2012. június 28., csütörtök

László Zsuzsa: Varga Imre Korunk zseniális szobrászművésze

SI

2012. november 1-én lesz 89 éves. Volt egy időszak hazánk kulturális életében, amikor neve mindenki számára ismert volt. Szobrai vagy maradéktalan elismerést arattak, vagy a szakkritika negatív kereszttüzében álltak.  Délceg alakja hol a Parlamentben - ahol 1980-tól tíz éven át független országgyűlési képviselőként is dolgozott -, hol az újságokban, hol a televízióban tűnt fel, de az is tény, hogy rendkívüli intelligenciája nem tette könnyűvé a vele való interjút készítők munkáját.
Egyedülálló tehetségét bizonyító alkotásai lassan nyilvánvalóvá tették, hogy a huszadik század magyar szobrászatának zsenije él közöttünk.
Varga Imre, immár a kilencvenedik évéhez közeledve, még mindig dolgozik, a nyár folyamán (2012. június 22. ) avatták fel Siófokon Széchenyi emlékművét és készíti Vörösmarty portréját is.
A Balaton fővárosának nevezett Siófok, szülővárosa a mesternek. Szerencsére a település méltóképpen becsüli meg világhírű fiát, 1985-ben Siófok Város Tanácsa elsőként őt választotta Siófok Város Díszpolgárává, és ma már Varga Imre tizenöt alkotását, vagy azok tökéletes másolatát láthatják az érdeklődők a város különböző pontjain.
Nézzük a sort:
Múló idő,  Mártírok,  Szt. Flórián,  Golgota,  Esernyősök,  Czóbel Béla  Mementó a Magyar Hadseregért,  Bartók Béla,  Sarlós Madonna, II. Rákóczi Ferenc,  Vénusz születése,  La Charonge,  Krúdy Gyula, A professzor,  Kálmán Imre.

Művészi pályája viszonylag későn kezdődött. 1956-ban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál és Mikus Sándor növendékeként. Első egyéni kiállítására 1967-ben került sor és ettől kezdve pályája egyenesen ívelt fölfelé.  Már 1969-ben Munkácsy díjjal tüntették ki. 1972-es tihanyi kiállítása egy csapásra ismertté tette nevét. 1973-ban Kossuth díjat kapott, két évvel később Érdemes Művész lett, 1977-ben – fővárosi köztéri alkotásaiért - a Pro Arte kitüntetést, 1979-ben a Kiváló Művész címet nyerte el, s 1982-ben pedig megkapta a Herder-díjat.  1983 óta önálló múzeuma működik Budapesten a Laktanya utcában. 1984-ben SZOT-díjjal tüntették ki. Hazai és külföldi tereken és templomokban, középületekben mintegy 300 alkotását helyezték el. Szobrai állnak Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában.    Egyedülálló elismerés, hogy Izraelben engedélyezték – a zsidó vallás szokásaival ellentétben - Raul Wallenbergről készült alkotásának felállítását, hiszen a svéd diplomata, a második világháború idején, félelmet nem ismerve állt az üldözöttek mellé. Soha nem múló háláját fejezte ki a zsidó állam azzal, hogy Varga Imre Wallenberg emlékműve számára helyet biztosított Tel Avivban. 1989-ben elnyerte a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát és az Olasz Köztársaság Érdemrendjének lovagi fokozatát is, valamint a Lengyel Kultúráért kitüntetést. Hajdúböszörmény díszpolgára és 1991 óta az Európai Akadémia tagja. 2001-ben Hazám-díjat kapott. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) vehette át, s még ugyanebben az évben a Prima Primissima díjat is megkapta. Ez az év még egy kitüntetést hozott Varga Imre életében. Az Egyesült Királyság-beli Portrészobrászok Társasága neki ítélte a társaság legrangosabb emlékérmét a Jean Masson Davidson díjat. 2004-ben Budapest díszpolgára lett.
Az elismerések, a kitüntetések tömege nem tette elbizakodottá. Elképesztő munkabírása segítette abban, hogy járja a saját útját, keressen új témákat, új technikákat, új anyagokat, hogy művészi elképzeléseit maradéktalanul meg tudja valósítani.
