2015. november 22., vasárnap

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR MŰVEI

SI
Válogatás a könyvekből.

Ma már tudom: életemben különös fénnyel ragyog fel az a néhány hónap, amikor megírtam e kötet novelláit. Első igyekezetem csupán annyi volt: szerény betűszobrot állítani rokonaimnak, szlovák szülőfalumnak, egy régi korszaknak, amelyik már nincs. Aztán ahogy múltak az évek, s ezek az írások megjelentek Németországban, Izraelben, Kanadában, Svájcban, az Egyesült Államokban, Pozsonyban, rá kellett jönnöm: ez az idő tér is, határok nélkül. Most, hogy ajánló sorokat írok a negyedik, változatlan magyar kiadás elé, csak azt mondhatom: a befogadás titka egyszerű. Mindenki szívében ott rejtőzik megannyi elfeledett családi emlék, sok-sok sorstörténet, vágy és szeretet. És ezek az írások talán ösztönzően hatnak, hogy ki-ki újragondolja a sajátját.

A regény a szerző huszadik könyve egy kiváló orvos, pontosabban belgyógyász-pszichiáter életéről, de tágabb értelemben a huszadik század elképesztő irracionalizmusáról szól. Fábián Artúrt, a lobogó hajú szegedi egyetemistát, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas rektor-professzor tanítványát a század viharai először a jugoszláviai Bor kő- és rézbányájában szorítják rabszolgamunkára, majd a partizánok fogságába kerül, ahol önkéntese lesz az antifasiszta harcnak. Később a katonai kórház sebészének segédjéből Tito kezelőorvosává emelkedik. Ebből aztán Rákosi Magyarországán csak baja származik. Megpróbáltatásai után végül ez már a kádári idő megbízzák egy elmekórház speciális osztályának vezetésével. Ide hozzák be a túlságosan elfáradt, idegileg összeomlott pártvezetőket, a kormány egyik-másik tagját, vállalati csúcsvezetőket, sőt még egy egyházi főméltóságot is. A kivételes betegeket persze az állambiztonság kivételes erővel ellenőrzi. Hamar kiderül: mindenki figyel mindenkit, és jelent. A rendkívül kalandos életút izgalmas állomásai megállíthatatlan folyamként bontakoznak ki a regény lapjain. Fábián Artúr különleges sorsa végül váratlan tragédiába torkollik, de ez a könyv mégsem szomorú, pesszimista. Sőt! Derűvel, reménységgel, humorral, s persze finom iróniával szól azokról az évtizedekről, amelyek meghatározták egy generáció sorsát.

Benedek István Gábor sokféle műfajban alkot, de a magyar novellairodalom hagyományait követő rövidebb terjedelmű, kivételes finomságú írásai életművének minden bizonnyal legmaradandóbb részét képviselik. Új novelláskötetében összegyűjtötte azokat az írásait, amelyek egy régi, de sosem feledhető háborúról szólnak. A szerzőt hétévesen elvitték Ausztriába, Németországba, Csehországba, és történetei ennek a szürreális utazásnak az állomásait elevenítik meg. Az események tragikus voltát azonban átlengi az író kivételes derűje, a mesélés élvezete és varázsa, a különös sorsok felmutatásának öröme. A szerző tizenöt novellát fűzött össze. Ezek az írások többnyire a magyar zsidó élet színterein kezdődnek, de ha hősei átlagosak is, a megpróbáltatások során kivételes sorsot és tanulságot mutatnak fel. Vagyis merőben új emberi dimenziót öltenek. Ilyenformán hiába veszi körül a szereplőket drótkerítés, életük gyökerei a kincses hagyományokba nyúlnak, és a lélek felemelkedik a csodák magasságába


Michelangelo állítólag több éven át csak nézte, nézte a hatalmas csillogó márványtömböt. Aztán egyetlen - végtelen - lendülettel kifaragta belőle a szobrot, Dávidot. Dávid királyról sok könyvet írtak már, és még sokat fognak. Benedek István Gábor regénye azonban - a dávidi kor díszletei közül - a ma emberéhez szól. Aki sokféle hatalmat átélt, a hit természetéről is tapasztalt mély, nem egyszer ellentétes dolgokat, tudja, mi a háború, a megszállás, a pogányság, a bűnös és az emelkedett szerelem, és ismeri az egyén és az állam bonyolult viszonyát. Dávid ugyanis sok mindennek a kezdetén áll, mint Mózes. Már-már széteső törzseket kell egyesítenie, országot építenie, szervezeteket létrehoznia, társadalmat alkotnia. S közben kamasz fiúból férfivé érik. A cselekmény a nagy király sorsának nem teljes ívét fogja át: Góliát különös megölésétől Bát-Séba elcsábításáig tart. Mindenesetre ez az ókor egyik legizgalmasabb meséje. És ezt az életet mutatja be BIG vérbő, színes és szellemesen derűs cselekménnyel, kalandos, már-már krimiszerű fordulatokkal.


