2012. május 13., vasárnap

A fertődi Eszterházy - kastély felújítás utáni megnyitása

SI
A május 9-i átadó ünnepséggel hivatalosan is befejeződtek a fertődi
Esterházy-kastély európai uniós támogatással zajló rekonstrukciója első
ütemének munkálatai. A 2009 szeptemberében megkezdődött,
fejlesztésnek köszönhetően Eszterháza
mára részben visszanyerte eredeti szépségét, építészeti és művészeti
örökségével, barokk díszudvarával és parkjával ismét a magyar
kultúra egyik ékkövévé vált.
Ünnepi év a 2012-es esztendő a fertődi Esterházy-kastélyban: éppen 250 éve
annak, hogy a herceg megkezdte az európai uralkodói
udvarokhoz mérhető és a művészeteknek otthont adó rezidenciájának építését. A
jubileumot az ünnepi év különleges programjai mellett elsősorban a megújulással
ünnepli Magyarország legszebb barokk kastélya.
A fejlesztések első ütemének befejezését a barokk hagyományokhoz és az egykor
a kastélyban élt és alkotott világhírű zeneszerző, Joseph Haydn örökségéhez
méltó ünnepséggel köszöntötte Európa napján, május 9-én a Gondokság. 
Az ünnepség keretében Haydn D-dúr versenymű fortepianóra
és zenekarra című művét Somlai Petra, Junior Príma Primissima-díjas,
valamint, 2010-ben a kontinens legrangosabb nemzetközi fortepianó-versenyén,
Brugge-ben első helyezést elért fiatal művésznő és a korabeli hangszereken
megszólaló Orfeo zenekar adta elő, Vashegyi György, Liszt-díjas karmester
vezényletével. Kora délután az Esterházy-család feje, Herceg Esterházy Antal
nyitotta meg az „Ők is voltak gyerekek” címmel arisztokrata gyermekportrékból
rendezett kiállítást, majd ezt követően a vendégek megtekinthették Eszterháza
csodálatosan felújított termeit és díszudvarát is.
A fertődi Esterházy-kastély jelenleg is zajló, nagyszabású felújítási munkálatai
2009 szeptemberében kezdődtek el,  Az I. ütem részeként, a mintegy ötven fős tervező, 
kutató és régész csapat, valamint a kivitelezők és a kastélyt működtető személyzet
összehangolt munkájának eredményeként megújult a páratlan dísz udvar, és befejeződött
a kastély homlokzatának a felújítása is. Ennek az uniós pályázatnak köszönhetően
megújult a lépcsőház, a földszinti nyári hűsölő és a nyári ebédlő, valamint
befejeződtek az emeleti két díszterem restaurátori munkálatai is.
Eszterháza felújítási projektje egyediségében, összetettségében és a hozzá
kapcsolódó koordinációs feladatok bonyolultságában is különleges kihívást jelentett
a műemléki felújításokban egyébként igen járatos Műemlékek Nemzeti
Gondnoksága számára. A kastélyban a felújítás ideje alatt is működött az 
önmagában 40 embernek munkát adó múzeum
éves szinten csaknem 100 ezer látogatóval, működik egy iskola és a
kastélyszálló is folyamatosan fogadta, fogadja a vendégeket. Mind emellett a
műemlékvédelmi és múzeumi szakma folyamatos, kiemelt figyelme is kísérte,
kíséri az ország legszebb, legértékesebb barokk-rokokó kastélyának a felújítását.
A beruházásban részt vevő szakemberek számára a legnagyobb feladatot e
tevékenységek összehangolása jelentette, annak érdekében, hogy a kastély
látogatói minél kevésbé érezzék meg a nagyszabású munkálatokat Eszterházán.
További tervek
Az első ütem befejező munkálataival párhuzamosan indult el – ugyancsak európai
uniós támogatással – a kastély felújításának második üteme. Restaurálják a hazánkban 
egyedülálló kulturális értéknek számító kínai lakk-kabinetet és a porcelánkabinetet, 
valamint a kastély fogadóterét, továbbá befejezik a bábszínház és a narancsház épületének
helyreállítását. Emellett már megújult a kastély melletti gránátos házak homlokzata
és megújul a főépület két világítóudvara is. Új fogadó épület épül rendezvény-
és vendéglátó terekkel, valamint befejeződik a kastély előtti útszakasz
eredeti terepszintre süllyesztése és díszburkolása is. Mind emellett látványosnak
ígérkezik az Esterházy-kastély rózsakertje is, amelynek helyreállítására mintegy
200 millió forintos EU-támogatást nyert a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.
Az országszerte 43 jeles műemlék együttes, köztük több nemzeti és történelmi
emlékhely fenntartásáért felelős Műemlékek Nemzeti Gondnoksága idehaza a
legnagyobb kulturális projektgazda, eddig megnyert 14 európai uniós projektjének
– a fertődi fejlesztések mellett például az edelényi kastély, a majki remeteség
és a siroki vár rekonstrukciójának – összértéke megközelíti a 10 milliárd
forintot. Az idén 20 éves Gondnokság az Új Széchenyi-terv keretében továbbra is
élni kíván az uniós támogatásokkal, a Nyugat-dunántúli régióban elsősorban az
Esterházy-kastély rehabilitációjának folytatására.
A tervek szerint a Nyugat-dunántúli régió kiemelt projektjeként,  folytatódhat
 az Esterházy-kastély felújítása: a III. ütem a
Haydn-örökség szellemében elsősorban a zenei kultúra nemzetközi szintű fellendítését
szolgálja majd. A fejlesztés a kiskastély marionettszínházhoz tartozó
tömbjének helyreállításával – a hagyományos régi zenei mesterkurzusok helyének
és próbatermeknek a kialakításával – ennek a feltételeit teremti meg. A kastély
keleti szárnyában az európai hírű eszterházai színház- és operakultúra teljes
kör bemutatására vállalkozó kiállítást alakítanak ki, gazdagítva a térség kulturális
és turisztikai kínálatát.
A III. ütem fontos eleme lesz a kastély központi épületszárnyának keleti, első
emeleti traktusának felújítása, melynek keretében rekonstruálásra kerül Mária
Terézia lakosztálya is. A projekt európai uniós pályázatát a napokban nyújtotta
be a Gondokság.
EU-támogatással valósulhat meg az eredetileg a hercegi gyermekek számára 
kialakított Pál-major rekonstrukciója és turisztikai célú hasznosítása. 
A fejlesztéssel egy olyan történetileg
is hiteles turisztikai attrakció megvalósítása válna lehetővé, amely elsősorban
a családos látogatók érdeklődésére számíthat majd. Ugyancsak a kastély
családos és kisgyermekes látogatóit célozza meg a kastély gyermekmúzeumának
és kézműves műhelyeinek a kialakítása, amelyhez európai uniós támogatásra
nyújtanak be pályázatot. A kialakítandó kézműves műhelyek
alkalmasak lesznek hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekek számára
akár terápiás foglalkozások megrendezésére is.
Szintén az Új Széchenyi-terv keretében remélnek támogatást a szakemberek az
Esterházy-kastély parkjának és az úgynevezett Lés-erdőnek a rendezésére. A
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága szakmai
közreműködésével megvalósítandó projekt célja a déli kastélypark mögött húzódó
Lés-erdő bekerítése, egyes elemeinek helyreállítása és a kastélyparkkal való
közös hasznosításának a kialakítása. Minderre a tervek szerint 2012. második
félévében nyújtják be az európai uniós pályázatot az erdőgazdaság és a
Gondokság szakemberei.
Eszterháza Közép-Európa Kulturális központ
www.eszterhaza.hu