2013. június 17., hétfő

Rameau-bemutató először az Operában

SI



Jean-Philippe Rameau: Hippolütosz és Aricia
Zenés tragédia öt felvonásban (egy szünettel)
Francia nyelvű előadás

Ősbemutató: 1733. október 1. (Párizs)
Bemutató: Magyar Állami Operaház, 2013. június 26.


Szövegkönyv: SIMON-JOSEPH PELLEGRIN
Magyar szöveg: FAZEKAS GERGELY és VASHEGYI GYÖRGY

Rendező: KÁEL CSABA
Díszlettervező: SZENDRÉNYI ÉVA
Jelmeztervező: HAAMER ANDREA
Animáció: BORDOS LÁSZLÓ ZSOLT
Koreográfus: KERÉNYI MIKLÓS DÁVID

Karmester: VASHEGYI GYÖRGY

Közreműködik a PURCELL KÓRUS és az ORFEO ZENEKAR (korabeli hangszereken)
Koncertmester: SIMON STANDAGE
Continuo: REGŐS JÚLIA (viola da gamba); SCHOLZ ANNA (cselló); JANZSÓ GYÖRGY (nagybőgő); FÁBRI FLÓRA, GYÖNGYÖSI LEVENTE (csembaló)


Hippolyte (Hippolütosz, Thészeusz fia): JEFFREY THOMPSON
Aricie (Aricia, Hippolütosz szerelme): SZUTRÉLY KATALIN
Phèdre (Phaedra, Thészeusz hitvese, Hippolütosz mostohaanyja): VIZIN VIKTÓRIA
Thésée (Thészeusz, Athén királya): KOVÁCS ISTVÁN
Pluton (Plútó, az alvilág istene), Neptune (Neptunusz, a tenger istene): TILL FECHNER
Diane (Diana, a szüzesség istene): SCHÖCK ATALA
Oenone (Oinone, Phaedra bizalmasa): NAGY BERNADETT
Arcas (Arcas, Thészeusz barátja), Mercure (Merkúr, az istenek követe): MEGYESI ZOLTÁN
Tisiphone (Tisziphoné, fúria): CSIZMÁR DÁVID
Papnő, matróz, vadász: BALLABÁS ALIZ
Papnő, vadász: STEFANIK MÁRTA
A három párka: MÉSZÁROS PÉTER, KÁLMÁN LÁSZLÓ, BLAZSÓ DOMONKOS




További előadások: június 29., 30.
Cselekmény: www.opera.hu


Először mutat be Rameau-operát a Magyar Állami Operaház. A szerző Hippolütosz és Aricia című művét Vashelyi György barokk-specialista dirigens vezényletével, Káel Csaba rendezésében június 26-án láthatja először a közönség. Az alkotók futurisztikus látványvilágba helyezik a cselekményt, Haamer Andrea jelmezeivel, Szendrényi Éva díszleteivel és Bordos Zsolt világhírű videomap animátor segítségével. „A szerelem mindent átható erőként van jelen az operában, ami erőteljesen a görög világszemlélethez kapcsolja a művet. A görögök makrokozmosza valahol az Olümposz tetejénél ért véget, a 21. századi ember számára azonban a makrokozmosz, ha lehet ilyet mondani, tágabb: az űrkutatás végtelenné tette. A populáris művészetre, a science fiction regényekre és filmekre ez nagy hatást gyakorolt, és az utóbbi évtizedekben született néhány olyan mű, amely nem pusztán ennek a technikai oldalával foglalkozik, hanem az emberi konzekvenciákat is megpróbálja levonni. Vagyis azt a kérdést, hogy miként kapcsolódik egymáshoz ember és makrokozmosz. Bármily meglepő, a kulcs e viszonyban (is) a szerelem. A görög eredetmítoszok egyikében olvasható, hogy az őskáoszból a szerelem teremti a világot. Úgy is fogalmazhatunk, hogy szerelem nélkül nincs ember, ember nélkül nincs makrokozmosz.” – emeli ki Káel Csaba.
A barokk opera újszerű színrevitelében két világhírű szólista: Jeffrey Thompson és Vizin Viktória is színpadra lép a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar kíséretével. „Olyan énekeseket kellett találni – hangsúlyozza Vashegyi György –, akik meg tudtak felelni a darab nyelvi, intellektuális, zenei kihívásainak, és akik képesek megbirkózni ezzel az őrületes feladattal. A Hippolütoszt alakító Jeffrey Thompson William Christie énekes iskolájában, a Jardin de Voix-ban nőtt fel, és ennek nyomán lett a világ egyik vezető haute-contre-ja (azaz francia magas tenorja). Rameau esetében azonban a „kisebb vokális szerep” felettébb megtévesztő: itt minden hang rendkívül kényes és fontos.”
 A francia barokk repertoár annyira különleges világ még a barokkon belül is, hogy megszólaltatása elképzelhetetlen a stílus speciális ismerete nélkül. „Rameau-nál és a többi francia szerzőnél a zenekari anyag nem puszta hátteret nyújt az énekes csillogásának, hanem az énekszólamok szerves részét képezik a partitúrának. Részint ez okozza a stílus nehézségét, hiszen itt nem az a feladat, hogy a zenekar lekísérje az énekest: olyan mértékig precízen van megírva a zene, hogy az énekesek, a zenekar és a kórus tökéletes összhangja nélkül az előadás meghal.” – mondja Vashegyi György.