A történelmet fenyegető legveszedelmesebb fegyver a feledés. Volt egy pogrom Miskolcon, 1946-ban. Alig több mint egy évvel a második világháború után, azok után, hogy hatmillió zsidót, köztük háromszázezer magyart a nácik, a nyilasok, és az emberek közönye elpusztított. Az új forint megjelenése előtti napon történt. Hogy ki volt a felbujtó, ki szította az indulatokat, miért oltottak ki négy életet, kinek álltak érdekében a kegyetlen gyilkosságok azóta sem derült ki. Benedek István Gábor felkavaró regénye Pelle János történész tanulmányával ezt a sötét titkot igyekszik most megfejteni. Nincs könnyű dolguk, a végeredmény mindenesetre érdekes és fontos. Egy döntő lépés a feledés ellen.

Benedek István Gábor
A Varázs című regény cselekménye 1800-ban játszódik. A könyv egyib hőse párizsi pénzember. Napóleon bizalmasa. a másik egy fiatal karaita zsidó, aki Odesszában megöli kenyéradóját, ezért családjával együtt menekülnie bell. A nagy ívű regény két vezérszála Moldván és Erdélyen keresztül Magyarországra. Tiszahajósra vezet. hogy majd itt dőljön el: vállalják-e a Magyarországon már megtelepedett, megállapodott, jövőt alapozó zsidó családok, hogy Szardínia szigetén. a császár tervének megfelelően zsidó államot hozzanak létre.

A kötetben szereplő interjúk a magyar történelemnek egy eddig kevéssé ismert fejezetét kívánják az olvasóval megismertetni. Változékony történelmünk furcsasága (vagy törvényszerű következménye?), hogy az 1944-es budapesti antifasiszta ellenállás e mindeddig elhanyagolt epizódjának koronatanúi Izraelben élnek.
A történet, amit néhány Budapesten élő egészít ki, éppoly igaz, mint az az abszurditás, hogy a fiatal cionisták 1944-es tettei hiányoznak a magyar köztudatból. A magyar zsidókat máig úgy tartják számon, mint akik sorsukba belenyugodva szinte birka módjára mentek a vágóhídra, holott az egész, nácik által leigázott Európában páratlan eredményességű ellenállási mozgalom működött.

Bródy Sándor szelleme mindig élt a családunkban. Igazándiból nem volt tíz szónál több, ami áthagyományozódott rám, de hogy rokoni példának tekintettem, ösztönzésnek, az biztos. Én magam a közvetlen családból személyesen csak Andrást ismerhettem, az ezerkilencszázötvenes évek közepén, végén. (...) Fivéremmel, dr. Benedek Pállal olykor írtunk egy-egy töredéket a családi albumból, de csak mostanában éreztem elég öregnek magam ahhoz, hogy hosszabban elidőzzek az Íriás árnyékában. Semmiképp sem életrajz ez. Mesék és álmok keveréke inkább, nem egyszer föltételezések és kitalációk, évszámok nélkül fennmaradt emlékekből szabott anekdoták, kávéillatú gyönyörűségek..."


Ismét háborúban áll a világ. A fegyveres erőszak immáron globálisan veszélyezteti a civilizációt. A terrorizmus kizárólag katonai erővel nem győzhető le, még a jól szervezett titkosszolgálati tevékenység is csak átmeneti sikerek elérésére képes. Csakhogy a terror (üzleti) világpiacán új helyzet állott elő: a terrorszervezetek irányt és stílust váltottak, a titkosszolgálatok pedig eltévedtek az önmaguk építette labirintusban. A "modern pestis" ellen vívott küzdelmet helyenként az önfenntartásukért vívott titkosszolgálati testvérháborúk váltották fel. Miközben a terroristákkal kötött paktumokról, a vétlen áldozatokról alig beszél valaki... Ez a könyv róluk is szól.

Rövid életemben ezek az írások egyszer már megjelentek. Kitöltötték a maguk helyét, szívemnek kedves nyomófelületét különböző napilapokban, folyóiratokban. Először arra gondoltam, közlöm a lap nevét, és a dátumot is persze, de a végén hagytam a bibliográfiát. A tárcák akkor, ott, jó helyen voltak, és jó időben. Most viszont, így együtt, merőben mást mutatnak, legalábbis remélem. Darabnyi, de azért pontosan összefüggő, fontos világot.A Tisztelt Olvasót éppen ezért kérhetem arra: ne fossza meg magát az eredetiség, az újdonság élményétől. A meglepetések rendre előkerülnek a sorok közül. Ha mégsem sikerül a kísérlet, legfeljebb azt mondhatjuk déjá vu.

Aranyhomok

Benedek István Gábor
Tevan Alapítvány, 2014
Az énregény egy fiatal újságíró gyakornok kecskeméti találkozása az 50-es évek vidéki társadalmával.Megmutatja, hogy az 56 előtti változó politikai viszonyok milyen hatással vannak a kor embereire, a kisemberre, a művészekre, a vezető pártfunkcionáriusra.Körüljárja a zsidóság identitási problémáit az adott korban.