimfónia

Közreműködik: Ji Eun Yook – hegedű; Jihyun Cho – zongora
Vezényel: Alfredo Sorichetti
Szervező: IMK


mavzenekar.hu

A Magvető Kiadó novemberi újdonságai

SI

Tóth Krisztina, Konrád György, Anna Gavalda, Lydia Davis – a Magvető Kiadó novemberi újdonságai



Konrád György: Falevelek szélben – Ásatás 1.

Konrád György: Falevelek szélben – Ásatás 1. Konrád György új regényfolyamának első kötete képzettársítások, visszaemlékezések, elmélkedések és fantáziajátékok sorozata. Folyamatos utazás egy életrajz és egy életmű fontos állomásai között az írói szabadság átszállójegyével. Így jutunk el Berettyóújfalutól Budapesten és Berlinen át New Yorkig és Kandorig, az író nevének betűiből összerakott képzelt városig. Gyerekkorától '44-en, '56-on és a rendszerváltáson át napjainkig. Találkozhatunk Konrád családjával, barátaival, pályatársaival és alteregójával, Doktor Kalligaróval is.
Oda- és visszautazások: egy ötven évvel ezelőtti félmondat folytatódhat a jelenben, egy évtizedekkel ezelőtti motívum kaphat új értelmet; távoli emlékek és közeli benyomások kapcsolódnak össze az író műhelyében létrehozva egy új epikai formát, a strófákból, egyoldalas etűdökből összeálló regényfolyamot.

Előrendelés
Megjelenés: 2017. november 17.



Tóth Krisztina: Zseblámpás mesék

Timkó Bíbor illusztrációival
A titkos hóember a nyarat is átvészeli, a százlábúval a metróalagútban találkozhatunk, és azt is megtudhatjuk, hol támad a csizmaevő. Ha a lámpaegér otthonába is bepillantottunk, irány az óvoda, de nem ám nappal, hanem éjszaka. Tóth Krisztina legújabb mesekönyve a Zseblámpás mesék, a tavasszal megjelent Felhőmesék párja. A mesékhez ismét Timkó Bíbor rajzolt varázslatos képeket. A könyvet 4-100 éveseknek ajánljuk.

Előrendelés
Tervezett megjelenés: 2017. november 3.
Tervezett oldalszám: 56 oldal

VILÁGIRODALOM



Lydia Davis: A történet vége

Fordította: Mesterházi Mónika
Lydia Davis története egy szakításról szól: arról, hogy a kapcsolatok hogyan visszhangoznak tovább az emberben azok megszakadása után is. A fordítóból lett harmincas egyetemi tanárnő évek múlva próbálja felidézni szenvedélyes viszonyát egy nála tizenkét évvel fiatalabb férfival. A majdnem hétköznapi kapcsolat megszakadása nem hétköznapi fájdalmat okoz a nőnek: gondolatai mindig visszatalálnak a férfihoz, aki elhagyta. Nem képes belenyugodni a szakításba, szellemként járja a sivatagi kisváros utcáit, hátha újra megpillanthatja őt vagy a nagy, fehér kocsiját, meglátogatja a benzinkútnál, ahol dolgozik, és titokban leskelődik utána a lakásánál, ahová egy másik nővel költözött. Vajon mikor és hogyan tud valóban véget érni egy szerelmi történet?
Davis prózája egyszerre visszafogott és túláradó. Provokatív könyvében érzékletesen mutat be hazug reményeket és női mániákat. A könyv ugyanakkor magával ragadó regénye annak is, hogy a történetek miért akkor kezdődnek el valójában, amikor úgy tűnik, hogy éppen véget érnek.


Előrendelés
Tervezett megjelenés: 2017. november 9.

Anna Gavalda: Életre kelni

Fordította: Tótfalusi Ágnes
A népszerű francia szerző könyveit olvasni mindig eleven élmény. Új kötete sorsfordító találkozásokról szól: olyan találkozásokról, amelyek képesek megváltoztatni szereplőik életét, vagy legalább újraértelmezni viszonyaikat. A barátság, a figyelem, a másik történetének megismerése képes lehet feltörni a magány páncélját. Nincs olyan reményvesztett helyzet, ahonnan ne lehetne felállni: ezt sugallják Gavalda magával ragadó történetei.



