2015. március 26., csütörtök

MúzeumCafé Díj

SI

Díjnyertes múzeumi program megértési nehézséggel élőknek
A Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa kapta a MúzeumCafé Díjat
 
 
        Dabi-Farkas Rita, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum múzeumpedagógusa kapta a 2014. évi MúzeumCafé Díjat. A múzeumi magazin szerkesztősége a megértési nehézséggel élőknek szóló, speciális pedagógiai programok kitalálásáért, megvalósításáért és koordinálásáért ítélte oda az elismerést.
 
        A 2007-ben a Szépművészeti Múzeum által alapított, több nemzetközi elismeréssel is kitüntetett magazin ötödször ítélte oda az elismerést. A díj létrehozói a magyar múzeumi szakmából minden évben egy olyan szakember munkáját ismerik el, aki a magazin szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.
        A döntést a szerkesztőség javaslatára a szerkesztőbizottság (Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus) hozta meg.
        Dabi-Farkas Rita 2002 óta dolgozik a Ludwig Múzeumban, előbb az archívumban, majd 2005-től már a múzeumpedagógiai csoportban. A Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztálya 2009-től foglalkozik múzeumi akadálymentesítéssel, azzal a céllal, hogy a múzeum a fogyatékossággal élők számára is lehetőség szerint ugyanazt az élményt, tapasztalást, tudást tudja nyújtani, mint az ép látogatóknak.  A Ludwig múzeumpedagógusai évek óta szerveznek tárlatvezetéseket vakok és gyengénlátók részére, készítenek nekik és velük tapintható tárgyakat, hirdetnek rendszeresen Tapintható rajzversenyt, amelyre óvodások, általános és középiskolák diákjai pályázhatnak. Emellett évről évre újabb és újabb fejlesztéseket valósítanak meg a megértési nehézséggel élőknek szóló szakmai programok területén. A Múzeumpedagógiai Nívódíjjal kitüntetett Integrált Családi Délelőttjeik 2011 januárjától várják az ép és a sérült fiatalokat és családjaikat. Ezeknek a foglalkozásoknak a keretében Dabi-Farkas Rita a vele azonos nevű Farkas Rita grafikusművész-tanárral, Mag Krisztina képzőművész-tanárral, Hajdú Franciska múzeumpedagógussal és Scholtz Krisztina gyógypedagógussal Down-szindrómás, autista, oxigénhiánnyal született vagy más okokból értelmi akadállyal élő óvodás és alsó tagozatos gyermeket fogad szüleikkel és ép testvéreikkel együtt különböző kreatív fejlesztő programokon. Ebben a nagyon fontos munkában további előrelépés volt az az elsősorban Dabi-Farkas Rita által kidolgozott és koordinált új programsorozat, amely tizennégy év feletti, megértési nehézséggel élő fiataloknak szól, és benne a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum mellett már a Kiscelli és a Mezőgazdasági Múzeum is részt vesz. A Kiscelli Múzeumban Sziray Zsófia, a Mezőgazdasági Múzeumban pedig Divós Borbála múzeumpedagógusok tervezik és vezetik a foglalkozásokat. A programsorozaton a San Marco utcai „Csalogány” Általános Iskola és Szakiskola 11. osztályos tanulói vesznek részt, az iskola részéről Onódi Ágnes gyógypedagógus működik közre a múzeumi programokon. Az első foglalkozást 2014. január 14-én tartották.
 
        A Salát Zalán Péter művészeti vezető által tervezett MúzeumCafé Díjat és a vele járó kétszázezer forintot március 25-én adta át Martos Gábor főszerkesztő. Az elismerést minden év márciusában adja át a magazin, abban a hónapban, amikor gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára.
A trófea
 
A MúzeumCafé Díj egy kortárs műtárgy: egy plexitömb, amelyben négy párhuzamos síkban „lebegve” különböző geometriai formák adják ki a MúzeumCafé védjegyét, a lap hátsó borítójának „tipográfiai kávébabszemekből” összeálló mintáját. A négy különálló sík a magazin négy alappilléren nyugvó rovatstruktúrájára, valamint az ofszettechnológiával készülő kiadvány négy különböző nyomólemezére utal. A mintát befoglaló rész mérete megegyezik a magazin méreteivel, vagyis 235 mm széles és 300 mm magas; a vele egy tömböt alkotó talapzattal együtt a díj magassága 433 mm, vastagsága 65 mm, súlya 5,6 kilogramm. A díj minden évben más-más színösszeállítással készül. Az 2014. évi trófea színeit Onódi Ágnes, a Csalogány iskola gyógypedagógusa és Sziray Zsófia, a Kiscelli Múzeum múzeumpedagógusa által vezetett két kreatív foglalkozáson, az ott készült egyik munka alapján választották ki. Ezeken a Dabi-Farkas Rita által elindított, most díjazott programban is részt vevő, megértési nehézséggel élő fiatalok kifejezetten a plexitömbben lebegő grafika színharmóniájának megtervezése céljából vettek részt. Az idén átadott díjban Győri-Molnár Réka, a budapesti San Marco utcai „Csalogány” Általános Iskola és Szakiskola 11. osztályos tanulója színtervét valósították meg a kisplasztika alkotói.
A MúzeumCafé Díjat Salát Zalán Péter, a MúzeumCafé magazin művészeti vezetője tervezte, és Paizs László szobrászművész fia, Paizs Csaba és műhelye, a PlexiAWARDS munkatársai készítették el.