2011. január 26., szerda

A Világ Igazai címet kapták az Irgalmasok: Ráth Klára Irgalmas Nővér

Kivételes, az üldözöttek megmentése érdekében tanúsított önfeláldozó cselekedetéért Ráth Klára irgalmas nővér megkapta a Világ Igaza kitüntetést.
A nemrégiben kiadott Strém Kálmán - A hangversenyrendezés művésze című kötet, életrajzi fejezetében szerepel a Ménesi úti vincés (más néven irgalmasrendi) apácák alig ismert akciója a vészkorszak idejéről: a kedvesnővérek zárdájuk kórházában zsidó kisgyerekek tucatjait bújtatták és mentették meg az elhurcolástól. A könyv további bizonyítékokkal szolgál a még élő tanúk megszólaltatását tartalmazó Őrangyalház (2001) című riportfilmhez, amelynek rendezője Mérei Anna. Ő indította meg az eljárást annak érdekében, hogy a még életben lévő apácák megkapják a Világ Igaza kitüntetést Izraeltől. Igyekezete most vezetett eredményre: a napokban megérkezett a hivatalos értesítés a kitüntetés adományozásáról.

A jeles alkalomból idézzük fel Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony szavait a 2010. évi átadó ünnepségről:

„A Világ Igaza kitüntetés Izrael Állam legjelentősebb megbecsülésének kifejezése, amelyet olyan nem-zsidóknak ad át, akik életük kockáztatásával zsidó emberek életét mentették meg a holokauszt idején. Ezzel a címmel a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet azokat a bátor, nem-zsidó egyéneket tünteti ki szerte a világon, akik különleges tisztességtudatuk, nemes erkölcsük és emberségük által vezérelve mentették embertársaikat a nácik brutalitásai elől a Soá, a zsidó történelem legsötétebb korszaka alatt, bár azok más vallást, más kultúrát képviseltek. Ők testesítették meg a menekülés szigeteit. Amikor régről ismert emberek kapui bezárultak előttük, pusztulásukat is előidézve, ugyanakkor az igazak ajtai megnyíltak minden előzmény nélküli éltető hatással további sorsukra.”
Részlet Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony 2010-ben a Világ Igazai cím átadásakor elmondott beszédéből.
A 2010. december 8-án kelt elismerő oklevél Ráth Klára nővérnek szól, aki nem élhette meg a kitüntetést, mert 1991- ben elhunyt, de pártfogoltjainak emlékezete kísérte őt életében is.

A fent említett kötetben Strém Kálmán öccse, Strém János idézi fel emlékét.

„Strém János múltidézése:
Édesapámat behívták munkaszolgálatra, majd vitték ki a Don-kanyarba. A hivatalos értesítés szerint 1942-ben eltűnt. Én három és fél éves voltam akkor, de sok minden élesen megmaradt bennem egész életemre. A következő nap korán reggel anyuka meg a nagymama testvéremet, Kálmánt és engem bevitt a zárdába. A nagymamát akkor láttam utoljára; néhány napon belül elvitték őket gyalog a Bécshez közeli Lichtenworth lágerébe.
A zárdában eltöltött időből csak néhány dologra emlékszem a szirénákra és a futásra a pincébe s arra is, hogy a kertbe egyszer beesett egy akna, de nem robbant fel. Valaki az ölében vitte el jó messzire, s ott eldobta. Egy ismeretlen hős…”

„Részlet abból a beszámolóból, amely Salamon Teréz, Zoé nővér a gyermekek gondozójának feljegyzései alapján készült: Egy másik éjszaka hatalmas bombát találtunk az Őrangyal szoba ajtaja mellett. Mikor és hogyan került oda nem tudjuk. Nem robbant fel. Az utcáról katonákat hívtunk be, hogy vigyék ki. Nem nyúltak hozzá: ehhez tűzszerész kell - mondták. De az meg nem volt a láthatáron. Erre a jó nővér Ráth Klára, Klára nővér felszólította a jelenlevő nőket, hogy ki merné vele együtt megfogni és kivinni az egyik kráterbe. Az egyik asszony ajánlkozott. Megfogták a két végén és a legközelebbi kráterhez vitték óvatosan, s minden baj
nélkül belegurították.”
Forrás: Strém Kálmán - A hangversenyrendezés művésze.
Szerkesztette: Gerő Katalin és Várkonyi Tamás

Foglalkoznunk kell azzal, hogyan lesz az emberből tettes és hogyan követ el embertelenségeket embertársaival. Hiszen az ember nem születik tettesnek, rasszistának, hanem azzá lesz. A politika, kultúrára nevelés, a műveltség, a törvény minden eszközével hatnunk kell, hogy hasonló irányzatokkal szembeszálljunk.
Ráth Klára példamutató története a ma emberét is arra tanítja, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy emberiség eddigi legnagyobb szégyene soha többé ne ismétlődhessen meg.
Emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk kötelessége. És emlékezzünk azokról is, akik emberek maradtak az embertelenségben.

Simon Éva