Előrendelés
Tervezett megjelenés: 2017. november 9.

A Magvető novemberi utánnyomásai


(További információért kattintson a kötet címére!)
Boldizsár Ildikó: Mesék nőkről férfiaknak


Boldizsár Ildikó: Mesék férfiakról nőknek


Darvasi László: Trapiti


Darvasi László: Trapiti és a borzasztó nyúl


Esterházy Péter: Javított kiadás


Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz


Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok


Krasznahorkai László: Az urgai fogoly


Tóth Krisztina: Párducpompa


Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei

AZ ÍRÓK BOLTJA 2017. NOVEMBERI PROGRAMJAI

SI


2. csütörtök, 17 óra
Szépművészeti Múzeum
Művészetről könyvek között – Múzeumi beszélgetés-sorozat az Írók Boltjában.
Folyamatos emlékezet – Beszélgetés a most 80 éves Korniss Péterrel a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett életmű kiállítás kapcsán.
A beszélgetés résztvevői: Jerger Krisztina, Korniss Péter és Szalóky Károly.
Moderátor: Cser Judit.

3. péntek, 17 óra
Würtz Ádám Jr.
Würtz Ádám Jr.: A Látómeződön kívül
A szerzővel Virág Pál operatőr beszélget.
Közreműködik: Für Anikó színművész.

7. kedd, 17 óra
Oriold és Társai
Judith Dupont: Az idő fonalán…
A beszélgetés résztvevői: Vincze Anna, Nyerges Katalin, Weiszburg Anna, Pléh Csaba és Erős Ferenc.

8. szerda, 17 óra
Aquarius Alapítvány
Gustav Meyrink: A fehér dominikánus
Köszöntőt mond: Bekő Attila.
Felolvas: Várhegyi Gergely.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vesz: Jocskov Annamária, Uzsoki András,
moderálja: Bekő Attila.

9. csütörtök, 17 óra
Fiatal Írók Szövetsége
Zenés kötetbemutató – bemutatkoznak a FISZ elsőkötetes prózaszerzői 
Szalay Álmos: Fák mindenütt és Szerényi Szabolcs: Éhség
Közreműködik: Palágyi László (gitár-ének).
Az est moderátora Tinkó Máté, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője.

10. péntek, 17 óra
Kalligram Kiadó
Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja
A szerzővel Mészáros Sándor beszélget.

14. kedd, 17 óra
Kalligram Kiadó
Hutvágner Éva: Örök front
A szerzővel Torma Mária beszélget.

15. szerda, 17 óra
Scolar Kiadó
Molnár Krisztina Rita: Levél egy fjord partjáról
A szerzővel Szlukovényi Katalin költő, műfordító, kritikus beszélget.
Közreműködik: Sinha Róbert (gitárművész), Tandi Flóra (énekesnő), valamint Keserű Márton és Fábián Fanni.

20. hétfő, 17 óra
Artmagazin 100! – Ünnepi lapszámbemutató.
A beszélgetés résztvevői a lap munkatársai.

21. kedd, 17 óra
A győri MŰHELY folyóirat ÖRÖM tematikájú számának bemutatója.
Közreműködnek: Ágh István, Csuday Csaba, Gál Ferenc, Géczi János, Imreh András, Kalász Márton, Kántor Péter, Nádasdy Ádám, Takács Zsuzsa, Varga Imre, Vörös István.  
Moderátor: Szarvas Melinda.
Házigazda: Villányi László főszerkesztő.

22. szerda, 17 óra
Szépművészeti Múzeum
Művészetről könyvek között – Múzeumi beszélgetés-sorozat az Írók Boltjában.
Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között
A beszélgetés résztvevői: Fajcsák Györgyi, Kelényi Béla és Saly Noémi.
Moderátor: Türk Tímea, muzeológus.

23. csütörtök, 17 óra
A tízéves Apokrifról - Az ELTE BTK hallgatói szervezésében létrejövő Konferencia felolvasóestje.
Felolvasnak a folyóirat szerkesztőségének tagjai: Bödecs László, Evellei Kata, Gál Soma, Mizsur Dániel és Nyerges Gábor Ádám.  