1965-ben készítettem első televíziós tudósításomat Varga Imre Prometheusz c. alkotásáról, amellyel képzőművészeti életünket oly módon rázta fel, döbbentette meg, varázsolta el – kit, hogyan – amihez hasonlót addig nem tapasztalt a közönség.
Harangozó Márta művészet-történész a mesterről írt kiváló könyvében, többek között, így méltatja a szobrot: Ez a Prometheusz összeégettsége ellenére sem nyomorúságos: nem földre szorított vesztes, hanem a kiteljesedett ember, a megvalósított tett szimbóluma. Nem bukott, hanem győztes lázadó… a Prometheusz figura hivalkodóan erejét meghaladó méretű lángokat emel a feje fölé,  fontosabbnak mutatva a tüzet, mint a tettet, vagyis azt, hogy az isteni parancs ellenére megszerzi és átadja a tudását a halandó embernek.
Engem elvarázsolt a szobor monumentalitásában is emberi és ragyogó figurája, úgy, hogy azóta is tisztelettel figyelem a mester munkásságát. Megadatott, hogy többször készíthettem vele interjút, és minden alkalommal sokféle tudással gazdagodva, több ismerettel jöttem el tőle.
Ahogyan telnek az évek, úgy hozza az élet, hogy sorra veszítjük el barátainkat, ismerőseinket, kollégáinkat, rokonainkat, s járunk egyre többet temetőbe. Van egy hely Budapesten, ahol a búcsúzás szertartásait, a veszteségeinket talán könnyebben tudjuk elviselni. Ez a hely Budapesten, a kelenföldi plébániatemplom és temetkezőhely kertje, ahol az ott látható Varga szobrokkal valóságos modern múzeumban érezhetjük magunkat. Ezek az alkotások, talán segítenek visszatérnünk a fájdalomból a való életbe.  A mindannyiunk számára ismert Szent Gellért püspök halála Varga Imre megfogalmazásában nem a kínhalál, hanem a belenyugvás a megváltoztathatatlanba. Gellért alakját átöleli és fölé magasodik az angyal, lábai alatt nagy üvegkövek formájában a Duna, a lét vize folyik csendesen. Az alkotást megtekintve talán felismeri mindenki, hogy a vég mindannyiunk számára elérkezik, és ebbe bele kell nyugodnunk.
A kertben öt Árpád-házi szent fogadja a belépőket. Olyan történelmi alakokat formált meg Varga Imre, akikről semmiféle ábrázolás nem maradt fenn, legendájukat ismerjük csupán, de ezeket a legendákat tudta a mester elénk varázsolni.
Szent Istvánt meglett férfiként, kicsit hátraszegett fejjel, kemény uralkodónak mutatja, aki megnyerte a kereszténységért vívott csatáját, és mégis a mindenható felé tekint, remélve, hogy maradandót alkotott.
Szent László arcvonásai a Győrben látható hermát idézik, de portréja misztikusabb hatású.
Szent Imre a világos bronzból öntött, arany ragyogású portré a legendák szentjét mutatja meg nekünk.
Szent Erzsébet portréján a gyönyörű ifjú nő kalapot visel, melyről lágyan omlik le a fátyol. Tudjuk, hogy a 18 évesen már három gyermekes édesanya rövid életét jótékonysággal töltötte. Ezt a szentté vált ifjú nőt sikerült méltóan ábrázolnia Varga Imrének.
Szent Margit apáca ruhájába burkolózik, belső magány sugárzik belőle. A Nyulak szigetének valóban szentként élő Margitja ennél tökéletesebb portrét nem kaphatott volna.
A művész igazi múzeuma Óbudán a Laktanya utcában található. Varga Imre a mai napig minden szombat délelőtt ott várja a látogatókat, s csak akkor megy haza, ha már nincsenek olyanok, akik a kiállított művein kívül, személyére is kíváncsiak.
