2014. május 29., csütörtök

Észak fényei a XI. kerületben

SI



   „Észak fényei és Holokauszt” címmel nyílt kiállítás április 28-án a XI. kerületi Zsombolyai utca 6. szám alatti TIT épület emeleti aulájában. A magyar származású, de már több évtizede Svédországban élő és alkotó művészházaspár, Eugen Jenő Bocsor és Gizi Csúzy festményeiből. 



Mindkét művész elismert tagja a svéd művésztársadalomnak. Megbecsülésüket tükrözi az a tény is, hogy már hosszú ideje tagjai a Svédországi Művészek Országos Szövetségének, valamint a Svéd Művészeti Akadémiának, sőt alkotó munkájuk mellett oktatási feladatokkal is megbízták őket. Eugen Jenő Bocsor neve nemzetközi vonatkozásban is egyre ismertebbé válik. Ez elsősorban franciaországi és olaszországi sikereinek köszönhető. Az említett országok a festői Oscar-díjra méltatták egy-egy képét, melyek közül különösen az Olaszországban díjazott „Aral-tó” című kép váltott ki nagy visszhangot és méltatásokat a műértők részéről.
   



A Zsombolyai utcában most mintegy harminc képet tekinthetnek meg az érdeklődők. Gizi Csúzy művei többnyire változatosan tükrözik az új haza jellegzetességeit, annak természeti adottságait, tipikus állatvilágát és életmódjának egy-egy jelenetét. Megelevenítésük a vásznakon általában élénk, vidám színekkel történt. Ugyanakkor néhány képén hódol a művésznő az óhazához, Magyarországhoz kötődő emlékeinek is. Ezek sötétebb színekben láthatók, mintha fájdalmas lenne számára nélkülözésük. Néhány képén megcsillan kimagasló tudása a portré festészet területén. Alakjai arcán a jóság és szeretet tükröződik. Minden alkotása az aprólékosságig terjedő kidolgozottság jegyében született.
Eugen Jenő Bocsor impresszionista festőnek vallja magát. Nem a valóságot akarja másolni, hanem mindig azokat a lelki rezdüléseket igyekszik tükrözni képein, melyeket a látvány kiváltott belőle. Elsősorban tájképfestőként tartják számon, de a táj, az ábrázolt természet sokszor telik meg nála szimbolikus tartalommal is. Nem a napfény festője. Elsősorban az alkonyati, hajnali, vihar előtti vagy vihar utáni borús fényviszonyokat szereti vásznain megörökíteni. Sokszor él a vízfelületek tükrözési lehetőségeinek kihasználásával.
   


Mindkét festő tisztelgett ezen a kiállításon is a Holokauszt évének. Három kép található ilyen témában. Gizi Csúzy egy tanító rabbit örökített meg, akinek sok barázdával szánt arcán tükröződik a szeretet, amint a vele szemben ülő, a nézőnek háttal ábrázolt fiatal fiút okítja. Eugen Jenő Bocsor egyik képén egy krematórium ontja kéményeiből a füstöt, s a füstfelhőben sárga csillagok szállnak az ég felé. A hajnali fényviszonyok vörössége izzik a barakképület körül, s a nedvesen csillogó vörösség a krematórium mögött hatalmas vértócsára emlékeztet. Másik képén a levetett cipőket örökítette meg a folyóparton. A sokféle cipő tökéletesen rendezett sora tiltakozás a történtek ellen, a folyó vizének sötét, természetellenes színe pedig elítélése annak.
  

A kiállításon szereplő képek megvásárolhatók. Ha a szerényen feltüntetett forintban értendő árakra nézünk, megállapítható, hogy ez alkalommal, jóval a becsült érték alatt találhatnak gazdára a műalkotások. De vásárlási szándék nélkül is érdemes megtekinteni a belépődíjat nem igénylő kiállítást.  



Szöveg és fotó: Szunyogh Ildikó