24. péntek, 17 óra
Oriold és Társai
Otto Rank: A születés traumája
Bemutatja: Frigyes Júlia és Erős Ferenc.

27. hétfő, 17.00- 17.45.
Orpheus Noster
Az ORPHEUS NOSTER folyóirat 2017-es számainak bemutatója:
2017/1. 20. századi történelem és irodalom
2017/2. Ókor és reneszánsz
2017/3. Vallás- és tudománytörténet, építészet
2017/4. Angol és amerikai irodalom 
A beszélgetés résztvevői: Frazer-Imregh Monika, Fülöp József, Nagy Andrea és Péti Miklós. 

28. kedd, 17 óra
Scolar Kiadó
Báthori Csaba: Melankólia

29. szerda, 17 óra
ÉS-kvartett
A beszélgetés témája Tompa Andrea: Omerta című regénye.
Károlyi Csaba beszélgetőtársai:
Deczki Sarolta, Szilágyi Zsófia és Takáts József.

30. csütörtök, 17 óra
Media-Press Kiadó
Kakuk Tamás: Keleti zóna
A szerzővel Reichert Gábor beszélget.
Közreműködik: Tijana Stankovic (hegedű) és Márkos Albert (cselló).

irokboltja.hu

Igaz Dóra új könyve: Én és a tesóm

SI

Én és a tesóm

Igaz Dóra

Én és a tesóm

Kasza Julianna illusztrációival


Pozsonyi Pagony Kft, 2017
40 oldal, 155x155 mm, Kemény borító  
HURRÁ, VAN EGY KISTESÓM! Cuki, szeplős orrú kislány. Vagyis várjunk csak! Ez nem vicces. Folyton szétrombolja a váramat, megeszi az utolsó kekszet, és mindig ő választ mesét. NE MÁR! Inkább ajándékozzuk el! Bár akkor nem volna kivel játszanom… És ki enné meg a répát a levesből? Na jó, maradjon. DE CSAK HA NEM IDEGESÍÍÍT!
Ezt a könyvet 2-5 éves gyerekek számára ajánljuk.

  • A szerző korábbi könyvei
  • Igaz Dóra
    Pozsonyi Pagony Kft

    Igaz Dóra meséiből kiderül, melyik betegség mitől van, mit tegyünk, ha betegek vagyunk, és ami a legfontosabb, megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt az oltástól sem kell félnünk – inkább meg kell érteni, hogyan működik a testünk!
  • Igaz Dóra
    Pozsonyi Pagony Kft

    Igaz Dóra újabb doktormeséi ezúttal nyári betegségekre és balesetekre koncentrálnak. Szerencsére a legtöbb nyári baleset megelőzhető, vagy ha mégis meg-történik: katonadolog!
  • Igaz Dóra
    Pozsonyi Pagony Kft

    Egy újabb rész a Most én olvasok!-sorozatból! oldalanként 2-6 sor Könnyen kiolvasható szavak, egyszerű, könnyen követhető történet, nagy betűk a kezdő olvasóknak!

  • Igaz Dóra
    Pozsonyi Pagony Kft

    Tanulj olvasni a Most én olvasok! sorozattal! Ebben a 2. szintben már kicsit hosszabb szavakkal, bonyolultabb mondatokat találsz, de még mindig röviden és egyszerűen.

 Nyár, nagyi, net

Igaz Dóra

Nyár, nagyi, net

Horváth Ildikó illusztrációival


Pozsonyi Pagony Kft, 2016
88 oldal, 140x200 mm, Kemény borító  
Mit tehetsz, ha folyton a gép előtt akar ülni a gyerek? Hogyan tanítsd meg a gyerekedet, hogy ő használja a gépet, ne gép őt? A digitális nemzedék helyes nevelése a mai szülők egyik legnehezebb feladata. A gépfüggőség gyorsan kialakul a gyerekeknél, akik egy pillanat alatt a virtuális világok áldozatai lehetnek. Igaz Dóra kisregénye a gyerekek nyelvén segít a kisiskolásoknak eligazodni a cybervilágban. Hogy hogyan? Berci nem akar nyáron sem karatetáborba, sem nyelvtanfolyamra menni. Igazából nincs semmi máshoz kedve, mint számítógépezni. A szülői ítélet: egy szünidő a nagyinál, vidéken, jó levegőn. De mi történik, ha kiderül, hogy nagyinak egy egészen szuper tabletje van, és egyáltalán nem is haragszik a számítógépezésért? Ezzel a könyvvel a gyerekek szórakozva ismerik meg a hasznos és tudatos nethasználat alapismérveit.
Ezt a könyvet 6-10 éves gyerekek számára ajánljuk.