Nem messze a múzeumtól a Fő-tér szomszédságában találkozhatunk a művész egyik legismertebb kompozíciójával. A Várakozás címet viselő alkotást a nagyközönség az „Esernyős nők” jelzővel illeti, hiszen a négy, bronzból öntött nőalak krómacél lemezből hegesztett esernyőt tart feje fölé.
A Krúdy Gyula által megírt, a múlt század eleji nosztalgikus hangulatot árasztó kompozícióban a hölgyek egy villanyoszlop körül állnak olyan távolságra egymástól, hogy a nézelődők, az ott sétáló mai emberek nyugodtan beléphetnek közéjük, így megvizsgálhatják karakterisztikus arcukat, enyhe szomorúságot sugárzó egyéniségüket.
Számos barátot, vendéget, külföldi kollégát vittem el ide, nem volt senki, akit ne babonázott volna meg ez a csodálatos, bronzba öntött életkép. Innen már nem is kérdéses, hogy a Laktanya utcában lévő Varga múzeumot meg ne tekintse a Várakozók hölgyeivel megismerkedett képzőművész kedvelő, vagy csupán érdeklődő, kíváncsi városnéző.
Nem csak a fővárosban, hanem országszerte is találkozhatunk a mester műveivel. Nehéz kiemelni közülük néhányat.
Talán különös figyelmet érdemelhet a Liszt Ferencről készített alkotása, amelyet Pécsett a püspöki palota homlokzatán helyeztek el. A krómacélból hegesztett, rézből megformált egész alakos figura úgy áll ott, mintha a korlát, amire támaszkodik, valóban az épület erkélye lenne. Bal kézzel fogja, jobb karjával rákönyököl, krómacél palástja borítja alakját, arca már az idősödő, megfáradt Liszté, aki figyeli az évszakoktól függően újra éledő fák rügyeit, vagy a sárgán hulló faleveleket.
Varga Imrét nem csupán a „hírhedett zenésze a világnak” életműve foglalkoztatta. A másik magyar zseniális komponista, Bartók Béla figurája is művészi alkotásai sorát szaporította. A zsebre tett kezű, nagykabátos, kalapos, életnagyságúnál valamivel nagyobb Bartók szobor több példányát is láthatjuk, egyiket a budapesti Csalán utcai Bartók Emlékház kertjében, egyet Makón, egyet Párizsban és egyet Siófokon. Ez a művész még az alkotások delelőjén van, még nem érintette meg a század közepének számos borzalma, még az emigráció előtte áll. A másik Bartók szobor Brüsszelben látható. Hajadonfőtt, szorosan begombolt kabátban, fázósan összehúzódva áll. És most ismét Harangozó Mártát idéznem: „Hiába áll Európa fővárosának Európáról elnevezett terén, hiába fogadta be a világ, így, elhagyatva, magában roskadtan, dúlt és megfáradt arccal igazán a miénk, mert ez a Bartók már a tengeren túlra menekült nagy magyar, akit itthonról a körülmények, a hazai, összetéveszthetetlenül magyar viszonyok elüldöztek…  Akik ismerik a világban a zenéjét, és találkoznak vele Brüsszelben, talán nem is értik, hogy egy ilyen egyetemes muzsikus zseni fázósan hova botorkál, hiszen megérkezett a halhatatlanságba. Csak éppen azt nem tudják, hogy ez a halhatatlanság – miként Varga emberi nagyságot kifejező szobra érzékelteti – magyar halhatatlanság.”
Siófok neves muzsikus szülötte, a magyar klasszikus operett kiváló komponistája, Kálmán Imre is megihlette a szobrászművészt. A krómacélból és bronzból készült 200 cm-es ülő alak az idősödő, a világhírnevet elért, elegánsan öltözött Kálmán Imrét mutatja meg. Olyan, mintha Siófok város parkjában a számára készített hófehér zenepavilonban a látogatókat várná. Mellette hajlított lábú kis asztalka és krómacélból készült hatalmas burájú állólámpa. A rózsaszín operett világot műveiben bemutató komponista itt már a beérkezett nagypolgár, aki pontosan tudja saját értékét.