Rameau a korabeli Franciaországban Racine jóvoltából széles körben ismert Phaedra-mítoszt dolgozta fel az Hippolyte et Aricie-ben. „A 18. századi művészet mitológiai párhuzamokkal üzemelt, a korszak a görög-római mítoszokkal próbálta szinkronba hozni saját nagyságát és dicsőségét. Rameau persze nem pusztán belehelyezkedett a hagyományba, hanem a nagy alkotók többségéhez hasonlóan feszegette az örökül kapott kereteket – ismertet Káel Csaba. – Tudjuk, hogy bármely történet elmesélhető a legkülönfélébb perspektívákból: Hamlet tragédiáját elmondhatjuk Hamlet, vagy éppen Rosenkrantz és Guildenstern szemszögéből. Rameau és szövegírója nem – vagy nem pusztán – a tragikus főhősnőre koncentrálnak, amikor Phaedra történetét elmesélik. A két címszereplő, vagyis a két boldog szerelmes, tágabb értelemben tehát a szerelem nézőpontjából tekintenek a mítoszra. Rendezőként számomra ez rendkívül fontos, mivel úgy gondolom, ez adja a darab aktualitását. Hogy Racine művével szemben nemcsak a tragikus szerelemről szól az opera, hanem a szerelem napfényes oldalát is megmutatja.”





A korabeli francia opera kötelező betétei, az úgynevezett divertissement-ok – vagyis az egyes felvonásokban található zenés-táncos betétek – a tragédia feszültségét oldó, látványos elemekként a közönség elvárásait szolgálták. A táncbetétek csak szegről-végről kapcsolódnak a drámához, s nehezen tehetők a cselekmény szerves részévé, eredeti, izgalmas, szenvedéllyel teli zenéjükkel, amelyek minden ütemében ott lüktet a szerelem, mégis fontos részei az előadásnak – ezúttal Kerényi Miklós Dávid koreográfiáival elevenednek meg.

A Hippolütosz és Aricie-t az 1733-as bemutatót követően 1742-ben és 1757-ben is színre vitte Rameau, aki mindkét felújítás során számos változtatást eszközölt a darabon. A 2013-as budapesti színrevitel mindhárom verziót követi. „Lényegileg az utolsó, drámai szempontból legfeszesebb, 1757-es változatot követjük, de visszatettük bele az 1733-as verzióban szereplő tételek közül azokat, amelyeket akár zenei, akár dramaturgiai szempontból nélkülözhetetlennek ítéltünk. Az 1757-es változatot követve nem játsszuk a prológust, amely az istenek – Diána és Ámor – vetélkedésének kerettörténetét vázolja fel és nem nélkülözhetetlen a drámához.” – ismertet Vashegyi György.


Különleges díszletet és jelmezkollekciót gyártottak az Opera műhelyei


Szendrényi Éva díszleteinek és Haamer Andrea jelmezeinek kivitelezését hosszas egyeztetés előzte meg az Opera műhelyeiben. A futurisztikus ruhák és maszkok gyártásán a férfi- és női jelmezműhely, a kalapos műhely és a cipészműhely huszonnégy munkatársa dolgozik megfeszített iramban. A jelmezekhez elsősorban autentikus nyersanyagot – többek közt nagy mennyiségű bőrt – használtak fel, a díszítésekhez alternatív anyagokat; ezek kombinálásával érik el a figurák földöntúli megjelenését. A gyártást megelőzően pusztán a megfelelő anyagok kiválasztása is hosszú ideig tartott. A díszleteket a szcenikai műhelyekben harminchatan kivitelezték, a szobrász- és festőművészek öt héten át készítették a különleges elemeket, többek közt egy 10 méter átmérőjű, befüggeszthető gömböt, ami a Plútó bolygót szimbolizálja majd egyedi technikával kialakított belső világításával, és egy átlátszó fóliára festett, áttört hátteret, melynek hátsó megvilágítása nyújt extra hatást. A színpadi látvány meghatározó elemei közt három darab, kilenc méter átmérőjű, egyenként 100 légköbméteres, felfújható félgömb is szerepel, amelyek a színpad fölé lógatva vetítőfelületként funkcionálnak majd. A vizuális hátteret és keretet a produkció szerves részeiként a világhírű Bordos László Zsolt animációi teszik erőteljessé, amelyeket – a már említett felfújható felületeken kívül – két hét méter hosszú, sztreccs-anyagra is vetítenek. Utóbbi különlegességét nemcsak az adja, hogy a vetítés plasztikus felületre történik, hanem az is, hogy a fényvisszaverő festékkel mintázott anyag hét méter magasságból, két énekes alálengő ruhájaként terül szét a színpadon. Bordos László Zsolt 2000 óta foglalkozik vetítéssel, vj-ként kezdte a budapesti underground kultúrában. Tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a MediaLab UIAH (University of Art and Design), Helsinkiben végezte. Cége nevéhez fűződik az első magyarországi, óriás felbontású 3d animációk készítése, nagyfényerejű kül- és beltéri vetítésekhez. A korai 3d animációs vj vetítéseivel (2000-2004) és formabontó vetítéseivel (2005-2006), illetve a 2007-es Heavent párizsi projektjével a video mapping műfaj első generációjához tartozik, neve ma már világszerte ismert. Az operaházi produkcióhoz tervezett animációihoz öt vetítőgépet használnak majd, ami rekord az Operában.