2017. október 29., vasárnap

Györgyey Zsuzsa emlékkiállítása a Ráth Lépcső Tudásközpontban 2017. november 5.

SI


A Ráth Lépcső Tudásközpont
tisztelettel meghívja Önt
Györgyey Zsuzsa 
keramikus művésznő 
 emlékkiállításának megnyitójára.
2017. november 5-én 15 órára.

A vernisszázson köszöntőt mond
Buzás Kálmán
a kiállítás kurátora.

Helyszín: Ráth Lépcső Tudásközpont
1011. Budapest, Clark Ádám tér - Hunyadi János út sarok
A kiállítás megtekinthető december 5-ig.
hétköznap 10-18
szombaton 10-16 óráig.

Budapest, 1011 Hunyadi János út 1.

2017. október 28., szombat

Magyar iparművészek szalonbemutatója és vására a Károlyi kastélyban 2017. november 17-19.

SI


Örömmel tájékoztatjuk Önöket november 17-i két jelentős eseményünkről a Fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban:
a “Friss termés” című magyar iparművészek szalonbemutatója és vására,
valamint a hagyományos Erzsébet-napi hangversenyünk, melyen ezidén 
Szabó Dániel cimbalmos lép fel.
Tisztelettel és üdvözlettel
Angelica Károlyi, Károlyi József Alapitvány

Megnyitó november 17. 17 órakor
látogatható
november  18. 10-18 óráig 
november 19. 10- 17 óráig  

 info@karolyikastely.hu

 Károlyi Kastély 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2.

2017. október 25., szerda

A Rózsavölgyi Szalon programja 2017. november

SI

2017. november

  • 1. szerda
    16:00
    Neil LaBute
    Valami csaj(ok)
    • Pokorny Lia
    • Őze Áron
  • 1. szerda
    19:30
    Neil LaBute
    Valami csaj(ok)
    • Pokorny Lia
    • Őze Áron
  • 2. csütörtök
    19:30
    Neil LaBute
    Valami csaj(ok)
    • Pokorny Lia
    • Őze Áron
  • 3. péntek
    19:30
    Szabó Magda
     