Nem hagyhatjuk ki a római Szent Péter Bazilika altemplomában látható és hazánk kultúráját képviselő István királyt és Máriát a Magyarok Nagyasszonyát.  A három részből komponált alkotás nem csupán a két főalakot mutatja be, hanem a honfoglalás kori tarsolylemezek mintázatáról ihletett életfát, és a hatféle csodaszarvas figuráját is csodálhatjuk az aranyragyogású domborművön.
1990-ben készült a Mártír emlékmű, amelyet a budapesti Dohány utcai zsinagóga kertjében állítottak fel. Elgondolkodtató a hatalmas szomorúfűz vastag bronz fatörzseiből szétágazó vesszők sokasága és az ezeken lévő számtalan krómacél levél rezgése. Minden levél egy-egy áldozat nevét viseli. Ahogy telnek az évek, a világ minden részéből hazaérkező magyar áldozatok leszármazottai intézkedhetnek, hogy egykori szeretteik neve, születési időpontja és szörnyű haláluk éve rákerüljön egy-egy levélre. A fájdalmasan megrendítő emlékmű minden évben gyászszertartás színhelye is.
Siófok város újabb művet rendelt az idős mestertől. Amikor megkérdeztem tőle, mi ez az alkotás, amit a nyár folyamán (2012. június 22-én délután) avattak fel, így válaszolt:
- Ez Széchenyi emlékmű. Siófok főterére kerül, ahol alatta mélygarázst építettek. Tulajdonképpen annyiban Széchenyi emlékmű, hogy a balatoni gőz- hajózás megindulása volt a témám. Ezért egy hajóra utaló elemekből létrehoztam olyasmit, amit valamikor bizonyára csináltak a hajók építésénél. Annak idején Széchenyi mindennap oda lovagolt az építkezések folyamatát ellenőrizendő. Ezzel igen nagy népszerűségre tett szert. Amikor a hajótest elérte a legmagasabb szintet, és az építők felállították az árbocot, akkor, ahogyan ez mindenütt szokásban volt, bokréta-ünnepet csináltak. Széchenyi erre az ünnepre egy jó nagy hordó bort vitetett, s ezzel csak növelte népszerűségét. Bár ő maga nem értett tulajdonképpen semmihez, de figyelte és megismerte a világot, és tudta, hogy ez a hajó így még kevés. Ezért megrendelt egy gőzgépet Angliából Watts-tól, s ezt az egy lóerős gépet építették be ebbe a fa hajóba, amit Óbudán állítottak össze. Ez a története az én Széchenyi emlékművemnek.
 - Hogy van energiája, fizikummal hogy bírja? Szerintem örökké dolgozik.
 - Sajnos nem, ez igaznak látszik, de nem. Mostanában sokkal kevesebbet.
 - Hogy telik egy napja?
 - Öt órakor kelek.
 - Hajnalban?                          
 - Nem hajnal az már, világosodik.
 - Zavarják a madarak a kertben?
 - A madarak nem, inkább a mókusok szoktak zavarni néha, mert az ablakom                     
   párkányán törik meg a diót, meg a mogyorót. Hála Istennek nem szedem
  össze, mert ez az ő táplálékuk. Egyébként az öt órás felkelés lehetővé teszi a 
   reggeli teendőket. Általában nyolc körül meghallgatom a híreket, elolvasom
   az újságot. Kilenc óra tájt leballagok a házamnál lévő műtermembe. Ott 
   szoktam vázlatokat csinálni és a befejezéseket ugyancsak ott.
- Most min dolgozik?
- Pillanatnyilag egy Vörösmarty portrét csináltam, de még egyelőre csak gipsz lesz. Annak a hölgynek szánom, aki kérte, ő aztán oda teszi, ahova akarja. A hölgyet, ”meglepő módon” Vörösmarty Magdának hívják, ő a leszármazott.
Nem akartam tovább fárasztani a mestert, megköszöntem az interjút, mire a világhírű művész, a mai világban szokatlanul, de a rá mégis annyira jellemző módon azt válaszolta: „Én köszönöm az érdeklődést.”

László Zsuzsa