2012. május 30., szerda

BÚCSÚ SEREGI LÁSZLÓTÓL




Immár egy hete, hogy a Magyar Állami Operaház aulájában, majd a Farkasréti temetőben, több százan vettünk búcsút a magyar művészvilág egyik legkiválóbb, egyedülállóan zseniális koreográfusától, Seregi Lászlótól.
Örömmel tölt el, hogy minden alkotásában sokszor gyönyörködhettem és megtiszteltetésnek érzem, hogy barátjának tartott. Sokszor készítettem vele interjút, számos próbáján jelen lehettem, közelről csodálhattam munka módszerét.
Életem egyik leghihetetlenebb történetét is neki köszönhetem.
1978-ban, jó tíz évvel a Magyar Állami Operaház balett-együttesének a Spartacus hatalmas sikerrel lezajlott baalbeki vendégszereplése után, engem is elvezetett jó sorsom Baalbekbe.
Az egyedülálló történelmi múlt dokumentumait, a többi lelkes látogatóval együtt, én is szorgalmasam fényképeztem. Ám elfogyott a film a gépből.
A romok között észrevettem egy alacsony, kis arab férfit, aki új filmtekercseket árult.  Megkérdeztem tőle, van-e olyan, ami az én gépembe is jó? Igennel válaszolt. Örömmel vásároltam, ám amikor tovább akartam lépni, megkérdezte:
- Ön német?
- Nem, magyar vagyok. – válaszoltam.
A férfi szeme felcsillant és a következő mondattal lepett meg:
- Magyar? Akkor ismeri ugye Seregi Lászlót?
Közel-Keleten, számunkra a világ ismeretlen területén, a több ezer éves város feltárt romjai és a megmaradt oszlopai között, egy fotótekercseket áruló arab férfi a mi Seregi Lászlónk után érdeklődik! És pont engem vezetett a sors oda, engem, aki tényleg jól ismerte Seregi Lászlót. Alig hittem a fülemnek! Elképesztő volt, hogy az élet miket produkál! A párbeszédünk így folytatódott:
-       Igen. Természetesen ismerem.
-       Akkor kérem, mondja meg neki ha hazaér, hogy szeretettel üdvözlöm. Én már kétszer voltam Budapesten, hogy megnézzem a többi Seregi balettet is. Imádom! Rövidesen megint utazom Budapestre, de addig is üdvözlöm a nagyszerű művészt és az egész társulatot.
Meghatottan ígértem meg, hogy átadom az üdvözletet.
Amikor itthon az Opera büféjében összefutottam Seregi mesterrel, elmeséltem a baalbeki élményemet és átadtam az üdvözletet, ő így reagált:
- Köszönöm az üdvözletet. Egyébként tudom ki ez a drága, de „őrült” balett rajongóm. Képzelje, hogy a Spartacus bemutatót követő napon, amikor kijöttem a szállodából és indultam a Napisten temploma felé, az úton végig minden fán vagy oszlopon hatalmas táblákat láttam, mindegyikre az volt írva: „Seregi street”. Hát, ilyen az én megszállott rajongóm a világ másik végén.

Most, hogy elbúcsúztunk a huszadik század - Harangozó Gyula mellett – a másik legnagyobb koreográfusunktól, azon töprengtem, vajon tudja-e az ország, hogy kit vesztettünk? A táncművészet rajongói, az Operaház műsorainak látogatói tudják. Ám megdöbbenéssel konstatáltam, hogy a közszolgálati televízió esti híradójában meg sem említették, hogy több száz, a kultúrát becsülő magyar állampolgár és a szakma legkiválóbb képviselői,  elkísérték végső útjára az Operaház örökös tagját, a Kossuth díjas, kiváló és érdemes művészt, a világ balett színpadainak, Európa, Amerika, Ausztrália elismert és sok-sok díjjal kitüntetett koreográfusát, a számtalan felejthetetlen alkotás színpadra álmodóját.
Ha már a tv híradó elfeledkezett róla, azért vajon előbb-utóbb lesz méltó emlékműsor a „királyi tévében” Seregi Lászlóról?  Baalbekben biztosan siratja majd az arab árus és emléksorokat ír majd az utcai fákra.




László Zsuzsa