    • Nagy Mari
    • Gáspár Sándor
    • Spolarics Andrea
    • Erdélyi Timea
    • Sipos Imre
  • 4. szombat
    16:00
    Eric Assous
    Mesterhármas
    • Bozó Andrea
    • László Zsolt
    • Kocsis Gergely
  • 4. szombat
    19:30
    Eric Assous
    Mesterhármas
    • Bozó Andrea
    • László Zsolt
    • Kocsis Gergely
  • 5. vasárnap
    15:00
    Yasmina Reza
    Egy élet háromszor
    • Scherer Péter
    • Terhes Sándor
    • Száger Zsuzsanna
    • Urbanovits Krisztina
  • 5. vasárnap
    20:00
    Kilty Jerome
    Tisztelt Hazudozó!
    • Jordán Tamás
    • Molnár Piroska
  • 6. hétfő
    19:30
    „Emberi hang…” Vendég: Novák János
    • Molnár Piroska
  • 7. kedd
    19:30
    Kérem, én még nem játszottam Bemutató
    • Trill Zsolt
    • Bíró Eszter
    • Födő Sándor „Fodo"
  • 8. szerda
    19:30
    Neil LaBute
    Valami csaj(ok)
    • Pokorny Lia
    • Őze Áron
  • 9. csütörtök
    19:30
    Kérem, én még nem játszottam
    • Trill Zsolt
    • Bíró Eszter
    • Födő Sándor „Fodo"
  • 10. péntek
    19:30
    Ivan Viripajev
    Illúziók Utolsó előadás
    • Hirtling István
    • Varga Mária
    • Tóth Ildikó
    • Debreczeny Csaba
  • 11. szombat
    16:00
    Hindi Brooks
    Romance.com
    • Molnár Piroska
    • Jordán Tamás
    • Sipos Vera
    • Erdélyi Timea
    • Domokos Zsolt
    • Formán Bálint
  • 11. szombat
    19:30
    Hindi Brooks
    Romance.com
    • Molnár Piroska
    • Jordán Tamás
    • Sipos Vera
    • Erdélyi Timea
    • Domokos Zsolt
    • Formán Bálint
  • 12. vasárnap
    18:00
    Mark St. Germain
    Az utolsó óra
    • Jordán Tamás
    • Alföldi Róbert
  • 12. vasárnap
    21:00
    Mark St. Germain
    Az utolsó óra
    • Jordán Tamás
    • Alföldi Róbert
  • 13. hétfő
    19:30
    „Szülőfalum, Pest”
    • Fesztbaum Béla
  • 14. kedd
    19:30
    Mark St. Germain
    Istenek tanácsa
    • Borbás Gabi
    • Söptei Andrea
    • Bánfalvi Eszter
    • Dunai Tamás
    • Őze Áron
    • Márton András
    • Dicső Dániel
    • Sellei Ábel
  • 15. szerda
    19:30
    Lucy Prebble
    Mellékhatás
    • Tóth Ildikó
    • Lengyel Ferenc
    • Sodró Eliza
    • Porogi Ádám
  • 16. csütörtök
    19:30
    Romain Gary (Émile Ajar)
    Előttem az élet
    • Nagy Mari
    • Csomós Mari
    • Jordán Tamás
    • Lukács Sándor
  • 17. péntek
    19:30
    Bernard Slade
    Válótársak
    • Für Anikó
    • Lengyel Ferenc
  • 18. szombat
    16:00
    „Emberi hang…” Vendég: Novák János
    • Molnár Piroska
  • 18. szombat
    19:30
    „Emberi hang…” Vendég: Novák János
    • Molnár Piroska
  • 19. vasárnap
    15:00
    Eric-Emmanuel Schmitt
    Az ismeretlen
    • Fodor Tamás
    • Sztarenki Dóra
    • Varga Ádám
    • Sütő András
  • 19. vasárnap
    19:30
    Sándor György
    Örömkönny(v)eim Bemutató
    • Sándor György
  • 20. hétfő
    19:30
    Jean-Marie Chevret
    Amazonok
    • Náray Erika
    • Györgyi Anna
    • Auksz Éva
    • Ozsgyáni Mihály
    • Héricz Patrik
  • 21. kedd
    19:30
    Pierre Sauvil
    Napfény kettőnknek
    • Szervét Tibor
    • Sipos Vera
  • 22. szerda
    19:30
    Romain Gary (Émile Ajar)
    Salamon király szorong
    • Jordán Tamás
    • Hernádi Judit
    • Mohai Tamás
    • Sipos Vera
  • 23. csütörtök
    19:30
    Kérem, én még nem játszottam
    • Trill Zsolt
    • Bíró Eszter
    • Födő Sándor „Fodo"
  • 24. péntek
    19:30
    Eric-Emmanuel Schmitt
    Az ismeretlen
    • Fodor Tamás
    • Sztarenki Dóra
    • Varga Ádám
    • Sütő András
  • 25. szombat
    11:00
    Rózsavölgyi Olvasókör Ingyenes - Kun Árpád: Megint hazavárunk
  • 25. szombat
    19:30
    Eric-Emmanuel Schmitt
    Az ismeretlen
    • Fodor Tamás
    • Sztarenki Dóra
    • Varga Ádám
    • Sütő András
  • 27. hétfő
    19:30
    William Nicholson
    Visszavonulás Bemutató
    • Rátóti Zoltán
    • Söptei Andrea
    • Porogi Ádám
  • 28. kedd
    19:30
    William Nicholson
    Visszavonulás
    • Rátóti Zoltán
    • Söptei Andrea
    • Porogi Ádám
  • 29. szerda
    19:30
    William Nicholson
    Visszavonulás
    • Rátóti Zoltán
    • Söptei Andrea
    • Porogi Ádám
  • 30. csütörtök
    19:30
    William Nicholson
    Visszavonulás
    • Rátóti Zoltán
    • Söptei Andrea
    • Porogi Ádám