„Tíz operányi zene” – Rameau első operája (részletek)


Amikor 1733. október 1-ének estéjén a zenés színházért rajongó párizsi arisztokrata közönség az Hippolyte et Aricie nyitányának gyors részében felismerte, hogy az első hegedűkön elhangzó kezdő témára annak tükörfordítása válaszol a második hegedű szólamában, egyesek talán már sejtették, hogy a színházi körökben addig kevéssé ismert Jean-Philippe Rameau (1683–1764) első operája számos újdonságot tartogat a számukra. Arra azonban feltehetően kevesen számítottak, hogy a mű már a bemutatójával mekkora vihart kavar. Az esztétikai viták iránt különleges vonzódást mutató francia fővárosban már a premier másnapján megkezdődött a szellemi lövészárkok ásása.
Fél évvel a bemutatót követően, 1734 tavaszán a Mercure de France hasábjain egy anonim cikk foglalta össze a Lully-hívek érveit: a szerző szerint Rameau operájából hiányzik a dallam, tele van értelmetlen disszonanciával, túl gyakran változik benne a hangvétel, a hangnem és a metrum, a szerző gondolkodás nélkül rohan végig a legkülönfélébb kompozíciós eszközökön. A cikk során aztán kimondatik a zenetörténetű jelentőségű ítélet: a mű valamennyi újdonsága csak kusza hangzavart eredményez, minden, ami benne különleges, csupán „barokk”.
Az ítélet zenetörténeti súlyát nem az adja, hogy a darab végül a 18. század egyik legjelentősebb operájaként vonult be a remekművek panteonjába, mégpedig éppen azok miatt az újdonságok miatt, amit Rameau ellenfelei a művön kifogásoltak, hanem az, hogy ebben a névtelen írásban fordul elő először a „barokk” kifejezés a zene kontextusában.
Persze Rameau-nak sem maradtak restek a hívei – a rameauneur-ök, vagyis „kéményseprők”, ahogyan a Lully-párt nevezte őket –, Rameau-t azonnal a francia zene új Orfeuszának kiáltották ki, és lelkesen üdvözölték a zenés tragédia műfajának megújítóját.
            A bemutatót követő vita ellenére, vagy éppen azért, a mű egyáltalán nem volt sikertelen: negyvenegynéhány előadása volt 1733–1734-ben, s Rameau életében még két felújítást ért meg majdnem ötven előadással az 1742–1743-as évadban és huszonöt előadással 1757-ben.

Fazekas Gergely



Jeffrey Thompson

Az amerikai tenor hangversenytermekben és operaházakban világszerte arat sikereket. A Cincinnati konzervatóriumban diplomázott William McGraw növendékeként, majd hamarosan első díjat nyert a Chimay-i (Belgium) Nemzetközi Barokk Énekversenyen, melynek zsűrijében William Christie elnökölt. 2002-ben szerepet kapott az első Jardin des Voix koncertsorozaton, amely William Christie Les Arts Florissants nevű együttesének barokk zenei koncertkörútja volt Európa legnevesebb színházaiban. Ezután több hangversenyen is fellépett a Les Arts Florissants-nal. Velük adta elő többek között Händel Acis és Galatea, valamint Herkules című operáit és Etienne Moulinée motettáit a versailles-i palotában. 2004-ben a Rameau In Convertendo motettájának tenorszólóját énekelte a Les Arts Florissants DVD lemezén, amely az Opus Arte gondozásában jelent meg.
Karrierjének további fontos állomásai: Zoticus szerepe Cavalli Elagabalus című operájában René Jacobs vezényletével (Brüsszel, Innsbruck), Atys szerepe Rameau Les Paladins című operájában (Bázel), Purcell Tündérkirálynője (Malaga), Philidor Sancho Panzája (Párizs), Aldobrandin szerepe Grétry Le Magnifique című operájában, amelyről a Naxos hangfelvételt adott ki (New York, Washington), valamint Lurewel szerepe Monsigny A király és a paraszt című művében (New York, Washington, Versailles-i Királyi Operaház), az utóbbi kettő Ryan Brown vezényletével és a Lafayette Opera együttesének közreműködésével, Händel Júdás Makkabeusa és a Theodóra (Budapest), Sebastian Brossard motettáit és kantátáit bemutató CD a Mirare kiadó gondozásában, valamint egy szólólemez egy elfelejtett zeneszerző, Henry Lawes műveiből a francia La Reveuse együttessel.
A közeljövőben Franciaország és Amerika színpadai várják. Jeffrey Thompson Rochesterben született New York államban, jelenleg Párizsban él.
  www.opera.hu